Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-20 / 220. szám

22 •HIRDETÉS" CSÜTÖRTÖK, 2007. SZEPTEMBER 20. Furcsa körülmények között veszített Elvették Farkas Zsolt ob-aranyérmét A zsombói Farkas Zsolt máso­dik helyen végzett az országos szériakrossz-bajnokságon. A te­hetséges versenyzőt a szervezők fosztották meg a bajnoki eím­től, hiszen a befejező kecske­méti futam előtt törölték a Ke­celen elért eredményét. Ezután hiába lett második a zárófu­tamon, egy érdekes pontszámí­tás miatt nem ünnepelhette éle­te első bajnoki címét. Farkas Zsolt és szerelőcsapata nagyon készült az utolsó bajnoki futamra a szériakrossz országos bajnokságon. Egész héten az au­tót szerelték, késő éjszaka is fent voltak, próbálták minél jobb álla­potba hozni a járgányt. A fiatalok azért dolgoztak, hogy a zsombói Farkas Zsolt élete legnagyobb eredményét érje el, országos baj­nok legyen. Erre megvolt min­den esélye, hiszen a zárófutam előtt négy ponttal vezetett a kecskeméti ifj. Gombai Zoltán előtt. A kis Csongrád megyei csa­pat felfokozott hangulatban vár­ta a zárófordulót. És ekkor jött az első meglepetés. - Sok minden gyanús volt szá­momra - kezdte a beszélgetést Farkas Zsolt -, éppen ezért már egy nappal a verseny előtt telefo­non érdeklődtem, hogy tényleg törölték a keceli eredményemet? Mivel már ekkor vitába kevered­tünk, ezért azt mondtam, hogy majd a verseny előtt megbeszé­lünk mindent. A rajt előtt olyan indokot találtak, hogy „orvosi műhiba" miatt törölték az ered­ményemet. Számomra felfogha­tatlan, hogy miért zártak ki. Ke­celen a szabadedzésen összetört az autóm, ezért az ob-futamra az üllési Veszelka Lászlótól köl­csönkaptam a gépét. A helyi szervezők azt mondták: mehetek a kölcsöngéppel, versenyezhe­tek. Konkrétan nem indokolták meg a kizárásom. A versenysza­bályra hivatkoznak, hogy tarta­lék autóval nem mehetnék. De nem futam közben cseréltem au­tót, hanem még a verseny kezde­te előtt. Érthetetlen döntés, hiá­ba reklamáltam, nem foglalkoz­tak velem. Óvásnak sincs sok ér­telme, ők már eldöntötték, hogy én nem nyerhetek. Farkas Zsolt eddig kétszer volt ezüstérmes az országos bajnok­ságon. Érdekes, akkor is egy kecskeméti versenyző, Kiss György előzte meg. Most is egy kecskeméti pilóta, ifjabb Gom­bai Zoltán kaparintotta meg a bajnoki címet. - Lehet, hogy összefüggés van a régi és a mostani dolgok között. Nem először babrálnak ki velem. Mivel a szervezők között is talál­ható több kecskeméti, és az utol­só verseny is a Bács megyei vá­rosban volt, így érdekük volt, hogy egy helyi fiú nyerjen. Pedig az idei sorozatban ötször lettem első, míg riválisom csak kétszer állt fel a dobogó legfelső fokára. Egyszer úgy, hogy én nem is vol­tam ott a versenyen. Többször előfordult, hogy leköröztem, rommá vertem, mégsem én let­tem a bajnok. A nagy kérdés, hogy mit hoz a folytatás. A zsombói sportoló na­gyon csalódott volt. Idén erre tett fel mindent, szeretett volna baj­noki címet ünnepelni. - A legrosszabb az egészben, hogy apukám és a barátaim is annyit dolgoztak az elmúlt idő­szakban, hogy az emberfeletti volt. Szereltünk napközben, ne­megyszer éjszakákon át. Úgy ér­zem, az eredményeim alapján én voltam a legjobb, a szervezők mégis másképpen gondolták ezt, megfosztottak egy aranyéremtől. Folytatom-e? Nagyvalószínűség­gel más kategóriában még talál­kozhatnak velem. Most tele a hócipőm, és az sem lehetetlen, hogy hátat fordítok a széria­krossz-bajnokságnak. SÜLI RÓBERT Farkas Zsolt az ezüstserleggel Sárkányhajók vb-je MUNKATÁRSUNKTÓL Húsz ország részvételével - ez kétezer versenyzőt jelent - kez­dődött meg a nemzetközi szö­vetség sárkányhajó-világbajnok­sága az ausztráliai Sydneyben. Az eseményre a magyar férfivá­logatott utazott el, amelyben a síkvízi szakágban már jól ismer­teken (Csabai Edvin, Metka Lékó-remi a címvédővel A szegedi Lékó Péter (képünkön) 24 lépésben remizett a címvédő Vlagyimir Kramnyikkal a Mexikóvárosban zajló sakkvilágbajnokság ötödik fordulójában. MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi nagymester elkerülte az orosz világ­bajnok kedvenc fegyverét, az orosz huszárjáté­kot, de az olasz megnyitású játszmában nem tudott előnyt elérni. A világranglista-vezető Vis­wanathan Anand a spanyol megnyitás Mars­hall-támadásában győzte le az orosz Peter Szvidlert, az indiai exvilágbajnok riválisaival szemben félpontos előnyre tett szert. Dicsér­hetjük a világbajnokság legfiatalabb résztvevő­jét, a 23 éves Alekszander Griscsukot is, meg­győző játékkal győzte le honfitársát, Alekszan­der Morozevicset. Elegendő volt egy óvatlan, a királyszárnyat meggyengítő gyaloglépés, Gris­csuk remekül használta ki a lehetőséget, meg­szerezte első győzelmét. Az örmény Levon Aronjant felvillanyozta Lékó Péter elleni győ­zelme, de kockázatos megnyitása nem vált be a rutinos Borisz Gelfanddal szemben. Eredmények, 5. forduló: Viswanathan Anand (indiai, 2792)-Peter Szvidler (orosz, 2735) 1:0, Bo­risz Gelfand (izraeli, 2733)-Levon Áronján (ör­mény, 2750) 1:0, Alekszander Griscsuk (orosz, 2726)-Alekszander Morozevics (orosz, 2758) 1:0, Lékó Péter (2751 (-Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2769) döntetlen. A verseny állása: Anand 3,5, Gelfand, Griscsuk, Kramnyik 3-3, Lékó, Áronján, Morozevics 2-2, Szvidler 1,5 ponttal. A 6. forduló párosítása: Aronjan-Kramnyik, Gelfand-Morozevics, Griscsuk-Szvidler, Lé­kó-Anand. Lékó-Kramnyik 0,5:0,5.1. e4 e5,2. Fc4 Hf6,3. d3 Fc5,4. Hf3 d6,5. c3 Hc6,6. Fb3 a6,7.0-0 Fa7,8. Bel 0-0,9. h3 h6,10. Hbd2 Be8,11. Hfl Fe6,12. H3h2 Fxb3,13. axb3 Vd7, Í4. Vf3 Ve6,15. Hg3 He7,16. b4 c6,17. Hg4 Hxg4,18. hxg4 d5,19. Hf5 Bad8,20. g3 f6,21. Kg2 dxe4 22. dxe4 Hxf5,23. gxf5 Vc4, 24. Fe3, Fxe3, döntetlen. Fotó: Schmidt Andrea Márton, Balázs Péter, Sarudi Pál, Vasali László) kívül a Dé­mász-Szegedi VE-t is népes csa­pat képviseli. Balaicz Tibor, Far­kas Árpád, Hackler Erik, Juhász Péter, Dombi Miklós, Hüttner Csaba - ez a Tisza-parti klub sportolóinak névsora. A viada­lon a magyarok négy távon, 200, 500, 1000 és 2000 méte­ren indulnak. Érvényes: 2007. szeptember 20-23. között, a készlet erejéig, minden Penny Markét üzletben, az ország 162 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért elöiordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! 20-23 illőséget mindig olcsón!

Next

/
Thumbnails
Contents