Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-02 / 255. szám

Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve DELMAGYARORSZAG PÉNTEK, 2007. NOVEMBER 2., 97/255. ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 100 FT (ELŐFIZETVE: 63 FT) Sajtófotó-kiállítás Szegeden először látható az idén 25. évfordulóját ünneplő Magyar sajtófotó-kiállítás. 7. OLDAL MARTON BUNUGYI IGAZGATÓ Információink szerint Márton Istvánt, Makó rendőrkapitányát nevezik ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának. 8. OLDAL Szoknya alatt is jönnének Idén 60 százalékkal több az illegális határátlépési kísérlet Szerbia felől, mint tavaly. Volt, aki egy nő szoknyája alatt megbújva próbált az országba jönni. 8. OLDAL Juhász Gyula sírját is többen felkeresték mindenszentekkor Szeretteinkre emlékeztünk Ünnepi hangulat a sírok között, gumimaci, műanyag vécé és benzingőz az aszfalton. A Bel­városi temetőben mindenszen­tek napján sokan voltak, a sze­gedieken kívül kecskemétiek­kel, budapestiekkel is találkoz­tunk. Szinte kínos volt koszorú nélkül a 3-as villamosra szállni min­denszentek napján Szegeden. A Belvárosi temető felé tartó jára­ton szatyorban, kézben virágo­kat, mécseseket vittek. A végál­lomáson egy asszony felhívta a rokonait: kocsival ne próbálja­nak a Fonógyári úton közlekedni - lehetetlen. Túlzott. A forgalom tényleg erős volt, de folyamato­san haladtak a járművek. A temető nyitott kapujára ez volt kiírva: a temető zárva. Bent gumicukorstandot hamarabb ta­láltunk, mint krizantémárust. Egy házaspár azon tanakodott, ki az, aki töltött teknősbékát és gu­mimacit kíván ilyenkor. Ha ők nem is, mások sorban álltak. Az eladó azt mondta, szerdán is kint volt, de akkor a benzinköltség sem jött vissza. Az autók között sétáltunk befelé, sokan méltat­lankodtak: miért engedik a ko­csikat. A Fonógyárin lehetett be­hajtani, a Bajain ki. Szünet nél­kül jöttek és mentek a járművek, valaki megjegyezte: morbid len­ne, ha a temetőben gázolnák el. Az egyikből ránk szólt egy asz­szony: fényképezzük le a fekete pont rovatnak az út melletti mű­anyag vécét, amelynek nyitott aj­taján át bárki láthatta: bent nem­rég nagy dolgok történtek. A gépkocsik és mobilvécék kö­zött hiába vártuk az ünnepi han­gulatot, ezért a sírok között sé­táltunk tovább. Egy idős asszony gyertyát gyújtott 37 éve halott testvére fejfájánál - könnyes szemmel beszélt róla. Ökrös Lászlóné: A gyerekek is tudják, hogy születünk, megöregszünk, meghalunk Fotó: Miskolczi Róbert Folytatás a 4., jegyzetünk a 3. oldalon Tizenegy állat pusztult el a kóbor kutyák miatt Tragédia a Szegedi Vadasparkban A hím dámszarvast sikerült befogni Fotó: MTI/Németh György Három mezopotámiai dámszar­vas és nyolc törpekenguru pusz­tult el szerda éjjel a Szegedi Va­dasparkhan. Kóbor kutyák tá­madták meg a ritka állatokat, és addig űzték őket, amíg nyakukat nem törték. Utoljára öt éve tör­tént Szegeden hasonló eset. - Kedden este tizenegy körül ri­asztottak a munkatársaim, hogy kóbor kutyák szabadultak be a parkba. Mire megtaláltuk őket, a három nőstény mezopotámiai dámszarvasunk már elpusztult. Nekiugrasztották őket a kerítés­nek, addig kergették őket, amíg nem végeztek velük - elevenítet­te fel a történteket Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. Lopakodó áremelés Szinte hétről hétre drágulnak az alapvető élelmiszerek, lapunk számítása szerint augusztus óta minimum 10 százalékkal kerül többe a kenyér, a tej, a hús, a fel­vágott. A vásárlókat és a kereske­dőket is meglepte a nagymérté­kű, lopakodó emelés. Magyaror­szág már az Európai Unióban sem számít olcsónak. A tartós tej literje Ausztriában, Németor­szágban 140-150 forint, nálunk ritkán lehet 200 forint alatt hoz­zájutni. Részletek a 3. oldalon www.delmagyar.hu Bekötött szemmel a Kárász utcán Vakon sétáltak a Kárász utcán sze­gedi művészek, újságírók, rádió­sok. Az Árny alatt című kiállítás­hoz kötődő program során a bekö­tött szemű résztvevők fehér botot kaptak, őket két látó és két vak kí­sérte. Egy cukrászdába is betértek. Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója azt mondta, át szerette volna élni, hogy milyen a szemünk világa nélkül létezni. Ja­nik László színművész szerint a vakságban a magány lehet a leg­borzasztóbb. Elekes Zoltán, a program főszervezője reméli, hogy az ismert emberek sétája felhívja a figyelmet a fogyatékkal élőkre. Ar­ra, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük nap mint nap. - Ügyes csapat volt, nem páni­kolt senki - értékelt Szabó Ta­más, a csoportot kísérő egyik vak fiatalember. Hozzátette: „a vak­ság nem arról szól, hogy ma­gunkba zuhanunk". Riportunk az 5. oldalon Tóth Géza, a Rádió 88 munkatársa (halról) és Pataki András balettigazgató fehér bottal Fotó: Karnok Csaba - Ez a hét kutya vadászni jött ide. Átmentek a törpekenguruk­hoz, az összeset elpusztították: éjszaka, a sötétben, folyamatos ugatásukkal halálra ijesztették őket. Öt kicsi volt az erszényük­ben, közülük csupán hárman menekültek meg - tájékoztatott az igazgató. Az apró, csupasz bé­bik egy olyan gondozóhoz kerül­tek, aki már több kis kengurut felnevelt. A mostaniak azonban még nagyon fiatalok, nem sok esélyük van a túlélésre. Jövő áp­rilisig anyjuk erszényében kellett volna maradniuk. Most meleg ruhákba bugyolálták őket, kecs­ketejet kapnak. Folytatás a 3. oldalon Éjszaka a hamburger a sláger Sokan hamburgerrel csillapít­ják étvágyukat éjjel Szegeden. Tett már így Détár Enikő és Ganxsta Zolee is. A nonstop büfékben néztünk szét. Mit tehet az ember, ha éjszaka megéhezik Szegeden? Bevághat például egy hamburgert valame­lyik éjjel-nappal nyitva tartó büfé­ben. Détár Enikő és Ganxsta Zo­lee is tett már így - erről tanúsko­dik a Super hamburgeres vendég­könyve. Mi hajnali kettőkor jár­tunk az 1987 óta működő étkez­dében, és alig találtunk ülőhelyet. A „Gettó" büfében, az Olajbá­nyász téren palacsintát evett Gre­gus Péter. Megéhezett az éjszakai fürdőzés után. A nonstop büfék árai hasonlók, a hamburger 400­660, a hot dog 250-290 forint. írásunk az 5. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents