Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-04 / 232. szám

i . > 14 "KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2007. OKTÓBER 4. AZ UGYVED VALASZOL Dr. Juhász György Téves telefonkártya-feltöltés Tisztelt ügyvéd úr! Bankautomatáról szerettem volna feltölteni a fiam mobiltelefon­kártyáját. Sajnos rossz számot ütöttem be, így nem az ó kártyájára került a pénz. Rögtön felhívtam az adott számot. Egy férfi vette fel, aki megígérte, hogy egy hónapon belül visszaadja úgy, hogy ugyan­annyit rátolt a fiam kártyájára. Mi azonnal SMS-ben elküldtük a szá­munkat. Ennek már több hónapja, de persze, azóta sem érkezett meg a pénz. Próbáltuk újból felhívni, még üzenetet is küldtünk neki, de nem reagál rá. Tehetünk-e valamilyen jogi lépést ? Tisztelt olvasó! Ez a malőr sajnos sok min­denkivel megesett már. Gya­korlati tanácsom az, hogy hagyja az egészet, legyen az az ember boldog azzal a párezer forinttal. Kár további SMS-ek­re, hívásokra költeni, s felesle­ges idegesítenie magát. Ettől persze még bosszantó az ügy. Bevallom őszintén, a csalá­dunkban is tőrtént hasonló eset. Egy pár hétig, hónapig én is foglalkoztam vele, nagyjából hasonló eredménnyel, mint ön. Polgári jogi értelemben ön­nek jogos követelése van a má­sik féllel szemben. Vélemé­nyem szerint ez a polgári tör­vénykönyv 361. §-ban szabá­lyozott úgynevezett „jogalap nélküli gazdagodás" esete. Eszerint: „aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni." Ha önként nem teljesítenek, akkor követelését bírósági úton kell érvényesíte­nie, amit az összegre figyelem­mel fizetési meghagyással tud­na megtenni. Ehhez azonban szükség lenne egy kötelezettre, névvel, címmel, személyes ada­tokkal. Ha szerencséje van, a szám alapján a tudakozó meg tudja mondani a tulajdonos ne­vét. Feltöltős telefonok eseté­ben ez igen ritka. A mobilszol­gáltatók nem adják ki az ügyfe­leik adatait, sőt a feltöltős előfi­zetőket nem is tartják teljes kö­rűen nyilván. Elképzelhető, hogy a tulajdonosra rábukkan­hat az interneten is. Próbálja meg a keresőbe beírni a számot különböző módokon. (pl.: 60/123-456, 60/123-456 stb.) Én magam egyéb trükkökkel is próbálkoztam, sikertelenül. Kötelezett vagy alperes nélkül pedig sajnos nincs bírósági eljá­rás. Természetesen egy telefon­szám tulajdonosát másképp is ki lehet deríteni. Egy büntetőeljárás során a nyomozóhatóságoknak megvannak ehhez az eszközei. Levelében az esetet lopásnak mi­nősíti. Álláspontom szerint - bár a csalás tényállásához közel áll ­nem valósít meg bűncselek­ményt. Ennek két legfontosabb indoka szerintem a szándékos­ság hiánya és az összeg alacsony volta. Ha valaki hétről hétre rendszeresen tölt fel valaki más kártyájára, összesen több tízezer forintot, az már határeset lehet, hiszen a feltöltött kártya tulajdo­nosa passzív magatartásával fo­lyamatosan tévedésben tartja azt, aki úgy hiszi, jó helyre megy a pénz. Az más kérdés, mit is kellene tenni ilyen esetben, hi­szen nem tudhatni, honnan, ki­től jön az „ajándék", kit kellene figyelmeztetni. Levele újra felélénkítette ben­nem a régi sérelmet, úgy gondo­lom, ismét előveszem az ügyet. Öt évig úgysem évül el. Ha újabb ötletem támad, tájékoztatni fo­gom. A HET ELŐFIZETŐJE Kíváncsiak vagyunk előfizetőink olvasói szokásaira, mit szeretnek és keresnek leginkább a Délmagyarországban és a Délvilágban. Ez alkalommal Böröcz Krisztina szegedi olvasónkat kerestük meg. Böröcz Krisztina (képünkön) két éve előfizetője a Délma­gyarországnak, dc szülei kis­gyermek kora óta járatták a lapot. A fiatal nő jelenleg munkanélküli, ápolónő képző­be jár. Szeged „dolgairól" azonban naponta igyekszik tájékozódni. Ebben nyújt neki segítséget - mint elmondta ­a Délmagyarország. Ha ideje engedi, már reggel kezébe ve­szi a lapot és legalább nagyjá­ból átolvassa azt. Az első ol­dal információi után a hátsó oldal színes híreit futja át. Ha két részből áll az újság, akkor gyakran osztoznak rajta a testvérével. Krisztina a nap hírei után mindig érdeklődés­sel lapozza fel a melléklete­ket. A Gyógy-ír és a Délmadár mellett a szerdai és a szomba­ti programajánló oldalakat is hasznosnak tartja, hiszen se­gít nekik a szabadidő szerve­zésében. Véleménye szerint a horoszkóp is nem csak őt, de sokakat érdekel. Talán a ter­mészetgyógyászattal kapcso­latos írásokból szeretne az ed­digieknél többet olvasni. Az úgynevezett rossz híreket vi­szont néha sokallja a lapban, de úgy véli, közlésüktől még­sem lenne jó eltekinteni, hi­szen azok sokak okulására szolgálhatnak. P0STAB0NTAS Parkolási gondok a szegedi belvárosban A kiskörúton belül már nincs talpalatnyi hely sem Fotó: Karnok Csaba Bedugult a szegedi belváros címmel jelent meg cikk a Délmagyarország keddi számának címlapján, er­re szeretnék reagálni. Mivel a szegedi képviselő-testület ingyen kapja Szeged területére a parkolási bérleteket, nem akar­ják érzékelni a problémát. Egy cél lebeg, minél na­gyobb területet bevonni a parkolási zónába. Ezért terjeszthették ki a zónát a rakpartra és panelházak­kal rendelkező Felsővárosra is. Súlyos tévedésnek tartom a terület kiterjesztését, mivel most már szívesebben parkolnak az autósok is a belvárosban, ha már fizetni kell. Aki eddig a rakparton és a Felsővárosban hagyta autóját, szin­tén a centrumban parkol. Parkolni pedig muszáj! Az embereket sokszor csak félórás ügyintézésre, de magába szívja a belváros. Véleményem szerint a megoldás az említett területek újbóli ingyenessé té­tele lenne, ezzel is felkínálva az autósok részére a közelebbi, de mégis költségmentes lehetőséget. Mit is szeretnénk elérni? Nagyobb bevételt a par­kolási társaságnak, esetleg egy nem annyira túlzsú­folt belvárost? A képviselő-testület az előbbire sza­vazott, elvégre ők ingyen parkolnak. RILL LÁSZLÓ, SZEGED Baleset a lépcsőn Szeptember 16-án délután fél négy körül hároméves kisfiám­mal kifelé igyekeztünk a Burger Kingből, le a nagyáruház lépcső­in, amikor az évek óta egyre ro­mosabb állapotú, úgynevezett babakocsi-feljárón (amin baba­kocsival szerintem életveszély közlekedni) megcsúszott a fiam egyik lába, a másik viszont fennakadt a teljesen széttörede­zett lépcsőkön, és kifordult. Hallottam egy hatalmas recs­csenést, de már hiába kaptam fel a gyereket, nagyobb volt a baj, mint gondoltam. Ügyelet, kórház, röntgen, szi­rénázó mentőautó, és végül a gyermekklinika sebészeti osztá­lya lett a délutáni program vé­ge. A kisfiam most teljesen kiszol­gáltatottan és mozdulatlanul fekszik egy rácsos ágyban, mivel műteni nem lehet, úgynevezett húzatással próbálják helyreigazí­tani a törött csontvégeket. Ezt az eljárást legalább két hétig kell ki­bírnia, és még utána legalább ennyit fekvőgipszben. Azt hiszem, sok felnőtt nem tudná ezt elviselni ilyen fegyel­mezetten. Nekem a szívem sza­kad megérte. Csak annyit szeretnék kérdez­ni, ki a felelős azért, hogy ez bár­mikor, bárkivel megtörténhet? HOROG LÁSZLÓ, SZEGED Az SZVSE-pálya helyén legyen az ú) buszpályaudvar Elhibázottnak tartom az új autóbusz-pályaudvar helyének kijelölését. A terület távol van a központ­tól, kiesik a forgalomból, nehezen megközelíthető. Helyette javaslom a SZVSE-pályát, amelynek szó van az eladásáról. Az SZVSE kimehetne régi helyé­re, oda, ahol a 30-as években volt, vagyis a Rókus állomás mögé. Az általam javasolt terület azért lenne előnyös, mert ott van a város kapuja, oda fut be az E5-ös, ott van a villamosremíz és természetesen a pályaud­var, amely idővel központi pályaudvarrá fejleszthe­tő. Van a közelben áruház, ott van a pláza és a volt Délép-szálloda, mely újra szállóként működhetne - legalább is egy része. Szerintem a nagyállomás felújítása is fölösleges volt, minden ésszerű fejlesztés, városrendezés azt kívánja, hogy Rókuson legyen a főpályaudvar. Ott ugyanis kialakítható egy korszerű, aluljárós rend­szerű, vendéglátóhellyel, IBUSZ-irodával ellátott modern pályaudvar. Csodálom, hogy ez a megoldás a felújítás előtt nem merült fel. A mostani nagyál­lomás épületét el lehetett volna adni az egyetem­nek, melynek gyakorlatilag nincs megfelelő épülete a jogi kar számára. A most használt épület a koráb­bi Táblabíróság tulajdona volt, annak kellett volna visszaadni, s a jogi kart más épületbe elhelyezni. A Rókus állomás központi pályaudvarrá fejlesz­tése számos előnnyel járna, így például lerövidülne a Budapest-Szeged, Szeged-Békéscsaba távolság. Gyakorlatilag körjárat alakulna ki: Budapest-Kecs­kemét-Békéscsaba-Szolnok-Budapest között. Le lehetne vágni azt a hurkot, melyet a vonatok most megtesznek, amikor bedöcögnek a mostani nagyál­lomásra. Helyette Dorozsmától egyenesen Rókus­ra lehetne vezetni a pályát, ami időben és távolság­ban jelentős megtakarítást eredményezne. A Csa­bára induló vonatoknak is rövidebb lenne a pályá­juk és menetidejük, hosszabb távon ez komoly megtakarítást jelentene. Célszerű lenne újra elővenni az új autóbusz-pá­lyaudvar tervezetét, újra kellene gondolni az egész elképzelést, figyelembe véve más városok tapaszta­latait, így a székesfehérvári új autóbusz-állomást, mely Közép-Európa egyik legszebb, legmodernebb pályaudvara, s mely egy lépésre van a városköz­ponttól, a történelmi városmagtól. DR. RAKONCZAI JÁNOS C. FŐISKOLAI TANÁR MEGJÖTTÜNK SZEGED VÉRVANDA Szeptember 29., 23 óra 57 perc, 2540 g. Sz.: Vass Márta és Vér István (Mórahalom). FODOR ANGELIKA Szeptember 29., 16 óra 38 perc, 3380 g. Sz.: Nemes Andrea és Fodor Attila (Algyő) MÁRTA VIOLA Október 1„ 14 óra 10 perc, 4320 g. Sz. Nátly Angéla és Márta László Attila (Mórahalom). MÉSZÁROS BÁLINT Október 1., 19 óra 20 perc, 3400 g. Sz.: Du­gality Glória és Mészáros István (Nemesná­dudvar). PETVAI SÁNDOR LÁSZLÓ Október 2., 1 óra 10 perc, 3100 g. Sz.: László Anikó és Petvai Sándor (Ásottbalom). SIKOVANYECZ MÁTÉ PÉTER Október 2„ 1 óra 10 perc, 1900 g. Sz.: Pap Krisztina és dr. Sikovanyecz János (Szeged). VÉRÁDÁM Október 3., 3 óra 5 perc, 3350 g. Sz.: Kontha Andrea és Vér Zoltán (Szeged). SOMOSKÖVI ÁRON ANDRÁS Október 3., 3 óra 55 perc, 3520 g. Sz.: Hódi Anita és Somoskövi András (Szeged). ASZALAI ENIKŐ Október 3., 4 óra 30 perc, 3590 g. Sz.: Libor Tünde Éva és Aszalai László (Hódmezővá­sárhely). VÁSÁRHELY MÉNESI DÁNIEL Október 2., 16 óra 50 perc, 3220 g. Sz.: Jákri Beáta és Ménesi Zsolt (Vásárhely). KISS NORMAN Október 2., 21 óra 58 perc, 4180 g. Sz.: Sós Judit és Kiss László (Vásárhely). MAKÓ BÖRCSÖK LILI Október 2., 13 óra 23 perc, 3800 g. Sz.: dr. Dobra Mariann és Börcsök Zoltán (Makó) TÓTH LAURA Október 3., 8 óra 50 perc, 3000 g. Sz.: Pa­pos Nikolett és Tóth Attila (Makó). SZENTES OROSZ ZSOMBOR ZALÁN Október 3., 0 óra 30 perc, 3620 g. Sz.: Kis Szilvia és Orosz János (Szentes). SASS PÉTER Október 2., 3 óra 55 perc, 3170 g. Sz.: Prje­vara Andrea és Sass József) (Szarvas). SZÉCSÉNYI NÓRA Október 2., 9 óra 35 perc, 2730 g. Sz.: Ko­zák Anita és Szécsényi János (Szentes). Gratulálunk! HIBABEJELENTÉS Szegedi Vízmű Zrt.: (62) 420­155, 06-80/828-882 Démász Rt.: 06-40/822-000 Égáz-Dégáz Zrt.: 80/440-141, 80/820-141 T-Kábel Kft.: 1298 Csörögjön rank vagy küldjön SMS-t, és mi utánajárunk panaszának! 30/218-1111 UTANAJARTUNK 0LVAS0INK PANASZAINAK kapcsolatok a delmagyar.hu NEM FERTEK FEL A BUSZRA A 277-257-es telefonszámról azzal hívta rovatunkat olvasónk: gyerekei már nem először nem fértek fel a pénteken Szeged­ről délután 1 -kor induló tiszaszigeti járat­ra az újszegedi sportcsarnoknál. A busz­társaság ebben az időpontban ráadásul kisméretű járművet közlekedtetett. Olva­sónk szerint nyilván a következő megál­lókban várakozók is lemaradtak erről a járműről. Véleménye szerint egy kisegitő járat indításával könnyen orvosolhatnák a problémát az illetékesek. A Tisza Volán Zrt. közszolgáltatási diví­zió igazgatója a panasszal kapcsolatban megjegyezte: azonnal kivizsgálják azt. Mező István szerint valóban baj, ha a pén­teken délután 1-kor induló tiszaszigeti já­rat nem csuklós autóbusz volt. A divízió­igazgató ígéretet tett a probléma mihama­rabbi megoldására. ŐSZI NAGYTAKARÍTÁS Teleki Terézia szegedi olvasónk panaszolta, hogy a Csongrádi sugárút 85. szám előtti te­rületet kihagyták az öszi takarításból. A kör­nyéken minden ház előtt nyestek, gereb­lyéztek az önkormányzat emberei. Mikor az illetékeseknek telefonált az ügyben, azt kér­ték, újon kérvényt. Olvasónk nem érti, mi­ért, hiszen nem a lakók voltak hanyagok. Kovács fánostól, a Szegedi Környezet­gazdálkodási Kht. közterület-fenntartás igazgatóhelyettesétől megtudtuk, az említett terület nem marad ki a takarí­tásból. Az őszi lomgyűjtés ugyanis még csak most, az októberi levélhullás után kezdődik. Ahol nagyobb mennyiségű fa­levél lehullt, ott azonnal takarítanak. Kérvényt pedig semmiképpen sem kell benyújtani ez ügyben az önkormány­zathoz. CSATORNÁK JAVÍTÁSA A 20-4730-997-es mobilszámról pana­szolta olvasónk, hogy a kübekháziak he­tek óta hiába várják a csatornarendszer kivitelezőjét a javítási munkák elvégzé­sére. Több helyen a szennyvíztisztító aknák fedelét kellene megemelni. Már többször írtak levelet a polgármesteri hi­vatalba, de választ nem kaptak. Molnár Róbert, Kübekháza polgár­mestere elmondta: a hibák kijavítása nem az önkormányzat feladata. A pa­naszokat általában még aznap továb­bítják a beruházó SZVM Zrt.-hez és a kivitelező Hídépítő Zrt.-hez. A beru­házási javításokat elkezdték. A pol­gármester megnyugtat mindenkit, hogy addig nem írja alá a csatorna­rendszer átadás-átvételi jegyzőköny­vét, míg minden hibát ki nem javíta­nak. KIÉ A CSÚNYA KONTÉNER? A szegedi Indóház téren még mindig csú­fítja a szépen felújított állomásépületet az előtte éktelenkedő kék-rozsdás konténer­csoport. És még meddig? Kérdésemmel az állomáson próbáltam illetékest találni, de nem sikerült - írta Smohai Ferenc. Kaposvári Péter, a MAV területi igaz­gatója elmondta: a napokban elkezdő­dik a konténerpénztár és váró elbontá­sa. A nagyállomás felújításakor használt konténert a hónap közepén szállítják el.

Next

/
Thumbnails
Contents