Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-26 / 275. szám

4 • AKTUÁLIS* PÉNTEK, 2007. NOVEMBER 23. fekeit pont Kiskertekből lett otthonok az Eszter utcában - Fordulatot hozott a buli Barátok is a szomszédok Zsákutca a város peremen: kiskertek és új családi házak vál­takoznak, nincs közvilágítás és járda - mégsem költözne el az Eszter utcából az a négy család, mely nemcsak szomszédokra, hanem jó barátokra is lelt Szeged szélére költözve. A Földesi, a Miklós, a Suták és a Tóth család felnőtt- és gyermektagjai sza­badidejük jó részét egymás társaságában töltik. - Először csak köszöntünk egy­másnak: mi számítottunk új­nak, mi költöztünk ide legké­sőbb. Néhány hónappal később meghívtak minket a szomszédok egy kerti partira, ezen ott volt az ötszáz méteres Eszter utca apra­ja-nagyja. Ez az utcabuli hozta meg a fordulatot: jól érezték ma­gukat a gyerekek, de mi is új ba­rátokra leltünk. Jót beszélget­tünk, fociztunk, viccelődtünk ­meséli ifjabb Tóth László. Egy svéd cég itthoni ügyvezetője és neje a Földesi házaspárral együtt érkezett a közeli konditeremből: vasárnap reggel a férfiak gyúrtak, a nők tornáztak. A két házaspár két-két gyerekére közben egy harmadik baráti pár ügyelt. ­Csak annyi a titok - összegez Tóth úr-, hogy szeretünk élni. Miklósék 1991, Földesiék 1998, Tóthék 2004 óta Eszter utcaiak. E kiskertes szélső zsák­utcában összesen negyven telket mértek ki. Ezek zömén - a belte­rületbe vonásnak is köszönhető­en - már ház magasodik. A város peremén élők egymásra utaltsá­ga is magyarázata lehet annak, hogy több családban is természe­tes: a másik gyerekeire is ügyel­nek, kisegítik egymást, ha fát kell vágni vagy füvet kell nyírni, de az is magától értetődő, hogy a nyaranta gyakori kerti partikra a tágabb, részben idősebb szom­szédság is hivatalos. - Egy környéken, az újszegedi Haladás tér körül gyerekesked­tünk, egy játszótérre jártunk - de ez csak utólag, itt, az Eszter utcai beszélgetésekből derült ki ­mondja nevetve Földesiné Gizi. - Nagyjából egyidősek vagyunk, ez is összeköt minket, de a közös érdeklődés is. - A társaság magja már 1993 óta együtt jár sátorozni - Kiskun­ma jsától kezdve Montenegróig, de moziba is megyünk, és a kár­tyaparti is jólesik - példálózik Gi­zi. - Bármikor számíthatunk egy­másra. A titok szerintem az, hogy jó emberek vagyunk: örülünk a másik sikereinek, de ha kell, segí­tünk a gondok megoldásában is, például a gyerekek iskolába, dél­utáni edzésre szállításában. Az autóra nagy szükség van e környéken, mert a városszéli utcá­ban jó néhány dolog hiányzik a tel­jességhez. Az Eszter utcában pél­dául nincs járda és közvilágítás, a némely helyen harmincévesnél is öregebb kerítés nem ad védelmet a kutyatámadástól, a busz végállo­másáig is 15 percet, a Hargitai ut­cai ABC-ig kell gyalogolni. Ellen­ben az úttest már aszfaltos. A felnőttek legutóbb egy hosz­szú hétvégét töltöttek el Bükfür­dőn. Az ismétlésre decemberben Miklós József születésnapja adja az apropót. Mi sem természete­sebb: a szilveszter is közös ünnep lesz az Eszter utcában. ÚJSZÁSZI ILONA Az Eszter utca a barátok utcája lett Fotó: Misko/czi Róbert TIZENÖTEZREN LÁTTÁK m Száz napja, hogy újjászületett a száz esztendeje épült szecessziós lakóház ­megnyílt benne a REÖK, a Regionális Összművészeti Központ. Eddig kilenc ki­állítást rendeztek benne, szobaszínhá­zat, irodalmi és opera szalont. Tizenöt­ezer látogatót fogadott, legnépszerűbb­nek a Goya, Blake és Kondor műveiből rendezett tárlat bizonyult, amelyhez fog­ható „nagy durranással" jövő március­ban készül a ház. KÖRKÉP ALGYÓ. A nagyközség közterület-felügyelője, Molnár Lajos arra hívja fel a településen lakók figyelmét, hogy az ingatlanuk és a közút közötti részen a fák, bokrok, sövények nyesését, ápolását úgy kell elvégezniük, hogy a növények ne zavarják a gyalogos- és járműközlekedést, és ne érhessenek az elektromos légvezetékhez. BAKS. A képviselő-testület szerdán, 13 órától tartja soron következő ülését a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. BORDÁNY. Bitó Katalin, a Szegedi Szépmíves Céh Szekeres- ösztöndíjasának kiállítása december végéig tekinthető meg a faluház emeleti kistermében. FORRÁSKÚT. Népzenei estre várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a (erney János Művelődési Házba. Citeramuzsikával, furulyaszóval, népdallal és színjátékkal várják a vendégeket. A műsort követően batyusbált tartanak. A jegyeket elővételben Rácz Posztós Helga tanárnőnél lehet megvásárolni. A zenéről Kocsis S. Zsolt gondoskodik. MÓRAHALOM. Csak Manitou meg ne tudja! címmel a Szegedi Miniszínház gycrmekelöadását láthatja a közönség szerdán, 14 órától az Aranyszöm Rendezvényházban. ÚJSZENTIVÁN. Az egészségvédelmi hetek keretén belül szerdán 14 órától urológiai szűrést tartanak, amelyet húgyúti és vizelettartási panaszokkal küszködőknek javasolnak. A férfiakat prosztata szűrésre várják. Csütörtökön 13 órától bőrgyógyászati szakrendelésen mondhatják.el panaszaikat a betegek. - A község képviselő-testülete szerdán 17 órától tartja soron következő ülését az önkormányzat tanácskozótermében. Az ülésen tájékoztatót tartanak a költségvetésről és elbírálják a 2008. évi Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra benyújtott pályázatokat. SÁNDORFALVA. A polgármesteri közéleti klub következő fórumát csütörtökön 18 órától tartják a Budai Sándor Művelődési Házban. A rendezvényen beszámoló hangzik el az önkormányzat novemberi eredményeiről és a városfejlesztési koncepcióról. SZEGED. A Kodály-emlékév alkalmából bölcsődei zenei napot tartanak pénteken 9 órától a Bálint Sándor Művelődési Házban. - A Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület^ természetfotó-pályázatára beérkezett képekből összeállított kiállítás december 6-áig tekinthető meg a szegedi nagyállomás aulájában. ZÁKÁNYSZÉK. A helyi gazdálkodók és vállalkozók klubja ma 18 órától tartja összejövetelét a művelődési házban. ZSOMBÓ. Váji Katalin: Pusztaszeri ásatások és Szónoki Miklósné: Öregedő társadalom, avagy fiatalodó öregek címmel tart előadást ma 18 órától a Wesselényi Klubban, a Szatymazi út 105. szám alatt. - A képviselő-testület csütörtökön, 16 órától tartja soron következő ülését, melynek második napirendi pontjaként a 2008. évi költségvetési koncepciót 16.15-tól közmeghallgatás keretében tárgyalja. Türistalátványosságnak szánták Hattyastelepen a műanyag zsákokba gyömöszölt szemetet, ezért egy vállalkozó bérbe vette a Tisza Volán egyik buszát, hogy az érdeklődőket ide szállítsa. A tervek szerint a városrész borzalmait' mutatták volna be, az ötletet a katasztrőfaturizmus adta. A busz üres, a terv nem jött be. A szervezők nem számoltak azzal, hogy sze­metelni más városrészek lakói is szoktak, számukra nem lát­ványosság a hulladék. Fekete pont jár a buszfordulóban tor­nyosuló szemétért Fotó: Schmidt Andrea VÁRJUK OLVASÓINK JELZÉSEIT! Telefon: 30/218-1111 • szerkesztoseg@delmagyar.hu Leveleim: 6740 Szeged, Pf.: 153. (A borítékra írják rá: FEKETE PONT) Száznapos a művészeti centrum a százéves épületben Születésnapi vendégek a Reökben Száz evet ünnepelte a Rcök-palota, első száz napját a benne működő művészeti centrum szombaton. Megbolydult a ház, minden szegletében történt valami ­reggeltől késő estig 1500 látogatót fo­gadtak. A kettős ünnep emléktábla-avatással kezdődött szombaton a Tisza Lajos kör­úti Reök-palotában. Solymos László al­polgármester leplezte le három híres hajdani lakó - Reök Iván vízmérnök, Kiss Ferenc erdőmérnök, Báck Manci fo­tográfus - tiszteletére. Utána oldódott a hangulat - az ünnep alkalmából meg­rendezett nyílt napon megtelt a ház zsi­vajjal, pincétől a második emeletig. Egy tűt nem lehetett leejteni az átriumban, annyi gyerek színezte a sablonokon a cif­ra palotát és a virágait. A vásárhelyi Tál­tos iskolából Kasza Fanny és Peggi, Ambruzs Renáta és Szabó Kriszti ügyes­kedett, mellettük az ötéves szegedi Soós Erik varázsolt új ruhát a házra. Papírmo­zaikot legügyesebben talán a deszki Vincze Zsuzsanna Réka és öccse, Gábor Gergely ragasztott. Az emeletre zeneszó csalogatott fel. A konzervatórium fuvolás, hárfás és zongo­rista hallgatói az elsőn, a vonósok, fúvó­sok és gitárosok pedig a másodikon adtak „váltókoncertet". A restaurált sarokszobá­ban, a zöld szalonban mindenféle „zöldsé­gekkel" lehetett fotózkodni. Lencsevégre kaptak mindenkit, aki zöld ruhadarabot, zöldalmát, fenyőágat, plüssbékát, lufit, vagy akár egy textilből varrt, „vállról indít­ható házisárkányt" tudott felmutatni. A hároméves Paillot Ábel édesanyja nyaká­ból értékelte a sajtófotó-kiállítást: - Kará­csony! Mikulás! - kiáltott fel a sok piros ruhába öltözött vatikáni bíborosról ké­szült felvétel láttán. Száz évet ugorhatott vissza az időben, aki Kalapács Gabriella régiségkereskedő tárgyai vagy Ferenczi Dezső - a Roosevelt téri halászcsárda üzletvezetője - szakács­könyvei között bóklászott. A táncterem­ben azt próbálhattuk ki, milyen tánclépé­sekre lejtettek dédszüleink. Találkozhat­tunk Bakonyi Tiborné Anikóval, aki épí­tészmérnök férjével kutatta a ház történe­tét és a tervező, Magyar Ede munkásságát. A szülinapi kérdőívre az özvegy így írt: „Mit jelent ez a ház? Az életemet, mert amikor a férjem 1959-ben meglátta, azt mondta, ez egy darabka Párizs. Mi lenne, ha nem lenne? Rossz lenne." A második emeleti folyosón régi lakó mesélt: Flach Tiborné 1967-től harminc­öt éven át lakott itt. Azt mondta, szinte beleszédül minden alkalommal, olyan meseszép lett a régi ház. Mindig el is jön nosztalgiázni, amikor csak teheti. Nem igazi ünnep egy szülinap torta nél­kül. A nap krónikása, Balog József kihir­dette: az A Cappella cukrászda jóvoltából Reök-tortával lepik meg a vendégeket. Az igazgató, Herczeg Tamás szelte fel a palo­tát ábrázoló diós, karamellás, tejszínes édességet. A ház szegleteiben elhelyezett ünnepi gyertyákat sötétedés után gyújtot­ták meg és a nap végén az egész palota homlokzata születésnapi fényárba öltö­zött. D. T. Ünneplő vendégek a nemrég felújított épület átriumában Fotó: Frank Yvette

Next

/
Thumbnails
Contents