Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-08 / 286. szám

221 Sport Szombat, 2007. december 8. Kiss Norbert nagy reményei A Magyar Tekeszövetség a Ferroép-Szeged világbajnokát, Kiss Norbertet (Mis­kolczi Róbert fotóján) választotta az év férfijátékosának. A Tisza-parti tekés 2005 után másodszor érdemelte ki ezt az elismerést, és a beszélgetés alatt elárulta: bántja, hogy nem nyert semmit a Ferroép-Szegeddel. MÁDI JÓZSEF - Meglepte, hogy idén a legjobb hazai férfi lekésnek választották? - Maga a tény igen, ám előzetesen már annyit tudtam az elnökünktől, Karsai Ferenctől, hogy a címért fo­lyó négyes versenyben benne va­gyok én is. Az elnökségi szavazás­nál először a zalaegerszegi Farkas Sándor esett ki, így maradtunk hár­man két klubtársammal, Kovács Ga­bival és Kakuk Leventével. A követ­kező körben Kakuk búcsúzott, majd Gabival vívtam a döntő csatát, ame­lyet végül én nyertem. Két esztendő­vel ezelőtt már megkaptam ezt az el­ismerést. - Mi dönthetett a sikere mellett? - Sajnos a Ferroép-Szegeddel klubszinten nem nyertem semmit, ám a válogatottal világbajnokok let­tünk, a vb-n világcsúcsot ütöttem, emellett pedig a páros országos baj­nokságon Kakukkal együtt elsők lettünk. Ez az eredménysor jelent­hette az elsőségemet. - Milyennek értékeli ezt az évet? - A felsorolt eredmények alapján nem rossz, de az nagyon bánt, hogy a Ferroép-Szegeddel sem a bajnoki cí­münket, sem a BL-elsőséget nem véd­tük meg, valamint az Európa-kupá­ban is csak másodikok lettünk. A csa­pat vb-re csak egy hetet készültünk együtt, és keményen oda is tettük magunkat, de a jövőben ez kevés lesz, hiszen hihetetlen ütemben fejlő­dik, egyre profibb a sportág. Viszont idén jól jöttünk ki belőle, mint ahogy a példa is mutatja. - A versenyidényben szünet van, a tréningekben vajon van-e? - Nincs, heti kétszer edzünk az újszegedi teke- és bowlingcentrum­ban, hiszen január közepén már vi­lágranglista-viadalt rendez a klub. Aztán folytatódik a Szuperliga, amelyben a bajnoki cím visszaszer­zésén dolgozunk, majd a BL is: igen nagy falat vár ránk a negyeddöntő­ben, a német Zerbsten túljutni ne­héz lesz, minden egyes dobáshoz százszázalékos koncentrálás szük­séges. Az egyéni vb-re is szeretnék kijutni, mint ahogy a hazai egyéni és páros címek is köteleznek. Van munka bőven, csapattársaimmal a meccsmentes időszakban sem unat­kozunk. JULIÁN STAMATE SÉRÜLT, HERBERT GÁBOR FELÉPÜLT Cél: lerohanni a PLER-t Ma 18 órától Pestszentló'rincen játsz­sza utolsó csoportmérkőzését a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Az el­ső összecsapáson 35-22-re nyert a Tisza-parti együttes, s most is Vla­dan Matics edző csapata az esélyes. SÜLI JÓZSEF - Mindig realistának tartottam ma­gam, s ezért egy pillanatra sem hi­szem, hogy a mostani mérkőzésnek mi lennénk az esélyesei - mondta Sza­bó Péter, a PLER átlövője, aki négy év­vel ezelőtt a Picket erősítette. A játé­kos elárulta, hogy a címvédőt a nyitott védekezéssel szeretnék megfogni, s megnehezíteni a győzelmét. A főváro­si együttesben egyébként mindenki egészséges. - Csapatunk fiatal és lelkes, de tud­juk, hogy ez kevés egy olyan BL-részt­vevö ellen, amely a legjobb tizenhat európai csapat között is megállja a he­lyét. Ha összehasonlítjuk a két klub já­tékosállományát, akkor egyértelmű a szegedi fölény, még fizikailag is - tol­dotta meg az átlövő, aki elmondta, hogy neki kitörölhetetlenül pozitív emlékei fűződnek a Pickhez. A Pick Szeged az elmúlt fordulók­ban sziporkázó játékkal fektette két MAGYAR KUPA. Véglegessé vált a férfi kézilabda Magyar Kupa ne­gyeddöntőjének mezőnye (az elöl állók a továbbjutók): Duna­ferr-Gyöngyös 33-19, Ózd-Hort 27- 25, Csurgó-Győr 30-2% FTC-Pécs 38-30, PLER-Tököl 10-0 (játék nélkül), Veszprém-Békés 35-21, Debrecen-Balaton KC 33-24 és Pick Szeged-Tatabánya 35-23. A sorsolás a Pick kérésére remélhető­leg kedden megtörténik. « ZVIZEJ (JOBBRÓL) GÓLJAIRA ÉS VÉDEKEZÉSÉRE NAGY SZÜKSÉG LESZ Fotó: Schmidt Andrea vállra az ellenfeleit. Még a cserék is egyre jobb formájukat mutatták. Most azonban nehezebb mérkőzés vár And­jelkovicsékra, hiszen a fővárosi együt­tes korábban többször is megkeserítet­te a szegediek szájízét. - Fontos mérkőzés előtt állunk ­hívta fel a figyelmet Vladan Matics edző, majd így folytatta: - Nem lesz egyszerű bekasszírozni a két pontot, hiszen ez lesz a csoportzárónk. Igaz, hogy már az élen végeztünk, de a versenykiírás szerint a csoport első négy helyezettje az egymás ellen megszerzett pontokat továbbviszi. Mi pedig már a Debrecennel szemben vesztettünk két fontos pontot. A Veszprém a másik csoportban száz­százalékos teljesítménnyel, így maxi­mális 12 ponttal érkezik a középdön­tőbe. Arra készülünk, hogy a jó véde­kezésből és kapusteljesítményböl gyors indításokat vezetünk. Nagyon bízom abban, hogy olyan rosszul so­ha többé nem játszunk, mint ahogy Debrecenben. A Pick Szegedben Stamate egészen biztosan nem játszik, ugyanakkor Herbert, bár még nem épült fel száz­százalékosan, de már bevethető. Ügy tűnik, hogy hátizomfájdalma miatt Le­le Akos sem tud pályára lépni. PÖRKÖLT HET a FESZTIVÁL ÉTTEREMBEN 2007. dec. 10-16. Marha-, sertés-, pacalpörkölt, csirkepapr ikás, gombás - zúzapőrkölt, gombapaprikás, zöldség- és szarvaspörkőit. Naponta -4 féle pörkölt és köret a pultban) Szeged, Dóm tér 1-4. www.fc5ztival-ettcrcm.hu SZOREG ES VIDEKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KARÁCSONYI HITEL! SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FOGYASZTÁSI HITEL!* IGÉNYELHETŐ 2007. DECEMBER 31-IG. Vegye fel moet, és kezdje a törlesztést 3 hónap múlva! Éves kamatláb 14% • THM 18,3030% Részletekről érdeklődjön kirendeltségeinkben! 'Munkabér fedezete melleit nyújtott kölcsön (50 000-800 000 Ft-ig). Töfleszlórészlet: 19 990 FI (800 000 Ft. 60 hónapra) 6771 Szeged-Szőreg, Hősök tere 4/B • 62/405-085 www. szoreg. tksz. hu SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALA LEGYEN E6Y SIKERES CSAPAT TAGJA! A Hovány Autó Planet Kft., a Volvo szegedi márkakereskedése keres munkatársakat az alábbi munkakörbe: GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKESÍTŐ Amit elvárunk: • Minimum középfokú végzettség • Jó írásbeli és szóbeli kommunikációs készség • Elkötelezettség a teljes ügyfél-elégedettség iránt • Jó kereskedelmi érzék • Hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat előnyt jelent Amit kínálunk: • Színvonalas munkahely • Versenyképes fizetés • Jó munkahelyi légkör, sikeres, dinamikus, kiváló csapat • Folyamatos képzések és karrier lehetőség Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, küldje el fényképes pályázati anyagát a következő címre: Hovány Autó Planet Kft. Ifkovics Zoltán 6727 Szeged, Algyői út 39. A 2007. december 10-e és december 14-e közötti munkahéten a következő önkormányzati képviselői fogadóórák, fórumok lesznek: December 10-én, hétfőn: • Katona Gyula, a 13-as számú választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 14.00-16.00 óráig a Szegedi Csatornamű Társulat irodájában. (Szeged, Széchenyi tér 5.). • Kenderesi-Szabó Mihály, a 20-as számú választókerület (Makkosház) képviselője fogadóórát tart 17.30 órától a Makkoshá­zi Általános Iskolában (Szeged, Ortutay u. 3.). December I I-én, kedden: • Dr. Szondi Ildikó, a 10-es választókerület (Belváros) képvi­selője fogadóórát tart 13.00-14.00 óráig az állam- és jogtudományi kar Rákóczi téri épületének földszinti tárgyalójában. • Gila Ferenc, a 24-es választókerület (Petőfitelep és Baktó) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Petőfitelepi Művelődési Ház­ban (Fő tér). * December I 2-én, szerdán: •Tóth Károly,a I I -es számú választókerület (Belvárc*,Alsó­város) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától az Alsóvárosi Csa­ládsegítő Házban (Szeged, Rákóczi u. 11.). • Juhász Gyula, a 25-ös számú választókerület (Tápé) képvi­selője fogadóórát tart 16.00-17.30 óráig a tápéi kirendeltségen (Sze­ged. Honfoglalás u. 73.). December 15-én, szombaton: • Dr. Szőke Péter, a 18-as választókerület (Belváros) és Kal­már Ferenc, a 23-as választókerület (Rókus) képviselői közös fogadóórát tartanak 10.00 órától a Klapka téren. KARÁCSONYI MEGLEPETÉSEK, kedvezcf árak az S/'vty/f/<///</ - Most megsMéott es psii bevált világszínvonalú multifokálisTeacsék sokasaga olcsóbban! - Műanyag lencsék • ivtiozodésmentes réteg + kemény réteg mér 35ŰQ Ft-tól! - Gyermek szemüvegkeretek -30-50% kedvezménnyel, mar 500 Ft-tól! Silhouette. Vanni és sok más ÁRKÁS KERET engedménnyel! - Napszemüvegek 50% kedvezménnyel! - Ingyenes szemvizsgálat, ismert szemészekkel (10 000 Ft vásárlás telett) - Ajándékutalványok, szemüvegtokok, törlőkendők tisztitbfolyadékok. kontaktlencse-ápoló szerek 10% kedvezménnyel Egy jól kiválasztott szemüveg sok őrömet okozó ajándék lehet szeretteinek! Szeretettel hívjuk és várjuk érdeklődését üzleteinkben! 6720 Szeged Karasz u 15 Tel./lax: 62424-608 Nyitva h -p 9 15-18-ig. szo 9 15-13-ig 6720 Szeged Karasz u. 15 Tel./lax 62/424-608 Nyitva: h.-p.: 915-18-ig szo 9 15-13-ig

Next

/
Thumbnails
Contents