Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-03 / 180. szám
s 12 • KAPCSOLATOK* CSÜTÖRTÖK, 2007. AUGUSZTUS 2. • POSTABONTÁS A kerékpárutat közútként használják az autósok Közel egy éve, hogy sokak nagy örömére átadták Szentes és Csongrád között a tiszai gáton épült európai uniós kerékpárutat. Azóta sok biciklis társunkkal együtt megtettük már a távot a két város között minden gond nélkül. Mostanában azonban egyre többször tapasztalható, hogy az autósok (nem a vízügyi hatóság munkatársai!) és a motorosok a tiszai híd és a Körös-torok közötti szakaszt egyszerűen szemtelenül közútként használják! Úgy gondoljuk, a többmilliós beruházás nem azért készült el, hogy a biciklisek a nekik szánt útról kiszoruljanak, teret engedve ezzel a gáton való száguldozásnak! Az autósok csak a már korábban említett szakaszon bukkannak fel, hiszen időt és benzint megtakarítva a Körös-toroktól három perc alatt kijutnak a közútra. A hídtól Szentesre vezető kerékpárúton még nem fordult elő hasonló, hiszen a 45l-es főúton közlekedőknek rögtön feltűnne a szabálytalanság. Hová tűntek a fémkorlátok, amelyek a felhajtást akadályozzák' Pár hónappal ezelőtt még lakattal lezárt korlátok voltak! Hol van ilyenkor a hatóság? Miért nem lehet ezt a szakaszt szúrópróbaszerűen, akár kerékpáros rendőrökkel is, gyakrabban ellenőrizni? Az már csak hab tortán, hogy a szombati bulik után valaki rajzszögeket szór a kerékpárútra, megkeserítve ezzel a hazafelé tartó fiatalok dolgát. HORVÁTH ILDIKÓ ÉS GÖRÖG RÓBERT Kerékpárút a Tisza gátján, Csongrádnál A megye elutasítja az MSZP-SZDSZ frakció vádjait Fotó: Bíró Dániel A Csongrád Megyei Közgyűlés MSZP-SZDSZ-frakciójának vezetője, dr. Kozma József furcsa nyilatkozattal próbálja megzavarni az olvasókat. A sajtóközlemény tele van bizonyítékok és tények nélküli támadásokkal. Ami tényszerű információnak tűnik, az is tévedés vagy félremagyarázás. 1. A közgyűlés hivatala dolgozik, a köztisztviselők és közalkalmazottak lelkiismeretesen végzik felelősségteljes munkájukat, melyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki. A megye vezetésének minden törekvése arra irányul, hogy minél eredményesebben dolgozzunk. Hogy a megyénél „ 105-ből 40 ember munkaviszonyát szüntették meg"? Ennek mindöszszc a 20 százaléka az igazság! Megszűnt a marketingiroda, az önálló telefonközpontos és a függetlenített külügyi referensi munkakör, mivel ezeket a feladatokat kapcsolt munkakörben is el lehet látni. A természetes változásokat is kifogásolja a frakcióvezető úr? Azt, hogy van, aki hosszú évtizedek munkája után nyugdíjba vonul? Azt, hogy van, aki azt kéri: engedjék el közös megegyezéssel, mert másutt képzeli el további karrierjét? 2. Új vezetők állnak egyes intézmények élén. Valóban. Például a szentesi kórház élén egy olyan új igazgatónő áll, aki 700 milliós adósságot örökölt az elődjétől, és olyan helyzetet, hogy egyúttal önkormányzati biztost is ki kellett rendelni! Ők az elmúlt 3 hónap alatt bizonyították, hogy felelősen kezelik a nehéz örökséget, amelyet tovább súlyosbít az egészségügy „reformnak" nevezett szétdúlása. A kormánypárti képviselők sajnos a parlamentben a szavazataikkal járultak hozzá ehhez! Vagy például a múzeum ügye: sajnos homályos, tisztázatlan múzeumi ügyeket örököltünk az előző, MSZP-SZDSZ-es közgyűléstől. Amikor végre jogi lehetőségünk nyílott rá, kineveztük igazgatónak a múzeum nemzetközi tekintélynek örvendő szakemberét, akit az oktatási minisztérium is elismerő szavakkal ajánlott a közgyűlés figyelmébe. 3. Az iskola-összevonások, amelyeket a megyei közgyűlés elhatározott, nem járnak együtt bezárásokkal, mint az MSZP-s vezetésű városokban sok helyen! Szeptembertől minden diák ugyanott folytathatja, és a tanárok is a helyükön maradnak. Költségtakarékosán kell működnünk, mivel a Csongrád megyei MSZP-SZDSZ-es képviselők parlamenti szavazataival meghozott költségvetés - a megye „Gyurcsány-csomagja" - 950 millió forintot vont el a megyénktől. Meg kell keresnünk azokat a lehetőségeket, ahol takarékoskodni lehet, de a feladatainkat mégis ellátjuk. Ezért csökkentettük a vezetői munkaköröket. Politikai tisztogatás nem volt. A 8 iskolaigazgatóból 5 új, mellettük 3 régi igazgató is megbízást kapott az eddigi szakmai munkája alapján. Azt gondolja a frakcióvezető úr, hogy akit egyszer vezetőnek kineveztek, annak bebetonozott hely jár, függetlenül a változó feladatoktól? Mi inkább úgy véljük, hogy a módosult feladatkörhöz legmegfelelőbb személyeket kell megválasztanunk, akár új, akár régi vezető az illető. Ez a záloga annak, hogy új, rugalmasabb és takarékosabb iskolai struktúra jöjjön létre, és később se kelljen bezárni iskolát. Bizonyára a nyári uborkaszezon teszi, hogy a frakcióvezető úr megpróbált „ügyet" csinálni abból, ami a dolgok normális menete. Mindezek fényében visszautasítjuk a politikai támadást, és megkérjük az MSZP-SZDSZ megyei frakció tagjait (köztük több országgyűlési képviselőt), hogy ne politikai, hanem szakmai és gazdasági alapon értékeljék a megye problémáit. Politikai nyilatkozatok helyett inkább tevőlegesen támogassák a megyét a megyei közgyűlésben is és a parlamentben is. MAGYAR ANNA, A CSONGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo(" delmagyar.hu SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK 21 óra: Török táncshow. ÚJ§ZEGEI)I SZABADTÉRI SZÍNPAD 21 óra: A Zördög - három huncut egyfelvonásos paraszttréfa. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Augusztus 29-éig felújítási munkák miatt zárva tart. Nyitás augusztus 30-án. BALÁZS BÉLA TEREM 18.30, 20.45 óra: Kellemetlen igazság. Színes, feliratos amerikai igazság. Színes, teli dokumentumfilm. CSÖKE IOZSEF T ! IOZSEF TEREM 18.15, 20.30 óra: Egyre távolabb. Színes, feliratos, kanadai film. GRAND CAFÉ 19 óra: Konyec - Az utolsó csekk a pohárban. Színes magvar film; 21 óra: A 13-as. Fekete-lchér feliratos francia film. l'LAZA CINEMA CITY Lecsó. Színes, m. b. animációs film: 12.30, 13.30, 14.45, 15.45, 17, 18, 19.15, 20.15, 21.30, 22.30 óra. Mert azt mondtam. Színes feliratos film: 13.30, 16.15, 18.15, 20.15, 22.15 óra. Az elhagyott szoba. Színes feliratos film: 14.14, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30 óra. Ocean 's 13 - A játszma folytatódik. Színes feliratos amerikai akcióvígjáték: 12, 15.30, 17.45, 20, 22.30 óra. A fantasztikus négyes és az ezüst utazó. Színes, m. o. amerikai-német akció-kalandfilm: 13.15, 17.45 óra. Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes, m. b. angol-amerikai fantasyfilm: 13, 14.30, 16, 17.30, 19, 20.30, 22 óra. Transformers. Színes feliratos amerikai sci-fi akciófilm: 19.30, 22.15 óra. Die Hard 4.0. Színes, m. b. amerikai akciófilm: 15.15, 19.45, 22.15 óra. Harmatlik Sbrek. Színes, m. b. amerikai animációs film : 12, 14, 15.45, 17.30 óra. A Karib-tenger kalózai: A világ végén. Színes, m. b. amerikai kalandfilm: 13 óra. VÁSÁRHELY 15.30 óra: Felkavar a szél. Színes feliratos német film; 18, 20.30 óra: Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes, m. b. angol-amerikai film. SZENTES 17.30 óra: Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes, m. b. angol-amerikai fantasyfilm; 20 óra: Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed. Színes, m. b. amerikai akciófilm; 22 óra: éjszakai vetítés. KÖZÉLLl SZEGED NYÁRI FÉNYKEPHEVÜLET! LEFOTOZZUK STRANDELMÉNYÉT! Sportuszoda 13.00-kor, Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 15.15-kor. XVII. KÖRÖS-TOROKI NAPOK 15.00: The Grenma, Snakeheart, Alkohol 19.00; Ramones Mania 20.30: Junkies 21.30: Zorall 22.30: Sugarloaf 23.00: DJ Paplan, rockbuli hajnalig VI. NEMZETKÖZI VETERÁNIÁRMŰ TALÁLKOZÓ Helyszín: Napfény Kemping, Széchenyi tér A Nemzetiségek Házában 13 órakor görög, 16 órakor örmény és lengyel, 17 órakor horvát nyelvóra. A máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 15 órakor: internetklub. A Közéleti Kávéház rendezvénye a Tesco parkolójában 15 órakor: „Biztonságosan közlekedni egy életúton". A Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági bemutatója és kiállítása. Házigazda: Borsi István; az SZTE Rektori Hivatal aulájában 19 órakor: Emso zenekar estje. A Százszorszép Gyermekházban 16.30 órától: gyermektorna magyar mozgáskotta módszerrel Hegyi Rita vezetésével. A Szent István téri víztorony 10-15 óráig látogatható. A Dóm téren tartja a szegedi Napsugaras Dél-Tisza menti Népművészeti és Kulturális Egyesület Szabadtéri Kézműves Alkotóműhely című rendezvényét augusztus 5-éig. Mesterségbemutatókkal, valamint játszóházi foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 19 óráig várja látogatóit. ALGYŐ A faluházban (Búvár u. 5.) 9 órától: Fiesta tánciskola (Pálinkó Lujza és Lengyel Zoltán); 15 órakor hit- és lélekklub. KONCERT és BULI SZEGED Az Oldtimer Klubban (Brüsszeli krt.-Dugonics u. sarok): kívánságparty. A Centről Kávézó és Retro Clubban: 90-es évek és napjaink legjobb zenéi. A Radnóti Sörkertben 18 órakor: A Gera Fivérek zenélnek. A London Pub és Z. Nagy cukrászda teraszán 22 órakor: DJ Dubella és DJ Molnár zenél (funky, RnB, soul). KIÁLLÍTÁS SZEGED A Kass Galériában, a Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti kiállítóhelyén Fülöp Ilona és Mester Kata grafikusművészeti kiállítása szeptember 23-áig tekinthető meg. A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.) /uhász Gyula Termében Papp József keramikusművész és Cseh Gabriella tűzzománcművész kiállítása augusztus 3-áig tekinthető meg munkanapokon 10-18 óra között. A Dusha Galériában (Horváth M. u. 8.) augusztus 16-áig látható Révész Róbert fotóművész kiállítása, munkanapokon 10-18 óráig. A Démász Zrt. székházában (Klauzál tér 9.) megnyílt Palotás Mária festőművész Kő és homok a festészetben című kiállítása, mely augusztus 3-áig, hétköznapokon 10-18 óráig tekinthető meg. A Fekete Házban szeptember 9éig látható Jelmezek, álmok, dívák Papp Janó jelmeztervező munkái és A felejtés iszaprétegei alól - száz éve született Buday György című kiállítások; december 31-éig látogatható így öltözött a szögedi nemzet, a szabó szakma dicsérete kiállítás. A tárlatok nyitva tartása: hétfő kivételével naponta 10-17 óra között. A Magyarországi Volksbank Zrt. szegedi bankfiókjában (Klauzál tér 1-3.) megnyílt Pacsika Emília textilművész Aranytartalék című kiállítása, mely november 14-éig tekinthető meg. A Móra Ferenc Múzeumban (Roosevelt tér 1-3.) megnyílt a Körös-Maros Nemzeti Park ahogy mi látjuk... természetfotókiállítás, amely szeptember 3-áig tekinthető meg; megnyílt Rejtett szépségek Remekmüvek vendégségben kiállítás, mely szeptember 3-áig látható; Térbe zárt pillanat. Sztereo-, fotókiállítás szeptember 30-áig tekinthető meg. Az Egyházmegyei Múzeum és Kincstárban (Dóm tér 5.) állandó kiállítás ECTházmegyénk egyetemes kincseiből! Nyitva: hétfő kivételével naponta 10-16 óráig. A rendezvényházban - pedagógiai intézetben (Közép fasor 1-3.) Farkas Gyula festőművész olajfestményeinek állandó kiállítása és vására, tekinthető meg hétköznap 8-21, szombaton 8-13 óra között. A Rátkai Sándor Múzeum és a szegedi papucskészítö látványműhely (Kiss Ernő u. 3-5.) szerdán és pénteken 15 órától 17.30-ig látogatható? UTANAJARTUNK 0LVAS0INK PANASZAINAK ILLEGÁLIS SZEMET A szegedi Murányi u. 20/A-B társasházban lakók a következőket írták szerkesztőségünknek: hónapok óta heti rendszerességgel a házunk előtti szeméttároló mellé ismeretlen egyén(ek) 50-60 literes világoskék színű szeméttel teli műanyag zsákot helyeznek el. A ház tulajdonosait nagyon bosszantja, mert volt rá példa tavaly, hogy a többlet szemétért pótdíjat kellett fizetnünk. Nem látjuk, mikor, és ki hozza a zsákokat, mert általában reggelre találjuk a kuka mögé téve. Hetente több alkalommal, két-három zsákkal hozza valaki. Az elmúlt napokban kibontottuk a zsákokat, és azt állapítottuk meg, hogy nem konyhai szemetet tartalmaz, hanem inkább irodából származót. Attól tartunk, hogy pótdíjat kell fizetnünk, ami nem kis összeg. A környezetgazdálkodási kht. szállítási és logisztikai részlegvezetője, Bakacsi Zoltán már intézkedett is: - A kht. alkalmazásában álló magánnyomozónk kivizsgálta az ügyet. Megállapítottuk, hogy kitől származik az illegálisan lerakott szemét, a hulladék gazdájával már szerződést is kötöttünk. Egyébként az illegális hulladékot lerakókat a kht. feljelenti. ÁGAK AZ UTCÁN Csipak Lászlóné jelezte, hogy az Eperjesi soron nagyfeszültségű vezetékek miatt már egy hónapja levágták a fák ágait, de az akkor keletkezett fahulladékot még mindig nem szállították el az utcából. A Démásztól megtudtuk, hogy szerződés alapján a SZEFA Kft. végzi a gallyazást Szegeden. A kft. ügyvezetőjét tájékoztatta a Démász a felmerült problémáról. Azt ígérték, a héten a gallyakat elszállítják. GARANCIÁS CSERE Egy makói asszony a 20/4921258 számról azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy 2004 októberében vásárolt egy Móra gáztűzhelyet ötéves garanciával Makón, a Széchenyi téren található H-elektrománia üzletben. A sütő két oldalán pergett a zománc. 2006-ban szólt a szerelőnek, aki megnézte, és felírta, hogy a sütő két oldalát cserélni kell. Azóta többször érdeklődött, de még nem érkezett meg az alkatrész. A makói elektronikai bolt üzletvezetője, Hermann János elismerte, jogos a vevő panasza: Gyári hibáról van szó, amiről a forgalmazó is tud. Mi már megrendeltük az alkatrészt, de azokat külföldről hozzák be. Folyamatosan érkeznek be a megrendeléseink, bízunk benne, hogy rövid időn belül megérkezik a sütő oldala is. HANGZAVAR Egy szegedi olvasónk a 495-370-ről telefonált. Az Aradi vértanúk terén lakik, ahol a Tér-Film-Zene fesztivál ideje alatt este 20 és 22 óra között elviselhetetlen a hangzavar. Rea Attila szervező elmondta, hogy a rendezvényre éjfélig van engedélyük, de 22 óra után már csak némafilmeket vetítenek, s 22 óra előtt is betartják a kötelező zajszintet, amit már többször is ellenőriztek. A rendezvényszervező hozzátette, hogy már hat hete tart a programsorozat, de idáig még nem érkezett hozzájuk panasz a hangzavarral vagy egyéb más kifogással kapcsolatban. A rendezvény augusztus 20-áig tart. A szervezők továbbra is igyekeznek biztosítani a környéken lakók pihenését. LEVELEK AZ ERESZBEN A 314-792-es számról nyugdíjas olvasónk panaszolta, hogy a szegedi Osztróvszky utcai fák ráfekszenek a tetőkre, a lehulló levelek pedig eldugítják a csatornákat, amit az idős lakók nem tudnak kitakarítani. A panaszt a környezetgazdálkodási kht.-nél kell bejelenteni. Kérésre felveszik az adott utcát a nyesési programba. A nyesési időszak decembertől márciusig tart. Ekkor vágják le a problémákat okozó ágakat a fákról. A csatorna takarítását azonban a lakóknak kell megoldaniuk. MEGJÖTTÜNK SZEGED SZABAD EMMA Augusztus 1., 11 óra 5 perc, 3440 g. Sz.: Tompa Edit és dr. Szabad Gábor (Szeged). JAKSAMÁRKÓ Augusztus 1., 12 óra 5 perc, 3400 g. Sz.: Kurucz Anita és Jaksa Attila (Kistelek). BACSA DORKA Augusztus 1„ 17 óra 32 perc, 3600 g. Sz.: Kanton Irén és Bacsa Lajos (Zsombó). CZÉKUS NOÉMI Augusztus 1„ 22 óra 5 perc, 3220 g. Sz.: Wolford Adrienn és Czékus Sándor (Opusztaszer). CSÁNYI VIKTÓRIA Augusztus 1., 23 óra 38 perc, 3420 g. Sz.: Lele Annamária és Csányl Mihály (Deszk). KARDOS NÓRA Augusztus 2., 1 óra 20 perc, 2670 g. Sz.: Cvijánovics Anikó és Kardos Gábor (Domaszék). MO(ZESMÁTÉ Július 31., 13 óra 55 perc, 2370 g. Sz.: Németh Marianna és Mojzes Lajos (Szeged). HALUSIKLÉNA Július 31., 15 óra 13 perc, 2730 g. Sz.: Vass Anita és Halusik István (Szeged). DARU DÁNIEL Augusztus 1., 10 óra 10 perc, 2930 g. Sz.; Domonkos Ágnes és Daru Csaba (Sándortalva). CSEHÓ-KOVÁCS BENJÁMIN Augusztus 1., 11 óra 4 perc, 3470 g. Sz.: Molnár Hajnalka és Csehó-Kovács Róbert (Bácsalmás). ILLÉS ATTILA Augusztus 1., 8 óra 38 perc, 2580 g és ILLÉS ZOLTÁN Augusztus 1., 8 óra 40 perc, 2390 g. Az ikrek szülei: Héger Mónika és Illés Gábor (Szeged). KÁDÁR-NÉMET BETTINA Augusztus 2., 8 óra 40 perc, 3020 g. Sz.; Hegedűs Tünde és Kádár-Német József (Szatymaz). VÁSÁRHELY BENCSIK ZOLTÁN CSEGO Augusztus 2., 6 óra 28 perc, 2680 g és BENCSIK ZALÁN CSOBÁN Augusztus 2., 6 óra 32 perc, 2660 g Az ikrek szülei: Albert Katalin és Bencsik Sándor (Vásárhely). MAKÓ ERDEI-RACZ VIRÁG Július 31., 15 óra 55 perc, 2900 g, Sz.: Rácz Roxána és Erdei László (Makó). VÖRÖS VIRÁG Július 31., 16 óra 30 perc, 3500 g. Sz.: Erdei Erika és Vörös Attila (Makó). CSIKÓS ÁDÁM Július 31., 17 óra 32 perc, 3450 g. Sz.: Hamza Gabriella és Csikós János (Szeged). KÁDÁR EVELIN JULIANNA Július 31., 19 óra 15 perc. 2900 g. Sz.: Farkas Nikoletta és Kádár Józset (Pitvaros). HARTENSTERN MILÁN Augusztus 1., 17 óra 15 perc, 3700 g. Sz.: Csiki Tímea és Hartenstern László (Oföldeák). SZENTES ALEMAN-TÖRÖK AARON Július 31., 9 óra 17 perc, 3230 g. Sz.: Török Viola és Aleman Ivan (Budapest). KOVÁCS MARCELL Július 31., 14 óra 20 perc, 3220 g. Sz.: Bárányi Margit és Kovács Benedek (Szentes). MÉSZÁROS MARTIN Július 31., 10 óra 52 perc, 3720 g. Sz.: Raksa Szilvia és Mészáros Csaba (Tiszaföldvár). ORNYIK ESZTER Augusztus 1., 16 óra, 3150 g. Sz.: Kozák Szilvia és Ornyik Lajos (Csongrád). BOLYÁN HANNA Augusztus 1., 16 óra 38 perc, 2700 g. Sz.: Tóth Éva és Bolyán Csaba Ferenc (Szarvas). Gratulálunk!