Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-15 / 190. szám
14 •SPORT" Vladan Matics a Dorozsmába igazolt Címeres mez után NB I/B Vladan Matics február 21-én lett a Pick Szeged edzője. Bár már akkor is hívták, hogy igazoljon az NB I/B-s Dorozsmához, de akkor még nemet mondott. Most azonban, mint lapunknak elárulta, levezetésként vállalta a második vonalban a játékot. Vladan Matics szegedi élete attól kezdve, hogy 2001. június hetedikén aláírt a Pickhez izgalmasan alakult. Sorsában az elmúlt hat évben több jelentős állomás fedezhető fel: bajnoki és MK-ezüstérmek közben 2004. júliusában megnősült. Aztán megszületett kisfia, Dusán. Tavaly tagja volt a Magyar Kupa-győztes csapatnak, az idén pedig edzői munkája révén, a klub történetében másodszor, szerzett bajnoki címet a Pick. A legújabb állomás pedig az, hogy engedett a Dorozsma csábításának és szeptembertől, a Pick edzői állását megtartva, az NB I/B-s klub mezét viseli. - Már hívtak a tavasszal is a dorozsmaiak, akkor óvatosságból nem vállaltam, mert nem lehetett tudni, hogy Vadkerti Attila lesérül-e, vagy nem - magyarázta a sikeres játékos és tréner. - Most, hogy sikerült egy neves balszélsőt igazolnunk elhárult az akadály az elől, hogy a Dorozsmában játsszak. Néhány hónap után már hiányzik a játék, hogy csapatban szerepeljek. Nem beszélve arról, hogy tudom, nem szabad egyik pillanatról a másikra leállni. Nálam pedig így történt, hiszen az egyik napon meg bajnokit játszottam, a másikon pedig már edzést vezettem. Bár sokszor magam is csinálom a gyakorlatokat, tehát mozgásban maradtam, de a jáMaticsra (labdával) Dorozsmán még játékosként számítanak Fotó: Schmidt Andrea ték nagyon hiányzik. A feleségem sem ellenezte a döntésemet. Az új csapatommal úgy egyeztem meg, hogy csak akkor játszom, amikor az nem ütközik az edzői munkámmal, a Pick Szeged bajnoki mérkőzé"seivel. Nem ígértem azt, hogy megváltom a világot, de azt igenis vállalom, hogy mindig nagyon igyekszem a tudásomnak megfelelően játszani. Azt hiszem, a Pickben is mindenki úgy ismert meg, mint akinek nincs baj az akaratával, a küzdeni tudásával. Hát ezt vállaltam Dorozsmán. Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezető elnöke a következőt fűzte edzőjük döntéséhez: - Mi abba nem szólunk bele, hogy ki mit csinál a szabad idejében. Egyébként komoly embernek tartjuk Vladan Maticsot, aki tudja, mi a kötelessége és melyik a fontosabb. A Dorozsma vezetői természetesen tisztában vannak azzal, hogy a 37. évében járó kézilabdás nem mindig áll a csapat rendelkezésére, Vladan Matics személyiségéből fakadóan azonban úgy gondolják, egyfajta tekintély, példakép lehet a játékostársak szemében. - Amellett, hogy nagy szükségünkvan a játéktudására, egyben kohéziós erő is lehet a csapaton belül -vmagyarázta Giricz Sándor, a Volán valamikori nagyszerű szélsője, a Dorozsma edzője. Majd így folytatta: - Nem utolsósorban a Picktől kettős igazolással nálunk játszó Lele Ákos és Kiss Olivér teljesítményét is testközelből láthatja. Nem várjuk el, hogy az edzéseinken itt legyen, de ha ráér, mindig szívesen látjuk. A két csapat sorsolását figyelembe véve két bajnoki mérkőzésünkön nélkülözni kényszerülünk - mondta Matics jövendő trénere. SÜLI JÓZSEF Tovább kell jutniuk A Szeged Beton VE férfi pólósainak edzője, Gyöngyösi András kedvezőnek ítélte csapata LEN-kupa 1. selejtezőkörénck sorsolását. Néni lehet kérdéses Monostoriék továbbjutása. Tegnapi számunkban már hírül adtuk, hogy a Szeged Beton férfi vízilabdacsapatát a LEN-kupa 1. selejtezőkörében a C csoportba osztották. A mérkőzéseket október 12-14. között Olaszországban, Cataniában rendezik. Varga Péterék ellenfelei, a házigazda Nuoto Cataniával, a román Steaua Bucurestivel és az izraeli Hapoel Qiriat Tivonnal csapnak össze. A kvartettből az első két helyen végző jut tovább. - Nem panaszkodom, kedvezőnek ítélem a sorsolásunkat nyilatkozta lapunknak Gyöngyösi András edző. - Kötelező továbbjutnunk, méghozzá az első helyen. Nyolc csoportban 32 csapat indul, olvasva és ismerve a gárdákat, úgy gondolom, idén gyengébb erősségű a mezőny, mint az elmúlt két-három évben. Ha összeállunk, szép sikert érhetünk el. Ahogy a tréner fogalmazott, Komlósiéknak simán venni kell az első akadályt. - Valószínűleg a bukarestiekkel kezdünk majd, természetesen bízom a jó és sikeres rajtban - fogalmazott Gyöngyösi. - A Steaua nem a legerősebb román gárda, jobbak vagyunk nála. Az izraeliek sem jelenthetnek komoly akadályt, minden bizonnyal a Nuotóval csatázunk majd a csoportelsőségért. Nem tartozik a legjobb olasz gárdák közé, csak a sok viszszalépés miatt indulhatott a második számú európai kupasorozatban. Meggyőződésem, mi erősebbek vagyunk, de hatalmasat hibáznánk, ha elbíznánk magunkat. A legutóbbi sorozatban a szintén olasz Nervi ellen is mi számítottunk esélyesnek, mégis elvéreztünk. Egy életre megtanultuk: senkit sem szabad lebecsülni. A Beton a Nuotóval még nem találkozott, két új játékosa, Varga Tamás és Balatoni Máté viszont korábban szerepelt a cataniai gárdában. Izraeb alakulattal eddig egyszer csapott össze a Szeged: 2004 októberében a LEN-kupa 2. selejtezőkörében Molnár Péterék az ASA Tel-Aviv gárdáját 11-0-ra páholták el. Az elmúlt három esztendőben a Steaua Bucuresti kizárólag kínos élményekkel gazdagodott, amikor összehozta a sors a Csongrád megyeiekkel: Elesék 2004-ben 14-7-re, két évvel később 15-5-re győztek. Most sem lehet kérdéses a meccs kimenetele. A szegediekkel kapcsolatos hír még, hogy már majdnem véglegesen kialakult a szeptemberben, hazai környezetben rendezendő Hídépítő-kupa felkészülési tornán induló csapatok névsora. Félelmetesen erős mezőny küzd majd a trófeáért. Baksa Lászlóékon kívül a drukkerek láthatják majd a Vasast, a Domino-BHSE-t, az Egert, valamint az Euroliga tavalyi győztesét, idei másodikját, a horvát Jug Dubrovnikot. A hatodik résztvevő az Euroliga harmadikja, a szerb Partizan Beograd és az FTC közül kerül ki. SZÉLPÁL LÁSZLÓ P0L0ST0B0RZ0 A Szegedi Vízipóló Suli várja azokat az 1997-ben, '98-ban és '99-ben született - úszni tudó és nem tudó - gyerekeket, akik kedvet vagy tehetséget éreznek a vízilabda iránt. Jelentkezni héttőtói péntekig az újszegedi sportuszodában 16 és 17 óra között lehet Schrancz Marietta (30/307-0355) úszó-, valamint Lengyel Gábor (30/470-1304) vízilabdaedzőnél. Nyar vegi vasar a Corában! 5 Az akció érvényessége: 2007. augusztus 16—18-ig KEDVEZMÉNY MINDEN C0RA VÁSÁRLÁS ÉRTÉKÉBŐL KEDVEZMENY. DE LEGFELJEBB A BANKKÖLTSÉGEK EREJEIG, HA KÁRTYÁJÁVAL A CORÁN KÍVÜL VÁSÁROL ' Pénzügyi megoldások Hitelre isÜ i52990 Fujifilm Finepix S5700 27 MB belső memória, 10x optikai, 4,8 digitális zoom 7,1 millió CCCD, 2,5" TFT, videofelvétel hanggal Orion hordozható DVD lejátszó ODP-2721 18 cm képátló, stereo hangzás, digitális optikai audio kimenet Mauxion táblás csokoládé málna, eper, tejcsokoládé tej-mogyorós 100g 950 Ft/kg Tchibo Family Classic Instant triopack Instant kávé 3x100g 3330 Ft/kg Pulyka felsőcomb filé Sió gyümölcslé őszibarack, feketerlbizli 1,51 145 Ft/l Sansa Pomace olívaolaj 11 Paradicsom Önnek még nincs Vásárlókártyája?Pedig most még jobban megéri! Cora Vásárlókártya folyamatos kedvezményt ad vásárlásaiból! Sót, most a megigényelt és jóváhagyott Cora Vásárlókártyák esetén Mikulásig megduplázzuk a kedvezményeket: 2007.06*21. és 2007.09.30. között igényelt és jóváhagyott Cora Vásárlókártyák esetén 2007.07.01. és 2007.11.30. közötti tranzakciók után 1 3% jóváírás Cora áruházakban történő vásárlás Cora Vásárlókártyával történő kiegyenlítése esetén, 1%-os visszatérítés a Cora áruházakon kívüli vásárlás Cora Vásárlókártyával történő kiegyenlítése esetén maximum az éves kártyadíj 1/12-ed részéig ós az ügyfél által befizetett, adott havi kamatok és dijak összegóig. Mindkét visszatérítést a Budapest Bank havonta egyszer, egy-egy összegben, a zárás utáni hónap 5-ig Írja jóvá a kártyaszámlán. Akciós kedvezmény: 2007.06.21 és 2007.09.30 között igényelt és jóvéhagyott Cora Vásérlókértyákon a 2007.07 01 és 2007 11.30 közötti tranzakciók után járó visszatérítések összegét megduplázzuk és egyösszegben -ig jóváírjuk a hitelszámlán. A Cora Vásárlókártya kibocsátója és a jelen hirdetés közzétevője a Cora Pénzügyi megoldások szolgáltatója, a Budapest Bank Nyrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) A Magyar Hipermarket Kft. a Budapert Bank Nyrt. pénzügyi ügynöke. Ez a hirdetés nem minősül a Ptk. 211.§-a szerinti ajánlattételnek. A Bank a kölcsönt a mindenkori hitelbírálat feltételei alapján nyújtja. A THM meghatározása az aktuális teltételek illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.