Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-09 / 236. szám
4 • KAPCSOLATOK" KEDD, 2007. OKTÓBER 9. A diáklány intim ajándékából rendőrségi ügylett Pucér fotók a vásárhelyi kőfalon KÖRKÉP ALGYÖ. Kellő számú jelentkező esetén a Faluház, Könyvtár és Tájház kirándulást szervez a Títanic-kiállításra a Millenáris fogadóba, valamint a Szépművészeti Múzeum A rézmetszés virtuózai Dürertől Hogarthig című tárlatára. Tervezett időpont: október 19. DÓC. Október 6-án tartotta tisztújító közgyűlését a Dóci Polgárőr Egyesület. A tagok választása alapján az elnök Nagy Tibor, a titkár Lázár Zsolt, az elnökségi tag Márta Ibolya lett. MÓRAHALOM. Az idősek hónapja akció részeként azok a nyugdíjasigazolvánnyal rendelkezők, akik a Térségi Tükör című lapban található belépőt felmutatják, október 9. és október 31. között egy alkalommal ingyenesen látogathatják az Erzsébet gyógyfürdőt. Az intézmény ezúton szeretné kifejezni tiszteletét idős, nyugdíjas vendegeinek. RÖSZKE. A Holt-Tiszával kapcsolatos fejlesztési tervek kidolgozásához várják a röszkei lakosok javaslatait október 14-éig naponta 13 és 18 óra között a művelődési házban. Kiállítás, beszélgetés, filmvetítés szerepel a programok között; október 12-én 17 órától pedig fórumot tartanak. A programot a Beretzk Péter Természetvédelmi Klub szervezi. SZATYMAZ. Október lü-én a Könyvtárak összefogása a társadalomért - Nagy Olvashow országos programsorozat részeként Nagy Bandó András író, költő, humorista, előadóművész lesz a könyvtár vendége 15 órától. A könyvtárban óvodások, általános iskolások, pedagógusok és szülök várják. SZEGED. A Csongrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda, Esélyek Háza Szeged börzét szervez a Csongrád megyei önkormányzatok és az esélyegyenlőséggel foglalkozó civil szervezetek számára szombaton 9 órától a Belvárosi moziban. Program: bemutatkozási lehetőség az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, börze, gyerekeknek érzékszervi játékok, vetélkedő. A rendezvényre jelentkezni október 11 -éig az alábbi elérhetőségeken lehet: 6720 Szeged, Dózsa utca 2., fax: 62/423-641, eselyekhazaszegedC«'vipmail.hu. - Zenés-táncos estet szervez a Radzsasztáni Népművészeti Örökség Alapítvány indiai vendégművészek fellépésével a Dugonics András Piarista Gimnáziumban ma 19 órától. Belépődj 1 OOO forint, elővételben 800. ZÁKÁNYSZÉK. Böllérnapot rendeznek november 17-én a művelődési ház udvarán. 6.30-kor a rendezvényt Matuszka Antal polgármester nyitja meg. A disznóvágáson kívül lesz kalácssütő verseny, este pedig vacsora és bál, melyre a jegy felnőtteknek ezer forintba, a gyerekeknek 700 forintba kerül. Jegyek kaphatók a Lengyel téri butikban. A zenét a Bohém Fiúk zenekar szolgáltatja. ZSOMBÓ. Magánlótartók meghívásos lovasversenyét rendezik 19. alkalommal az Equitania Lovasudvarban vasárnap, 10. 30-tól 17 óráig. Lesz díjugrató verseny, ingyenes lovaglás, póni lovaglás, lovas kocsikázás. Sztárvendég: Réti Barnabás, a Barátok közt szereplője. - Idén is megrendezik az egészséghetet október 15-19. között, melyről awww.zsombo.hu honlapon bővebb információ olvasható. A szűrővizsgálatokat csak a helyi lakosság részére szervezik, de az előadásra mindenkit szeretettel várnak. Meztelen fotókat küldött magáról a barátjának egy fiatalkorú vásárhelyi lány. Á. M. képei azonban illetéktelen kezekbe kerültek, majd pedig - kinyomtatva - a vásárhelyi kőfal melletti sétányra is kiragasztottak belőlük néhányat. A fotók miatt rendőrségi eljárás indult több fiatal ellen, tiltott pornográf felvételek birtoklása, majd pedigmivel illegális programok is voltak az átkutatott számítógépeken - szerzői jogok megsértése miatt. MUNKATÁRSUNKTÓL Különleges ajándékkal kívánta meglepni barátját egy 15 esztendős vásárhelyi diáklány. Á. M. nem tudott mást kitalálni, minthogy Éva-kosztümben készített fotókat önmagáról, kidomborítva azon testrészét, melyből a lányoknak is csak egyetlen egy van. A fényképeket aztán elküldte egyetemista szerelmének. Csakhogy a fotók nemcsak a címzetthez, hanem a lány ismerőseihez, majd másokhoz is elkerültek. Az egyik címzett pedig úgy vélte, hogy megosztja a tinilány pucér fotóját a nagyközönséggel. Kinyomtatta, majd több helyre ki is ragasztotta azokat a városban, így jutott a fotókból többek közt a városvédő kőfalnál lévő sétányra,, sőt közintézmény falára is. A fiatalkorú lányt ábrázoló képek nem sokáig voltak láthatók. Az ügyben a vásárhelyi rendőrkapitányság indított nyomozást. Az eljárás során kihallgatták az önmagát fényképezgető diákJogász vándorgyűlés MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar fogász Egylet Szegeden tartja 26. vándorgyűlését, amelynek házigazdája az MJE Csongrád megyei szervezete tájékoztatta lapunkat Czene Klára, a megyei szervezet és a Csongrád Megyei Bíróság elnöke. Az október 11-én kezdődő háromnapos rendezvény első napján, a Szegedi Nemzeti Színházban tartandó plenáris ülésen az előadók között felszólal Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Mihályi Péter, a Közép Európai Egyetem (CEU) tanára és Deák Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. lányt, aki több ismerősét is felsorolta, azzal, hogy azok is kaphattak a képekből. A rendőrök a tini által megnevezettek számítógépeit lefoglalták, hogy megkeressék a képeket. - Tiltott pornográf felvételek birtoklása matt indítottunk eljárást, mivel fiatalkorú szerepel a képeken. Nyolc-tíz komputert foglaltunk le, de csak ezek egy részén találta meg az igazságügyi szakértő a lány fotóját - erősítette meg lapunk információját Paksi Zsolt. A vásárhelyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője hozzátette: a lefoglalt számítógépeken a szakértők több illegálisan birtokolt szoftverre is bukkantak. Emiatt a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt is indult eljárás a számítógépek tulajdonosai ellen. Kíváncsiak voltunk, hogy az ifjúságvédelem milyen lépéseket tesz ilyen esetben az eljárásban érintett fiatalokért érdekében. Györki Péter, a Csongrád Megyei Igazságügyi Hivatal Pártfogói Felügyelői Szolgálatának igazgatója a folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhatott. Azt azonban - általánosságban - elmondta: ha terheltként 14-18 év közötti gyermeket von eljárás alá a rendőrség, akkor a pártfogói felügyelői szolgálat végez környezettanulmányt a gyerek lakóhelyén. HÍREK HALÁL A VOLÁNNÁL Szegeden, a Brüsszeli körúton tegnap délután a Csongrádi sugárút felől a József Attila sugárút felé haladt egy Ford típusú személygépkocsi, amelynek 82 éves vezetője vezetés közben valószínűleg rosszul lett és meghalt. Az autó nekiütközött egy parkoló autónak, majd egy fának csapódott tudtuk meg a rendőrség szóvivőjétől. Információink szerint az elhunyt férfi katolikus pap volt. ÚJSZEGEDI BIOÉPÍTÉSZETI NAPOK, TIZEDSZER Ma délután 5 órakor az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban (Szeged, Temesvári körút 42.) háromnapos előadás-sorozat kezdődik a bioépítészetről. Ma a 21. századi városdilemmákról, a zöld kormányzati negyedről, a tervezés lelki hátteréről és a tengervíz hőhasznosításáról hallhatnak az érdeklődők. Szerdán 10 órától a téma többek között a passzívház, a zöldtető, a szalmabála-építés. Csütörtökön szintén 10-kor kezdődnek az előadások, szó esik például a napelemek, a természetes felületkezelő anyagok, valamint a villamos cserép alkalmazásáról. BIZTONSÁGPOLITIKAI FÓRUM A Szeged Biztonságpolitikai Központ magyar és szerbiai résztvevőkkel a szegedi folyamat keretében nemzetközi fórumot rendezett Közös nevező: az euroatlanti integráció címmel a régiót érintő biztonságpolitikai fejleményekről, áttekintést nyújtva arról, hogy a térség biztonságpolitikai szereplői miként járulhatnak hozzá az európai biztonsági struktúra sikeres működéséhez, közös biztonságunk védelméhez, valamint az új kihívások leküzdéséhez. A hét végén a résztvevők csatlakoztak a budapesti NATO-partnerségi futófesztiválhoz, és jelen voltak a nyílt biztonságpolitikai fórumon. Állítólag 3-4 hónap múlva pénzükhöz juthatnak a gazdák Ujabb ígéret a csongrádi malomtól Legjobb esetben 3-4 hónap múlva pénzükhöz juthatnak azok a csongrádi gazdák, akiknek tartozik a csongrádi malom - nyilatkozta Vakulya József, az üzemet tulajdonló társaság vezérigazgató-helyettese. A cégvezető cáfolta, hogy több százmillió forint tartozást halmoztak volna föl. Leszögezte, mindössze 18-20 csongrádi gazdának, és néhány Békés megyeinek tartoznak, összesen 100 millió forinttal. A lapunk pénteki számában megjelent, a csongrádi kényszeraratásról szóló írásunkra reagálni kívánt Vakulya József. A csongrádi malmot működtető társaság vezérigazgató-helyettese elismerte, hogy nyár óta megváltoztak telefonszámaik. Vincze László csütörtöki akciója kapcsán felmerült kérdéscinkre is kértünk válaszokat tőle. Ezek arra vonatkoztak, hogy miért nem takarították be eddig az általuk bevetett földeken a termést, mekkora területen maradtak el így az őszi munkák, s ez hány olyan földtulajdonost érint, akinek bérbe vették a földjeit. Arra is feleletet vártunk, hogy a tavalyi haszonbérletet hány gazdának nem fizették ki és miért. Vakulya József azonban nem tért ki a részletekre, hanem ezt a közleményt jutatta el hozzánk: „A Csongrádi Malom nevével fémjelzett agrárintegrációval kapcsolatos egyéni akciókról, híradásokról jelenleg nem kívánok nyilatkozni. A társaságok hitelezőinek, a térségben élő termelőknek is az az alapvető érdekük, hogy a jelenleg is folyó reorganizációs előkészítő munka sikeresen befejeződjön. A valótlanságokat, szenzációhajhász elemeket tartalmazó akciókban ez a folyamat is sérülhet. Ezért minden lényeges körülményről, helyzetről, tennivalókról kizárólag a reorganizációs döntések birtokában kívánunk nyilatkozni, reményeink szerint a gazdasági tevékenységek újrakezdéséről, a meglévő tartozások minél nagyobb mértékű kiegyenlítéséről." Ugyanakkor Vakulya József egy helyi rádió műsorában elmondta, gondjaikat az okozta, hogy 50 ezer tonna gabonát vásároltak föl euró alapú hitelből, és mire a visszafizetésre került sor, a meggyengült forint miatt jelentős árfolyamveszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. A fizetésképtelenség miatt csak részben tudták kifizetni beszállítóikat. Vakulya cáfolta a lapunkban megjelent becsléseket, miszerint több százmillió forint tartozást halmoztak volna föl. Azt mondta, mindössze 18-20 csongrádi gazdának, és néhány Békés megyei cégnek tartoznak, összesen 100 millió forinttal. Azt a feltételezést is visszautasította, hogy akkor is vásároltak még gabonát, amikor már tudták, hogy nem tudnak fizetni. Hozzátette: nem ők jelentettek csődöt, hanem egy külső hitelező kezdeményezett felszámolást. Vakulya lózsef szerint 3-4 hónap múlva kezdődhet meg a reorganizációs program, akkor pénzükhöz jutnak a hitelező gazdák. Úgy tervezik, jövőre a malmot is újra indítanák. B. D. Lapunk grafikusainak kiállítása Reklámhét kezdődött tegnap Szegeden, az előadás-sorozatot reklámgrafikai tárlat kíséri a Belvárosi mozi aulájában. A péntekig látható Reklámtrendek 2007-ben Szegeden című kiállításon a helyi kreatív stúdiók munkatársai mellett a Délmagyarország és Délvilág grafikusai is bemutatkoznak. Fekete Dániel, Jacob Gábor, Jacob Péter, Markulik Balázs és Pécskői Iringó, valamint Donáth Attila, Farkas Ágnes és Losjak László alkotásai láthatók a tárlaton Fotó: Karnok Csaba A kőfalra is jutott a lány fotóiból. Itt látta meg egy járókelő, aki bejelentést tett a rendőrségen DM-illusztrdció