Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-11 / 238. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. OKTÓBER 11. •MEGYEI TÜKÖR" 7 Két évtizede Csongrád megyében egyetlenként Felgyő csatlakozott az országos „füstmentes település" akcióhoz. Akkor az egyéves csikkmentességért járó négyszázezer forint csábította a felgyőieket a dohányzás mérséklésére. A két évtizeddel ezelőtti akciónak ma már csak egyetlen „jele" létezik: a pénzből vett könyvtár. - A megyében egyedül Felgyő tette ki 1987-ben a településjelző táblánál és a falun belüli buszmegállónál a feliratot: „füstmentes falu" - emlékezik az akcióra Kapus jánosné, akkori tanácselnök. - Előtte falugyűlésre hívtam össze a felgyőieket, és áz iskolában, a boltban is kampányoltunk. Elmondtam, hogy négyszázezer forintot nyerhetünk, ha csatlakozunk a „füstmentes település" akcióhoz. A többség a falugyűlésen úgy szavazott, hogy próbáljuk meg. A sikerről nem mindenki volt meggyőződve. Például a férjem se, aki sok más férfihoz hasonlóan dohányzott. A pozitív példa is ragadós. A gyerekek alig látnak füstölgő felnőttet Fotó: Tésik Attila - A füstmentesség nem azt jelentette, hogy a felgyőiek közül senki se dohányozhatott - pontosít Ábel István polgármester, aki akkoriban került kapcsolatba a helyi közigazgatással. Ha arról lett volna szó, biztos, hogy nem egyezik bele a falu. De én se szavaztam volna meg, mert a dohányzást magánügynek tartom. A magam példáján tapasztalom, a csáládi minta sokat számít. Édesapánk erős dohányos volt, gyűlöltük is a füstöt a testvéremmel. Aztán felnőttként mégis rágyújtottunk. Állítom: csak az mondja, hogy ki lehet bírni cigi nélkül, aki még sose dohányzott. Azt tapasztalom: szigorral, utasítással nem lehet megszüntetni a füstölést. Egyébként pedig jelentős államférfiak példája is mutatja, hogy a dohányosok sem végzik rosszabbul a munkájukat, mint a füstmentesek. - A tanácstagok minden utcában megbíztak valakit, aki ellenőrizte, hogy a közterületen senki se dobjon el csikket. Ha mégis rajtakaptak valakit, akkor 10 forintot kellett fizetnie a boltban elhelyezett becsületkasszába. Az így összegyűlt forintokból könyveket vettünk - beszél a két évtizeddel ezelőtti kényszerekről Kapusné. - Az is feltétel volt, hogy a közintézményekben - úgy, mint most Vásárhelyen - senki ne dohányozzon. Kétszer, rajtaütésszerűén ellenőriztek is minket: először a „belügytől", aztán a „megyéről". De a felvilágosító kampány hatására a felgyőiek megszokták, hogy a csikket ne dobálják el, így aztán az ellenőrök is mindent rendben találtak. Pestre mentünk Ábel Pistával, aki akkor került a tanácsházára, hogy egy szép ünnepségen átvegyük a 400 ezer forintnyi nyereményt, amiből megvásároltuk a téesztől azt a faházat, ahol máig működik a községi könyvtár. ' - Akkoriban kerültem Felgyőre, amikor a füstmentes akció tartott. Jó dolog egy ilyen cél, ami megmozgatja az egész közösséget! - véli Szemerédiné Varga Veronika könyvtáros. - Én is dohányzom, sajnos. Tudom, az egészségem érdekében fontos lenne leszoknom, de eddig nem voltam elég erős. Ellenben ha lenne egy olyan akció, amihez csatlakozva nemcsak magamnak, hanem a közösségnek is jót tennék, talán könnyebben megszabadulnék a káros szenvedélyemtől. Ezért tartom értelmes kezdeményezésnek a vásárhelyit. ÚJSZÁSZI ILONA „Füstmentes falu" fölirat figyelmeztetett a Felgyő tábla alatt - mesél a húsz évvel ezelőtti akcióról Kapus Jánosné akkori tanácselnök Fotó: DM/DV SZIGORÚ RENDELETEK Idén október elsejétől a játszótéren tilos (az utcán megengedett) a dohányzás Hódmezővásárhelyen. De egy csikk eldobása miatt a bírság - ha szabálysértési eljárás részeként szabják ki - elérheti a 30 ezer forintot. A vásárhelyinél is szigorúbb csikkrendeletet hozott például Dombóvár. A Tolna megyei kisvárosban - felvilágosító kampány után - júliustól a centrumban, illetve a közhasznú épületeket övező közterületeken, valamint a temetőkben teljes dohányzási tilalmat rendeltek el. Országos példa lehet a vásárhelyi egészségügyi modell - Mindennapos testnevelés az iskolában - Anyagilag támogatják a bagóról való leszokást Mozognak, nem dohányoznak, rendszeresen szűrnek Beetetés Sokan kergetik a szerencséjüket, noha a józan ész azt mondja, elvétve talál az csak' becsületes emberre. Legtöbbször a nyílt pályázat is ki van már csinálva, kevés tapasztalattal is sejteni lehet, ki kapja az első helyet, ki a másodikat, és a többi százhúsz meg semmit. Közvetlen példákból tudom, a pályázó erőszakoskodó visszaszerzési akciójában derült ki, ki se bontották az övét, meg a barátjáét, meg az ellenségéét se. És lázadozott a titkárnő, hogy a százhúsz pályázatból neki elő kellett keresnie azt a kettőt. Vegyék tudomásul, őt nem a pályázók fizetik, ennélfogva nem is nekik dolgozik. Mondom, sokan le vannak vajazva, azóta is. Hogyne kapnák föl a fejüket némelyek, ha azt mondja délutáni szundikálások fő műsoridejében a telefon, hogy uram, ön nyert! Rögtön elfelejti, elveszett már a magát népjóléti jelzőre illegető állam, egészen más érdekek dolgoznak fű alatt és fű fölött. Annyira be van etetve, észre se veszi, hogy új mócsingot dugtak a szájába. Teletömik postaládáinkat mindenféle „szeméthirdetéssel", és megesik, hogy a fontos levél is ezek közé ékelődve megy egyenesen a kukába. Már-már visszasírná azokat az időket, amikor papírhiányra hivatkozva pártbizottsági határozat kellett a vécépapiros elosztásához is. Ennél alantasabb foglalatosságot ki se lehetett volna találni ennek a pártállami képződménynek. A világ tacepaójává lett interneten annyi viagrát kínálnak naponta, ha marékszámra zabálnám, akkor is kitartana holtomig. Es'itt vannak a telefonos izgatások. ígérnek fűt-fát, tücsköt-hogarat, ingyenes üdülést, mindent, csak vedd meg ezt, fizesd be azt, és tiéd a világ. Meg a szamárfül. Végre kimondatott egy másik bűvös szó, és zaklatásnak minősíti az egészet. Híva-' talosan. Ami, ugye, azt jelenti valóságosan, hogy időbe telik, amíg lesz is belőle seggre esett fene. Hiába határozott a telefon-előfizetők többsége külön jellel a listakönyvben, hogy hívószáma reklámcélokra nem használható, a habzsoló kapitalizmusban minden törölve. És mit tesz a hírre a dologban érdekelt szerencsétlen nyugdíjas, akinek néminemű jövedelmi kiegészítést jelent, hogy zaklathat másokat 1 Kimondja hangosan, bele a világ fülébe, hallom a rádióban, hogy neki is élnie keli. Ő tudhatná legjobban, becsületes múltját szennyezi behízelgő hangjával, bagóért, amikor zaklatásra fogja embertársait, de azt is megtanulta, jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. (Maholnap már az egyforintos és kétforintos is ide lapátra kerül. Ennyire megy előre a világi) Azt hiszem, a törvényben kellene sávot nyitni, hány órától hányig szabad zaklatni. Hogy akkor ne vegyem föl a telefont. H.D. Az Egészségügyi Minisztériumhoz is eljuttatják a Vásárhelyen kidolgozott egészségügyi modell leírását, amelyet ezután másutt is alkalmazhatnak. A betegségmegelőző program elemei: a mindennapos testnevelés, a dohányzás elleni újszerű harc és a lakosság rendszeres szűrése. A vásárhelyi egészségügyi modell egyes elemei már esztendők óta működnek, de idén álltak össze egységes rendszerré. Szakemberekből álló csapat már elkezdte a projekt dokumentálását, az eddigi tapasztalatok értékelését, ha elkészülnek, az anyagot eljuttatják az Egészségügyi Minisztériumba azzal a céllal, hogy bármelyik település „lemásolhatja", követheti az abban foglaltakat. - Az első elem a mindennapos testnevelés - mondta Kallai Árpád, az Erzsébet-kórház főigazgatója -, melynek keretében az önkormányzati fenntartású iskolákban a diákok mindennap, tanórákon sportolnak. Ehhez csatlakozik a felmérés, a rendszeres szűrés. Regisztráljuk, majd nyomon követjük a gyerekek állapotát, annak változását; jó esetben a javuló kondíciót, a csökkenő testsúlyt. Nem csupán egyszeri statisztikáról van szó. A második „láb" a dohányzásról való leszoktatás, az intézmények, a város füstmentesítése. Ez a program a közelmúltban kezdődött: a harmincöt önkormányzati közintézményben, valamint a Húsz éve elsőként kapcsolódtak az akcióhoz-A nyereményből könyvtárat vettek Csikkmentessé tették Felgyőt - Szintén nagyon fontos elem a megelőzés, a szűrés - közölte a főigazgató -, mely a népegészségügyi szűrőprogram keretében már évek óta zajlik városunkban. Egészség- és sportnapokon vehetik igénybe a polgárok ezt a díjmentes szolgáltatást, a forrást a város biztosítja. Egyre nő az érdeklődók száma, egyre többen kíváncsiak vércukorszintjükre, testtömegindexükre, arra, veszélyezteti-e őket valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés. Végzünk menedzserszűrést is a magasabb beosztású köztisztviselőknél és intézményvezetőknél; az általános szűrés pedig háromezer munkavállalót érint. Esetükben is - akárcsak a gyerekeknél - folyamatosan figyelemmel kísérjük a változásokat. Az adatok alapján arról is képet kaphatunk, melyek a gyakoribb problémák. Az okokat felderítve ez-segíthet a megelőzésben, az egészség megőrzésében. Ilyenkor kiderülhetnek „rejtett" betegségek, a lappangó kórok tünetmentes fázisban jól kezelhetők, gyógyíthatók. Ezen a három lábon áll a vásárhelyi egészségügyi modell, mely a füstmentesítéssel az idén vált teljessé. Ezt foglalják össze az anyagban, szerepelnek benne majd a Kossuth téri tapasztalatok négyszázötvenen vettek részt valamilyen vizsgálaton -, legközelebb október 21-én Újvárosban délelőtt és Tabánban délután lesz egészségnap. A tervek szerint minden városrészt körbejárnak. I.P. játszótereken tilos rágyújtani. De a város nem hagyja magára azokat, akik rabjai a „bagónak", és le akarnak szokni: kétszer három hónapos tréningek indulnak, egy gyógyszergyártó cég, az Erzsébet-kórház és az önkormányzat szoros együttműködésével, szervezésében. A közalkalmazottakat - siker esetén anyagilag is támogatják. Az október közepén induló kurzusokra interneten a hamarosan elérhető weboldalon lehet majd jelentkezni. Egészségnap Vásárhelyen. A szűrővizsgálattal megelőzhető a nagyobb baj , Fotó: Tésik Attila