Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-12 / 239. szám

BELFOLD - KÜLFÖLD PENTEK, 2007. OKTOBER 12. Megmaradhat az iparűzési adó Az Európai Bíróság (EB] a ma­gyarországi helyi iparűzési adót (hipa) az európai uniós joggal összhangban lévőnek ítélte teg­nap kihirdetett határozatában. Veres János pénzügyminiszter szerint ezzel egyértelművé vált, hogy a magyar gyakorlat megfelel az uniós szabályoknak, így Ma­gyarország nincs rákényszerítve arra, hogy gyorsan változtasson. BUDAPEST (MTI) Kovács László uniós adóügyi biz­tos értékelése szerint az EB tegna­pi döntése jó hír az önkormány­zatoknak, mert mintegy 400 mil­liárd forintos bevételük van ebből az adónemből, és jó hír a központi költségvetésnek is, mert ellenke­ző előjelű ítélet esetén ekkora ösz­szeget kellett volna átcsoportosí­tani a kieső önkormányzati bevé­tel pótlására. Rossz hír ugyanak­kor a vállalkozásoknak, amelyek versenyképességük javulását re­mélték az iparűzési adó eltörlésé­től. A biztos úgy tudja, a kormány gondolkodik az iparűzési adó más adókkal történő kiváltásán, illet­ve mértékének csökkentésén, ám erről várhatóan csak a későbbiek­ben születik döntés. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) bu­dapesti főpolgármester-helyettes szerint a döntés eloszlatta a hazai önkormányzatokat fenyegető költségvetési bizonytalanságot. Budapesten országosan a legmaga­sabb, mintegy 170 milliárd forint a hipából befolyó összeg, amiből a kerületi önkormányzatok és a fő­városi önkormányzat megosztot­tan részesülnek. A hipa eltörlése nemcsak a fővárosi, hanem a szű­kebb költségvetési keretek között gazdálkodó vidéki önkormányzat­ok nagy részénél is beláthatatlan következményekkel járt volna Ik­vai-Szabó Imre szerint. Az adótanácsadók szerint az EB ítélete nem okozott meglepe­tést, s függetlenül attól, hogy a mostani döntéssel lehetővé vált a hipa fenntartása, az adónemet sürgősen felül kellene vizsgálni. Az előző években a hipa jogsze­rűségét vitatva számos magyaror­szági társaság eljárást kezdemé­nyezett a befizetett adó visszatérí­tését remélve. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint az EB ítélete nyolcvan perben 1000 milliárd forint nagyságrendű ösz­szeget érint, az ügyek perköltsége a 100 millió forintot is meghalad­hatja. Az EB döntése után mind a Legfelsőbb Bíróságon, mind a Zala Megyei Bíróságon lefolytatják a pereket, amelyeknél „nyilvánvaló a döntés" - mondta Lomnici Zol­tán az MTI-nek. Az LB elnöke úgy vélekedett: a magyar költségvetés szempontjából az EB döntése lét­kérdés volt, hiszen a pert indítók több évre visszamenőleg kérték az iparűzési adó visszatérítését. A Fidesz szerint komolytalan a miniszterelnök javaslata Gyurcsány már tavasszal Kettővel kevesebb EP-képviselőnk lehet BRÜSSZEL (MTI) Az Európai Parlament (EP) tegnap megszavazta azt az előterjesztést, amely újraosztja a tagországok között az EP-mandátumokat. Az uni­ós állam- és kormányfők június 21-22-én Brüsszelben tartott érte­kezletükön kérték fel az EP-t: októberéig álljon elő a saját jövőbeli összetételére vonatkozó javaslatával, annak figyelembevételével, hogy az EU reformszerződésének tervezete szerint a képviselői he­lyek számát a mostani 785 helyett 2009-től 750-ben maximálnák. Az EP által most elfogadott javaslat értelmében Magyarországnak a jelenlegi 24 helyett 22 EP-képviselői mandátum jut majd. tudott a Zuschlag-ügyről A Fidesz szerint az, hogy Gyurcsány Ferenc elismerte, tavasz óta tudott a Zuschlag-ügyről, bizonyítja: a miniszterelnök nem gondolja komolyan a közélet tisztaságát célzó ja­vaslatait, hiszen azokat már tavasszal is kezdeményezhette volna. Ezt Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője közölte tegnap az MTI-vel. Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában azt mondta, Gyurcsány Ferenc azonnal lépett, amikor az első konkrét gyanúsítás napvilágra került, azonnal vizsgálatot rendelt el, ami bizonyítja, hogy ko­molyan gondolja a politikai élet megtisztítását. BUDAPEST (MTI) A miniszterelnök a Magyar Narancs című hetilap csütörtöki számában megjelent in­terjúban beszélt arról, hogy tavasz óta tu­dott a Zuschlag-ügyről. Szijjártó Péter sze­rint Gyurcsány Ferenc ezzel beismerő val­lomást tett. „Ez a tény sok mindent bizo­nyít és megmagyaráz. Ezzel teljesen vilá­gossá vált ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc a legkevésbé sem gondolja komolyan a köz­élet kifehérítését célzó törvénycsomagját, hiszen azt kezdeményezhette volna már tavasszal is" - fogalmazott közleményében a Fidesz szóvivője. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc kizárólag azért lépett elő figyelemel­terelő javaslataival, mert „mostanra fo­gyott el körülötte a levegő, végzetesen meg­gyengült pártjában, frakciójában és a kor­mányban is". Daróczi Dávid kormányszóvivő Szijjártó Péter szavaira reagálva hangsúlyozta: Gyur­csány Ferenc azonnal lépett, amikor az első konkrét gyanúsítás napvilágra került, azon­nal vizsgálatot rendelt el, ami bizonyítja, hogy komolyan gondolja a politikai élet meg­tisztítását. A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az érintett szervezeteket 2005 óta vizsgálja az ügyészség, és az első cikk, ami ez­zel foglalkozik, abban az évben jelent meg a Magyar Nemzetben. „Amikor Zuschlag lános idén tavasszal az ügyészség látókörébe került, erről értesítette a pártvezetőket is, de a konkrét gyanúsításig csak júniusban jutott el az ügy" - idézte fel a kormányszóvivő. Daróczi Dávid hangsúlyoz­ta: Gyurcsány Ferenc azóta is tartja magát ahhoz a nyilvánosan is képviselt álláspontjá­hoz, hogy minden segítséget meg kell adni a nyomozóhatóságoknak, annak érdekében, hogy feltárják az igazságot. Tojással fogadták a kormányfőt Esernyőkkel kellett megvédeni a kormány­főt Szekszárdon, akit tojással dobálózó tün­tetők fogadtak, amikor egy MSZP-s ren­dezvényre a városba érkezett. A rendőrök négy embert előállítottak. SZEKSZÁRD (MTI) Körülbelül 150 tüntető várta tegnap a mi­niszterelnököt Szekszárdon, aki egy MSZP-s rendezvényre érkezett a városba. Az árpádsá­vos zászlókat lengető tiltakozók közül töb­ben tojásokat dobáltak Gyurcsány Ferenc fe­lé, akit esernyőkkel védtek a biztonsági em­berek. Az MTI tudósítója szerint a rendőrök két tüntetőt a földre tepertek, majd megbilin­cseltek. A kormányfő az MSZP Nagy Párbeszéd cí­mű rendezvénysorozatának keretében tartott fórumra érkezett Tolna megye székhelyére. A rendezvény az incidenst követően elkezdő­dött. Farkas Kinga, a megyei rendőr-főkapitány­ság helyettes sajtóügyeletese közölte, a ren­dezvény helyszíne előtt tüntető tömegből négy embert kellett kiemelni. Ellenük sza­bálysértés miatt eljárást indítanak. Földre visznek egy tüntetőt a rendőrök. Négy embert állítottak elő Fotó: MTl/Soós Lajos Felmentés a téves halálhír miatt BUDAPEST (MTI) Elfogadta egyik eddigi helyettese, Nagy Csaba felmentési kérelmét Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője - derül ki a Horn Gyula téves halálhírének kiadá­sa kapcsán folytatott vizsgálatról a napilap csütörtöki közlemé­nyéből. „Horn Gyula halálhíre szerencsére alaptalannak bizo­nyult. Elnézést kérünk" - írta in­ternetes honlapján a Népszabad­ság, amiért „hétfőn este kilenc óra előtt néhány másodpercig látható volt címlapunkon az a té­ves információn alapuló gyors­hír, amelyben Horn Gyula halál­hírét keltettük". A megüresedett posztra a lap vezetése pályázatot ír ki. • VALUTAVÁLTÓ ^ Vételi Eladási euró 243,62 256,12 USA­dollár 172,05 180,87 angol font 351,18 369,18 cseh korona 8,64 9,54 horvát kuna 32,45 35,87 svájci frank 144,79 153,75 szlovák korona 7,07 7,81 "••JK' GYERE EL és Te is vegyél az Alfa Autóház lylfüü iláivá^jáj] úWtúhit B-UCM AZ IGAZI PLUSZ Chevrolet Alfa Autóház Szeged, Algyői út 44. (62) 554-680 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 149. (62) 241-885 * ite "\i.-6 «<4Knmi « laSV •^••••H "Akciós ajánlatunk csak 2 hélig vagy a készlet eitjéig az Alfa Autóháznál igényeit hiietoe tOtténú vásáriás esetén érvényes A képeit látható autó illusztráció Átlagfogyasztás s.2-7.81/100 km. C0, kibc«.sáiías 127-210 g/km t I*I vkői * r Doris Lessingé az irodalmi Nobel STOCKHOLM (MTI) Doris Lessing brit írónőnek (ké­pünkön) ítélték oda az idei iro­dalmi Nobel-díjat - jelentette be tegnap a Svéd Akadémia. A 88. évét október 22-én betöltő, per­zsiai születésű brit írót úgy mél­tatja az akadémia indoklása, mint „azt a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélőt, aki (mű­veiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott ci­vilizációt". O a tizenegyedik nő, aki meg­kapja az 1901 óta évente odaítélt irodalmi Nobel-díjat. Regényei közül Magyarországon több is megjelent, például Az ötödik gyermek, az Énekel a fű, Az arany jegyzetfüzet, valamint El­dorádó címmel kisregények. Az 1919-ben Perzsiában (a mai Iránban) született és Rhodesiá­ban felnőtt írónő mindvégig az elnyomott népek és nemzetisé­gek szószólójaként lépett fel. 1949 óta élt Londonban, regé­nyeit, rövid történeteit realiszti­kus stílusban írta, éles társada­lombírálattal, illetve a kolonia­lista, rasszista megnyilvánulá­sok elítélésével összekötve. Már első regényciklusa, a félig önélet­rajzi ihletésű Az erőszak gyerme­kei (The children of violence) is ezt a felfogást tükrözte. Életének magyar vonatkozásai is vannak. Fiatalon elkötelezte magát a brit kommunista párt­nak, és őszinte, baráti érzelme­ket táplált a szovjet nép iránt, a magyar szabadságharc 1956-os szovjet eltiprása viszont - szá­mos nyugati kommunista értel­miségihez hasonlóan - őbenne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott. 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a Szovjet író­szövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett közzé a .magyar forradalom ügyéről, ami­nek természetesen Moszkvában nem volt foganatja. A szovjet be­avatkozás hatására kilépett a kommunista pártból. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRF1 FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: IACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hír és információ}, SULI RÓBERT |sphrt| • Délvilág szerkesztőségvezetőt BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Leveleim: 6740 Szeged, Pf.: 153. Tileíon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegwdelmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési teL/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/21 ! 198. 6600 Szentes, Kossuth ti. 8. Tél. 63/401-024. Tel./tax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TeL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ* Kiadóigazgatő; PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Kiadóigazgato-helycttcs: FEKETE ZSOLT • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA tel 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZPÁL. Nyomás; 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terje3Ztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dij egy hónapra 1595 Ft IDélmagyarorszig), 1495 Ft (Délvilág) • Arus terjesztés: Délhír Rl és Dclmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarorszig Kiadóa Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents