Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-22 / 247. szám

6 •MEGYEI TÜKÖR" SZERDA, 2007. OKTÓBER 24. Szegedi, vásárhelyi és szentesi lány a Csillag születik elődöntőjében Dóra, Réka és Linda is sztár lehet Négyezer jelentkezőből negyvenkettő jutott be az RTL Klub Csillag születik eínnl tehetségkutató műsorának elődöntőjébe - közöttük három Csongrád megyei lány. A tévénézők november 3-án élőben láthatják a vásárhelyi Boros Rékát és a szentesi Kiss Lindát, ők az utolsó pillanatban jelentkeztek, már két éve énekelnek együtt. A szegcdi Kckcsi Dóra a november 10-i adásban lép fel. Mivel gyakran énekel városi rendezvényeken, felismerik utcán, boltban, taxi­ban. A 18 éves vásárhelyi Boros Réka a Horváth Mihály Gimnázium végzős diákja, a 19 éves Kiss Lin­da pedig Szentesen született, ott is él. A lányok úgy találkoztak egymással, hogy a Rouge nevű zenekarban énekelő Linda mellé kellett még egy énekes, és Rékát javasolták. Ez két éve történt, az­óta kiváltak az együttesből. Ultimátum a baráttól - Eleinte nem is akartunk je­lentkezni a válogatásra, de végül a barátom ultimátumot adott": ha szeretem, akkor megpróbáljuk. Az utolsó regisztrációs nap esté­jén küldtük be jelentkezésünket, így le is csúsztunk a szegedi válo­gatásról, mehettünk Miskolcra ­mondta Linda. Még felkészülni sem tudtak, mert egy szegedi fellépés után, hajnalban indultak Észak-Ma­gyarországra. Mindössze tízper­ces volt a meghallgatás, de sike­rült nekik. Most a november 3-i első elődöntőre készülnek. - Beválogatásunk óta ingázunk Szeged, Vásárhely, Szentes és Budapest között, énektanár és koreográfus készít fel minket ­vette át a szót Réka. Linda a sze­gedi egyetemen tanul, francia nyelvű tolmácsként és fordító­ként szeretne elhelyezkedni, a szentesi gimiben drámai szakon érettségiző Rékát pedig a média érdekli. Ezért a Csillag születiket elsősorban nem versenynek, ha­nem lehetőségnek tartják, amit nem szabad kihagyni. Repertoár­jukban ötven dal szerepel. Az elődöntőben csak egy számot kell előadniuk, amit a felkészítő tanárral közösen választanak ki. A csatornával kötött szerződé­sük miatt nem árulhatják el, mit fognak énekelni. Titokzatos produkció Kékesi Dóra Szegedet képviseli az RTL Klub tehetségkutató mű­sorában. (Egy másik Csillag-ver­senyző, Ádok Zoltán is szegedi származású, de ő Budapesten él.) A 25 éves lány talán sokaknak is­merős, hiszen rendszeresen éne­kel egyedül, vagy Horváth Tí­meával közösen városi rendezvé­nyeken. " Nagyon szeretnék továbbjutni, mert remek a hangulat a csapatban Kékesi Dóra Dóri a szegedi meghallgatáson a Hair című musical egyik szá­mát adta elő, a második körben, Budapesten Szűcs Judith és Ala­nis Morisette egy-egy dalát éne­kelte. Hogy a műsorban mit hall­hatunk tőle, azt ö sem árulta el, de azt igen, hogy folyton ez jár a fejében, dúdolja mosogatás, tévé­zés, zuhanyzás közben. A show második adásában, november 10-én végre „kiénekelheti magá­Boros Rcka és Kiss Linda. A Rouge együttes hozta össze őket ból". Dóri számára ez nagyon iz­galmas, hiszen kíváncsi rá, hogy szimpatikus-e a közönségnek. - Nagyon szeretnék továbbjut­ni, mert remek a hangulat a csa­Kckesi Dóra Szegedet képviseli a televíziós tehetségkutató műsor­ban Fotó: Miskolczi Róbert NEGYVENKETTŐ A NEGYEZERBOL A tehetségkutató felhívásra több mint négyezren jelentkeztek, a válogatá­sokon kétezer produkciót néztek meg a műsor készítői. A nézők a 42 leg­jobb előadást láthatják. A legfiatalabb fellépő 10, a legidősebb 54 éves. A műsort élőben közvetítik, a versenyzők sorsáról a zsűri és a nézők közösen döntenek. A nyertes egy éven át havi egymillió forintot kap. A Csillag szüle­tik műsorvezetője Ördög Nóra és Stohl András lesz. patban. A műsor készítői azt hangsúlyozzák, hogy érezzük jól magunkat, mert akkor lesz szín­vonalas a produkció. Büszke Szegedre Dóri jó hangulatát szolgálja többek között az is, hogy Náray Tamás-féle ruhában léphet föl. Azt mondja, minden, amit a stáb kitalált neki, illik hozzá, így ön­magát adhatja. - Az éneklés, a fellépések, hogy benne leszek a tévében - kaland számomra. De mégsem jár azzal, hogy minden megváltozik körü­Fotó: Tésik Attila lőttem. Szeretem az életem - közh a geográfus végzettségű lány, aki a sándorfalvi városfejlesztő kht.-nál dolgozik. Dóra már férjnél van, életéből csupán egy dolog hiány­zik, nagyon szeretne egy kutyát. Mivel nincs kertjük, a házőrzőre még várni kell. - Büszke vagyok rá, hogy Sze­gedet képviselem. Szeretném, ha Szeged is büszke lenne rám - fo­galmaz a leendő csillag, akit időnként már most is felismer­nek az utcán, a boltban, vagy a taxiban. G. ZS.-K.T. Kutyás dzsembori a Kollégiumi úton Játékos westie-k és rotweilerek Ötödször rendez kutyás dzsem­borit Szegeden a Hanimcc Help Kht. Az ebek kedden ügyességi vetélkedőkön, bemutatókon vesznek reszt. A legszebbeket különdíjak várják - például la­punké is. MUNKATÁRSUNKTÓL Az apró westie és a hatalmas rotweiler is ugyanolyan játékos lehet - többek között ez is kide­rül holnap a Hanimec Help Kht. által immár ötödik alka­lommal megrendezett kutyás dzsemborin. A Kollégiumi úton reggel kilenctől lehet nevezni a kedvenceket, a kutyás bemuta­tók 9 óra 45 perckor kezdőd­nek. Keller Zoltán főszervező elmondta, társasági, őrző-védő és vadászkutyák is végrehajtják majd a játékos ügyességi vetél­kedő feladatait. Felvonulnak, fajtatiszta és keverék ebek is - a legszebbeket egy nemzetközi küllembíró közreműködésével díjazzák. Lapunk is különdíjakat ad át, csakúgy, mint a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata, a MÉH Zrt., vagy a Rádió 88. A rendezvény célja az is, hogy népszerűsítse a kht. kutyaisko­láját, amely az ebek szocializáci­ójának elöremozdításával sokat tesz a különféle kutyás balese­tek megelőzése érdekében. A dzsembori résztvevői számára kiderül majd: a kutya örömmel hajtja végre feladatait, ezeket nem munkaként, nyűgként fog­ja fel. Ott lesz a versenyen - skót ju­hászok, német juhászok társasá­gában - a kis münszterlandi vizs­la, Keksz is. A kilenc hónapos va­dászeb az áprilisi, soproni Ma­gyar Kupa-ezüstérem után került gazdijához, Donkó Orsolyához. Az egykori válogatott kosaras, a Szeviép-Szeged másodedzője el­mondta: két hónapja minden hét végén ott vannak a kutyaiskolá­ban. - Azt szeretném, ha ez a ko­nok, önfejű jószág szófogadó, fe­gyelmezett lenne. Ezt már el is tudjuk érni, igaz, még némi juta­lomfalat ellenében - mesélte ne­vetve Donkó Orsolya. Hozzátet­te: akik bizonytalanok abban, milyen kutyát szeretnének, a rendezvényen tanácsot kérhet­nek a szakértőktől. Tóth László tenyésztő amerikai buldogja Fotó: Schmidt Andrea Tolerancia Vak férfi száll föl a zsúfolt villamosra. A kocsi imbolyogva elindul, mindenki dülöngél, de a világtalan a többieknél bizonytalanab­bul keresi a kapaszkodót. Oldalba lök egy ablaknál ülő nőt. Ami­kor másodjára is hozzáér, az asszony nem bírja tovább nézni, és kelletlenül átadja neki a helyét. Közben jól hallhatóan megjegyzi a szomszéd széken ülő férfinak: - Miért nem vigyáz az ilyen ma­gára ?! Nem lehet mindenkire tekintettel lenni. DOMBAI TÜNDE Kitüntetett rendőrök A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ünnep alkalmából szom­baton megemlékezést tartott, ahol munkatársai tevékenységük elis­meréseként jutalmakat vehettek át. Az igazságügyi és rendészeti mi­niszter kiemelkedő munkája elismeréséül rendőrségi főtanácsosi cí­met adományozott dr. Kis Gábor alezredesnek, a CSMRFK Ellenőrzési Szolgálata vezetőjének, rendőrségi tanácsosi címet pedig Tyityán Lász­ló őrnagynak, a Szentesi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjé­nek. A rendőrség hivatásos szolgálatában eltöltött idő elismeréseként nyolcan kaptak Szolgálati (elet. Több évtizedes munkája elismeréséül soron kívül előléptette nyugállományú rendőr ezredessé Subicz István és Papp Béla alezredest, nyugállományú rendőr alezredessé pedig Tóth János őrnagyot. Az országos rendőrfőkapitány a szolgálat példamutató teljesítéséért soron kívül előléptette rendőr őrnaggyá Sájer György szá­zadost, rendőr századossá Kenéz Imre főhadnagyot, rendőr főhad­naggyá pedig Szabó Mihály hadnagyot. Dicséretben és jutalomban ré­szesítette Paksi Zsolt alezredest, dr. Molnár Attila őrnagyot, faksa Zol­tán és Molnár Sándor főtörzszászlósokat. A rendőrség prevenciós programjában kifejtett kimagasló tevékenységéért „Az év DADA rendőre" címet kapta Sövényházi Edit főhadnagy. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelkedő munkája elismeréséül elő­léptette rendőr főtörzszászlóssá Kóródi István törzszászlóst, rendőr zászlóssá Balogh Attila, Budai Zoltán, Szépe Zsolt, Varga Zoltán, Víz­hányó Sándor és Vörös Péter főtörzsőrmestereket, rendőr főtörzsőr­mesterré Benárík Máté és Kapás Tamás törzsőrmestert, rendőr törzs­őrmesterré pedig Vetró István őrmestert. A Szegedi Tudományegye­tem Hallgatói Önkormányzata a felsőoktatásban bevezetett bűnmeg­előzési képzés megszervezéséért „Hallgatói Mozgalomért" emlékpla­kettet adományozott Szilágyiné dr. Bay Lujza alezredesnek, a főkapi­tányság bűnmegelőzési osztályvezetőjének.

Next

/
Thumbnails
Contents