Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-01 / 204. szám

Szombat, 2007 szeptember 1. SZIESZTA 11 A ROZSDÁS VÍZI JÁRMŰVEKRE EGY GYEREK IS KÖNNYEN FELMÁSZHAT a Boszorkányszigetnél hagytuk a hatalmas vasmacskákat, ame­lyek még mindig ott lógtak a hajó két olda­lán, majd végül az orrkorlát felett megpil­lanthattam a Titanic elejét. A hajó első fe­délzete felett haladtunk. Lenéztem, és az első és második rakodótér nyílásait lát­tam. Éppen a hajó törött elülső árboca fe­lett tartottunk. Ugyanez az árboc tartotta az árbockosarat, ahonnan a hajóőrsze­mek először megpillanthatták a végzetes jéghegyet. Ahogy a hajó jobb oldala felé fordul­tunk, elhaladtunk Smith kapitány kabinja mellett. A kabin külső fala levált, így teljes belátásom nyílt a kabinba, olyan volt, mint egy mozidíszlet ­de természetesen ez nem hollywoodi alkotás volt. Láttam a fürdőkád­ját, a helyet, ahol valami­kor az ágya állt, és a szoba hátsó részében az ajtót, ami a kapitányi hídra vezetett" ­emlékezett vissza a nem mindennapi él­ményre Zaller. Ehhez hasonlóban lehet részük a Ti­tanic-kiállítás látogatóinak is. Mindenki az óceánjárót üzemeltető társaság, a White Star Line beszállókártyájával „lép a fedélzetre". A kártyák mindegyikén az óceánjáró egy-egy utasának nevét és tör­ténetét tüntették fel a szervezők, az „uta­zás" végén ki-ki megnézheti az emlékezés falán, hogy „utasa" neve a túlélők vagy az áldozatok között szerepel-e. A mesterien alkalmazott háttérzajok, zenék, a különleges megvilágítás mind segítenek abban, hogy a kiállítás látogatói átéljék a southamptoni indulás izgalmát, az első osztály pazar luxusát, a harmad­osztály puritánságát, a hajógépek kazán­jai mellett dolgozók kemény munkáját, a kapitányi híd sérthetetlenséget sugárzó erejét. A Titanic-kiállítás semmihez sem fogható hangulatát, egyediségét a szinte tapintható közelségben lévő, kiválóan konzervált leleteknek köszönheti. Ezek között fantasztikus állapotban fennmaradt porcelánoktól kezdve míves kristálypalacko­kon át az utasok olyan személyes tárgyait is lát­hatjuk, mint amilyen a szemüveg, pénztárca és különféle ruhadarabok. A látogatók minden érzékszervére hat a kiállítás, az egyik teremben például egy hatalmas, valódi jéghegyet érinthetnek meg, így átélhetik, hogy milyen gyilkosan fagyos volt a tengervíz a katasztrófa éj­szakáján. A november 26-áig látogatható kiállítás bemutatja a roncs felderítésére szerve­ződött expedíciót, a leletek felhozatalát és konzerválását is. A budapesti tárlaton a szervezők kialakítottak egy magyar sarkot Lengyel Árpád (1886-1940), a katasztrófa színhelyére elsőként megérkezett Car­pathia hajóorvosának tiszteletére. A látogatóknak komplex, minden érzékszervére ható élményt kínálnak a szervezők. Egy jogi kiskapu miatt akár örökre ott rohadhatnak uszá­lyok, hajók a szegedi Boszor­kánysziget oldalában. A mint­egy harminc vízi jármű kívül van a tiszai hajózóúton, és így az „ahol nem tilos vesztegel­ni, ott szabad" szabály értel­mében addig maradnak, amíg a tulajdonosoknak jólesik. „Magánterület, belépni tilos" ­állít meg a tábla a Boszorkány­sziget északi részén. A Máglya sor felől érkeztünk, át a tölté­sen, és ott tilt a felirat, meg van egy sorompó is. Kikerüljük. A következő akadály láncos, a hozzá tartozó táblán egy kutya képe is látható. Mivel kerítés nincs, így a kutyás őrzés alig va­lószínű - gondoljuk, és tovább megyünk. A harmadik tábla után érkezünk a partra, a rozs­dás, rothadó hajókhoz. A legkö­zelebbi uszályra palló visz. Egyik hajóról a másikra lépve a hatalmas és kísérteties Tisza ki­rálynőjére is feljuthatunk. Itt „nyugszik" az egyes, a kettes és a hármas királynő, úgy tudjuk, a négyes még működik, a folyót járja. A döglött hajók kajütjei­ben áll a viz, a folyóban körülöt­tük rengeteg műanyag flakon, némi béka. Legalább 20-30 jár­mű áll itt. Kiabálunk, de senki nem válaszol. Visszafelé egy kutyáját sétáltató fiúval találko­zunk, aki ugyanolyan termé­szetességgel kerüli ki a sorom­pót, ahogy az előbb mi. - Ki van írva, hogy magánterület, nem zavar? - kérdezzük, mire így vá­laszol: persze, hogy nem. A magánterületre azért lép­tünk be, hogy megtudjuk: mennyire nehéz felmászni a roncsokra. Semennyire. Egy gyerek is meg tudja csinálni. Ezek a hajók hivatalosan nem roncsok, csak annak látszanak Az Atikövizignél megtudtuk: a hajók ügye nem hozzájuk tar­tozik, azok nem hajózó úton vesztegelnek. Ennek ellenére szinte mindenkit zavarnak. Úgy tudjuk, a katasztrófavéde­lem, az Atiköfe, a vízirendészet évek óta szeretné, ha történne valami a lerobbant járművek­kel. Legutóbb 2006 végén tar­tottak összehangolt ellenőrzést a területen, a zöldkommandó kiszabott valamennyi bírságot, de többet nem tehettek. Jog­szabály szerint ugyanis ahol nem tilos vesztegelni, ott sza­bad. Márpedig ezen a területen - mivel nem hajózóút - nem ti­los. Roncsok egyébként nem csak a felszínen vannak. Körül­belül két évvel ezelőtt elsüly­lyedt itt egy úszómunkagép, de azóta sincs akkora daru, amivel kiemelnék, vagyis még mindig a víz alatt van. Á hajók egy része élőfához kikötve „parkol", ami tilos és balesetveszélyes. Kardos Sándortól, az Alsó-Ti­sza Vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatójától FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA megtudtuk: az általunk roncs­nak titulált hajók hivatalosan nem roncsok, és „környezetvé­delmi közveszélyt" nem okoz­nak. Ennek ellenére folyamato­san érkeznek hozzájuk pana­szok, bejelentések - ezeket Kardos Sándor nem részletezte - a járművekkel kapcsolatban, melyeket kivizsgálnak. Több megszólalónk is utalt arra, hogy a magántulajdon­ban lévő „rossz állapotú úszóművek" olyanok, mint a garázsban rozsdásodó autók, melyeket csak azért, mert bántják a szomszéd szemét, a hatóságok nem szállíthat­nak el. Játszanak a roncsoknál Az „uszálytemetőt" a Geocaching egyesület is felfedezte. Ők azok, akik GPS-szel vagy térképpel keresnek elrejtett kincsesládákat. A Boszorkányszigeten az egyik uszály tatjánál egy fűzfát jelöltek ki rejtekhelyül. Az egyesület honlapján olvasható kincsvadász be­jegyzésekből idézünk: „brutál ez a sok vas", „jó hely, bár kicsit nyomasztó a boszorkányos történet, az uszályroncsok és a gizgaz miatt", „félelmetes egy környék, igyekeztünk a lehető leghamarabb elhagyni". Van ellenvélemény is: „tetszettek az uszályok". KÖZÉP-EURÓPÁBAN ELSŐKÉNT BUDAPESTEN NYÍLIK MEG MA A TITANIC-KIÁLLÍTÁS Egy ember megsérült A hajóprobléma nem új: ­2000-ben vagy 2001-ben jár­tam a hajóknál, egy barátom vizsgafilmet forgatott, neki se­gítettem - mesélte egy 28 éves Szegeden élő fiatalem­ber. A fiúk felmásztak a ha­jókra, „hősünk7 közben tele­fonált, rosszul lépett, és be­lezuhant egy tartályhajó rak­terébe. A két karjánál és az egyik lábánál akadt fönn. Az egyik lába úgy megsérült, hogy a csontja is látszott, a fiú többször elvesztette az esz­méletét. A sebhely ma is meg­van. A roncsoknál egyébként akkor nem csak ők voltak, találkoztak egy ott bulizó tár­sasággal is. Úgy tudjuk, az itt álló hajók, uszályok nem egy kézben, ha­nem legalább négy-öt cég vagy magánszemély tulajdo­nában vannak. Olyan jármű is akad, amit állítólag roncsként már eladtak volna, de a tu­lajdonos még mindig lízingeli, így nem jöhetett létre az adás­vétel. A tulajdonosokat - úgy tűnik - senki nem ismeri, pe­dig érdeklődtünk a vizet fel­ügyelő szerveknél és az ön­kormányzatnál is. Szerettünk volna beszélni a Tisza Port Kft. igazgatójával, de Orosz Tibort négy napon keresztül hiába hívtuk. Tudo­másunk szerint a kft. tulaj­dona az a terület, ahol a ha­jókat kikötötték. Meg akartuk tudni, a kft. tulajdonosa-e egy vagy több hajónak, ha igen, mi a terve velük. Ha pedig nem, akkor miért tűri el, hogy azok az ő területén vesztegeljenek. GONDA ZSUZSANNA Luxus és puritánság Stacey Savatsky, a kiállítás igazgatója egy órával, amely egykor a Titanicon mutatta az időt FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD Eddig 18 országban 16 millió látogatót von­zott az a Titanic-kiállítás, amely Közép-Eu­rópában először Magyarországon nyílik meg ma a Millenárison. A Budapestre érke­zett mintegy 300 tárgyat több éves munká­val hozták a felszínre az óceán mélyéről. MUNKATÁRSUNKTÓL Korának legnagyobb óceánjárója első út­ján, 1912. áprüis 14-én ütközött jéghegy­nek és süllyedt el. A katasztrófa 1517 áldo­zatot követelt. 1985. szeptember 1-jéig a tragédia okai rejtve maradtak, ekkor sike­rült Róbert Ballard expedíciójának felfe­dezni a roncsok pontos helyét. Többéves kitartó munka során, speciális robottech­nológia kifejlesztésével tudták a 4000 mé­ter mélyen lévő tárgyakat a felszínre hozni. - Megtiszteltetés és izgalom, így jelle­mezhetném érzéseimet, amikor kiderült, hogy kiválasztottak a 2000. évi expedíció­ra, melynek célja kutatás és feltárás a Tita­nic roncsainál - emlékezik az életét meg­határozó napra Tom Zaller, a kiállításokért felelős alelnök. Hosszú éveket töltött a le­letek tanulmányozásával, míg végre meg­pillanthatta a tengerfenéken a hajót. „A hajó legeleje éppen felettem tornyo­sult. Ott volt, egyenesen, szilárdan, épp­úgy pihent, ahogy 1912-ben elsüllyedt. Sokkal szebb volt, mint azt magamban ko­rábban elképzeltem. Csak bámultam le­nyűgözve, izgatottan. Egy perc után lassan és halkan elindultunk az orr mellett, el-

Next

/
Thumbnails
Contents