Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-25 / 198. szám

4 •AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2007. AUGUSZTUS 25. Jani Judit hálójának ablaka éppen a bűz forrására, a szennyvízátemelő telepre nyílik Fotó: Segesvári Csaba az étvágyam - erősíti meg Judit állítását Masa Tamás. A lakók a szemközti szenny­vízátemelő telepre gyanakodtak. Egyikük feltárcsázta a telep ka­puján álló telefonszámot. - A szomszédunknak azt mondták, ő az első/ aki jelezte a csatorna­szagot, és egyébként sem tudnak mit kezdeni a panaszával, mivel nem észleltek hibát. így a bűz maradt tovább, mi pedig kényte­lenek vagyunk csukva tartani az ablakokat és továbbra is együtt élni a szaggal. B.B. A. A SZAG FORRÁSA HH Megkerestük a lakók panaszával a Szegedi Vízmű Zrt.-t. A következő vá­laszt kaptuk: „A Makkoserdő soron található rókusi szennyvízátemeló'n biofilteres szagmegkötő rendszer működik. A működés során rendellenes­séget nem észleltünk. Az átemelő körzetében a csatornarendszer bűzelzá­rását a víznyelőknél a megfelelő vízszint biztosítja. Huzamosabb ideig szá­raz, csapadékmentes időjárás okozhatja a vízszint csökkenését. Bejelentés a kellemetlen szagról a vízműhöz is érkezett, és szakembereink ezt követő­en rövid időn belül fel is töltötték vízzel a víznyelőket. Amennyiben a bűz forrása az átemelő környezetében lévő csatornarendszer volt, abban az esetben a kellemetlen szaghatás a vízfeltöltést követően megszűnik. Ugyanakkor, ha ezek után még mindig érzik a környéken lakók a bűzt, ak­kor máshol kell keresniük annak forrását." KÖRKÉP ALGYÓ. Alapszintű úszástudással gyerekeket várnak a Borbála fürdőbe. Az edzések minden kedden és csütörtökön 15 órakor kezdődnek. Jelentkezni lehet személyesen a fürdőben Magosi Krisztina és Zsura Zoltán edzőknél, vagy a 62/517-520-as telefonszámon. BAKS. A nyáron hétfőn, kedden és szerdán 8-12 óráig tart fogadóórát a családgondozó, Ragasits Attiláné. BORDÁNY. A helyi ifjúsági klub egyesület harmadik alkalommal rendezi meg a sütő- és főzőfesztivált. A csapatok jelentkezését szeptember 9-éig várják a szervezők. A nevezési díj csapatonként 3000 forint. DOMASZÉK. Takarítási szünetet tart augusztus 31 -éig a település óvodája. A szünet utáni első óvodai nap szeptember 3. Az első szülői értekezletet augusztus 29-én 16.30-tól tartják. KISTELEK. Zoltai Attila képeiből nyílt tárlat szeptember 15-éig tekinthető meg a rendezvényház (Kossuth u. 5-7.) kiállítótermében. MÓRAHALOM. Új nyitva tartással várja a vendégeit szeptember 1 -jétől az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő. Hétfőtől csütörtökig 9-től 19 óráig, pénteken 9-től 20 óráig, szombaton és vasárnap pedig 9-től 19 óráig tart nyitva a fürdő. PUSZTAMÉRGES. A helyi önkormányzat a szüreti fesztivál alkalmával ismét gyermekrajzpályázatot hirdet a községben élő gyermekek között. A vegyes technikával készített alkotásokat szeptember 10-éig lehet leadni a művelődési házban. Mutatványosok, szórakoztató utcazenészek, lufihajtogatók, bohócok jelentkezését is várják a fesztiválra a 62/286-702-es telefonszámon. RÚZSA. A település harmincadik sportnapját szeptember 8-án rendezik. Az érdeklődők a 62/285-011 -es és a 30/3366-530-as telefonszámokon tájékozódhatnak a részletekről. SZEGED. Az UNIQA Biztosító Zrt. VitalNap rendezvénysorozatának következő állomását vasárnap rendezik a Széchenyi téren. UNIQA VitalKamion, egészségutca és életmód-tanácsadás várja az érdeklődőket. A helyszínen teljes FitnessProfilt is készítenek. Az érdeklődők kipróbálhatják a capoierat, az asztrológusok és grafológusuk pedig saját tudományuk rejtelmeibe avatják be a résztvevőket. A felmérések és szűrések mellett sportprogramok, versenyek, masszázs és sztárvendégek ­Béres Alexandra, Schirilla György, valamint a Steinmctz testvérek és Baksa László ­várják az egészséges életmód szerelmeseit. - A rák gyógyszeréért és gyógyulásokért tartanak imaalkalmat az alsóvárosi ferences templomban vasárnap 13 órától. Szentmisét tart Baladincz József atya, zenei szolgálatot vállal a szegedi dicsőítő csapat. ÜLLÉS. Női tornára várják az érdeklődőket a foglalkoztató épületébe (Radnai utca 2.) jövő héten hétfőn, szerdán és pénteken 19-20 óráig. VÁSÁRHELY. Eddig 5,9 milliárd forint pályázati pénzt nyert a hódmezővásárhelyi önkormányzat. Tavaly egész évben csak 112 milliót sikerült összegyűjteni, igaz, az uniós pénzek akkor még nem voltak. A Biblia és a Korán kapcsolatáról Szegeden a szent könyvekről A Bibliáról és a Koránról folytatnak vasárnaptól nem­zetközi eszmecserét a Szegedi Hittudományi Főiskola épületében. „Ha Ábrahámot, Jézust és Mohamedet egy asztalhoz ül­tetnék, biztosan kevesebb vitájuk lenne, mint a két szent könyvre hivatkozó politikusoknak" - szól a 19. szegedi biblikus konferencia mottója. A rendezvény azért számít különlegesnek, mert Magyarországon elő­ször rendeznek nemzetközi eszmecserét a két szent könyvről, a Bibliáról és a Koránról. A Szegedi Hittudományi Főiskola épületében (Dóm tér 6.) vasárnaptól keddig megrendezett eseményt nem­zetközi hírű előadók tisztelik meg. Szegedre látogat Ab­dul-Fattah Munif, a magyarországi muzulmán közösség képviseletében, illetve Maikovics Zsolt a szegedi a zsidó közösség főrabbija. A szeged-csanádi egyházmegye püspöke, Kiss-Rigó László és a gyulafehérvári érsek, ]akubinyi György véd­nökségével létrehozott konferencián szó lesz például a kereszténység és az iszlám istenfelfogásában rejtező azo­nosságokról és különbözőségekről, vagy a katolikus egy­ház és az iszlám kapcsolatáról is. R. T. G. Eltávolították szivárgó mellimplantátumokat Ildikó segítségre vár Eltávolították szivárgó mellimplantá­tumait annak a szegedi nőnek, akin egy bulvárlap akciójában végeztek el mellplasztikát tavaly ősszel egy budai magánklinikán. Korábbi cikkünk nyomán már többen ajánlottak neki segítséget. Mint lapunkban pár hete megírtuk: a negyvenes éveiben járó, látóideg-sor­vadása miatt félig vak Háhné Balogh Ildikónak daganat miatt kellett eltá­volítani tavaly tavasszal a melleit. Egy bulvárlap akciója révén kapott implantátumokat egy budai magán­klinikán, azok beültetése után azon­ban szörnyű fájdalmai alakultak ki, karja és ujjai zsibbadtak. Vizsgálatok derítették ki: a szójaolaj tartalmú implantátum - vélhetően gyári hiba vagy műtéti mikrosérülés miatt ­megsérült, szivárogni kezdett. Az egészségbiztosító azonban nem fi­nanszírozta az egyenként 250 ezer fo­rintba kerülő cseredarabok beülteté­sét, amit azzal indokolt: annak idején nem rossz-, hanem jóindulatú daga­nat miatt távolították el a melleit. Az elkeseredett, havi 25 ezer forintból élő rokkantnyugdíjas nő ezután hívta lapunkat segítségül. Ildikó tegnap elmondta: Viczián Csa­ba, a szegedi városi kórház sebész szak­orvosa az implantátumok eltávolítása során rájött, hogy azokat rossz helyre, a bőr és nem az izmok alá ültették be. Az emiatt elcsúszó implantátumok nyom­ták az idegpályákat, ebből adódott a fáj­dalom és a zsibbadás. Szerencsére azonban vérmérgezés, fertőzés vagy rosszindulatú daganat a gyors beavat­kozásnak köszönhetően nem alakult ki. A nőnek azóta már többen ajánlottak segítséget, de nem tudták a számlaszá­mát, ami 10300002-103600454 9010016. A méhét is elvesztő Ildikó er­re várja a segítőkész emberek és cégek felajánlásait, hogy elvégezhessék leg­alább a mellimplantátum-beültetést ­és újra nőnek érezhesse magát. T.R. MAR A SZEGEDI IC-K IS MEGÁLLNAK FERIHEGYEN Mint emlékezetes, a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal állomásai és Ferihegy 1 terminálja között a Ferihegy vasúti megálló átadásával, július 16-ától megindult a vonatközlekedés. Az első hetekben több mint kétezer utas vette igénybe a szolgáltatást, és azóta is folyamatos növekedés tapasztalható. Tegnap óta Ferihegy a Budapest-Szeged között közlekedő intercity járatokkal is elérhető. 27 intercity vonat áll meg Ferihegy állomáson, amelyek ütemes menetrend szerint közlekednek. Budapest-Nyugati pályaudvarról 5 és 18 óra között minden óra 45-kor, illetve Szegedről 7 és 20 óra között minden óra 51-kor indulnak az IC-vonatok. KÉSZ A KORMÁNYZATI NEGYEDBEN 2A fokkal volt magasabb a hőmérséklet Szegeden, mint 1993. augusztus 24-én Ismét megdőlt a napi melegrekord A budapesti kormányzati negyed PPP konstrukciójú beruházási tenderén nyolc konzorcium indult, az egyikben a KÉSZ Kft. is részt vesz. A kormánybiztosi hivatal tegnap jelentette be, hogy az előminősítési szakaszt mind a nyolc pályázó eredményesen zárta, kezdődhet a részletező pályázati verseny. A KÉSZ Kft. az Europolis Real Estate Asset Management Kft.-vei indult közösen. Varga Mihály, a KÉSZ Holding Zrt. elnök-vezérigazgató j a elmondta, a legnagyobb állami magasépítési beruházásról van szó, ami jelentős és magas minőségű építési feladatot ró a nyertesre. „A KÉSZ Kft. építési és gyártási kapacitásait nagyon jól tudná hasznosítani ebben a komoly presztízst jelentő projektben - tette hozzá. - Nemzetközi szinten is jelentős referenciát képvisel majd a negyed, ami újabb megbízások elnyerését segítheti elő számunkra itthon és külföldön egyaránt." INGYENES TOVÁBBKÉPZÉS A Családért és Munkáért Keresztény Alapítvány HEFOP 2.2 program keretében ingyenes továbbképzéseket szervez a szociális intézményekben dolgozóknak, illetve civil önkénteseknek. A résztvevők bővíthetik ismereteiket az addiktológia, a pályázatírás, a személyes hatékonyság és befolyásolás területén. A képzés szeptember 5-étől 2008. március 30-áig tart a szegedi Remény Házában. Itt lehet jelentkezni Szászi Balázsnál (Szeged, Jósika u. 33. Tel: 62/548-940, illetve 06-30/5653-933, e-mail: szaszi.balazs@gmail.com) Fotó: Segesvári Csaba A szennyvízátemelő teleppel szemközti házban a lakók nyár eleje óta nem nyitnak ablakot Éjjelente bűzlik a Makkoserdő sor légnap a szegedi meteorológiai állomáson 37,4 fokos hőmér­sékletet mértek, ez nem néhány tizeddel, hanem 2,4 fokkal nagyobb, mint a valaha ezen a napon Szegeden mért legmagasabb hőmérséklet. A folytatásban jön a lehűlés. Mint az várható volt, megdőlt az augusztus 24-i napi melegre­kord, a meteorológiai előrejel­zés 35,2 foknál magasabb napi csúcshőmérsékletet jósolt. Az viszont Dénes László meteoro­lógust is meglepte, hogy nem néhány tizeddel, hanem egé­szen pontosan 2,4 fokkal volt magasabb Szegeden, mint az eddigi 1993-ban mért napi csúcshőmérséklet. A 37,4 fok az országos rekordtól sem ma­radt el túlságosan - 1918-ban Túrkevén 38,2 fokot mértek. Érdekes az is, hogy míg itt a Dél-Alföldön szenvedtünk a kánikulától, Győr környékén csaknem tíz fokkal kevesebb volt. A következő napokban már né­mi lehűlés jön, kis valószínűség­gel záporok, zivatarok is lehet­nek, így a mai, augusztus 25-i napi, szegedi 36,4 fokos melegre­kord nincs veszélyben. Ma elsősorban délen és keleten növekszik meg erősebben a fel­hőzet, és ott alakulhat ki elszór­tan zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél időnként meg­élénkül, zivatarok környezeté­ben erős, vagy viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 30, 35 fok kö­zött alakul. Tegnap szinte sütött a levegő a szegedi utcákon A Makkoserdő sor lakói nyár eleje óta nem tudnak éjszakán­ként szellőztetni, hiszen az ab­lakokon a friss levegő helyett éktelen bűz áramlik a lakásba. A csatornaszag forrása gyanújuk szerint a szemközti szennyvíz­átemelő telep. Az egész napos fárasztó munka után egy finom bor társaságá­ban jóleső érzés kiülni az erkély­re. Nagyot szippantani a lan­gyos nyári levegőből, hátradőlni a karosszékben. A Makkoserdő sor lakói többek között ezt sem tehetik az utóbbi két-három hó­napban, hiszen éjszakánként förtelmes bűz terjeng a levegő­ben. - A párommal késő estig dol­gozunk. Napközben ezért sem tudunk szellőztetni. Nem be­szélve arról, hogy mivel nyuga­ti fekvésű a lakás, este hétig csak a forró levegő tódulna be. Ezért csak éjjel lehetne kinyitni az ablakokat. De nem tehetjük, hiszen két-három hónapja för­telmes bűz terjeng a levegőben napnyugtától napkeltéig mondja a Makkoserdő soron la­kó Jani Judit. - A mosott ruhá­kat sem tudjuk kiteríteni, hogy a levegőn száradjanak, mert az öblítő helyett ez a szag érződik rajtuk. Kibírhatatlan - panasz­kodik Judit. A kellemetlen buké nem csak Juditékat zavarja. - Esténként szeretünk meleg ételt vacsoráz­ni, ezért mindig összeütök vala­mit, mire a barátnőm hazaér. Ilyenkor muszáj szellőztetni, de ha kinyitom az ablakot, elmegy

Next

/
Thumbnails
Contents