Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-10 / 211. szám

£ viraga, bíiíiúl, ? iriáia iijJa ílkntás HÉTFŐ, 2007. SZEPTEMBER 10. • M E G Y E I T Ü K Ö R Sok Csongrád megyei lépne be az új „fekete seregbe"-A nagy pártokat a háttérben állók érdeklik Egymást sározzák be a gárda ürügyén Folytatás az 1. oldalról Malgoton kívül szinte csak Lázár János vásárhelyi polgármester, országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizottság tagja nyilvánított véleményt egyértelműen. Lázár a Heti Válasznak azt mondta, „meggyőződésem, hogy tekintettel kell lenni azokra, akiknek az édesanyját, édesapját a nyilasok belelőtték a Duná­ba. Bennük félelmet kelt, ha Vona Gábo­rék fekete egyenruhában, árpádsávosan masíroznak. Ez elég ok arra, hogy elle­nezzük az ilyesmit. A gárdázás már csak azért is megengedhetetlen, mert az ál­lam nem mondhat le az erőszak alkal­mazásának monopóliumáról." Akik ez­után léptek a mikrofon elé, a gárda meg­alakulása kapcsán már egészen másról beszéltek. Az MSZP-s politikusok követelték, a Fidesz határolódjon el a gárdától, de nyilvánvalóvá tették: hiába is mosako­dik az ellenzéki párt, nem teheti ezt őszintén, hiszen Wittner Mária fideszes képviselő is ott volt az avatáson. „...Olyan politikai megoldásokat kere­sek, amelyeknek köszönhetően a közel­jövőben kétség sem férhet ahhoz, hogy a szélsőjobboldali ideológiák és mozgal­mak nem találhatnak politikai szövetsé­gesre, elvi támogatóra a parlamenti pár­tok, illetve azok képviselői között" - írta Gyurcsány Ferenc is egy nyílt levélben. A régi, kopott labdát a Fidesz térfeléről Pokorni Zoltán alelnök ütötte vissza. Ő nyilatkozott úgy - miután „a leghatáro­zottabban elhatárolódott" -, hogy a Ma­gyar Gárda megalakítása egyedül Gyur­csány Ferencnek „jön jól", aki félelem­keltéssel manipulál. Ezután volt egy megjegyzése a gárdára, amely szerinte jó szándékú emberek és provokátorok ele­gye lehet. Azt nem mondta ki, hogy sze­rinte az MSZi; Gyurcsány Ferenc vagy a kormány alakíttatta meg a gárdát, ez csak egy marketingakció, arra jó, hogy elijesszék az embereket a Fidesztől. A ködös háttérre való ködös célozgatásba még Sólyom László köztársasági elnök is gasz, hogy a radikális jobboldalon tevé­kenykedő csoportok között még na­gyobb a bizalmatlanság. Volt nemzetközi sajtóvisszhang is, a különböző német, cseh - és főleg a szlo­vák - lapok és politikusok a fasizmussal és a nácizmussal hozták összefüggésbe a Magyar Gárda megalakulását. A Der Standard azt írta, Vona Gábor olyan em­ber, akitől tényleg lehet félni, egyébként pedig nem tudni, mit csinál, amikor nem a gárdát vezeti. , - Eredetileg történelemtanár a vég-, zettségem, de mint oly sokan, pályael­hagyásra kényszerültem, ma üzletkö­tőként dolgozom egy biztonságtechni­kai cégnél - felelte lapunk kérdésére Vona Gábor. A fiatalember higgadt nyi­latkozatát hallva az az érzésünk, hogy ő a legnyugodtabb megszólaló ebben az ügyben. - Az a véleményem, hogy a Fi­deszről, sőt a többi magyar parlamenti pártról is el lehetne mondani, hogy kü­lönböző érdekek földeríthetetlen szö­vevénye mozgatja a háttérből. Én nem veszem föl azt az inget, ami a másé. Azt, mi milyenek vagyunk, az idő dön­ti el, én tudom, hogy egyenes a szándé­kom, és alapítótársaimról is ezt tu­dom. Amikor egyébként a Jobbikot lét­rehoztuk, a Fidesz az MSZP-t sejtette mögöttünk, az MSZP a Fideszt, a MI­ÉP pedig a Moszadot. A folytatás köz­ismert. Vona kérdésünkre elmondta: Csong­rád megye „felülreprezentált" az ötven­hat tagú Magyar Gárdában. A jelentke­zők száma országosan meghaladta a há­romezret, de ők automatikusan nem ta­gok még. Október 23-a táján is csak há­romszáz beöltöztetett gárdistát fognak látni a budapestiek. Vona kiemelte: ök a törvényeket maximálisan betartva, az alapszabályukban ismert célokért dol­goznak. Felvetésünkre azt is hozzátette, nem öntenek le számukra nem szimpa­tikus szobrokat, viszont gondozzák azo­kat, amelyek nekik tetsző eszmét jeleni* tenek meg. BAKOS ANDRÁS Nagy Ervinné Bácskai Zsuzsanna izgult, hogy elfogadják-e Vásárhelyen Női lelkész a gyülekezet élén beszállt, aki munkatársán keresztül üzent: „egyaránt elítéli a félelemkeltésre alkalmas demonstratív rendezvényeket, valamint a félelemmel való manipuláció eszközét is". Vagyis a Magyar Gárda megalakulása ismét arra hívta föl a figyelmet, hogy a közéletben az egymás iránti bizalom el­párolgott - az utolsó cseppig. Nem vi­Szegedi Nemzeti Színház Egy hatezer fős gyülekezetben végzett munkáját hátra hagyva vállalt lelkészi szolgálatot az alig ötvenfős vásárhelyi evan­gélikus közösségben Nagy Er­vinné Bácskai Zsuzsanna, aki­nek a férje is lelkipásztor. mondása szerint egyetlen enge­dély megszerzése sem ment könnyen. Elárulta: kicsit izgult, hogy elfo­gadja-e a közösség, hiszen a gyü­lekezet történetében eddig hét fér­fi lelkipásztor szolgált. Ám kide­rült: félelme alaptalan. Úgy fogal­mazott: biztosan vannak olya­A szegedi gárdisták első akciója: szemétszedés az alsó rakparton NEMZETI 2007/2008-as évad Deák László vásárhelyi evangéli­kus lelkész távozásával az oros­házi Nagy lelkészházaspár vállal­ta a kis létszámú, ám nagy ha­gyományokkal rendelkező vásár­helyi közösség szolgálatát. Érde­kes: eltérően az egyházban meg­szokottól Nagy Ervinné Bácskai Zsuzsanna lett a kinevezett lel­kipásztor, és nem férje, aki jelen­leg kisegítő szolgálatot vállal fe­lesége mellett. - A férjem kifejezett kérése volt, hogy így alakuljon, nem a püspök rendelkezett így. Egyéb­ként lehetőségként ajánlották a vásárhelyi szolgálatot, amit örömmel el is vállaltunk, gyakor­latilag helyet cseréltünk elődöm­mel, Deák Lászlóval, hiszen ed­dig Orosházán dolgoztunk. Sze­rettünk volna egy kisebb, átlát­hatóbb közösségben dolgozni, mint a hatezer fős orosházi, így éppen jókor jött a felajánlás ­foglalta össze a lclkésznő. A szolgálatihely-váltás körül­ményeit nem könnyítette meg, hogy az egyház döntését követő­en a nyáron a gyülekezetnek át kellett vennie a Zrínyi utcai óvo­da működtetését. A lelkésznő el­EGBŐL POTTYANT ÓVODA Nagy Ervinnétői megtudtuk: a Zrínyi utcai óvoda felújítását az önkormányzat vállalta a nyáron, a munkálatok befejeződtek. A Vásárhelyi Égből Pottyant Evangélikus Óvodába - merthogy ezt a nevet választották - 82 gyereket írattak be, három csoportban kezdődhetett az óvodaév. A sikeres beiratkozás eredmé­nyeképp a pedagógusok számát növelni kellett egy fővel, a pályakezdő óvónő egyébként a vásárhelyi evangélikus presbitérium tagja. Szeptember harminca­dikán, az intézmény hivatalos átadóján Levente Péter és barátai adnak műsort a gyerekeknek. nok, akik mint nőt, nem tartják megfelelő lelki vezetőnek, de a személyes beszélgetések során ezt egyáltalán nem tapasztalta. - fűlius óta élünk Vásárhelyen, így volt rá időnk, hogy a gyüleke­zet családjait végiglátogassuk. Nagyon érdekes a közösség, hi­szen református és katolikus hí­vő is tartozik közénk, nekünk fi­zetik az egyházi hozzájárulást. A „személytől személyig, lélektől lélekig" evangelizációban hiszek, és remélem ezen az úton bővülni fog a gyülekezet, ami papíron csaknem 400 lelket számlál, ám az istentiszteleteken rendszere­sen csupán 40-50 fő van jelen ­mondta a lelkésznő. I.SZ. Fotó: Karnok Csaba Jegyek J bérletes ekjadásokrá is vállhatok! Hal even aluli gyermekeit a felnőtt előadásainkat nem tátogathatlak! Az einadaaokco ken- éa hangfelvétel készítése tilos! Az igazgatósag a műsorvéltoztaláe iogát lenrrtartla! Várluk Önökéi a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodáiéban: 6720 Szeged. Kelemen utca 7. Telefon: 554 713 • 554-714 • 554-715 * 554-716 • 554-717* Fax: 554-711 Nyitva lattás: hertö-pentek 10-17 óra. szombat: 10-12 óm bankkártyás lizelési lehetőség' Jegyek az interneten is válthatok: www mlertickerhu E-mall: ticketíSszlnhaz szeged.hu • Web: www nemzetiszinhaz.szeged.hu www szogedikJsszlnhaz.hu f*zV±95,4 •^fiótBo: kkw 'rvarzzóív Bácskai Zsuzsanna lelkész férjével otthonra talált az evangélikus gyülekezetben Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents