Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-22 / 222. szám

MEGYEI TŰKOR SZOMBAT, 2007. SZEPTEMBER 22. A medikusok ötöde készül külföldre diploma után Negyedéves orvostanhallgatók. Még nem tudják, merre visz az útjuk Fotó: Segesvári Csaba A hazai orvostanhallgatók hetven százaléka tervezi, hogy tanulmányai végeztével külföld­ön keres munkát - állítja egy közelmúltban készült felmérés. A szegedi egyetem orvoska­rának negyedéves hallgatóit arról kérdeztük: tényleg ennyire lehangolónak tűnik-e a jövő itthon, cs mire számít az, aki külföldön pró­bálkozik, illetve aki marad. Szerintük az évfo­lyamból minden ötödik végzős a határon túl próbál majd szerencsét. - Elég bizonytalan a helyzet, szinte napról nap­ra változnak a feltételek, a kilátástalanság felé. A tetejében még rezidensképzés is fizetős lehet - sorolták elégedetlenségük legfőbb okait a női klinika tanterméből egy tegnapi előadás után kiszállingózó diákok. Kovács Tamás, Harmatit Andrea, Szabó Anita és Molnár Gyöngyi min­denek előtt hangsúlyozták: a szegedi orvoskép­zés színvonala miatt ugyan világviszonylatban is igen elismert és magas presztízsű - ez azon­ban nem ellensúlyozza a hazai egészségügyben kialakult helyzetet. Azt mondják, ha el is végzik az orvoskart, itthon nemigen van elhelyezkedési esélyük, hiszen mindenhonnan leépítésekről hallani. Úgy vélik, hiába választanának hiányszak­mát - ami tárca korábban kiszivárgott tervei szerint a rezidensi időszakban sem lenne fi­zetős -, hiszen ha túl sokan jelentkeznek pél­dául aneszteziológusnak, radiológusnak vagy kórbonenoknak, az a szakképzés is fizetőssé válhat. Szavaikból kiderült: nem nagyon tud­ják, mihez alkalmazkodjanak, emiatt sokan csak hatodévben vagy rezidensként döntik el, mihez is kezdjenek a jövőben. Úgy tudják, re­zidensként itthon nettó 80 ezerre számíthat­nak, miközben kellő mennyiségű gyógyszer, műszer nélkül - vagy mint ironikusan meg­jegyzik: „költséghatékonyan" - kell gyógyíta­niuk. Külföldre menni azonban kockázatos - ál­lítják egybehangzóan. Még Tamás is, aki az 5. osztály óta az Egyesült Államokban szeret­ne élni, így igencsak tájékozott a helyi szak­mai feltételeket illetően. A szívsebésznek ké­szülő fiatalember azt mondja: ehhez először itthon el kell végezni a rendkívül nehéz, há­roméves szakfordítói képzést, a szaknyelv is­merete nélkül ugyanis esély sincs a külföldi munkára. Ezután az USA-ban egy négylép­csős vizsgát kell tennie minden praktizálni BEFEKTETES ES MEGTERULES Az egyes szegedi karok dékánjaitól kapott információink szerint egy orvos teljes képzése nagyjából tízmillió forintba kerül, a rezidensi évekkel együtt ez 12-13 millió lehet. A kezdő szakorvosok itthon most havi bruttó 100-200 ezer forintra számíthatnak. A gyógyszerészeti képzés teljes költsége hozzá­vetőleg ötmillió forint, a friss diplomás szakemberek bruttó 100-400 ezres fizetést kaphatnak. A fog­orvosi képzés költsége nagyjából nyolcmillió forint, egy magánpraxisból pedig tisztességesen meg le­het élni. CSAK A2 ORVOSOK MENNEK Benedek György, a szegedi orvoskar dékánja szerint a frissen végzett orvosoknak legfeljebb tíz százaléka tervezi komolyan a külföldre vándor­lást. Ez leginkább az aneszteziológusok, kor­bonenokok, traumatológusok és fül-orr-gégészek körében jellemző - ezekből a szakmákból ugyan­is külföldön is hiány van. Nagy Katalin, a fogor­voskar dékánja szerint lényegesen kevesebb fog­orvos megy külföldre dolgozni, mint orvos, meg­élhetésük ugyanis itthon is biztosított. Ráadásul öt év tanulás után önállóan praktizáló szakem­berré válnak, nem kötődnek fekvőbeteg-intéz­ményhez, így azonnal magánrendelőt nyithatnak. Fülöp Ferenc, a gyégyszerészkar dékánja szerint a végzett gyógyszerészek körében sem jellemző egyelőre az elvándorlás. készülő orvosnak, akárhol is végzett. Már ezek ára is borsos - egyenként 130 ezer körül de míg állást kap az ember, addig is szüksé­ge van „indulótőkére". A feltételek miatt csak a legeltökéltebbek vágnak bele az ameri­kai munkába - igaz, ott már egy kezdő rezi­dens is nagyjából egymillió forintot keres ha­vonta. Németországban - mint mondják ­egy hasonló képzettségű szakembernek havi 750 ezer a kezdő fizetése. Talán nagy rizikó miatt, de úgy tapasztalják, százötven fős év­folyamuknak egyelőre csak a húsz százaléka készül komolyan külföldre. A hallgatók szerint, aki itthon marad, fő­ként a család és a baráti kapcsolatai miatt teszi - vagy nem elég a nyelvtudása, pénze, szakmai kapcsolatrendszere a külföldi munkához. T. R. Nagy-Britanniában karantén vár a kedvenceinkre Export: kutya nehéz kivinni a kutyát Útlevéllel és minden járulékos költséggel, üzemanyaggal együtt kétszázezer forintjába került egy vásárhelyi állatvédőnek, hogy hét kiskutyát Németországba szállítson a befogadó gazdihoz. Kö­rülményes és költséges azonban az is, ha csak házi kedvencünket szeretnénk magunkkal vinni a határon túlra. Nagy-Britanniába például csak kéthetes karantént követően lephet be háziállat. Mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a vásárhelyi Zagyi Imrének, aki Kis­homokon állatotthont vezet. A portáján született hét kiskutyára Németországból jelentkezett ér­deklődő, ám a kijuttatás költségeit neki kellett állnia. Úgy véli: ennyit mindenképpen vállalnia kellett, az ebek jó sorsának érdekében. - A több mint ezer kilométernyi út üzemanyagköltségén, a szállás díján és minden járulékos fizetni­valón túl pénzbe került a kölykök útlevelének kiállítása, az oltások igazolása is, ez együtt csaknem kétszázezer forintomba került ­számolta össze az állatvédő. Nem kevés költséggel és fá­radtsággal jár azonban az is, ha valaki csupán saját kedvencét akarja magával vinni egy külföldi utazásra. Garamvölgyi Rita állat­orvos lapunknak elmondta: az uniós csatlakozásunk az ezzel kapcsolatos procedúrákban némi könnyebbséget hozott. - Kutya, macska és vadászgö­rény külföldre szállítása esetén az uniós országokban az állatokra ki­állított útlevelet, egyedi megkü­lönböztetést lehetővé tevő tetová­lást, vagy mikrochip-bcültetést várnak el a beutazóktól á hatósá­gok. Amennyiben valaki nem EU-tagállamba szeretné magával vinni a kedvencét, érdemes tájéko­zódni az ország speciális követel­ményeitől. Több arab államban, az USA-ban, vagy a Dél-afrikai Köz­társaságban például egy akkredi­tált laborban végzett vérvizsgálat eredményét is megkövetelik. Míg az útlevél, illetve az egyedi megkü­lönböztetés néhány napon belül megszerezhető, a laborvizsgálat eredményére akár két hetet is vár­ni kell. Az is kiderülhet, hogy a minta nem volt elégséges, így to­vábbi huszonegy napig tarthat a várakozás. így mindenkinek, aki kutyusával, cicájával együtt szeret­ne külföldre utazni, időben tájéko­zódjon - foglalta össze a doktornő. Nem elhanyagolható a költség­tényező sem. A Magyar Állator­vosi Kamara ajánlást fogalma­zott meg az útlevél kiállítására jogosult állatorvosoknak a téríté­si díjakkal kapcsolatban, ez álla­tonként 10-15 ezer forintjába ke­rülhet a gazdiknak. A laborvizs­gálatért további 12-15 ezer forin­tot kérnek. Az állatorvos el­mondta: Nagy-Britanniában to­vábbi speciális rendelkezés nehe­zíti az állatok beutaztatását. Itt ugyanis - a sziget veszettség­mentes státusának megőrzése érdekében - mindhárom fent említett faj egyedeinek karantén­ban kell maradniuk. A megfigye­lés két hétig tart - azaz eddig nem kerülhetnek vissza a gazdi­jukhoz. A regisztráción átesett állatok adatait egyébként egy közös, uni­ós adatbázisban rögzítik, hiszen a tagállamok célja, hogy a lehető legtöbb háziállat adatai elérhető­ek legyenek a hatóságok, állator­vosok számára. I. SZ. ep 4 í i ep 4 í i ^^bt't',. ";; v • Aki kiskutyát szeretne külföldre juttatni, borsos költségekkel szá­molhat Fotó: Nárai Lilla SIKERESEN BEFEJEZODOTT MEGYEI FFJLESZTESF PROJEKT A szeuedi Móra Ferenc Múzeum látogatóbarát fejlesztése iű-ir ÍMl 4 * f'v A múzeum ROP 1.1.4. pályázati projektjének megvalósítása sikeresen befejeződött. Kedvezményezett: Móra Ferenc Múzeum. Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma Kin vert támogatás: Nettó: 177.088.295 Ft A projekt megvalósításában partnerek: Csongrád Megyei Önkormányzat Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kbt. Közreműködő Szervezet: váti kht. Megvalósult projektelemek: • az előcsarnok és kapcsolódó terek átalakítása • épületgépészeti, belsőépítészeti jellegű, illetve elektromos fejlesztések • beépített és mobil audió-vizuáiis eszközök beszerzése • nyomdatermékek, kiadványok készítése • eligazító táblák • arculati kézikönyv • szelektív hulladékgyűjtés bevezetése Gabona ~ 1 Zrt. A GabonaTransz Zrt. szegedi és makói telepe környékén megkezdte a kukorica és napraforgó felvásárlását és tisztítását. Felvásárlási ár: korrekt napi piaci áron Ezévtől cégünk megkezdte magyar műtrágya forgalmazását is. Érdeklődni lehet: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 87. • Tel.: 62-559-771 Strifler György telephelyvezető - 70/384-8856 6900 Makó, Bárányos sor 22. • Tel.: 62/559-771 Strifler György telephelyvezető - 70/384-8856 Csányi István területi képviselő - 30/925-0670

Next

/
Thumbnails
Contents