Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-11 / 238. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. OKTÓBER 11. •AKTUÁLIS* 3 ISKOLÁKNÁL, MEG A43-ASON - Szegeden tíz iskolánál vigyáztak a szakemberek a gyerekek épségére. A rendőrség a legforgalmasabb négy általános iskolához - a Ságvári és a Juhász Gyula gyakorlókhoz, a Madáchhoz, illetve a Rókusi I. számú iskolához - állította ki az embereit - tudtuk meg Radics Róberttől, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság közlekedés rendészeti osztályvezetőjétől. A szakember elmondta, sok pozitív visszajelzést kaptak, de a rendőröket néha érték bántó megjegyzések is: többeknek nem tetszett a várakozni tilos tábla az iskolák kapuja előtt. Büntetéseket nem osztottak, figyelmeztetésekkel próbáltak célt érni. A veszélyes útkereszteződésekben Makón, Apátfalván, Klárafalván polgárőrök, Deszken önkormányzati jelzőőrök segítik a gyalogosok, elsősorban a gyerekek átkelését a zebrán. Átrajzolják Szeged közlekedési térképét 2010-re (1.) Villamos, troli, amennyi kell Közlekedési reflexek ÚJSZÁSZI ILONA Mint ahogy egy szegedi gyereknek élményt jelentett a fővárosi metró mozgólépcsőjére, vagy a föld alatt sikló szerelvény kivilágított kocsijába lépni, ugyanolyan újdonság volt egy csongrádi diáknak, mikor a megyeszékhelyen az öregecske villamos „csöngetett egy picit", vagy a szögletes troli nekiiramodva fölburrogott. A rendszerváltás előtti átkosban a szakemberek, de az egyszerű utazók is mintaszerűnek tartották Tisza-parti nagyvárosunk közlekedését. Ez alapozta meg a közvélekedést, miszerint Szeged élhető város - volt. De Szeged nem csak a múltban és nem csupán a Csongrád megyeieknek szolgált a térség fővárosát jellemző közlekedési újdonságokkal. Gondoljunk csak az utóbbi néhány évben megszeretett Dugonics téri körforgalom-hurkokra, vagy a Tisza Lajos körúton egy pályára terelt villamosokra és gázüzemű autóbuszokra. Meg persze az elkerülő út híján a nagykörúton vágtázó és nagyon utált kamioncsordákra. Nem csoda, hogy újabban másik megyei jogú városunkból, Hódmezővásárhelyről, de még Békéscsabáról, Kecskemétről is érkeznek mazsolák, akiknek itt mutatják be a nagyvárosi közlekedés trükkjeit és rémségeit az úrvezető-iskolák. Eddigi szegedi közlekedési szokásainkat azonban fölülírja, ha megvalósul az a projektcsokor, ami átrajzolja Szeged közlekedési térképét - 2010-ig. Ha minden terv megvalósul, az szinte akkora fordulatot hozna a szegedi közlekedésben, mint „a Víz"pusztítása utáni, modem városszerkezetet eredményező újjáépítés. Hiszen e tervözön új vezetékes járműveket, de új villamos és trolivonalakat ugyanúgy ígér, mint a reptéri szolgáltatások gazdagságát is nyújtó vadiúj autóbusz-pályaudvart, sőt: két parkolóházat és számos eddig nem volt bicikli utat, no meg a kamionokat kiszippantó elkerülőt is, ami az M43-as építésével együtt járna. Véletlennek mondják, hogy épp a politikailag is fordulatosnak ígérkező esztendőre, 2010-re valósulna meg a milliárdokat - magántőkét, önkormányzati és állami pénzeket, de uniós forrásokat is - mozgósító szegedi álom. Az viszont bizonyos, hogy az önkormányzati és országgyűlési választásokig nemcsak a kormányzást most jellemző ötletözön miatt kapkodhatjuk a fejünket, mert szegedi közlekedési reflexeinket is folyton korrigálnunk kell. Mert a Tisza-parti városban fővárosnyi méretű fölfordulás várható szinte minden útszakaszon és közlekedési formában. Közben legfeljebb a remény marad állandó: 2010 elhozza a fordulatot, Szeged élhető város - lesz. Csőbe húzták az óriási harisnyát A harmincéves gyűjtőcső életét különleges műanyag harisnyával hosszabbítják meg a szakemberek Fotó: Miskolczi Róbert Szeged idei vízügyi rekonstrukciós alapjából százmillió forintért újítja fel a Szegedi Vízmű Zrt. a másfél hónapja felavatott szennyvíztisztító telepet a Tiszával összekötő, szétrozsdásodott acélcsövet. Az árvízi töltés alatt áthaladó harmincegy méter hosszú vezeték harminc éve épült, száznyolcvan centi átmérőjű," a védnní két oldalán zsilip zárja le. Ebbe az óriás gyűjtőcsőbe Európában egyedülálló angol technológiával kezdték el tegnap belehúzni az új polietilén bélést. Ekkora átmérővel Magyarországon egyedül itt, Klebelsbergtelepen - az ország harmadik legnagyobb méretű és legkorszerűbb tisztítójában dolgozik a közbeszerzési pályázat nyertese, a Sade Magyarország Kft. Az eredetileg puha, kő zel három centi vastag „műanyag harisnya" összesen negyven tonnát nyomott, ebből tíz tonna volt a jég, ami szállítás közben hűtötte. A csőben szu permagas nyomású víz nyomja előre, és egy fűtőszál melegíti fel odalent ötven-hatvan fokosra, hogy ráfeszüljön a régi csőre, és megkeményedjen. A munka egy hónap alatt készül el. Három év múlva álom lesz közlekedni Szegeden, legalábbis az álmok szerint. Addigra elkészül az M43-as várost elkerülő szakasza, nem dübörögnek többé kamionok a nagykörúton. Új villamosvonal, modern tuják, trolik, régiós buszport, még több bicikliút és két új parkolóház szerepel a tervekben. Sorozatunkban arról írunk elsőként a villamosprojektet bemutatva -, amiről az emberek beszélnek: hogyan válik Szeged élhető várossá. Három év múlva már a Rókusi körúton is villamosra szállhatunk, mégpedig a 2-esre, és addigra újul meg az l-es, a 3-as és a 4-es mai pályája. Megnyúlik a 8-as troli útvonala, lesz 10-es trolink, kilenc új villamosunk és tíz új trolibuszunk. Lámpás körforgalommá alakul át a Kossuth Lajos sugárúti, mai állapotában kritikán aluli csomópont - ez tömören a 2010-ig megvalósuló úgynevezett nagy szegedi villamosprojekt. Dózsa Gábor, az SZKT ügyvezető igazgatója mutatta meg a térképen, merre jár majd az új 2-es villamos: a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút sarki, szintén két-három éven belül megépülő jelzőlámpás körforgalom és a Csongrádi sugárút között közlekedik majd. A füves vágányt a Tescóig az út közepén, majd onnan a külső sávban építik meg, a villartios fordulója a „kiserdőnél" lesz. Az l-es villamos pályáját felújítják, a 3-as és a 4-es Glattfelder téri, valamint az innen az Anna-kútig tartó szakaszát is átépítik. A 3-as a Dugonics tértől a nagykorúiig egy szintén füves - vágányon halad majd, mivel keskeny a Kálvária sugárút. Egy vágányon, de nem füves pályán megy tovább a Veresács utcáig, majd innen a II. kórházig két vágányt alakítanak ki számára. A 3-as villamos a vadasparknál, valamint a Fonógyári útnál deltafordulóban kanyarodik vissza. Városőrök óvják a gyerekek biztonságát - Reggel nehéz az átkelés a forgalmas zebrákon A Tatra is megállt a sugárúton 25 MILLIÁRDOS BERUHÁZÁS A szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztésére 25 milliárd forintot fordíthat Szeged. 85 százalékot uniós forrásból, 15-öt az államtól kap. Az építkezés jövőre kezdődik el az Anna-kúti csomópont rekonstrukciójával, felújítják az l-est, az Indóház téren állomást létesítenek. A villamosprojektet 2010-ig (legkésőbb 2011-ig) be kell fejezni. Három év múlva a megépülő körforgalomban a Kossuth Lajos sugárútról jobbra is kanyarodik majd a villamos a Károlyi-kollégiumnál Fotó: Karnok Csaba Az SZKT flottája kilenc alacsonypadlós villamossal bővül. Új trolivonalakat építenek ki, és tíz új trolibuszt is vásárolnak két éven belül. A 8-as troli, amely jelenleg még visszafordul a Vidra utcától, a jövőben egészen a női klinikáig közlekedik, a 10-es buszt kiváltó 10-es troli szintén a Tisza Lajoson megy végig, és szintén a klinikákhoz jut el. EK. gabiztos? A tizenkét éves fiú elárulta, nem fél a forgalomban, képes önállóan közlekedni. A baleset-megelőző akció a szegedi városőrség, a polgárőrség, illetve a rendőrség közös programja. Kovácsné Vadászi Erikától, a szegedi városőrség elnökétől megtudtuk, az együttműködés már hét éve tart. A városőrség október 15-éig tud még vigyázni a zebráknál. Jó lenne, ha egész évben tartana a program, de nincs rá kapacitásuk. KANCSÁR TÍMEA Szegeden több általános iskola előtti gyalogátkelőnél rendőrök, városőrök és polgárőrök vigyáznak a gyerekekre reggel hét és nyolc óra között, illetve délután, amikor vége a tanításnak. A baleset-megelőző program hatására az autósok és a szülők is fegyelmezettebben viselkedtek. A zöld mellénynek hihetetlen hatása volt: a szokásosnál sokkal többen álltak meg és engedték át az aprócska gyalogosokat a zebrán. Egy hétköznap reggel elkísértük önkéntes munkájukra a városőröket a szegedi egyetem Juhász Gyula Gyakorló Altalános Iskolája elé. Reggel héttől fél nyolcig dekkoltunk a zebra mellett, és figyeltünk. Sok szülő kocsival hozta gyermekét; a bejárathoz a lehető legközelebb álltak meg - ügyet sem vetve arra, hogy feltartóztatták a mögöttük haladókat. - Szinte ez a legveszélyesebb, amit egy szülő megtehet - mondta Kovács István, aki éppen végzett műszakjával, ugyanis főállásban mentősofőr. A többiekhez hasonlóan ő is önkéntesen segíti a városőrség munkáját. - Az út közepén, a villamossín mellett szállnak ki, ez nagy felelőtlenségre vall - tette hozzá a tekintélyt parancsoló külsejű férfi és már ment is figyelmeztetni a szülőt. Aki felháborodott. - Hiába van kirakva a várakozni tilos tábla, több szülő kiszáll és bekíséri gyermekét a kapun, ezzel megfosztva másokat a megállás lehetőségétől. Szerencsére a jelenlétünk hatásos: már nem olyan gyakran parkolnak két sorban az autóikkal - magyarázta Papái István, aki biztonsági őr, és szívességből segít, fizetést ő sem kap. Antali Jánossal és Kovács Istvánnal hármasban vigyáznak a iskolások épségére. Kérésükre a villamos sofőrje is megállt és készségesen átengedte az iskolásokat. - A kisfiam, Ádám most kezdte az első osztályt, ezért különösen örülök ennek a kezdeményezésnek. így talán hamarabb el merem engedni egyedül is az iskolába - érvelt egy apuka, Paszternák Zoltán. Kaszáné Toppantó Gabriella szerint az átkelők itt életveszélyesek, egészen addig, amíg nem építenek egy jelzőlámpát. O inkább a kapuig kíséri a tízéves kisfiát, Alexot. A zebrán mindenféle bizonytalanság nélkül kelt át Péter. Megkérdeztük: a zöld mellényeseknek köszönhető, hogy ilyen maA városőrök nélkül lehetetlen lenne átjutni a túloldalra Fotó: Segesvári Csaba