Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-10 / 211. szám

HÉTFŐ, 2007. SZEPTEMBER 10. • A DÉL SPORTJA­IV. Makói rémálom A labdarúgó NB II keleti cso­portjának 5. fordulójában Ceg­léden megszakadt a Makó ve­retlenségi sorozata. Evés közben megjött a makói drukkerek étvágya. Négy, veretle­nül megvívott meccs után nyolc ponttal a zöld-sárgák a negyedik helyen állva kezdték a sereghajtó Cegléd elleni találkozót. A papír­formának megfelelően fölényben játszott a Makó FC, de gólt mégis a hazaiak szereztek. A Csongrád megyeiek hiába tartották nyomás alatt a házigazdákat, az első fél­időben csak egy helyzetük akadt, de Kulacsik lövése a gólvonalon álló Búzás fején landolt. A fordulást követően ismétel­ten sikeresnek bizonyult a Pest megyeiek taktikája. Megint ült a kontrájuk, kétgólos hátrányba kerültek a látogatók, akik ráadá­sul létszámban is megfogyatkoz­tak. Innen pedig már nem volt visszaút. Egész meccsen tompák voltak, körülményesen, átütőerő nélkül futballoztak. Kolozsvári János: - Amit négy meccs alatt felépítettünk, azt most leromboltuk. Tbvábbi eredmények: FTC-Szolnok 1-2, Baktalóránt­házarOrosháza 3-1, Jászbe­rény-Bőcs l-l, Tököl-Mezőkö­vesd 1-0, Tuzsér-Kecskemét 0-3, Kazincbarcika-Vác 2-3, BKV Előre-Vecsés 1-2. SZÉLPÁL LÁSZLÓ 1BA1N0KSAG ÁLLÁSA 1. Szolnok 2. Bocs 3. Orosháza 4. Kecskemét 5. Vecsés 6. Makó Ferencváros 8. Baktalórántháza 9. Tököl 10. Vác 11.Jászberény 12. Mezőkövesd 13. Kazincbarcika 14. BKV Előre 15. Tőzsér 16. Cegléd 5 4 0 1 11­5 3 2 0 11­5 3 11 9­5 3 11 5 2 3 0 5 2 2 1 5 2 2 1 512 311 610 9- 7 10 9- 7 9 9- 6 8 9- 6 8 5 2 2 1 8­5 2 12 6­2 0 3 11­5 5 12 2 5 113 5 0 3 2 5 10 4 5 10 4 5 10 4 5 8 9 7 9 6 8 5 5­6- 7 4 8- 10 3 5- 11 3 4- 11 3 4- 14 3 Góltörténet 14. perc: Gyors kontraakciót vezettek a hazaiak, Lendvai elhúzott a jobb ol­dalon, beadott, a jó ütemben érkező Medgyesi pedig 10 m-ről, kapásból a kapuba lőtte a labdát, 1-0. 59. perc: A kifutó Kovács K. kapus fejjel Medgyesit találta el, a támadó egyedül húzhatott az üresen maradt kapura, de a visszafutó Szamosszegi szabálytalankodott vele. A piros lap után Kecskeméti a bal alsó sarokba lőtte büntetőből a labdát, 2-0. 67. perc: Jobb oldali beadás után Dálnaki kézzel ért a labdához. Miután ez már a második sárga lapja volt, ő is mehetett zuhanyozni. A tizenegyest megint Kecskeméti értékesítette, 3-0. CEGLED-MAKO FC 3-0 (1-0) NB ll-es labdarúgó-mérkőzés. Cegléd, 300 néző. Vezette: Pető (Beidek, Kis Z.). Cegléd: Kirí - Magyari, Búzás, Tóth, Cseh - Lendvai, Barna, Kenderes, Nagy ­Kecskeméti - Medgyesi. Edző: Kiss László. Makó: Kovács K. 4 - Rakonczai 5, Dálnaki 4-2=2, Szamosszegi 4-2=2, Gévay 4 - Podonyi 5, Magyar 4, Puskás 4, Bány 4 - Kulacsik 4, Maróti 4. Edző: Kolozs­vári János. Gólszerző(k): Medgyesi a 14., Kecskeméti (1 l-esből) az 59., Kecskeméti (11-es­ből) a 67. percben. Csere: Maróti helyett Hadár (4) az 55., Kenderes h. Buczkó a 65., Bány h. Kovács N. (-) a 70., Lendvai h. Hamar a 71., Kulacsik h. (Varga R.) a 75., Nagy h. Szepes a 84. percben. Sárga lap: Maróti a 28., Szamosszegi a 33., Kenderes a 42., Dálnaki az 55., Bány a 65., Barna a 79., Nagy a 82. percben. Kiállítva: Szamosszegi az 59., Dálnaki a 67. percben. LABDARUGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY, 4. F0RDUL0 A MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LA80ARUG0-BAJN0KSÁGBAN A SZENTES ÉS A ZSOMBÓ IDEGENBEN. A SZEGVÁR OTTHON NYERT, A TOVÁBBI NÉGY MECCS PEDIG DÖNTETLENÜL VÉGZŐDÖTT. APATFALVA-H. ASTRA l-l (0-1) Apátfalva 100 néző. Vezette: Kovács. Apátfalva: Simon - Selyes, Koródi, Varga Cs., Kolompár (Apszel Z.), Tóth, Nagy (Ke­resztúri), Kabnai (Pongrácz), Terbényi, Kö­teteles, Károly (Vass). Játékos-edző: Gabnai Győző. H. Astra: Szenesi - Szabó L„ Moha, Kovács Z., Marton, Soós, Szabó Á. (Nagy), Feleki, Király (Krizsán), Kovács V., Balicskó. Edző: Feleki Sándor Gólszerzők: Krizsán (öngól) ill. Feleki. Jók: Fejes, Koródi, Varga Cs., ill. Szaöó L., Mar­ton, Feleki. Ifjúságiak: Apátfalva—H. Astra 3-1 CSANYTELEK—SZENTESI KINIZSI 1-3 (1-2) Csanytelek. 100 néző. Vezette: Tompái. Csanytelek: Sallai - Szegfű (Kósa), Tótb D. (Pápai), Szemerédi, Németh, Tóth M. (Gálig), Domokos, Bálint, Palatinus, Bátki, Szabó. Edző: Csányi József. Szentes: Szabó - Polyák, Lajos, Bordács, Bor­bás, Tóth Gy. (Pengő), Dobai (Barna), Páger, Ér­sek (Boldizsár), Bárány (Töröcsik), Tóth L (Tol­nai). Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerzők: Domokos, ill. Borbás, Érsek, Tol­nai. Jók: Németh, Palatinus, ill. Borbás, Érsek, Tol­nai. Páger, Polyák. Ifjúságiak: Csanytelek-Szentesi Kinizsi 0-6 UTC—UN1VERSITAS SE 0-0 Újszeged, Kertész utcai pálya, 100 nézd. Vezet­te: Cseh. UTC: Lovai - Balogh, Joó, Erhardt, Kazán, Mol­nár (Koncz), Hegedűs, Szántó, Fejsze E. (Fülöp), Kéri, Fejsze N. (Farkas). Edző: Gidai Sándor, Kazán Attila. Universitas SE: Seres -Terjéki (Hacker), Kószó, Szőke, Stinner, Siimeghy (Szélpál), dr. Vizi (Bör­csök), Szecskó, Somogyi (Szkiba), Frank, Kiss. Edző: dr. Miskolczi József. Jók: Lovai, Kazán, ill. Stinner, Szőke, Kószó, Kiss, Seres. SZEGVÁR-FÁBIÁNSEBESTYÉN 3-2 (l-l) Szegvár, 200 néző. Vezette: Király. Szegvár: Juhász - Stráma, Bagi (Gémes Z.), Vígh, Szűcs L., Szűcs S. (Ember), Terbán, Oláh, Muzsik, Gránitz (Fazekas), Magony. Edző: Va­dász Béla. Fábiánsebestyén: Varga - Nagy R. (Rózsa), György, Kabai, Bacsa, Verók (Puhár), Horváth, Balla, Nagy Á„ Bórák, Pető (Gránicz). Edző: Felföldi László. Gólszerzők: Gránitz (2), Oláh, ill. Nagy Á„ Pe­tő. Jók: mindenki, ill. mindenki. lfjúságiak:Szegvár-Fábiánsebestyén 3-1 DESZK-SZÉKKUTAS 2-2 (l-l) Deszk, 150 néző. Vezette: Fodor. Deszk: Mihalecz - Berta, Selyben, Szilágyi (Adamov), Tóth G., Révész, Szalma, Simeonov (Tóth Á ), Farkas, Petrovics, Móricz (Széli). Edző: Petrovics Predrag, Tóth Gábor. Székkutas: Kovács - Gulyás, Kiss J., Kiss Á., Forrai L., Horváth, Hatfaludi, Lászlai, Forrai S. (Gyömrei), Makó (Lázár), Havancsák (Lengyel). Edző: Nagy István Gólszerzők: Szalma, Petrovics, ill. Horváth, Lászlai. Jók: Petrovics, Berta, Tóth G., Selyben, Révész, III. Kovács, Hatfaludi, Forral L., Kiss J. Ifjúságiak: Deszk-Székkutas 2-0 ÜLLÉS-TÖMÖRKÉNY l-l (1-0) Üllés, 200 néző. Vezette: Kalacsán. Üllés: Bazsó J. - Zádori, Bazsó F, Bozsity B„ Bozsity Z, (Mészáros), Kassai, Szabó, Pikó (Szűcs), Sárközi (Illés), Kisfaludi (Pintér), Gyu­ris Játékos-edző: Pikó László Tömörkény: Koós - Kormos, Szél (Potor), Ele­kes, Urbácsik, Mészáros, Ormándl, Váradi, Kas­per, Forgó (Kasza), Kádár (Sallai). Edző: Tóth Tibor. Gólszerzők: Sárközi, III. Gyuris (öngól). Kiállítva: Elekes, Mészáros. Jók: Bazsé J. Bazsó F, Sárközi, Kisfaludi, Sza­bó, ill. mindenki. Ifjúságiak: Üllés-Tömörkény 5-3 SZŐREG-ZSOMBÓ 0-1 A mérkőzésről nem érkezett tudósítás. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Szegvár 4 4 0 0 8- 2 12 2. Szentesi Kinizsi 4 3 0 1 9- 5 9 3. H. Astra 3 2 1 0 6- 2 7 4. Apátfalva 4 2 11 5-4 7 5. Deszk 4 1 2 1 12- 6 5 6. Székkutas 3 1 2 0 8- 2 5 7. Zsombo 4 112 3-6 4 8. Szöreg 2 10 1 1-13 9. UTC 4 0 3 1 7- 8 3 10. Fábiánsebestyén 4 1 0 3 6- 14 3 11. Tömörkény 3 0 2 1 5- 7 2 12. Üllés 4 0 2 2 3- 10 2 13.Universitas 1 0 1 0 '0- 0 1 14. Csanytelek 4 0 1 3 2- 8 1 Székesfehérváron tizenegyezer néző ünnepelte a labdarúgó-válogatottat Hitet adó magyar győzelem Bármilyen furán hangzik, szombaton délután Székesfe­hérváron a magyar labdarú­gó-válogatott Gera Zoltán ti­zenegyesből szerzett góljával két mérkőzést nyert meg. A világbajnok olasz együttes legyőzése óta mást sem hall­hattunk, mint hogy „ez a 3-1 csak akkor ér valamit, ha a Várhidi-legénység a soros Eb-selejtezőn Bosznia-Herce­govina válogatottját is legyű­ri". A fenti okoskodás hamis­Góltörténet 38. perc: Feczesin fordult le nagyszerűen őrzőjéről, a kapu felé fordult, majd Bajic buk­tatta őt, amiért a játékvezető tizenegyest adott. A büntető­höz Gera állt oda, és jobbal a kapu jobb oldalába bombá­zott, l-O. ságát aligha érdemes külön ecsetelni, az erős összeállítás­ban pályára lépő világbajnok megleckéztetése akkor is a hőstett kategóriába illik, ha csapatunk a következő tíz mérkőzését elveszítette volna. Mára tudjuk: nem veszítette el. Geráék a Feczesin buktatásá­ért megítélt, a vendégek által erő­sen vitatott büntetővel tehát nemcsak Boszniát fektették két vállra, de az azzurrik elleni sikert is életképessé tették. A Fehérvárott pályára küldött magyar játékosok egymást múl­ták felül: Fülöp, Tőzsér, Vass, Dzsudzsák, Gera és Feczesin is átlag felettit nyújtott, ráadásul a mieink a korábbi évekkel ellen­tétben a rivális kellemetlen, már-már durva stílusához is al­kalmazkodni tudtak. Fuad Muzurovic, a bosnyákok szövetségi kapitánya a mérkőzés utáni nyilatkozatában egészen addig merészkedett, hogy „a sok­ra hivatott magyar kompánia a következő vb-selejtező sorozat­ban biztosan jó eséllyel pályázik majd a továbbjutásra". Ilyesmit utoljára Lothar Matthaustól hal­lottunk, igaz, az a saját csapata volt, márpedig az ember jobban szereti, ha a főztje nem kizárólag önmagának, hanem a vendégse­regnek is ízlik. Geráék átléptek a bosnyák válogatotton MTI-fotó Mondjon bárki bármit, a Vár­hidi Péter keze alatt formálódó válogatottunkat egyre jobban le­het szeretni, és az érzéseinket még az sem keserítheti, ha netán a szerdai Boszporusz-parti partin alulmarad a törökökkel szem­ben. Ha mindez így folytatódik, az idő múlásával talán egyre ke­vesebben sírják vissza a címeres mezben számtalanszor lebőgött, a külföldi klubcsapatokban leg­feljebb rakkolással kitűnő, koro­sodó futballistáinkat. A maiak ugyanis nem csupán jól csengő szólamként kezelik a válogatott súlyát, Várhidi pedig a játékban megmutatkozó egyre markánsabb fejlődés mellett azt is elérte, hogy magyar válogatott MAGYARORSZAG BOSZNIA­HERCEGOVINA Magyarország: Fülöp - Szélesi, Vaské, Juhász, Vanczák - Vass, Tőzsér, Hajnal ­Gera, Feczesin, Dzsudzsák. Szövetségi kapitány: Várhidi Péter. Bosznia-Hercegovina: Guso - Berberovic, Bajic, Radeljic, Hrgovic - Maletic, Blatnjak, Rahimic. Misimovic - Muslimovic, Ibisevic. Szövetségi kapitány: Fuad Muzurovic. Gólszerző: Gera (39.-1 l-esből). Csere: Hajnal helyett Csizmadia(72.|, Feczesin helyett Fiikor (89.), Dzsudzsák he­lyett Halmosi (90+3.) ill. Ibisevic helyett Dzeko (68.), Maletic helyett Bozic (79.), Hrgovic helyett Custovic (85.). Sárga lap: Vaskó (15.), Juhász R. (64.) ill. Misimovic (19.), Rahimic (25.). néven nem tizenegy egyéni spor­toló rohangál fel-alá a pályán. Figyelem! Ugyanarról az edző­ről beszélünk, akire néhány hó­napja még rásütötték: a táblán egész ügyesen tologatja a gomb­focit, amikor az Interről vagy a Milánról kell beszélni, csak hát az eredmények... MÉHES GÁBOR A C csoport további eredmé­nyei: Málta-Törökország 2-2, Moldova-Norvégia O-l. AZ ÁLLÁS: 1. Görögország 7 6 - 1 12- 518 2. Norvégia 8 5 1 2 18- 6 16 3. Törökország 7 4 2 1 18- 8 14 4. Bosznia 8 4 1 3 14- 1513 5. Magyarország 8 3 - 5 8- 14 9 6. Málta 8 1 2 5 7- 17 5 7. Moldova 8 - 2 6 4- 16 2 A következő forduló párosítá­sa, szeptember 12. (szerda): Tö­rökország-Magyarország, Norvé­gia-Görögország, Bosznia- Mol­dova. Döntetlendivat az Eb-selejtezőkön A labdarúgó Európa-bajnoki se­lejtezők során több döntetlen is született a hét végén, szinte di­vateredménynek számított. A világbajnok olaszok nem bírtak a franciákkal és a spanyolok is ikszeltek Izlandon. MUNKATÁRSUNKTÓL Eredmények: A csoport: Portugália-Lengyel­ország 2-2, Szerbia-Finnország O-O. A csoport állása: 1. Lengyel­ország 20 pont/10 mérkőzés, 2. Finnország 18/10, 3. Portugália 16/9, 4. Szerbia 15/9, 5. Belgium 10/9, 6. Örményország 8/8, 7. Kazahsztán 6/9, 8. Azerbajdzsán 5/8. B csoport: Olaszország-Francia­ország O-O, Grúzia-Ukrajna l-l, Skócia-Litvánia 3-1. A csoport ál­lása: 1. Franciaország 19 pont/8 mérkőzés, 2. Skócia 18/8, 3. Olaszország 17/8,4. Ukrajna 13/7, 5. Grúzia 7/9 (14-15), 6. Litvánia 7/8 (5-10), 7. Feröer-szigetek 0/8. D csoport: Wales-Németor­szág 0-2, Szlovákia-Írország 2-2, San Marino-Csehország 0-3. A csoport állása: 1. Német­ország 22 pont/8 mérkőzés, 2. Csehország 17/8, 3. Írország 14/8, 4. Szlovákia 10/8, 5. Wales 7/7 (8-11), 6. Ciprus 7/7 (10-16), 7. San Marino 0/8. E csoport: Horvátország-Észt ­ország 2-0, Anglia-Izrael 3-0, Oroszország-Macedónia 3-0. A csoport állása: 1. Horvátország 20 pont/8 mérkőzés, 2. Oroszor­szág 18/8, 3. Anglia 17/8 (15-2), 4. Izrael 17/9 (17-10), 5. Mace­dónia 7/8, 6. Észtország 3/9, 7. Andorra 0/8. F csoport: Izland-Spanyolor­szág l-l, Svédország-Dánia O-O, Lettország-Észak-Írország l-O. A csoport állása: 1. Svédország 19 pont/8 mérkőzés, 2. Spanyol­ország 16/8 (14-7), 3. Észak-íror­szág 16/8 (13-9), 4. Dánia 11/7, 5. Lettország 6/7, 6. Izland 5/8, 7. Liechtenstein 4/8. G csoport: Hollandia-Bulgária 2-0, Fehéroroszország-Románia 1-3, Luxemburg-Szlovénia 0-3. A csoport állása: 1. Románia 20 pont/8 mérkőzés, 2. Hollandia 17/7, 3. Bulgária 15/8, 4. Albánia 9/7, 5. Szlovénia 7/8 (8-12), 6. Fehéroroszország 7/8 (11-18), 7. Luxemburg 0/8. Justin Henin oktatta Kuznyecovát A belga világelső fustine Henin (a fotón balról) nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, miután a fináléban legyőz­te a negyeddöntőben Szávay Ágnest búcsúztató orosz Szvetlana Kuz­nyecovát (jobbról). Henin 2003 után másodszor győzött a US Openen. A belga klasszis tavaly is eljutott a döntőig, de akkor vereséget szenvedett egy másik orosz játékostól, Marija Sarapovától. A 7. Grand Slam-diadalát begyűjtő Henin az egész mérkőzésen rendkívül magabiztosan teniszezett, s uralta a játékot. A két fél kö­zött elsősorban a nyerő ütéseket tekintve volt jelentős különbség, ugyanis míg az olimpiai bajnok belga fenomén 25-ször fejezte be si­kerrel a labdamenetet, addig riválisa mindössze 11-szer tudta ezt megtenni. USOpen, női egyes, döntő: Henin (belga, 1.)—Kuznyecova (orosz, 4.) 6:1,6:3. A férfi finálé, a Federer-Djokovics összecsapás lapzártánk után feje­ződött be.

Next

/
Thumbnails
Contents