Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-09 / 236. szám

2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD" KEDD, 2007. OKTÓBER 9. // Ossejtkutatásért kaptak Nobel-díjat Két amerikai és egy brit állampolgárságú kutató, Mario Capecchi és Olivér Smithies, illetve Martin Evans kapta a 2007. évi orvosi No­bel-díjat, az őssejtkutatás terén elért eredményeiért - jelentette be tegnap Stockholmban a Karolinska Institut illetékes bizottsága. STOCKHOLM (MTI) Az indoklás szerint a testület a magzati őssejtek felhasználásával egereknél végrehajtható genetikai módosítások területén elért, áttö­rő jelentőségű felfedezésekért ítél­te oda a legtekintélyesebb tudo­mányos kitüntetést. Capecchi, Smithies és Evans genetikai kuta­tásaik során egerekben célirányo­san kikapcsoltak bizonyos géne­ket, hogy megfejtsék azok szere­pét az állati szervezeteken belül. Munkájuknak köszönhetően si­került mára több mint tízezer, úgynevezett „knock-out" egeret létrehozni, amelyekben a sok ezer gén egyikét vagy másikát kikap­csolták. A beavatkozás következ­ményei egyértelműen felismerhe­tőek az állatokon, így kiderült a kutatók számára, milyen funk­cióval bír a kikapcsolt gén. Capecchi olasz születésű ame­rikai állampolgár, míg két társa, Evans és Smithies brit születésű­ek, utóbbi azonban ma már ame­rikai állampolgár. Hagyományosan az orvosi vagy fiziológiai Nobel-díj bejelentésé­vel kezdődik meg a Nobel-hét: ma a fizikai, szerdán a kémiai, csü­törtökön az irodalmi Nobel-díj, pénteken pedig a Nobel-békedíj idei kitüntetettjeit nevezik meg ­utóbbit a norvég fővárosban, Os­lóban. A svéd központi bank által 1968-ban alapított közgazdasági Nobel-díj új tulajdonosát jövő hétfőn hirdetik ki. A Nobel-díjakat idén is XVI. Károly Gusztáv svéd király adja majd át december 10-én. túl lehetősége lesz jogi eszközök­kel szűkíteni azon társaságok mozgásterét, amelyek magyar energetikai és vízellátó céget akarnak felvásárolni. A kormány elsősorban a magyar olajtársa­ság, a Mol Nyit. részvényeinek az OMV osztrák cég általi felvá­sárlásához hasonló eseteknek kí­vánt gátat szabni. A törvény kimondja azt is, hogy amennyiben egy társaság ­vagy annak befolyásoló részese­dés alatt álló vállalkozása, illetve vele összehangoltan eljáró cégek - ajánlatot tett egy társaságra, az ajánlattétel lezárásától számítva hat hónapon belül újabb ajánla­tot nem tehetnek. Vételi Eladási 243,83 256,33 172,45 181,29 352,10 370,16 8,62 9,52 32,42 35,84 145,69 154,71 7,02 7,76 Forrás: OTP euró USA­dollár angol font cseh korona horvát kuna svájci frank szlovák korona A kormányfő tegnap a parlament­ben napirend előtt azt mondta: „Felkészültünk arra, hogy ha úgy látjuk, az ellenzék nem kívánja megadni a szükséges támogatást azokhoz döntésekhez, amelyek­ben nélküle nem tudunk dönteni, akkor a néphez, az istenadta nép­hez fordulunk felhatalmazásért". Gyurcsány Ferenc kiemelte: tud­ja, elegendő támogatottság van a kormánypárti frakcióban ahhoz, hogy a képviselők kezdeményez­zenek egy ilyen referendumot, és amennyiben ezt elindítják, az „utolérheti" a már napirenden lé­vő népszavazási kérdéseket. A miniszterelnök szerint ha az or­Gyurcsány Ferenc a parlamentben jelentette be népszavazási ötletét, hallgatja A kormányfőt Navracsics Tibor Fotó: MTI/Bruzák Noémi szággyűlésben mégis megállapo­dás születik a pártok között, a képviselőknek lehetőségük lesz a korábban kezdeményezett nép­szavazást visszavonni. Gyurcsány Ferenc október 1 -jén REAKCIÓK A MINISZTERELNÖK OTLETERE A népszavazási kezdeményezésről szóló bejelentésre reagálva Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: a kormányfő javaslatainak jelentős részét az ellenzéki párt már korábban az országgyűlés elé terjesztette, a képviselői költ­ségtérítésről pedig jelenleg is ötpárti egyeztetés zajlik. A KDNP nevében felszólaló Semjén Zsolt frakcióvezető szerint lehet tárgyalni Gyurcsány Ferenc javaslatairól, de csak akkor, ha mind az állami vagyon, mind a közpénzek „eltüntetéséről" be­szélnek, mert - ahogy a politikus hozzáfűzte - a Zuschlag-ügy csak a jéghegy csúcsa, de „alatta van a jéghegy". Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, jó volna, ha nem kellene népszavazást tartani ezekről a kérdésekről, és azokat az országgyűlés képes lenne megoldani. Az SZDSZ nevében Eörsi Mátyás frakcióvezető pártja támogatásáról biz­tosította a kormányfő javaslatait. „Támogatunk minden értelmes elképzelést annak érdekében, hogy nehogy azzal találkoz­zunk: az ország lakossága az egész politikai bagázst lesöpri a színtérről dühében, és helyettünk sokkal populistább, ha tet­szik, még nálunk is rémesebb politikusokat fog behozni" - fogalmazott a liberális párt politikusa. Az MDF képviseletében felszólaló Boross Péter azt mondta: nem elég az országgyűlésben vitatkozni, valami több kell, egy olyan elkötelezettség, ami alapjaiban „tárná fel mindazt a szennyet, amit közös erővel ráhordtunk e.rre az országra az elmúlt években". jelentette be, hogy hét pontból álló javaslatcsomagot készít két héten belül a kormány a politikai élet megtisztítása érdekében. Azt mondta: új és szigorúbb párt- és kampányfinanszírozási törvényre tesznek javaslatot, megszüntetnék a pártok ifjúsági szervezeteinek „felemás helyzetét", nem kapná­nak állami támogatást a pártpohti­kában részt vevő civil szervezetek, szigorú összeférhetetlenségi tör­vényt alkotnának a pályázatok el­bírálása esetében, a magasabb be­osztású köztisztviselőknek kötele­zővé tennék a vagyonosodási vizs­gálatot, bevezetnék a főállású or­szággyűlési képviselőség intézmé­nyét, átlátható és ellenőrizhető képviselői jövedelmeket akarnak. Hat emberrel végzett az ámokfutó CRANDON (MTI) Hat halottja van annak a lövöl­dözésnek, amely az amerikai Wisconsin állambeli Crandon városában történt. Egy 20 éves részmunkaidős rendőr lőtt le öt fiatalt. Az incidens idején nem volt szolgálatban. A támadó is meghalt, vele egy rendőr mester­lövész végzett. Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a lö­völdözés az után kezdődött, a hogy a fiatal rendőr veszekedett barátnőjével. A lövöldözés kö­zép-európai idő szerint vasárnap délelőtt 10 órakor történt. A helyszínt és a környéket lezár­ták. A mintegy kétezer lakost számláló település Wisconsin északkeleti részén található. Neonáci kődobálók Újvidéken Tizenegy szlovák is volt azok kö­zött a neonácik között, akiket vasárnap Újvidéken vettek őri­zetbe, mert rátámadtak egy anti­fasiszta tüntetés résztvevőire. BELGRÁD (MTI) A különböző politikai pártok, civil szervezetek összefogásából szüle­tett, mintegy 5000 fős tömeg a fa­sizmus áldozatainak a Duna part­ján lévő emlékművéhez tartott, amikor az útiába eső egyik épület udvarán gyülekező neonácik meg­próbáltak rárontani. Az összecsa­pásra számító, kivezényelt rendőri erők útjukat állták, de a kődobá­lást, amelyben a felvonulók közül is többen részt vettek, nem tudták megakadályozni. A rendőrök és csendőrök végül ötvenkilenc embert vettek őri­zetbe, s közülük három a felvo­nulók közé tartozott. Egy részük már tegnap a szabálysértési bíró elé állt, a tizenegy lefogott szlo­vákot pedig - a Radio()21 újvidé­ki rádióállomás jelentése szerint - kiutasították az országból. Az antifasiszta megmozdulás szervezőinek egy része lemon­dásra szólították fel Dragan focic szerb belügyminisztert, aki pár napja azt mondta, hogy a rendőr­ség a helyén van, Újvidéken nem lesz incidens. A nagykátai politikus tagadja, hogy verekedett volna Fideszes képviselő ellen nyomoznak BUDAPEST (MTI) Tanúkihallgatásokkal megkezdődött a nyo­mozás a péntek esti, egy nagykátai vendéglá­tó helyen történt incidens részleteinek kide­rítésére, amikor egy helyi fideszes vezető állí­tólagosán többször is megütött egy vendéget - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel. Bényi Mónika elmondta, hogy garázdaság vétség miatt indult meg az ügy részleteinek feltárá­sára a nyomozás, kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás tanúsítása miatt. A fel­tételezés szerint a helyi víziközmű-társulás elnöke, aki egyben a városi Fidesz-frakció ve­zetője, néhány munkatársával betért a ven­déglőbe, ahol szóváltásba keveredett a fel­szolgálóval. Ezt követően a veszekedésbe vendégek is bekapcsolódtak, s ekkor került sor a tettlegességre. Garázdaságért egyébként két év börtönbüntetés, közérdekű munka el­rendelése, vagy pénzbüntetés szabható ki. Koncz Gábor a víziközmű-társulás május­ban megválasztott új elnöke, a helyi Fidesz ve­zetője az MTI-nek elmondta, hogy az ellene in­dított vizsgálat megalapozatlan. A kérdéses es­tén semmiféle verekedés nem volt, pofon nem csattant el - állítja. Hozzátette, hogy gyanúja szerint a mondvacsinált rendőrségi ügy az ő politikai lejáratását szolgálja. Ugyanis a hiva­tal átvétele után az előző, MSZP-s kötődésű ve­zetés alatt keletkezett 9,5 millió forintos hi­ányra derült fény, s ez ügyben feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás megindításáról ép­pen pénteken, az állítólagos garázdaság napján kapott rendőrségi értesítést - tette hozzá. Elfogadták a lex Molt BUDAPEST (MTI) Az országgyűlés tegnap elfogadta a lex Mol néven emlegetett jog­szabályt, vagyis a közellátás biz­tonsága szempontjából kiemel­kedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosí­tását. Az előterjesztést a parla­ment 334 igen szavazattal, 4 el­lenében, 3 tartózkodás mellett fogadta el. A törvényjavaslatot a Fidesz is támogatta. A lex Mollal az államnak ezen­Az országot járja Sólyom Sólyom László köztársasági elnök és felesége, Sólyom Erzsébet a Baradla-barlangban sétál. Az államfő az Értékőrző tájak és emberek Magyarországon című országjárása során az Aggteleki Nemzeti Parkba láto­gatott. Szerinte a környezetvédelem messze többet jelent, mint a természet konzerválása. Országjárásá­nak egyik célja, hogy ha elmegy egy nemzeti parkba, akkor az ország néhány napig arról a parkról beszél. Az államfő délután a csereháti Tbmor faluba látogatott, ahol a Rom Som Alapítvány látta vendégül, egy olyan civil szervezet, amely a környék cigányságának felemelése érdekében dolgozik Fotó: MTI/Illyés Tibor HaaT. Ház nem fogadja el a tisztasági csomagot, a kormányfő a népre bízná a döntést Gyurcsány népszavazást akar MIT MOND AZ ALKOTMÁNY? |H Az alkotmány szerint országos népszavazást legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére kell tartani, ám mérlegelés alap­ján az országgyűlési képviselők egyharmada, vagyis 129 képviselő kezdeményezésére az országgyű­lés is elrendelheti. A parlament a köztársasági elnök, a kormány, vagy 100 ezer választópolgár kez­deményezésére szintén elrendel­heti a referendumot. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában azt mondta: azokat a kérdéseket, amelyekhez elegendő 50 százalék plusz egy szavazat, hezitálás nélkül el fogják dönteni, nem engedik, hogy hosz­szú hónapokig tartó vitába fullad­janak, ezért a kormány a követke­ző napokban véglegesíti, és be­nyújtja ezeket a parlamentnek, valamint kezdeményezi, hogy e javaslatokat házszabálytól való el­téréssel tárgyalja az országgyűlés. A miniszterelnök hangsúlyoz­ta: a hét pont fő irányait tekintve erős a támogatás a kormánypár­tokon belül. A kormányfő szerint az egész magyar közélet, a tisztes­séges sokaság elemi érdeke, hogy tizenhét év után változtassanak a kialakult gyakorlaton, amelyet ­ahogy a miniszterelnök mondta ­a féligazságok, a szótlanságok és az összekacsintás jellemez. Úgy vélte: nem arról van szó, hogy az egész politikai élet tisz­tességtelen lenne, de túl sok a sza­bályozatlanság, a rossz kompro­misszum és az ebből fakadó csap­da, ami a közélet szemében szét­rombolta a politikát övező közbi­zalom jelentős részét. Népszavazást kezdeményez Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök a politikai élet megtisztítá­sát célzó, a múlt héten bejelen­tett hét pont közül azokról, ame­lyek elfogadásához az országgyű­lés kétharmados támogatására lenne szükség, de annak elérése az ellenzék miatt bizonytalan. BUDAPEST (MTI) Kiszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN* Képszerkesztő: IACOB C.ÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜU RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 1 53. lelcfon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségidclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./íax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/21.3-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TiL/fax: 62/213-198.6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Kiadóigazgató.helyettes: FEKETE ZSOLT • Hirdetési igazgató. KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, lax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-83.6. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjcsztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft {Délmagyarországi, 1495 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 013.3-025X (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Déivilágl • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents