Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-20 / 246. szám

10 SZIESZTA - HÉTVÉGE 2007. október 20., szombat MAR CSAK GYALARÉT NÉHÁNY HÁZA EMLÉKEZTET AZ URADALOMRA Kastélyból lett falu A második világégésben elpusztult kúria épületét a korábban ott dolgozó cselédek hordták szét-mutatja Herke Mihály FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Egy helikopter-leszállópálya, néhány olajfa emlékeztet csupán az egykor Gyálarét határában álló uradalomra. A kastélyt, amely a második világháborúban vált gazdátlanná, az itt élő cselédek hordták szét: ebből épült számos ház a nehéz időkben. A történetet az egyik őslakos, a 78 éves Herke Mihály idézte fel. - Ott fönn, azon a gazos dombon! Ott állt a kastély! Még pincéje is volt. De sok fürdővizet pumpáltam fel onnan az uraknak! - emlékezik Gyálarét határában a 78 éves Herke Mihály. Szalmakazal, legelő a szemünk előtt, semmi nyoma az egykori hatalmas uradalomnak - ahol az egyik legrégebbi gyálaréti lakos, Herke Mihály is cselédkedett. Most istállók, karámok állnak itt több vállalkozás is működik a területen. A néhai gyálaréti kastély történetét a mai napig nem kutatja senki, csupán az egykor itt dolgozók emlékezetében él. Németh Zsolt egy Gyálarét történetével foglalkozó, 2005-ös tanulmányából annyi kiderül, hogy Trianon után a terület néhány nagybirtokos tulajdonába került, ők jól működő gazdaságokat szerveztek itt, melyeknek szüksége volt az emberi munkaerőre. A családok házhelyeket kaptak, ahol lakóhelyet építettek maguknak - így kezdődött a falu története az 1920-as években. A második világháború alatt elpusztult kúriát még mindig felidézi a táj néhány eleme: a mai napig megvan például az a helikopter-leszállópálya, amely számos öntöző- és permetezőgépet fogadott. Néhány olajfa is áll még azok közül, amelyek a két úr, Dús István és Madari tábornok 350 holdas területét elválasztó, Mihálytelekig vezető út mentén nőttek. - Itt állt az istálló - tehenet, lovat, borjút tartott az úr. Itt volt a szárítóépület, odébb a cselédházak - mutatja tovább Herke Mihály, megemlítve: a kastély esténként nagy bankettek helyszíne volt. - A Hungáriában „tárolták" a szebb láMajorságból település A 20. század elején több major is épült a mai Gyálarét területén: Fehérpart, Szilágy, Ludvár. A falut és a rétet a trianoni határ végképp kettévágta. A rétet a földosztással felparcellázták, majd a Szilágyimajor helyén szegedi és környékbeli szegényparasztok és munkások új falut alapítottak, Újgyála néven. Mai nevét 1950-ben kapta a település, amely 1973 óta tartozik Szegedhez - írja 2005-ös tanulmányában Máté-Tóth Andrásné. nyokat, fiáker hozta őket a birtokra. Sült a birka, borjú, hajnalig szólt a zene. Aztán Brunner Imréé lett a két gazdaság. Ő - öreg ember lévén nem mulatozott. Nem volt goromba, de egyszer a fejemre vágott a görbe bottal, mikor lovas kocsival a töltésről lefelé robogva belehajtottam a póréhagymájába - sorolja emlékeit Herke Mihály, akinek édesapja 38 évesen szerződött ide Algyőről. Ő akkor kisgyermek volt, a Tisza jegén kiskosárban húzta maga után az édesanyja. Az új uraságnak aztán - származása miatt - menekülnie kellett a második világháború idején, a birtok gazdátlanul maradt. Az épületeket pedig az itt szolgáló cselédek széthordták. - Sok ház épült ebből Gyálaréten, a miénk alapja is innen került ki. Akinek eszébe jutott, és valamilyen járgányt, lovas kocsit kerített, az bontott, felpakolt, és építkezett. Hordtam a téglát én is, sajnos a tetőszerkezetet addigra már az ügyesebbek elvitték - meséli a férfi, aki ezután sem szakadt el a területtől. - A háború idején a honvédség költözött ide, figyelőállások épültek, innen kémlelték a jugoszláv határt. Aztán téesz alakult. Még itt is dolgoztam, fejősgulyásként - réved a múltba a kastély hűlt helyén Herke Mihály. R. TÓTH GÁBOR A Nagy Testvér Orwelít figyelte George Orwell dermesztő portréját a Nagy Testvér államáról az 1984 című könyve megjelenését követően úgy dicsérték, mint egy elképzelt világot. De úgy tűnik, az írót is megfigyelték néhány évvel azelőtt, hogy lejegyezte Winson Smith kitalált megpróbáltatásait, amelyeket az igazságügyi minisztérium mért a regényhősre. A titkos akták feloldásával a nemzeti archívum feltárta, hogy az MI5 - vagyis a brit nemzetbiztonsági szolgálat és a speciális szolgálat (Metropolitan Police Special Branch (MPSB) - azzal gyanúsította az író Orwellt, hogy haladó kommunista nézeteket vall, s ezért nagyon alapos, részletekbe menő vizsgálatot indítottak ellene. Az általa olvasott újságoktól kezdve az öltözködési stílusáig élete számos elemét górcső alá vették. Az irodalmi tehetség valódi neve: Eric Arthur Blair volt. A speciális szolgálat beosztottja, Ewing őrmester 1941-ben, 9 évvel az 1984 kiadása előtt írt jelentésében az áll: „Elutasítóan nyilatkozott arról, hogy írt néhány könyvet Orwell néven". Pedig karrierjének ezen állomásán már megjelent néhány kötete: Csavargóként Párizsban, Londonban (1933), A vigani móló (1937), Hódolat Katalóniának (1938) címmel. A könyvek mára már mind klasszikussá váltak. Az Orwellről készült jelentés arra az időre összpontosít, amikor az író a BBC-nél dolgozott Londonban, és híreket állított össze Indiáról. A jelentés szerint azelőtt, hogy a A célpont: Orwell. Öt is megfigyelték, amikora BBC-nél dolgozott FOTÓ: DM/DV Láthatatlan tinta Az egyik náci ügynököt, Hans Larsent Svédországban fogták el: megfigyelték, hogy a kémjelentéseit felmelegített viaszba mártott fogpiszkálóval rajzolja rá a The Naturist magazin oldalaira. Az ügynökök mindent megtettek azért, hogy megtalálják az üzeneteket abban az újságban, ami Larsen birtokában volt, de nem jártak sikerrel. Azt is felfedezték, hogy Larsen láthatatlan tintával írt titkos üzeneteket a feleségének írt levelekbe. Ha a dátumot kiírta - például 1945. április 20. -, akkor a levélben láthatatlan tintával írt üzenet volt. Ha a rövidített dátumot használta - 1945. 04. 20. - akkor nem. BBC-hez került volna, Orwell „eléggé kétes életet élt mint szabadúszó újságíró. Ennek az embernek haladó kommunista nézetei vannak, és számos indiai barátja azt mondja, hogy gyakran látják őt kommunista összejöveteleken. Bohém módon öltözködik, az irodában és szabad idejében egyaránt" - áll a jelentésben. A kormány egyik tisztségviselője felhívta a speciális szolgálatot, hogy megkísérelje tisztázni Orwell politikai felhasználhatóságát. A tisztségviselő ténymegállapításait 1942-ben le is jegyezte. Ebből az derült ki, hogy bár Orwell nem liberális szellemű kommunista, mégis számos elvüket a magáénak vallja, igaz, nem ért teljesen egyet a párt politikájával. DAILY MAIL, ÍRTA: COLIN FERNANDE, FORDÍTOTTA: NYEMCSOK ÉVA Amikor a szomszédba átszáll a labda! Tudjuk, hogy bármikor megteheti. És nem csak arról van szó, hogy fáradság és nyűg utánaballagni, de a szomszéd földje, birtoka mindig egy másik világ, idegen föld, gyakran ellenséges és titokzatos terület. Hiába minden vigyázat, akármilyen óvatossággal játszunk is, a labda rendre átszáll a szomszéd gyümölcsösébe, virágoskertjébe, pázsitjára, betöri az ablaküveget, leszakítja a muzeális kerti törpe fejét, a frissen bimbózó tulipánok közt tombol. Már halljuk a hangokat is, az átkot, sikoltást, a dühödt ordítást. Amikor a labda átszáll a szomszédba, a kapu rendesen zárva van. Át kellene mászni, s valamelyiktek talán tud egy lyukat a kerítésdrót alatt. De jobb helyen ez nem így van. Sokszor a kerítés ép és sérthetetlen, kőből emelték, tetején szögesdrót húzódik vagy tört üveg fénylik, azt se tudod, miféle világ rejtegeti magát a másik oldalán. A kerítéskapun mindenféle feliratok díszelegnek, „Tiszta udvar, rendes ház", „Vigyázz, a kutya harap!", „Idegen, ha hívás nélkül belépsz, lelőlek, mint egy kutyát!" „A munka szabaddá tesz!" „Világ proletárjai, egyesüljetek!" Amikor a labda átszáll, furcsa érzés árad el benned, igencsak csalódsz, ha te rúgtad, felhorgad egy kis bűntudat benned, és persze bosszankodsz, ha a társad teszi ugyanezt. Mégis van a dologban valami sorsszerű, beteljesülő, valami magától értetődően utálatos. A cafka életbe!, hát persze, hogy átment, miért ne menne át, és még nem tudod, hogy a halál lesz majd ilyen, ilyen triviális, egyszerű, és mégis váratlan. Tudni fogsz róla, mert az évek múlásával ő is nő benned, és mégis olyan furcsa lesz, ha egyszer azt mondják, többé nem labdázhatsz már.' Úgyis mondhatni, te leszel a labda, akit átrúgnak. Aztán pedig ha úgy játszottak aznap délután, vagy a vérvörös alkonyatban, hogy a labda nem szállt át, nem is veszitek észre. Szépen hazaszéledtek, és lesz vacsora, és esti mese, gondos fitymalélegeztetés, a jégszekrényből kilopott meggyszem gurítgatása a keményedő leányka hasfalon, és persze az eszetekbe sem jut, hogy átszállhatott volna a labda. De különben már az elrúgás, eldobás pillanatában tudjuk, hogy nagyon elrontottuk, hogy a labda át fog repülni. Akkor már tudod, mint ggy ítéletet. De addig a lehetőség úgy áll mögötted, mögöttetek, mint holmi sötét lovag, karja a melle előtt összefonva, sisakrostélya lehúzva, nem mozdul, csak a köpenyét lebegteti az utcaszél. Nem akarok senkit megbántani, de aki még nem rúgta át a szomszédba a labdát, azzal valami baj van. Talán lehet korrigálni a dolgot, akárhány éves is vagy. De persze nem úgy, hogy rendben van, akkor most veszek egy olcsó strandgumilabdát, a szomszéd angyalos, rézcsengős kerítéshez ballagok, és átdobom. Ez így semmit se ér. Játszani kell, mint Kosztolányi, vagy Szép Ernő, én vagyok Ottlik, ő futó volt, te hülye!, mindegy, játszani kell, el kell felejteni mindent, a hamuszín eget, a rozsdás földet, a szomszéd lángoló haragját, hideg gyűlöletét, a világ összes elcseszett kerítését, kőfalát és szörnyű föliratát, és aztán, amikor már minden jó, egyszer csak átszáll. Szálljon át. A teljes, és pontos érzések. Úgy nem érdemes meghalni, hogy valaki alig élt. A szomszédban öreg néni él, régóta özvegy, tehát már boldog is lehetne, és mégis sistereg belőle a gyűlölet, amikor megy piacra, a labdát sem adja vissza. Amikor meghal, huszonöt bőrlabda, negyven gumilabda és egy misztikus golflabdára lel a hagyatéki biztos. Ne itt labdázzatok! Hát mama, hol labdázzon az ember?! Zavarja a pattogás, a virágok, a szőlő új hajtásai, a paradicsompalánták veszélyben vannak. Ne itt labdázzatok, kis rohadékok! Hogy dögölnétek meg! Jó, akkor bosszú. Nem száll át a labda, de döng a kapubejáró alsó vasa, jól oda lehet rugdosni, a boszorkány vagy az ördögember meg ordíthat, ahogy akar. Átmegy a labda, és ö lassan, komótosan, furcsa görbe lábaival odaballag, és belevágja az ásót. Ahogy a szél kiszalad a bőrből, az a lélek. Később megtudjátok, nagymunkabírású, csupaszív középpályás volt ötven éve, de az utolsó vidéki meccs alatt elszökött a felesége, és még az ö legbecsesebb értékét, egy másodosztályú bronzérmet Is magával vitte. Azóta kiszúr minden labdát, megöli őket szó nélkül. Aztán olyan is volt, hogy kedvesen kikiáltott, mindjárt adja, aztán láttátok, hogy előbb hátra, az ólak irányába ballag, a labda a hóna alatt van, de kisvártatva jött is, és visszaadja. Szaros volt. Belenyomta a labdát a trágyába, tessék, játsszatok, gyerekek, jó szórakozást. Szegény ember lakik a szomszédban, nagyon szegény, ő megeszi a labdát, kiviszi a piacra, árulja, olcsón elvesztegeti. Az biztos, hogy Kohn bácsi szombaton nem adja vissza. Egyszer kijött a szomszéd, egy nagyon szomorú, szótlan, sárga hajú ember, hóna alatt a labda, sok ezer forintos bőr, ilyennel játszottak a nagyok is. Odasétált hozzánk. Csend lett, mintha hullni akarna a hó, csak nem tud, valami nagy szürke paplan még nem engedi. Aztán csak annyit mondott, hogy játszani szeretne ő is. És ez rosszabb volt, mint ha a labdát nem adta volna vissza. SZÍV ERNŐ