Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-03 / 205. szám
4 AKTUÁLIS" HÉTFŐ, 2007. SZEPTEMBER 3. KORKÉP BORDÁNY. A legutóbbi közgyűlés döntött az egyszeri tankönyvtámogatás mértékéről. A középiskolások számára 25ÓO, a felsőoktatásban tanulók részére 6 ezer forint fejenként. Az általános iskolások tankönyvtámogatását a normatív támogatástól függően számolják ki. A tankönyvtámogatást a polgármesteri hivatalban szeptember 15. és október 15. között lehet felvenni iskolalátogatási igazolással. DESZK. A Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület szeptember 3-7. között Leader a gyakorlatban címmel országos fórumsorozatot szervez, melynek célja, hogy felkészítse a vidéki közösségeket a 2007 és 2013 közötti időszak Lcaderprogramból származó és egyéb vidékfejlesztési forrásainak fogadására. Ma 15 órától rendezik a fórumot a faluházban. KISTELEK. Aki szeretne részt venni a felvonuláson, és fogattal érkezni a szeri szobori búcsúba Opusztaszerre, jelentkezzen a 06-62/275-133-as telefonszámon! A kocsik szeptember 9-én a kisteleki vasútállomásról indulnak. Gyülekező 8.45-kor. A Szegedről 8.10-kor, a Budapestről 6.50-kor induló vonatokat bevárják. A részvételi díj ezer forint. A fogatok egy óra kocsikázással érik el Árpád vezér szobrát, melynek tiszteletére 110 éve rendezték meg az első szobori búcsút. MÓRAHALOM. A gondozási központ és az idősek klubja kirándulást szervezett a 2006. évi jótékonysági bál bevételéből. A résztvevők megnézték Bolyt, Pécsváradot, Zengővárkonyt, Máriagyűdöt. RÚZSA. Szeptember 8-án rendezik a 30. jubileumi sportnapot a településen. Egyéni versenyeket rendeznek a következő sportágakban: asztalitenisz, sakk, atlétikai ötpróba, tenisz, lövészet. Csapatversenyek: női-férfi kézilabda, női-férfi kispályás labdarúgás, lövészet. A gyülekező 8 órától lesz, a megnyitó 9 órakor kezdődik. A nevezési díj egyéni versenyszámban 300 forint, melyet egyszer kell befizetni, és minden számban indulhat a versenyző. A kispályás labdarúgás és a kézilabda nevezési díja 5 ezer, a lövészeté 3 ezer forint. Azok a versenyzők, akik idén ünneplik 30. születésnapjukat, nevezési díj nélkül indulhatnak a különböző versenyszámokban. Külön ajándékkal várják azon résztvevőket, akik 2007. szeptember 8-án töltik be 30. életévüket. Bővebb információ: www.ruzsa.hu ZÁKÁNYSZÉK. A munkát kereső munkanélküli zákányszéki lakosok a polgármesteri hivatalban regisztráltathatják magukat. A regisztrációhoz szükséges adatlap a hivatalban található. További információ a 62/590-490-es telefonszámon Huszta Csillától kérhető. ZSOMBÓ. Szeptember 12-én indul újra az egészségmegőrző torna a József Attila Művelődési Házban, most már gyermekek részére is. Gulyásné Katona Ágota ETKA-jóga oktató 16.30-tól 17.30-ig tartja az első foglalkozást a gyerekeknek, 18-tól 19.30-ig a felnőtteknek. A foglalkozások további rendjét is ekkor beszélik meg. A gátra csak engedéllyel szabadna felhajtani Egérútnak nézik a töltést Autók a gáton. Errefelé próbálják elkerülni a zsúfolt 43-ast Fotó: Frank Yvette Szabálytalanul, közútként használja sok autós az újszegedi töltést Tiszaszigetig. A gátra csak az engedéllyel rendelkezők hajthatnának fel. Az Atikövizignél azt szeretnék, ha erre a szakaszra nem lenne érvényes a töltésközlekcdési engedély. Nem kell Szőregen, Újszentivánon át autóznia annak, aki Szegedről Tiszaszigetre igyekszik, mert van egy rövidebb út is: a töltés. A gond ezzel csak az, hogy az aszfaltozott gáttetőre csak a vízügy munkatársai, illetve - egyelőre - az engedéllyel rendelkezők hajthatnak fel. Egyeseket azonban ez nem érdekel. Megspórolják a 43-as út kicsi, de forgalmas szakaszát, és kikerülik az újszegedi dugókat. Szabálytalanul. - Itt járnak a szigetiek, a pecások, meg talán az orvvadászok is. Menjetek, biztos elkaptok párat - biztatott egy kerékpáros fiú, akit a töltésen állítottunk meg tegnap. A keskeny, körülbelül egysávnyi szélességű úton jobb és bal felől is autók parkoltak, egyiken a behajtáshoz szükséges engedélyt kerestük. Ahogy a szélvédőt bámultuk, felkeltettük a tulajdonos érdeklődését. - Engedélyt keres? Az nincs. Viszont itt van a földünk, dolgozni jöttünk - magyarázta az asszony, akitől megtudtuk: reggel, este és hét végén a legforgalmasabb az „egérút". Amíg beszélgettünk, fekete Volkswagen érkezett, parkoló autónktól öt centiméterre húzott el, de a betoncsíkról nem volt hajlandó legurulni. Artdó Mihály, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnöke elmondta: a töltés nem közterület, nem közút. Nincs KRESZ-tábla, nem fér el két szembejövő autó, ha az egyik letér az aszfaltról, rombolja a padkát. A töltés az árvízvédekezést szolgálja, nem kívánatos rajta az autók keltette dinamikus rezgés. «• A jelenlegi szabály szerint bárki kaphat töltésközlekedési engedélyt, aki kér. Évente háromezer forintért minden, az Atikövizighez tartozó töltés járható - kivéve, ha például árvízvédekezés miatt le van zárva a gát. Az engedély kiadásánál nem vizsgálják, hogy a kérelmező csak a kiskertjét szeretné megközelíteni, vagy közútként kívánja használni a töltéskoronát. Mivel az utóbbiakból egyre több van, így nemcsak azok ártanak a gátnak, akik engedély nélkül járnak rajta, de azok is akiknek van engedélyük, de közútnak nézik a gátat. Az Atikövizignél ezért azt szeretnék - mondta Andó Mihály -, ha az újszegedi bal parti töltést kivennék az engedélyezhető szakaszok közül, így azt valóban csak az ott dolgozó vízügyi szakemberek, a gyalogosok, kerékpárosok használhatnák. - A száguldozó autósok a gyalogosokat is veszélyeztetik. Amióta ebben az évben leaszfaltozták a töltéskoronát, sokan jönnek kutyát sétáltatni, görkorcsolyázni, vagy babakocsival. Es rengetegen autóval - tudtuk meg a gátőrházban. Az Atikövizig bírságot ugyan nem szab - nem is szabhat - ki az engedély nélküli autósokra, de rendszeresen feljelentik őket a rendőrségen. G. ZS. Megszűnt, átalakult, elköltözött, megújult Ez történt a szegedi közoktatásban Mozgalmas nyáron van túl a szegcdi közoktatás: a ma kezdődő tanévben kettővel kevesebb általános iskola működik a városban, középiskola nem zárt be, négy intézményt viszont összevontak. Megszűnt 179 pedagógus állása. Idén 40 százalékkal kevesebben kapnak ingyentankönyvet. A gyermeklétszám csökkenésével indokolta a nyárelőn a városvezetés az önkormányzati fenntartású alap- és középfokú oktatási rendszer átalakítását. Míg öt éve közel 13 ezren, addig az idei tanévben kevesebb, mint 11 ezren tanultak a városi fenntartású általános iskolákban. A gazdaságosabb működés és a kihasználtság növelése jegyében az általános iskolák közül megszűnt a Móra Ferenc Általános Iskola, a Kolozsvári téri épületet a Waldorf-iskola veszi bérbe, az eddig itt tanuló több mint száz roma gyermek pedig 11 különböző iskolában tanul szeptembertől. Hasonló sorsra jutott a Kodály téri Általános Iskola is, helyére a Tisza Lajos és a Kossuth Zsuzsanna szakközép költözött, 150 teherautónyi rakománnyal, például húszezer kötet könyvvel. Az új intézményt Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Szakközépiskolának hívják. Az alsóvárosihoz tartozó Klebelsbergtelepi tagiskola is bezárt, ide a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítványi intézménye, a volt Kincsesház tanulói és nevelői települnek. Összevonták a Tápé-Petőfitelep városrészekben működő három általános iskolát, a Bálint Sándort, a Hunyadit és a Petőfit, a gyerekek szeptembertől hivatalosan a Petőfi nevű „anyaiskolába", valamint annak valamelyik tagintézményébe járhatnak. Középiskola nem zárt be, viszont összevonták - a már említett, Kodály téri intézményeken kívül - a Móra Ferenc és a Tápai Antal szakközépiskolát, mától a mintegy kétezer diák a Szeged-Móravárosi Szakközépiskolában és Szakiskolában tanul tovább. Létrejött az úgynevezett mamutiskola is: a Szegedi Többcélú Kistérségi Társulás Egységes Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda - Csongor téri székhellyel - 7 óvodát és 11 iskolát működtet majd, a szegediek közül a A szegedi Hild-kapu melletti szobrokról küldött nem régen fotót Kállay György: a lány és a fiú szobrát összefirkálták a vandálok. A Fekete Pont rovatban való megjelenés után néhány héttel olvasónk most örömmel jelenti: valakik megtisztították sokak kedvencét, a szerelmespárokat. Kállay György meg is örökítette az ismét régi szépségében pompázó fiú és lány alakot. A piros pont azoknak jár, akik megszabadították őket a firkáktól. Reméljük, a rongálok elkerülik a szerelmespárt Fotó: Kállay György VÁRJUK OLVASÓINK JELZÉSEIT! Telefon: 30/218-1111 • szerkesztoseg@delmagyar.hu Leveleim: 6740 Szeged, Pf.: 153. (A borítékra írják rá: FEKETE PONT) Leágazás és elkerülő is épül az M43-ashoz Egy elírás miatt aggódik sok makói az M43-as gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban - az erről szóló kormányhatározatból ugyanis kimaradt a Makóhoz vezető leágazás, illetve a várost elkerülő körgyűrű északkeleti szakasza. A projekt felelőse, Csicsely Gábor állítja: a dokumentumokban szereplő hiba ellenére ez a két út is része a beruházásnak, és az M43-assal egy időben elkészül. Az interneten hozzáférhető dokumentumokat szívesen böngésző makóiak közül sokaknak feltűnt: vajon csak az M43-as főútvonal Makóig tartó szakasza készül el 2010-re, vagy megépül addigra az a leágazás is, ami a város felé vezeti a forgalmat, illetve a körgyűrű északkeleti szakasza, amely a járműveket a város megkerülésével vezeti majd rá a régi 43-asra? A kérdés, amely a legutóbbi képviselő-testületi ülésen is szóba került, abból adódik, hogy a vonatkozó dokumentumok nem egyértelműek. A közlekedési operatív program januári listája például külön sorolja fel az M43-as Szeged és Maroslele közötti szakaszát, illetve a Maroslele-Makó közötti szakaszt, utóbbihoz hozzáírva a keleti elkerülőt is - ez együtt 38,6 kilométer - , míg az M43-as gyorsforgalmi út megépítéséről szóló kormányhatározat csak a Szeged-Makó közötti 31 kilométeres szakaszról szól, a leágazás, illetve az elkerülő további 7,6 kilométeres szakasza viszont a kiegészítő listában sem szerepel pedig más épülő utak esetében a hasonló kiegészítő beruházásokat itt feltüntették. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője, Csicsely Gábor hangsúlyozta: felesleges az aggodalom. Elmondta: a leágazás és az elkerülő szakasz továbbra is része a projektnek, a tendert is ezzel együtt írják ki. A kormányhatározatban ezek természetesen külön nem szerepelnek, mint ahogy más járulékos létesítmények sem - a kiegészítő listáról viszont elírás miatt maradtak le. Kérdésünkre, van-e olyan nyilvános, az interneten is hozzáférhető dokumentum, ami ezt alátámasztja, a projektvezető azt mondta: a dokumentáció egyelőre egy szekrényben van. Ugyanakkor néhány héten belül sor kerül az M43-as építésével kapcsolatos első bejárásokra, lakossági fórumokra, és ezeken már bemutatják a dokumentumokat. Akkor mindenki meggyőződhet róla, hogy a gyorsforgalmi út a leágazással és az elkerülő szakasszal együtt készül el 2010 első felére. SZ. I. M. Kossuth Lajos általánost, a Sólyom utcai óvodát és általános iskolát, valamint az Eötvös lózsef Gimnáziumot. Több mint egymilliárd forintot költött a város az oktatási intézmények korszerűsítésére. Száznál több épület újult meg: két középiskola bővült, öt helyen fűtést modernizáltak, 24-et átszervezés miatt renoválták, 44-ben nyári karbantartást végeztek, 33-ban pedig hibákat javítottak. A legjelentősebb, 54 millió forint értékű felújítás az új Kossuth Zsuzsannában zajlott. Folyamatban van a két középiskolai nagyberuházás, a Tömörkény és a Vedres rekonstrukciója. A mostani tanévet - immáron a kistérséghez tartozó diákok nélkül - 22 ezer 338-an kezdik Szegeden, az általános iskolákba 1185 elsőst, a középiskolákba 2765 kilencedikest írattak be. Kevesebb viszont a pedagógus: a szaktanítást végző tanítók, tanárok kötelező óraszámát 20-ról 22-re emelte az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Emiatt sokan a múlt hétig nem tudták biztosan, megmarad-e állásuk. Az előzetes kalkulációkban várt 200 helyett végül 179 tanárt bocsátottak el Szegeden: közülük 80" nyugdíjas, 79 pedig határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott tanár. Nem hosszabbították meg továbbá 20 határozott idejű munkára felvett pedagógus szerződését sem. R. TÓTH GÁBOR NINCS INGYEN Negyven százalékkal kevesebben kaphatnak ingyentankönyvet az idén: az elmúlt tanévben a 23 ezer 921 szegedi általános, középiskolás és szakképzős nappalis diáknak közel a fele, 10 ezer 865 élvezett jogosultságot. Szeptembertől csak 6300-an jutnak ingyentankönyvhöz, mivel a kormány szűkítette a jogosultak körét - kimaradtak például az egyedülálló szülők gyermekei. HÍREK MOBILT SZEREZTEK -KÉSSEL Rablás megalapozott gyanúja miatt eljárás indult egy 19 éves és egy 18. életévét még be nem töltött szegedi fiatal ellen. Az ifjak vasárnap hajnalban a Belvárosi hídon tartóztattak fel egy harmadik fiatalembert. A mobiltelefonját követelték tőle, s hogy követelésüknek nyomatékot adjanak, kést vettek elő. A megtámadott jobbnak látta, ha átadja a mobilját. Nemsokára értesítette a rendőrséget, és a kiérkező járőrök a közelben elkapták - a mobillal együtt - a fiatalokat. REKORD A SZENTESI LECSÓFESZTIVÁLON Rekordot értek el a hatodik szentesi lecsófesztiválon: 237 bográcsban főtt a nyári étek. A rendezvény egyre népszerűbb, az ország más részeiből is érkeztek vendégek. Az első díjat a Balatonakaliból érkezett fiatalok nyerték meg. Utca hosszan sorakoztak a bográcsok szombaton a belvárosban. A városi fúvószenekar karnagya például füstölt szalonnával alapozta meg a lecsót, amibe került még tarhonya és tojás is. A Horváth Mihály Gimnázium volt diákjai filmre vették a lecsófőzést, időnként könnyezve dolgoztak. A főzés, étkezés és iszogatás közben délután szólt a zene a közelben felállított színpadról.