Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-14 / 215. szám
A Soproni-hegység szépségeit a turistaútvonalakat járva ismerhetjük meg. Különösen kedvező, hogy a IV. Béla által ide telepített íjászokról Lövéreknek nevezett területe Sopron belvárosához, pályaudvarához nagyon közel fekszik. A lankákra felkapaszkodó villanegyeden keresztül hamar az erdőbe érünk. A Soproni Tájvédelmi Körzet területén járunk. Találkozhatunk tölgyessel, bükkössel, fenyvessel, májusban gyöngyvirággal, augusztusban ciklámennel, élvezhetjük a csendet, szívhatjuk a friss levegőt. A Lövérek legkedveltebb túraútvonala a Károly-magaslatra vezet. Sopronból piros jelzésen haladunk a Lövérek villaövezetén keresztül. Érintjük a Nepomuki Szent János-kápolnát. A Lövér szállónál (itt parkoló és városi autóbusz-megálló is van) kanyarodunk rá a ciklámen tanösvényre, magyarázó táblái a környék növényeit és állatait mutatják be. A nevezetes Deák-kútnál feltétlenül kóstoljuk meg a forrásvizet. A tanösvényről keskeny aszfaltútra térünk le, és a kék jelzésen érjük el a Károly-magaslatot. A tetőn kilátó, játszótér és vendéglátóhely is található. A meredek hegyoldal szerpentinösvényén, kék háromszög jelzésen ereszkedhetünk le a Lövér szállóhoz. A Soproni-hegység másik nevezetes kilátója a 482 méteres Várhelyen áll. Ide a bánfalvi Erdei malom közeléből induló sárga háromszög jelzésen kapaszkodhatunk fel. Lefelé több útvonal kínálkozik. A piros kereszt jelzésen, a Tolvaj-árkon keresztül jutunk 10 TUDNI A Károly-kilátó hétfő és kedd kivételével mindennap 9 és 16 óra között tart nyitva. Belépő: felnőtt 250, nyugdíjas/diák 150 Ft. a brennbergi gyermektáborhoz. A piros háromszög jelzésen a Madár-árok érintésével érkezünk vissza kiindulási helyünkre. A túrák elengedhetetlen kelléke a Soproni-hegység 1:20 000 mértékarányú turistatérképe (Cartographia). A kápolna Az Alső-Lövérek kis fenyőligetében a Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt kápolna áll. Érdekessége, hogy a városháza építésekor az Előkapu mellől telepítették át ide. Előredomborodó, díszes barokk homlokzata fölé kupolával fedett harangtornyocska emelkedik. A rokokó főoltáron angyalok között a névadó szent szobra. Ruházata egy gyóntatáshoz készülődő főpapé. Glóriájának öt csillaga a tacui (hallgattam) latin kifejezés betűire is utal. A magasban álló angyal diadalkoszorút emel feje fölé. A kilátó 1876-ban a város feletti Váris-hegyen Romwalter Károly nyomdász saját költségén kilátótornyot épített. Később ezt egy újabb fakilátó követte, majd 1936-ban emelték a ma is álló kőtornyot. A 394 méteres hegytetőt a kilátóépítőről ÉTKEZÉS Eiffel-torony Sanghajban MTI Sanghaj egyik külvárosi lakóparkjában megépítették az Eiffel-torony második legmagasabb mását, hogy ezzel is vonzzák az Európa-imádó kínaiakat. A másolat 108 méter magas, míg a párizsi eredeti 324 méterre nyúlik az égbe. A világ legmagasabb Eiffel-torony mása Nevadában áll, és 165 méter magas. A harmadik legmagasabb másolat szintén Kínában található, a dél-kínai Sencsenben. Az idén júniusban megnyílt (és a tervezők szerint százezer embernek otthont adó) lakóparkban európai stílusú villák is állnak, a másik nagy látványosság pedig a Bassin de Latone - a versailles-i palota kertjében található híres szökőkút - mása. Kínában divat régi francia, olasz, német és angol városokat majmolni; 2005-ben például a brit sajtó döbbenten számolt be arról, hogy Csengtuban egy kínai cég Dorchester mását kívánja létrehozni. Kezdődik az Oktoberfest A világhírű müncheni sörfesztivált, az Oktoberfestet minden évben szeptember végétől október első hétvégéjéig rendezik több millió résztvevővel. Az idei sörfesztivál szeptember 22-étől október 7-éig várja a hamisítatlan bajor sörök és a sörözői hangulat szerelmeseit. Az eleinte néhány sátorból álló rendezvény az évek során óriási, nemzetközi sörös mulatsággá nőtte ki magát, és idén már 14 nagy, valamint 19 kis és közepes méretű sátorban várják a vendégeket. A világ egyik legnagyobb sátra, a 82 méter hosszú és 62 méter széles Hofbrau-sátor. Területe 5084 négyzetméter, kertje 2000 négyzetméteren terül el, ahol közel 10 ezer ülőhely és további 1000 állóhely áll rendelkezésre. Ez az egyetlen olyan sátor, ahol közvetlenül a színpad előtt külön parkettet alakítottak ki a táncoslábúaknak. mn KRÉTA Amoudara HoteiSunMM © l hét 2 ágyas szobában, reggelivel 09.16-09.30. 57.500 Fi KORFU Paleokastntsa Hotel PaleokastritsaNNNM ©1 hét 2 ágyas szobában, félpanzióval 09.15., 09.22.83.900! GRAN CANARIApiayadel Ingles Appartements BroncemarNNN © I hét 3 fős apartmanban, ellátás nélkül 09.22. 900 F A részvételi dijak tartalmazzák a megjelölt szállodai szolgáitatást ellátást repülőjegy árát és a transztereket. Nem tartalmazzák a repülőtéri illetéket (Görögország: 21.000 Fl/fő, Gran Canana: 20,000 Ft/fő) és a biztosítási dijakat. Az ajánlatok a szabad helyek függvényében érvényesek. További információért keresse irodánkat. Neckermann Utaz^li iroi 6720 Szeged, Oro&iian u. 6 Tel (Ó2M2H10 * Fa» (62)4/0 i i» écI» e r ni ann hu www.rteckermann.hu A Délmagyarország és a Délvilág világjáró melléklete \ 2007. szeptember 14. Kirándulás a Loverekben Belföldi turisztikai kiállítás a fővárosban MTI Új belföldi turisztikai kiállítás és szállásbörze nyílik ma a Westend bevásárlóközpont tetőkertjében Budapesten. A hagyományteremtő szándékkal' életre hívott hétvégi börze szinte a teljes hazai idegenforgalmi palettát felvonultatja a bakancsos turizmustól a különböző kulturális és szórakoztató programokon és sportolási lehetőségeken keresztül a legváltozatosabb igényeket kielégítő szállás- és vendéglátóhelyekig. A kiállítás látogatása ingyenes. ' Galisz Tamás, a Főszezon elnevezésű kiállítás szervezője elmondta, elérkezettnek látták az időt arra, hogy a magyar kiállítási piacon önállóan is megjelenjen a belföldi turizmus. Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium megbízott szakállamtitkára elmondta: az első hat havi adatok szerint az összes vendégéjszaka közül a belföldiek által eltöltött aránya 51 százalék, a külföldieké pedig 49 százalék. Úgy vélte, a belföldi turizmus dinamikus növekedése ellensúlyozni tudta a csökkenő beutazó forgalmat. A Deák-kútnál feltétlenül kóstoljuk meg a forrásvizet A Lövérekben a Várisi u. 1. szám alatt (az állami szanatórium főbejáratát elhagyva, a Lövér szálló felé, az utca bal oldalán) található a Columbus étterem (I. osztály). Ajánlatuk: hideg görög gyümölcsleves 490, párolt szarvas zsemlegombóccal 1390 forintért. A soproni veltelini (félédes fehér) bor decije 150, a rostos almaié, öszilé decije 100 forintba kerül. Nyitva tartásuk: keddtől szombatig 11-től 23, vasárnap és hétfőn 11-től 22 óráig. Telefon: 99/329-070. A Károly-kilátó kőtornyát 1936-ban emelték nevezték el Károly-magaslatnak. Teraszáról csodás a panoráma. Előttünk Sopron piros háztetőivel, templomtornyaival, mögötte a Balfi-dombsor és a Fertő nádasokkal övezett hatalmas víztükre. Nyugati irányban a Soproni-hegység vonulatát látjuk, a fák közül kilátszik a Várhely kilátója. Jó időben a Lajta-hegység oldalán még a kismartoni Esterházy-kastély is beazonosítható. A Schneeberg marcona tömbje látképünk koronája. A Várhely A Várhely 482 méteres magaslatán egy igen mutatós kilátóból gyönyörködhetünk a tájban. Itt történelmi emlékekkel is ismerkedhetünk. Már százhúsz évvel ezelőtt elkezdődött a terület régészeti feltárása. A korai vaskortól kezdve lakott hatalmas földvár terül itt el, mely a keleti Hallstatt kultúra egyik legjelentősebb emléke. Mellette temető van. A 131. számú halomsír gazdag halotti cserépedény és vasékszer mellékleteivel kerül bemutatásra. REBÁK SÁNDOR