Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-26 / 250. szám
6 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2007. OKTÓBER 27. Indul a Délmagyarország és a Délvilág 200l-es babaszépségversenye Ismét keressük az év legszebb babáját! Az elmúlt két év sikerén felbuzdulva, idén is meghirdetjük Az év babája-választást, a Délmagyarország és a Délvilág babaszépségversenyét. Kedves családi ünnepségsorozatra készülünk olvasóinkkal ismét: fotózunk, játszunk, gyönyörködünk, szavazunk, díjazunk. November 5-én kezdünk. MUNKATÁRSUNKTÓL Bizonyára sokan emlékeznek jó szívvel tavalyi és tavalyelőtti babaszépségversenyünkre, hiszen amellett, hogy színes albumunkat minden olvasónk megkapta, tízezrek vettek részt a szavazásban. Már akkor eldöntöttük, idén is megrendezzük a három év alatti csöppségek játékos seregszemléjét. Nyolc városban November 5. és 12. között a megye nyolc városában hívjuk, várjuk a kicsiket a fotózásra (helyszínek és időpontok a lap alján, színes felhívásunkban). Tavaly már láthattuk: nincs recept a gyermekszépségre, minden csöppség bájos kis egyéniség -.ki egy mosollyal, ki egy grimasszal, ki egy legörbülő ajakkal vett le bennünket, felnőtteket a lábunkról. És ez garantáltan így lesz most is! Majd meglátják, amikor ismét kézbe veszik a Délmagyarország és a Délvilág képes babaalbumát. A nagy találkozás Az év babája-verseny mai felhívásunkkal veszi kezdetét, érdemes a tudnivalókat figyelmesen elolvasni. A családi elhatározás után a legfontosabb tennivaló: kiválasztani a legalkalmasabb fotózási'időpontot és helyszínt a felhívásunkban jelzett lehetőségek közül. Ezek az alkalmak lesznek a mi nagy találkozásaink, amikor fotóriportereink gondoskodnak arról, hogy a kicsikről egységesen szép, színes képek készüljenek. A legkisebbek számára fotózási „színpadként" most is kényelmes, biztonságos babzsákfotelek szolgálnak. A fotózások időszakában képes riportokban számolunk be olvasóinknak a nagy eseményekről. Regisztráció a fotózási helyszíneken Figyelem! Előzetes jelentkezés nincs, a regisztráció a fotózások helyszínén történik, ezért a felhívásainkból kivágható nevezési szelvényt ne felejtsék el magukkal hozni! Természetes feltételnek tartjuk, hogy a jelentkezők családjában - szülők vagy nagyszülők valamelyikének - legyen érvényes Délmagyarország- vagy Délvilág-előfizetés. Az év babája 2006-ban Juhász Zsolt Máté. 2005-ben Kotármán Kata lett az első Fotó: Frank Yvette és Schmidt Andrea KATEGORIAK, SZAVAZÁS, DÍJAZÁS Játékfelhívásunkban is jelezzük, három korosztályban várjuk a jelentkezőket: az A kategóriában (picur) a 9 hónap alattiak, a B kategóriában (huncutka) a 9-22 hónap közöttiek, míg a C kategóriában (gézengúzok) a 22-36 hónap közötti csöppségeket. A korhatárok kötöttek, a félreértések elkerülése végett: a 2004. november 1. után született babák vehetnek részt a játékban. Mindhárom kategóriában az első három legtöbb szavazatot elérő babát díjazzuk 50, 40, illetve 20 ezer forintos játékcsomaggal, valamint egy-egy Eldorádó-babzsákfotellel. Abszolút győztest is hirdetünk, az a csöppség lesz az év babája, aki az első három kategóriagyőztes közül a legtöbb szavazatot kapja. A fődíj 100 ezer forint értékű takarékkönyv az Apátfalvi Takarékszövetkezet jóvoltából. Voksolni majd a babaalbumból kivágott szavazólappal lehet. A 2006-os babaalbumunk címlapja. A képek önmagukért beszélnek. AX EV 9A9AJA Itt* A Délmagyarország és a Délvilág babaszépségversciiyc ^^^^ ^IWSZAŰ l 3 ÉVES KORIG VÁRJUK A JELENTKEZŐKET! Csak hozza el fotózásunkra gyermekét vagy unokáját, ahol lapunk fotóriporterei készítenek a babákról felvételeket. A totókból december 5-én mellékletet jelentetünk meg J A babákra szavazni a mellékletben megjelenő szelvény beküldésével lehet. lebet |elentice • Hozza el gyermekét és a kitöltött nevezési szelvényt az önnek megfelelő fotózási helyszínre. »Hozza magával a legutolsó, szülő vagy nagyszülő nevén szereplő lap-előfizetési számlát vagy banki igazolást. Ha ön még nem előfizető, a helyszínen előfizethet lapunkra. Picur: Huncutka: Gézengúz feltét, Az év babája díj: 100 000 Ft értékű takarékbetétkönyv Kategóriánként 1. helyezett: 50 000 Ft értékű játékcsomag 2. helyezett: 30 000 Ft értékű játékcsomag 3. helyezett: 20 000 Ft értékű játékcsomag +1-1 babzsákfotel A játékban a 2004. november 1. után született babák vehetnek részt. A fotózás ingyenes, de feltétel a szülő vagy nagyszülő nevén lévő Délmagyarország vagy Délvilág-előfizetés. fJevezé,/,Fotózások: MAKÓ: november 5., 12.00-17.00, Termál- és Gyógyfürdő (új tanuszoda aulája), bejárat a Szent János tér felöl SZENTES: november 5., 14.00-17.00, Művészetek Háza (Gólyás ház), Petőfi u. 4. KISTELEK: november 6., 14.00-17.00, Rendezvényház, Kossuth u. 5-7. CSONGRÁD: november 6., 14.00-17.00, Művelődési Központ, Szentháromság tér 8. SZEGED: november 7., 8., 9., 11.00-17.00, Játékdzsungel, Pulzu. 33. MINDSZENT: november 9., 14.00-16.00, Művelődési Ház. Szabadság tér 37. ^ HMV.-HELY: november 12., 12.00-17.00, Family Center, Interspar, Kaszap u. MÓRAHALOM: november 12., 14.00-17.00, Aranyszöm Rendezvényház, Röszkei út 1. Információ: 62/567-872 • 80/821-821 (ingyenes) Gyermek neve: Születési dátum: Kora: Szülő neve: Címe: TBI.: Az előfizető neve (ha nem a szülő nevén van az előfizetés)