Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-04 / 232. szám

SZAMOA Hajdúszoboszlói üdülés nov. 4-tó'l folyamatosan | A Délmagyarország és a Délvilág világjáró melléklete 2007. október 4. A Csendes-óceán paradicsoma Kerékpárral Körösi nyomában Tirolban már havazik - sok síelőre számítanak Már szeptemberben 80 centi hó esett, és most is havazik, úgyhogy jó téli idényre lehet számítani Tirolban - állítják a helyi turisztikai szakemberek. Tavaly 8 millió vendég 42 millió vendégéjszakát töltött el a régióban. Ebből a legtöbb német vendég volt (52 százalék), de hazánkból (0,3 százalék) is érkeztek a magyar határtól távol eső osztrák tartományba. Az elmúlt húsz év alatt jelentősen nőtt a vendégforgalom. 1985-86 téli szezonjához képest a tavalyi télen 1443 százalékos növekedést regisztrálhattak, nyáron (1986 nyarához képest) pedig 200 százalékos növekedést mondhattak magukénak a tiroliak 2006-ban. A szenzációs növekedéséért mindent megtesznek: csak idén 270 millió eurós fejlesztés hajtanak végre - új felvonókat, megállókat alakítottak ki, sípályákat, hóágyúkat „vetnek be". Uj szállodák is nyíltak, ilyen a négycsillagos Cube Hotel, ahová főleg fiatalokat várnak. Elhelyezés 2 ágyas, kábel TV-s, gázfűtéses, fürdőszobás szobákban konyha használattal. Étkezés helyben, reggeli + meleg vacsora. Terminusok: vasárnaptól-vasárnapig Árak: 18.000 Ft/fő/hét-től. Üdülési csekket elfogadunk. Tel.: 30/391-9043 Nyilv. szám 12/2007 Egy magyar fiatalember kerékpárral indult el a németországi Göttingenből, hogy végigmenjen azon az útvonalon, amelyen Körösi Csorna Sándor járt. Horváth Balázst az MTI e-mailen kérdezte egyedülálló vállalkozásáról. MTI A fiatalember útja az Alpokon át vezetett a dalmát tengerpartig, majd Albánián, Görögországon és Észak-Törökországon át Iránba jutott el. Innen északnak fordult, és az egykori selyemutat követve Türkmenisztánon, Üzbegisztánon haladt keresztül. Kirgizisztán bejárása után a Karakorum hegységen keresztül érkezett meg Pakisztánba, ahonnan Indiába vezetett útja. A vállalkozás végül Darzsilingben, Körösi síremlékénél fejeződik be. „Jelenleg Indiában, Amritszárban vagyok. 12 ezer 800 kilométer van mögöttem és rengeteg élmény. Ez a rész lesz az utazás legnagyobb kihívása: több 5000 méter feletti hágón kell átkelnem" - írta Horváth Balázs. A fiatalember a göttingeni egyetemen tanult, ahol Körösi is több évet töltött el. Egy éve védte meg doktoriját az erdészeti karon, az erdő anyagforgalmával foglalkozik. „Úgy jártam, mint szinte mindenki, aki Körösi Csornával foglalkozott: mély tisztelet fogott el iránta" - válaszolta arra, miért vállalkozott az útra. Horváth Balázs azért kerékpárral vágott neki az útnak, mert úgy véli, ez a legjobb módja az utazásnak. Nem túl gyors, van ideje kapcsolatba kerülni a természettel, ugyanakkor a gyaloglásnál gyorsabb. A fiatalember egyik legnagyobb ellenfele az időjárás. A rekkenő hőséggel és a hideggel is szembesült már, az esővel Kirgizisztánban küzdött meg. Útja során ha teheti főz, főként tésztát, rizst készít, majd olyan feltétet tesz rá, amelyet az adott helyen meg tud vásárolni. Közép-Ázsiában például magyar édes kukoricát, zöldborsót is kapott, másutt paradicsomos halat, vagy húskonzervet szerzett be. „Az utazást a megtakarításaimból fedezem, azt hiszem, nem sok marad a végére. Törökország óta olyan helyeken járok, ahol a mindennapi élet lényegesen olcsóbb mint Magyarországon. Egyszer kiraboltak, Üzbegisztánban pedig beteg lettem és megszálltam egy hotelben, ezek voltak a nagyobb kiadásaim." Paradise Beach Upolu szigetén bambuszház-menedékek cölöpökön, amelyek otthonként, üzletként, faluközpontként és munkahelyként is szolgálnak. Az asszonyok gyékényszőnyegeket szőttek kókuszhéjak és halcsontok között a pálmafák árnyékában, kenuk haladtak az opálszínű lagúnákon, ahol a halászok kivetették hálóikat. Ebédre frissen fogott mahimahit ettem kókusztejben a Taufaua-partról, ami a néhány finom homokú strandok egyike, ahol a turisták fürdenek, merülnek, szörföznek. Tetoválómüvész Egy kis falucskába, Faleasi'u-ba hívtak meg, méghozzá egy helyi tufaga, vagyis tetoválómüvész otthonába. SulnapePaulo keresztbe tett lábakkal ült a falu idős férfijai által alkotott kör közepén, amíg a fiatalok átestek a Pea'a nevű szertartáson. A kókusztejet kagylóhéjból szürcsöltük, és cigarettát szívtunk, amíg Suluape egy hosszú disznóvakaró fésű tűhegyes fogait tintába mártotta, és a metronóm hipnotikus kattogásától kísérve mintákat rajzolt egy fiatal fiú bőrére. Én szenvedve néztem, de a fiú mozdulatlan maradt. Egy másik férfi, Sila Vatu'tut'u, aki maga is átesett ezen a tetováláson, azt magyarázta nekem: természetesen nagyon fájdalmas, de ez a lényeg. A Pea'a a férfiasság és a bátorság próbája. A keresztény misszionáriusok sikertelenül próbálták kiirtani a tetoválást (a szó egyébként a polinéz tatau szóból származik) a XVIII. században, másfajta „pogány" szokásokkal együtt. Habár a hitet megtartották - soha nem láttam ilyen elegyét a római katolikus, a gyülekezeti, a mormon és a metodista templomoknak, mint Szamoán utazgatva -, nagyon is hasonló a tradicionális életstílushoz. „Jonny Wilkinson földjéről származol" - válaszolták nekem szinte mindig, amikor elmagyaráztam nekik, hogy nem Ausztráliából vagy Új-Zélandról jöttem, mint a legtöbb palangi - vagyis külföldi -, hanem a vörös rózsás mez földjéről, Angliából. Játszik az egész falu Habár száraz évszakban voltam Szamoán, naponta fordultak elő áradatok és özönvizek, amely arra bátorította a fiatalokat, hogy összecsapjanak és gólt próbáljanak rúgni egymásnak a sárban. Akár elállt az eső, akár nem, a mindenütt jelen lévő vasárnapi játék, a kirkiti egy igen bizarr és különleges szamoai változata a krikettnek, amely egyébként új-zélandi hagyaték. A játék szabályai meglehetősen rugalmasak, és az egész falu játssza - nők és férfiak, idősek és fiatalok egyaránt - egy kriKorábban Nyugat-Szamoaként említették, hogy megkülönböztessék a független államot az Amerikai Egyesült Államok gyarmatától, Amerikai Szamoától. Két szigetből áll: Upolu és Savai'i szigetéből, valamint szórvány szigetecskékből és korallzátonyokból. 1914-ig német kormányzás alatt állt, majd Új-Zélandhoz került, végül 48 évvel később elsőként vívta ki függetlenségét a polinéz népek közül. kettkapu előtt, egy latexlabdával és háromoldalú ütővel. A gyakorta nagy szigetként emlegetett Savai'i nagyjából kétszer nagyobb, mint az Upolu-sziget - kráterek szegélyezte hegyeivel, áthatolhatatlan dzsungeleivel, sziklás tengerpartjával és lávaföldjeivel, az 1866 méter magas Mount Silisilivel, amelynek 1905-ben füstölgött a teteje. Szamoa népességének alig negyede, 160 ezer ember él itt, és emiatt kissé vadabbnak és vadregényesebbnek is tűnik. A sziget látványosságait egyszerű megtalálni. Néhány vulkanikus nyílás Alofaaga falu mellett, például három fiatal kölyök, akik a kókusz tökéletes felnyitását bemutatják. Érdekes, hogy senki nem akarta megmutatni nekem az utat a Pulemelei Moundra, ami, ahogyan olvastam, a legnagyobb ősi épített kincse Polinéziának. Amikor végül is odataláltam, egyórás gyaloglás után a pálmák és a dzsungel között, bámulatba ejtett a látvány: egy 200 láb magas kőpiramist láttam, emeletes volt, mint egy esküvői torta, omladozó, növényekkel benőtt és elhagyatott. MARTIN SYMINGTON/DAILY MAIL, FORDÍTOTTA: NYEMCSOK ÉVA Szamoa szigete rengeteg mesét mond el. A Csendes-óceán kincses szigetén a világ legkedvesebb emberei laknak, táncolnak, szeretik az isteneket, nagyon nyugodtak, titokzatosak. Azok az utazók, akik 1889-ben megérkeztek a sziget Apia nevű kikötőjébe, a mostani szigetlakók felmenőivel találkoztak. így történt ez Louis Stevensonnal is, aki a Kincses sziget című ifjúsági regényt írta, amelynek cselekménye a hírhedt, véreskezű kalóz, Flint kapitány elásott kincseinek megszerzése körül forog. Stevensont a sziget annyira lenyűgözte, hogy ott maradt négy évvel későbbi haláláig. Az egyik hegyoldalban épült villát, a Vailimát vásárolta meg, amelynek verandájáról nagyszerű kilátás nyílt a lankákra és türkizkék lagűnára. Később a Villa Vailimát felújították, és múzeummá alakították. Ez az az épület, ahol a sziget fővárosába, Apiába érkező turisták elsőként megállnak. A kincses sziget ihletésében Körbejártam a szobákat, ahol oroszlánbőr szőnyegekkel terítették le a padlót, és az asztalokon Stevenson feltekert papírjait - kéziratait - és könyvei első kiadásait néztem meg. Aztán egy esős, egyórás sziklamászásra indultam, oda, ahol Stevenson - vagy ahogyan a szamoaiak hívták: Tusitala pihen, a Vaea hegyen, egy temetőben. Amikor már teljesen megizzasztott a párás levegő, egy cement sírkőhöz értem, ami zöld fényben úszott, páfrány nőtte be és összegubancolódott kúszónövény. Amint a levegő kitisztult, a sziget teljes fenségességében feltárult hirtelen előttem: zöld csúcsok, amelyek egészen a felhők fölé értek, indiai fügefák alvó denevérekkel, dűs teuilavirágokkal és lagúnákkal megtűzdelt tengerpart, mint egy nyaklánc gyöngyei. A négykerék-meghajtású járművel a 40 mérföld hosszú Upolu szigeten billegve hajtok el barnacukorszínű folyók, sziklabarlangok és számos vízesés mellett. Találtam egy tengerparti falut: ovális Szamoai fiúk: virágfüzérrel