Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-14 / 265. szám

6 •MEGYEI T U K 0 R • SZERDA, 2007. NOVEMBER 14. Kínaiul, magyarul és angolul, időnként németül álmodik Chun-Jennie A Cao lánynak Xian és Szeged is az otthona Osztályfőnökének és történelemtanárának, Mészáros Tibornak Cao Chun az első kínai tanítványa Fotó: Frank Yvette Xian hatmilliós városából érkezett, tizedik éve él és tanul Szegeden, négy nyelvet beszél, egy évet járt amerikai iskolában, oda készül egyetemre. Ó Cao Chun, a szegedi egyetem gyakorló gimnáziumában magyar-történe­lem tagozatos osztályba jár, végzős, minden­ki fcannie-nek becézi. A kínai lány magyar­ból akár emelt szintű érettségit is tehetne, dc a történelem is a kisujjában van. - „Ártatlanság". Ez a keresztnevem, a Chun jelentése. Becézése pedig leginkább a Jean­nie-re emlékeztet, ezért itt, Magyarországon a legtöbben így ismernek - mutatkozik be a tizenöt éve Szegeden élő Cao család lánya. Kultúrák, országok közti különbségeket kellett megértenie és magában is rendeznie az agyagkatonáiról is nevezetes, hatmilliós kínai városból Szegedre cseppenő lánynak. - Egy szót sem tudtam magyarul, amikor anyával együtt Szegedre érkeztem 1996-ban. Akkor apa már négy éve itt kereskedett. A Bé­ke utcai iskolába írattak: ott először csak fi­gyeltem, sokat rajzoltam és igyekeztem meg­érteni, miről van szó. Három hónap után szólaltam meg magyarul: „kettő meg három, az öt". Az osztály megtapsolt - emlékszik a kezdetekre Chun-Jeannie. A kínai számára - Chun szerint - nehezebb megtanulni magyarul, mint fordítva. Neki a kí­naiban ismeretlen toldalékolás, a ragozás adta föl a leckét. A magyar után könnyűnek számí­tott számára az angol, aztán a német nyelv. Ma már mindkettőből nyelvvizsgával dicsekedhet. - Az iskola presztízse miatt jelentkeztem az egyetemi gyakorló gimibe. Büszke is va­gyok, hogy a Ságváriba járhatok - jelenti ki a magyar-történelem tagozatos osztályban ki­emelkedő sikereket begyűjtő kínai lány. Tör­ténelemtanára és osztályfőnöke, Mészáros Tibor szerint „feannie" akcentus nélkül be­széli nyelvünket. Tudása pedig magyarból és történelemből is olyan alapos, hogy akár most „emelt szín tűzhetne". Uniós és amerikai versenyen is megmérte tudását Cao Chun. Az egyik vetélkedőn - egye­düli „külföldiként" - iskolatársaival együtt brüsszeli utat nyert, a másikon azt, hogy egy tanéven át Amerikában okosodhatott. - Művészeti tanulmányaimat folytathat­tam a The Putney Schoolban: hegedűjáté­kom miatt az ottani zenekar koncertmeste­re lehettem, de zeneszerzést is tanultam. Mégsem e téren akarok továbbtanulni: a szívem az orvosi pálya felé húz, de reálisnak azt tartom, hogy humán terület, esetleg a közgazdaság felé mozduljak. Második diplo­maként filozófiát szeretnék tanulni - avat be terveibe „Jeannie". - Az bizonyos, hogy Amerikában, a világ legjobb tíz-harminc egyetemének valamelyikén szeretnék diplo­mázni. ÚJSZÁSZI ILONA További fotók a témáról: 5jf www.foto.delmagyar.hu HASONLOSAG ES KÜLÖNBSÉG Hasonló a klíma, sok az egyetemista - ez a két legfőbb hasonlóság Cao Chun szülővárosa, Xian és mostani otthona, Szeged között. A legfőbb különbséget abban látja a diáklány, hogy még iskolatársa­inak zöme is megelégszik a középszerrel, míg a kínaiak törekvőbbek. E következtetés talán abból is adódik, hogy Chun-Jeannie édesapja, Cao úr kereskedőként mozgatója a kínai Shaanxi tartomány és Csongrád megye közötti kapcsolatoknak, édesanyja pedig étteremláncot igazgat. Közben a szülők a családot sem hanyagolják: Chun öccse már itt, Szegeden született, s bár nővéréhez hasonlóan ma­gyar iskolába íratták, de otthon kínaiul beszélgetnek, tartják nemzeti szokásaikat, s a nyarat hazá­jukban töltik a gyerekek. Ilyen sokféle hatás alapján talán nem is csoda, hogy Chun-Jeannie mindig az álmában megjelenő helyszín és emberek nyelvén szólal meg: kínaiul, magyarul és angolul, időn­ként németül álmodik. Harcos a villamoson Az illusztráció váratlanul jött elénk. Éppen az egyik laktanya ka­szárnyai rendjéről beszélgettünk. Hogy új lakópark épült ugyan a helyén, de a szelleme tovább él. A civil életben is. Hiába szűnt meg a sorozott katonaság, némely hivatalok zárt intézetében a vi­gyázzmenet és a laposkúszás ma is érvényben van. Nem a maga természetességével, szellemi értelemben. A parancsnoklás és meghunyászkodás jegyében. Uram, mi nem ilyen lovat akartunk! Mire körülnéztünk, szép ifjú ember hátát láttuk. Hatalmas be­tűkkel rá volt hímezve: HARCOS. És hogy félreértés ne essék ho­vatartozását tekintve, valamivel kisebbekkel ez is: Hungary. A ré­gi regula szerint sor alá való lenne a legény, kopasszá kellett volna válnia, vernie a hoppárét mindenki előtt, akinek már csillagja is van, most pedig ápolt a frizurája, és civil a ruhája. Ráadásul hábo­rú sincsen, hogy harcost rögtönzött volna belőle, mint annakide­jén a leventekölkökböl. Elölről nem láthattam elegáns ruháját, nem tudhatom, oda is kiírta-e ugyanezt, de nekem a két lábon já­ró hátirat is irat. Bele is dermedtem. Aztán meg is nyugodtam. Ha be kellett volna vonulnia, holtbiz­tos, tiltakozott volna ellene. Tekintve, hogy már nem kötelező, csak szabadon választott, most az ellen tiltakozik, hogy még csak be se vonultatták: Neki már senki nem mondhatja azt se, hogy EGYES HARCOS! Meg azt se, hogy VONALAMBAN HARC­HOZ! ? Milyen világ az ilyen világf Föltételezni se merem, hogy akármilyen harcosok szövetségének regisztráltja lenne, és a Gár­datagságot se fognám rá, mert egyébként sugárzik oldalra fordult orcájáról az értelem, de meg nem értem még most se. Valami kis flúg mintha derengene rajta mégis. Nem tudom, in­dítványozzam-e, hogy elfekvő rohambili is adassék neki, gázálarc is, kötelező viseletként, gyalogsági ásó éjszakai harchoz, utász­csizma se maradjon el. ha éppen randevúra készül, és a szélessá­vú őrmester se hiányozzék mellöle egyenes adásban, meg a villa­nások se, lehetőleg tehénpalacsinta mellett, de megfordult a fe­jemben ez is. Többször voltam a sereg tagja, egyes-harcosi minő­ségben, fogdákkal fenyegetve, szánom szegényt. Ez a szerencsét­len-szerencsés kölök harci katona akar lenni teljes békeidőben ? Netán még tömegsírba is vágyik ? Türelmes és mindenevő vagyok, megértem azt is, akinek egy küllője kicsorbult. Gondolom, legszebb álmaiban őrmestert ját­szik. Zsoldos lelkülettel. Vagy tábornokot ? A pelyhedző szabad­ságjogok jegyében ne szenvedezz, jó komám! Összes megélt ka­tonai múltamat kizárólag rád testálom. De háborút azért ne csi­náljatok gusztusod szerint! H. I). Kass János sorozata is megelevenedik Háry-bábopera a Móra-múzeumban MUNAKTARSUNKTOL A múzeumok őszi fesztiválja keretében ma 1 8 órakor mutat­ják be a Háry fános című báb­operát a Móra Ferenc Múzeum aulájában, ahol a karácsonykor 80. születésnapját ünneplő Kass fános Kossuth-díjas grafi­kusművész Háry-sorozata is megelevenedik. A felnőttekből és gyermekekből álló társulat a Háry János bemutatásával em­lékezik meg a daljáték 125 év­vel ezelőtt született és 40 éve elhunyt szerzőjéről, Kodály Zoltánról. A Harmónia Con­sort, a Király-König Péter Zene­iskola, Szegedi Tudományegye­tem Zeneművészeti Kara és a Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola fogott össze annak érdekében, hogy megele­veníthessék Háry János törté­neteit. A darabot Toronykőy At­tila rendezte, a bábokat és dísz­leteket Tóth Andrea bábmű­vész készítette. Az előadást öt­tagú ütős együttes produkciója színesíti. Egy rendes ember lépcsőzik, ha beteg a hozzátartozója „Régi, de legalább ki van fizetve" A házunkra, üzletünkre, autónkra biggyesztett fel­iratokból rajzoltuk meg a Szegeden, illetve a környé­ken élő ember portréját. Ilyen lett: nem szereti, ha zavarják cs lépcsőn megy, ha beteg a rokona. Nem írok semmit magam­ra - énekli a Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András. A szegediek ha nem is magukra, de ma­guk köré feliratokat akasz­tanak. Összegyűjtöttünk néhányat, hogy megtud­juk, milyenek vagyunk ­vagy legalábbis mit hirde­tünk magunkról. Nem a graffitikre voltunk kíván­csiak. - „Nem adok! Nem ve­szek! Nem hiszek!" - egy Szamos utcai panellakás bejárati ajtaján, a csengő mellett olvastuk. Egyikre sem akartuk kényszeríte­ni az ott lakót, mégis fél­ve csengettünk. A tulaj­donos meglepődött, hogy a felirata iránt érdeklő­dünk, de aztán azt mond­ta: bevált, mert távol tart­ja a házalókat. A címkét különben egy ismerőse készítette, és adott a né­hány emelettel lejjebb la­kónak is. Megnéztük ezt is. A reakció ugyanaz volt. Az ajtót nyitó Szabó úr meglepődött, közölte, hogy bevált a tiltás, és nem engedte, hogy a fel­irattal együtt lefotózzuk. A panelházak kincsesbá­nyának bizonyultak, két szövegre a liftben akad­tunk. Az egyik szerint fer­tőző betegnek és közeli hozzátartozójának tilos használni a felvonót. Ért­hető, de mi bele tudunk kötni. Mert mi van akkor, ha a Sydneyben élő bá­tyánk influenzás lesz? Nem elég az aggódás? Még gyalogolni is kötelező? A másik, amin a liftben mosolyogtunk, egy rek­lámszöveg volt. E szerint: ha valakinek a lakásában csatornaszag terjeng, de ennek ő nem örül, akkor a hirdető cég vállalja a bűztelenítést. Ha viszont az ügyfél már nagyon megszokta, és talán hiá­nyozna is, akkor - kíván­ságra - csak mérsékelik a büdösét. A reklámszöveg valahogy így hangzik: „la­kásában terjengő csator­naszag mérséklése, eset­leg teljes megszünteté­se." Az egyik tízemeletes bejá­rati ajtajára belülről ezt ír­ták: „vigyázat, fagyveszé­lyes járda". Mivel a veszélyt elhanyagolhatónak ítéltük, bátran kiléptünk a 10 fok­ba. A járműveinken is szí­vesen szövegelünk, né­hány autón például ez áll: „régi, de legalább ki van fizetve." Egy 10-es bu­szon láttuk a kissé nagy­zoló állítást: „az utak ki­rálya." Kisteleken egy étterem bezárt ajtaján ezt olvastuk: „sétálgatunk, beszélge­tünk, az étteremben meg nincs senki." Talán nem akarták a vendégeiket bi­zonytalanságban tartani a programjaikat illetően, vagy arra számítottak, a laza szöveg eltereli a figyel­met a kényszerű zárva tar­tás okáról. A különben barátságos Csengelén egy család nem elégedett meg azzal, hogy kiírja a kapura: harapós ku­tya. Szemléletesebb elret­tentésre törekedtek, ezért ezt szögezték az ajtóra a házőrző képe mellé: „a belé­pés díjtalan, a kilépés bi­zonytalan." A teljesség igénye nélkül felsorolt feliratokból meg­próbáljuk megrajzolni a szegedi, és Szeged környéki ember portréját: nem szere­ti, ha házában, lakásában kéretlenül zaklatják. Nem szégyelli régi autóját - vagy ha igen, akkor szégyelli, hogy szégyelli -, lépcsőzik, ha beteg a rokona. Ha be­zárják a munkahelyét, ak­kor nem esik pánikba, ha­nem sétál és beszélget, és nem bírja a nagyon büdö­sét, legfeljebb a kicsit csa­tornaszagút. G. ZS. •s : NEM ADOK! NEM VESZEK! NEM HISZEK!] NEM VICCES - Nem vicces - torkollt le egy lakó, amikor a csatornaszag-meg­szüntető reklámon szórakoztunk. Közölte: egy „szagos" lakásban élni borzasztó, ráadásul eladni is lehetetlen. Ezzel egyébként egyetértünk. Ez a felirat állítólag távol tartja a házalóitat Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents