Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-29 / 201. szám
SZERDA, 2007. AUGUSZTUS 29. • HIRDETÉS* 15 Fürészék számára kezdődik a selejtező A férfiak balul sikerült próbálkozása után ma a női kosárlabda-válogatott is megkezdi a négymeccses Európa-bajnoki pótselejtezőt, amelyben Bulgária és Izrael lesz az ellenfél. Berényi lános, az MKOSZ-elnöke kijelentette: a szeptemberi, Olaszországban sorra kerülő Eb-n túl a pekingi olimpia a cél a hölgyek számára. - A szegedi Fürész Emőke kisebb betegeskedésétől eltekintve mindenki egészséges. A szlovákoktól elszenvedett vereség mellett három mérkőzést megnyertünk, ami Cserny Réka távollétében is tartást adott a csapatnak. Egyértelműen első helyen kell végeznünk a csoportban, noha nemrég a bolgárok és az izraeliek is legyőzték a már Eb-résztvevő románokat, ami figyelemreméltó eredmény - mondta Bencze Tamás szövetségi kapitány. A válogatott programja az Eb-pótselejtezőben, augusztus 29.: Bulgária-Magyarország, szeptember 1.: Magyarország-Izrael, Győr, szeptember 8.: Magyarország-Bulgária, Zalaegerszeg, szeptember 12.: Izrael-Magyarország. Kiválóan szerepeltek a szegediek a Balaton-kupán Füzesi három érme CSELGÁNCS MUNKATÁRSUNKTÓL Negyvenegyedik alkalommal rendezték meg Siófokon a Beszédes általános iskola csarnokában a Balaton-kupa nemzetközi cselgáncsversenyt. A Szegedi Judo SE népes küldöttséggel, és ami lényeg, rendkívül eredményesen képviselte magát. Külön kiemelendő a még serdülő Füzesi Alexandra, aki három korosztályban is dobogón végzett. A saját mezőnyében első, az ifiknél harmadik, a junioroknál pedig második lett az 57 kg-os súlycsoportban. Rajta kívül még aranyérmet szerzett a hagyományos felkészülési versenyen Bürgés Milán, Szabó Csaba, Füle Ádám, Kovács Bence és Balogh Attila. Érdekes, hogy a rutinos, többszörös bajnok Szabó Csaba saját súlyában PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanloífi dclmagyar.hu MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Augusztus 29-éig felújítási munkák miatt zárva tart. Nyitás augusztus 30-án. BALÁZS BÉLA TEREM 18.30, 20.45 óra: Salvador. Színes, feliratos spanyol-angol film. CSÖKE JÓZSEF TEREM 18.15, 20.30 óra: Szerelmem, Szarajevó. Színes feliratos osztrák-német film. GRAND CAFÉ 18.30 óra: Alatriste kapitány. Színes feliratos francia-spanyol-amerikai film; 21 óra: A Faun labirintusa. Színes feliratos mexikói-spanyol-amerikai film. PLAZA CINEMA CITY Láthatatlan. Színes feliratos film: 12, 14, 16, 18, 20 óra. Törés. Színes feliratos amerikai dráma-thriller: 15.45, 18, 20.15 óra. Disturbia. Színes feliratos amerikai tinithriller: 17.45, 19.45 óra. Vigyázz, kész, szörf. Színes, m. b. amerikai animációs film: 13.30, 15.15, 17, 18.45 óra. A Simpson család - a film. Színes, m. b. animációs film: 12.15, 14.15, 16, 20.30 óra. Evan, a mmdenóó. Színes, m. b. amerikai családi vígjáték: 12.30, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 óta. Lecsó. Színes, m. b. amerikai animációs film: 12.30, 13.45, 15, 16.15, 17.30, 18.45, 20 óra. Férjhez mész - Mert azt mondtam. Színes feliratos film: 13.15, 17.45 óra. Elhagyott szoba. Színes feliratos amerikai thriller: 15.30 óra. Ocean's 13-A játszma folytatódik. Színes feliratos amerikai akcióvígjáték: 19.45 óra. A fantasztikus négyes és az ezüst első lett, míg a nyílt, úgynevezett open kategóriában - amely súlycsoport nélküli volt - harmadik. DQB0G0SÖK Balaton-kupa, Siófok, a Szegedi iudo SE versenyzőinek dobogós eredményei. Felnőttek, 73 kg: 3. Dobó Áron, 81 kg: 1. Bürgés Milán, + 100 kg: 1. Szabó Csaba. Open: 3. Szabó Cs. Juniorok, 73 kg: 3. Dobó Á„ 57 kg: 2. Füzesi Alexandra. Ifik, 50 kg: 1. Füle Ádám, 57 kg: 3. Füzesi A. Serdülők, 55 kg: 1. Kovács Bence, 55 kg: 2. Kiss Marco, 66 kg: 1. Balogh Attila, 57 kg: 1. Füzesi A. Edző: Bürgés Mihály, Neu László, támogatók: Jánoska Gábor, Sándor Csaba, Márkus Balázs. A klub várja hatéves kortól fiúk és lányok jelentkezését, akik kedvet éreznek a cselgáncs iránt. Az edzések ideje: hétfőtől csütörtökig 17.30-tól 19.30-ig, helye: Szeged, Kálvária sgt. 85-87., edzők: Neu László, Bürgés Mihály, érdeklődni a 06-70-3328-249-es számon lehet. A volt válogatott játéko^egyelőre visszautasít minden ajánlatot Mezei: Újszerű volt a nyár KÉZILABDA Amióta Mezei Richárd, a Pick Szeged csapatkapitánya abbahagyta az aktív játékot, bevallása szerint nemigen gondolt a kézilabdára. Élvezte az eddig szokatlan nagy szabadságot. Montenegróból való visszaérkezésekor beszélgettünk vele. - Már hivatalánál fogva sem tehetem fel azt a kérdést: milyen a sport nélküli élet 1 TIidom, sportigazgatóként percről percre sportügyekkel foglalkozik. De a kézilabdától egészen biztosan eltávolodott. Vagy nem így van 1 - Csak a rendszeres edzést hagytam abba - kezdte a beszélgetést a montenegrói nyaralásból éppen visszaérkező volt válogatott kézilabdás. Majd így folytatta: - Természetesen a csapattal tartom a kapcsolatot. A fiúkkal rendszeresen találkozom. A kézilabdában történteket napi szinten figyelem. - Nem volt hiányérzete július 23-án, amikor a Pick Szeged megkezdte a felkészülést az új bajnokságra 1 - Őszintén mondva: nem! Harminchét éves vagyok. Ebből több mint húsz évet úgy töltöttem el, hogy a kézilabdával ébredtem és azzal feküdtem le. Most meg élvezem ezt az eddig nem tapasztalt szabadságot. Egyébként sok csapat megkeresett már, de mindet elutasítottam. Az igazgatói feladatokban még több kihívást találok. Egyelőre még gondolati síkon sem foglalkozom a visszatéréssel. Ez azonban nem zárja azt ki, hogy egyszer még meggondoljam maNAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ utazó. Színes, m. b. amerikai-német akció-kalandfilm: 13.45 óra. Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes, m. b. angol-amerikai fantasyfilm: 14, 16.45 óra. Die Hard 4.0- Legdrágább az életed. Színes, m. b. amerikai akciófilm: 19.30 óra. VÁSÁRHELY 17.45 óra: Moliére. Színes, feliratos francia vígjáték; 20 óra: Die Hard 4.0- Legdrágább az életed. Színes, m. b. amerikai akciófilm. SZENTES 15.30 óra: Sutkai bajnokok. Színes, feliratos szerb-cseh dokumentumfilm; 17.30 óra: Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes, m. b. angol-amerikai fantasy; 20 óra: Ocean's Thitteen. Színes feliratos amerikai krimi. KÖZÉLET A Nemzetiségek Házában 15 órakor görög, 15.30 órakor szlovák, 16 órakor örmény és lengyel nyelvóra. A máltai játszótéren 15 órakor: egészség- és életmódnap. A felsővárosi minorita templomban 9.30 órakor: baba-mama klub. A Közéleti Kávéház rendezvénye a városháza sajtószobájában 17 órakor: Elektronikus önkormányzat. Előadó: Szegfű László osztályvezető; a Varga Mátyás Kiállítóházban (Bécsi krt. 11.) 19 órakor: Mizsei Família kotta nélkül. Vendégek: Mizsei Zoltán, ifj. Mizsei Zoltán, Mizsei Balázs, Mizsei Edvárd, Mizseiné Nyerges Cs. Gizella. Az újszegedi ligetben 17-19 óráig: a jóga a Mindennapi Életben Egyesület ingyenes jógagyakorlása. ALGYÓ A faluházban (Búvár u. 5.] 9 órakor: hatósági állatorvosi ügyfélfogadás (dr. Haraszti Péter); 9 órakor: Fiesta tánciskola (Pálinkó Lujza és Lengyel Zoltán). KONCERT. BULI SZEGED A Sing-Singben 23 órakor: Sex in the City - Mészáros Bóri. A Millenniumi teraszon 19 órakor: Honey Bee együttes koncertje. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Bálint Sándor Művelődési házban szeptember 7-éig látható Gyomaendrőd 2007 - a szegedi Szépmíves Céh művésztáborának beszámoló kiállítása. A Dusha Galériában (Horváth M. u. 8.) megnyílt Kalapács Ildikó képzőművész Áthidalás című festmény- és szoborkiállítása, mely szeptember 21-éig, hétfőtói péntekig 10-18 óráig tart nyitva. A Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasó termében természetfotó-kiállítás nyílt Sipos Gábor képeiből. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében szeptember 3-áig. A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.) B galériájában megnyílt a XIII. szegedi művésztelep kiállítás, mely augusztus 31 -éig, munkanapokon 10-18 óráig látható. A Kézműves Pince és Galériában (Kálmány L. u. 21.) megnyílt Varsányi Anna festőművész kiállítása szeptember 8-áig, munkanapokon 10-18 óráig, szombaton 10-14 óráig látogatható. A Kass Galériában, a Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti kiállítóhelyén Fülöp Ilona és Mester Kata grafikusművészeti kiállítása szeptember 23-áig tekinthető meg. A vármúzeumban megnyílt a középkori szegedi vártemplom ásatásáról szóló „élő kiállítás", mely hétfő kivételével naponta 10—16.30 óráig látogatható; december 16-áig látható a Köbe zárt titkok Szemelvények az őslények világából című kiállítás (hétfő kivételével naponta 10—18 óráig). Az Olasz Kulturális Központ termeiben (Dugonics tér 2.) megnyílt a XXXIV. Nyári Tárlat. Megtekinthető 10-18 óráig. A Fekete Házban december 31 -éig látogatható így öltözött a szögedi nemzet, a szabószakma dicsérete kiállítás; megnyílt Jelmezek, álmok, dívák Papp Janó jelmeztervező munkái című kiállítás, mely szeptember 9-éig látogatható. nünk az iskolák és óvodák fogadására. - Sok újdonsággal szolgált ez a nyári - Számomra újszerű volt. Pihentem, elsősorban horgásztam a Balatonon, most meg a tengerpartról, Montenegróból tértem vissza. - Nem akarok tapintatlan lenni, de a mozgáshiánynak szemmel látható hatása lett. Egy évvel ezelőtt 130 kiló szerepelt a neve mellett. Mennyit szedett feli - Nem titok: tizennégy kilót! A tespedésnek sajnos ára van. De nem sokáig. Elhatároztam, ez ellen tennem kell. - Hogyan akarja leadni a felesleget 1 - Nem akarok fogyókúrázni. A saját edzésprogramom, futás és súlyzózás alapján hamarosan elkezdem a napi mozgást. - Látta már a Pick Szeged játékát 1 - Sajnos még nem. Ki akartam menni Temesvárra, de közbejött a tengerparti nyaralásom. Az edzésüket többször is láttam. De abból messzemenő következtetést nem tudok leszűrni. Szerintem, ha sikerül összerakni a védekezést, akkor nem lehet különösebb gond. Úgy tűnik, hogy jó úton halad Vladan Matics edző, amit az is bizonyít, hogy sikerült legyőzni a Pamplonát. SÜLI JÓZSEF Mezei Richárd kisfiával egy sporteseményen Fotó: Schmidt Andrea gam. Érzek még magamban anynyi erőt és képességet, hogy bármelyik hazai csapatban megállnám a helyem. - Most, hogy letelt a szabadsága, milyen nagy munka várja a sportigazgatóságon 1 - A hét végén a megyei jogú városok sporttalálkozójának leszünk a házigazdái. Sok feladattal jár ez a szerep. Megkezdtük már az előkészületeket a családi sportnapra. Megkezdődik a jövő héten a tanév. Fel kellett készülEdzőmeccs A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata ma este 18.30-kor edzőmérkőzést játszik Franciaországban, a HC Paris ellen. 6 O « T GSry Pince &Terasz, 6723 Szeged, Uszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! Asztalfoglalás: (62) 422-157 Nagypál Európa trónján Nagyszerűen szerepeltek a szegedi sportolók a Dániában megrendezett fekvenyomó Európa-bajnokságon, Nagypál Krisztina (képünkön) aranyérmet szerzett. A szegedi DEO (Ducsai Erőemelő Oskolája] versenyzői ismét bizonyították kitűnő képességeiket, azt, hogy Európában is a legjobbak közé tartoznak. A dániai Roddyban rendezett fekvenyomó Európa-bajnokságon hárman képviselték a Tisza-parti egyesületet a válogatottban, és szépferedményekkel térhettek haza. Bazsó Roland (67,5 kg) 135 kilót teljesítve a 6. helyen végzett, klubtársa Magyar Tímea (+90 kg) pedig 125 kg-mal 4. lett. Mindkettejüket túlszárnyalta azonban Nagypál Krisztina (Schmidt Andrea fotóján), aki az 56 kg-os súlycsoportban nem talált legyőzőre: 115 kilós új felnőtt országos rekorddal Európa-bajnok lett! - Nagyon boldog vagyok - mondta Ducsai Géza edző -, a kontinensviadal előtt abban reménykedtem, bíztam, hogy Kriszta érmet szerez, és a színe bármilyen lehet. Legszebb álmaink váltak valóra, megszerezte első Eb-aranyát, és még nagyon szép pályafutás vár rá ebben a sportágban. A többiekre sem lehet panasz. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nehéz volt - árulta el a 21 esztendős Nagypál Krisztina. - Eddig minden éremért, bármilyen színű is volt, keményen megküzdöttem, megszenvedtem, a mostani ajándékként hullott az ölembe. Ez nem túlzás, az utánam következő lány csak 102 kilót tudott kinyomni. Krisztina még azt is elmondta, hogy a kontinensviadal szervezése elsőrangú volt, a kisváros jó házigazdának bizonyult. Csak az volt furcsa számukra, hogy a csarnok, a sportcentrum egy puszta, tulajdonképpen a „semmi közepére" épült. Viszont Roddy szinte valamenynyi lakosa ott múlatta az időt. Az újdonsült Európa-bajnok legközelebbi megmérettetése a csapatbajnokság, valamint az ifjúsági és junior kupa lesz. I.P. Kónya Alizék pekingi reményei A kedden vízre szállt magyar egységek közül már csak a Verőci Lídia (Mohács), Kónya Aliz (Démász-Szegedi VE) kétpárevezősnek maradt esélye arra, hogy a müncheni vb-n kvótát szerezzen a jövő évi pekingi játékokra. MUNKATÁRSUNKTÓL A kétpárban érdekelt Verőci Lídia, Kónya Aliz mohácsi, szegedi duó remekül teljesített a reményfutamban, harmadik lett, így készülődhet a csütörtöki középdöntőre, ahol már a legjobb hat közé kerülés lesz a tét. Ebben a számban az első nyolc egységnek jár az olimpiai kvóta. Egypárban Szabó Katahn és Bencsik Gábor egyformán a negyeddöntőben küzdött a továbbjutásért, s mivel előbbi - a hazai szövetség tájékoztatása szerint ugyan szép evezéssel, de - csak ötödikként, utóbbi pedig hatodikként ért célba futamában, nem került a felső ágra, azaz egyformán csak a 13-24. helyért folytathatja szereplését. A nők ezen számában az első kilenc, a férfiaknál pedig az első 11 szerez ötkarikás indulási jogot. MAI MEN0K Ma a Varga. Hirling duó, Szabó és Bencsik, a Novak, Hajdú kettős, illetve a Galambos, Zöld, Kitka (Demász-Szeged), Markgruber könnyűsúlyú négypár a reményfutam ban száll vízre.