Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-14 / 189. szám
Kedd, 2007. augusztus 14. GYÓGY-ÍR 9 Segíthet az allergiafilter Bari Ferenc szegedi professzor orrüregi kutatásainak beérik az egyik gyakorlati eredménye. A szegedi egyetem intézeteiben tesztelt allergiafilterrel kiszűrhető a belégzéskor az irritáló pollenek nagy része. Az allergén porszemek zöme a nyálkahártyákon keresztül jut a szervezetbe, a legtöbb magától értetődően belégzéssel, az orron át. Leggyakrabban - a száj nyálkahártyáját és a szem kötőhártyáját megelőzve - a nagy felületű, mintegy százhúsz-százötven négyzetcentiméternyi orrnyálkahártyát dolgoztatja a milliónyi beszippantott szemcse. Ezek jelentős része fennakad az orr finom biológiai szűrőrendszerén. Ugyanakkor számtalan különböző részecske bonyolult folyamatok eredményeként felszívódik a nyálkahártyáról, és bekerül a véráramba - mutatta ki egy évtizede a szegedi egyetem élettani intézetének kutatója, Bari Ferenc. Az allergén szemcsék sok lépcsőben összetett reakciót váltanak ki: aktiválják a szervezet védelmi rendszerét, ezzel számos anyag felszabadulását indítják el az immunrendszerből. Közülük néhány az orrnyálkahártya érzőideg-sejtjeit izgatja. Hatására a kiserek kitágulnak, a nyálkahártya vérbő lesz, beszűkülnek a légutak - ez kelt kellemetlen viszketést. A szegedi kutató vizsgálatai korábban nem keltettek különösebb érdeklődést, de az elmúlt években újrahasznosították az eredményeit az allergiások védelme érdekében. Elkezdődött a szegedi egyetem intézeteiben egy - az orrba dugható, tabletta nagyságú - allergiafilter fejlesztése és tesztelése. Nevezhetnénk orrdugónak, ha a tökéletes kiszűrés lenne a feladata. A szűrővel ugyan némileg nehezebben, de lélegezni lehet, ugyanakkor csökkenthető az orrüregbejutó pollenek száma. Sőt a filter képes a rácsain megkötni az egészen parányi porszemeket. Bari Ferenc megjegyzi, nem az allergia ellenszerét találták meg, de az allergiafilterrel jelentősen csökkenthető a napi inzultusok száma. És míg a gyógyszeres kezelésnek van mellékhatása, ennek a mechanikus szűrőnek a valamelyest nehezebb légzésen túl nincsen. DOMBAI TÜNDE Trombózisveszély levegőben és szárazföldön Bármilyen járművön történő tartósabb utazás kismértékben megnöveli a trombózis kialakulásának lehetőségét, de a kockázat öt óránál hosszabb repülőút során a legnagyobb. Trombózisról akkor beszélünk, ha véralvadék képződik az érrendszerben. Ez a leggyakoribb az alsó végtagi visszerekben (vénákban). A vérrög elzárja az eret, az ez alatti területen pang a vér, emiatt féloldali lábfej-, lábszárduzzanat, lábikrafájdalom jelentkezik. Önmagában a helyi véralvadék nem túl veszélyes, de ha leszakad belőle egy darabka (embólus), az a vérárammal tovasodródik, a jobb szívfélen keresztül a tüdőbe juthat, elzárhatja a tüdőartériát. Az így kialakult tüdőembólia viszont mindig életet veszélyeztető állapot. Ezért fontos a megelőzés, és kialakult trombózis esetén az azonnal megkezdett kezelés. Utazás közben szabályos időközönként tornáztassák a lábaikat. Lábak mozgatása a bokaízületben, az alsó végtag izmainak rendszeres, mozgásmentes megfeszítése igen hatékony eszköz mind az ártalmatlan szimmetrikus bokaduzzanat, mind a féloldali duzzanattal járó trombózis megelőzésére. A folyamatos járkálás semmivel sem hatékonyabb, és esetleg zavarja is az útitársakat. Ne tegyenek csomagot az előző ülés alá, mert az akadályozza a lábak mozgását. Ne súlyosbítsák azzal a helyzetet, hogy lábaikat keresztbe teszik egymáson. Ne aludjanak utazás közben, főleg ne összezsugorodott testhelyzetben. Bőséges folyadékbevitelre mindenképpen szükség van, ez konkrétan óránként minimum két decilitert jelent. Nem tanácsos azonban az alkoholfogyasztás és a dohányzás sem. Kompressziós harisnya viselését öt óránál hosszabb repülés ideje alatt még teljesen Hosszú utazás közben szabályos időközönként tornáztassák lábaikat FOTÓ: KISALFÖLD Fokozott rizikó Akiknek alsó végtagi mélyvénás trombózisa vagy tüdőembóliája volt, azután fél évig semmiképpen ne utazzon repülővel hosszabb útra. A későbbiekben is a vérhígító kezelést „élesre" kell állítani, valamint rugalmas pólyát vagy gumiharisnyát kell feltenni bármilyen járművel való többórás utazás idejére. Fokozott rizikójú személyek, például szívelégtelenségben szenvedők, cukorbetegek, magas vérnyomásosok, műtét vagy trauma utáni időszakban lévők az utazás lehetőségét, a megelőzés módját beszéljék meg kezelőorvosukkal. Nagy trombóziskockázat esetén az utazás alatt injekciós „vérhígítót" (heparin) kell alkalmazni. A heparint öninjekció formájában ugyanúgy, mint az inzulint, bőr alá kell adni. Gipszrögzítéssel még rövidebb repülőút is veszélyes és csak heparinvédelemben javasolt. Az aszpirin önmagában nem eléggé hatékony az utazási trombózis megelőzésére. egészséges utasoknak is ajánlom negyvenéves kor fölött. Autóval közlekedve természetesen az a legjobb, ha egy-két óránként tartunk egy kis „intenzív" átmozgató pihenést. Ha utazásuk során vagy utána mégis févitalirif WELLNESS ITALOK, SŰRÍTMÉNYEK • ALOÉ VERA, bio ALOÉ VERA 99,8%-os • NONI 100%-os, bio NONI 99.6%-os gyümölcsitalok • tőzegáfonya • egyéb kevert italok BEVEZETŐ ÁRAKON! Viszonteladókat is kiszolgálunk. Érd.: Huncutkák bababolt Szeged, Kálvária sgt. 22. j 20/48-21-703 INGYENES bioptron lámpa kezelés Szeged, Gyakorló kórház (II. Kórház) Bejelentkezés: 20/553-9961 PRAXIS fül-orr-gégész és audiológus, vezető főorvos Magánrendelése: GYÓGY-PALOTA Szeged, Szent F. u. 8. Rendelés: hétfő: 18-20-ig • Bejelentkezés: 62/550-797, 20/336-4199 / Kényelmes szolgáltatás otthonra is ClEARWATER ClearWater Kft., a vizesballonok szállítója Nyáridőben egy hívogatóan kék és barátságosan bugyogó ásványvizes ballon nem csak látványában hűsítő. Az utóbbi néhány évben részint a praktikum, részint a szolgáltatás színvonala alaposan megnövelte a 19 l-es ballonok forgalmát. A budapesti központú ClearWater Kft. Dunakeszin, saját kútból nyert vizet tisztít, palackoz és forgalmaz, együtt a ballonhoz r - > tartozó automatával. A 2003-as nyitáskor havonta á közel 1000 ballont forgalmazott a dél-alföldi régióban, mára ez a szám a többszörösére növekedett. A li részleg tobblnint 1000 automatát működtet a régió három megyéjében. A leginkább elterjedt típusú készülékekből, az egyik hideg és meleg szénsavmentes vizet, a másik ezeken felül 2-féle (dús és enyhe) szénsavas vizet is biztosít. A meleg víz instant levesek, teák elkészítésére alkalmas. Az automatába helyezett ballon 19 literes, a víz minősége állandó, külső laboratórium által folyamatosan ellenőrzött A ClearWater Kft a megrendelők igényeihez is rugalmasan igazodva telepíti az automatát, cseréli a ballonokat A szolgáltatás árában benne foglaltatik az automata szervizelése és szükség esetén cseréje is. A cég a bejelentéstől számított 24-48 órán belül elhárítja a hibát, vagy szállítja az új ballont. A szolgáltatás beindításakor főként cégek, intézmények, vállalkozások jelentkeztek, mára azonban megnőtt a lakossági megrendelők aránya is. A vizesballon jó szolgálatot tesz, ha például valahol rossz minőségű vagy fertőzött az ivóvíz, illetveba a csatóda csapvíznél magasabb minőséget igényel. A szolgáltatás mellett egyebek között az szól, hogy nem kell a boltból cipelni az ásványvizet, illetve nem keletkezik hulladék, például műanyag palackok formájában. Központi telefonszám: 1/889-6262, fax: 1/889-6263 vevoszSgalsfecllifvvater.hu Szegedi telephely: | 6725 Szeged, Kálvária sgt 87/C | Tel: 62/540-594 E-mail: szeged@clearwater.hu Kozmetológiai Intézet Kht. Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika irakorvosai I 4 1 •Tartós ajak- és ráncfeltöltés • Arcfiatalítás botoxszal • Problémás, acnés bőr kozmetikai kezelése J BEfEUNiKEZÉS: 62/54-52-52 1 J CÍM: Szeged, Korányi fasor 6. ; www.kozmetologia.net Megbízhatóság, szaktudás a szépség jegyében loldali, fájdalmas lábikraduzzanatot észlelnének, a nagyobb baj megelőzése érdekében haladéktalanul forduljanak orvoshoz. . DR. STRÉNYER FERENC BELGYÓGYÁSZ-KARDIOLÓGUS FŐORVOS STÍLUS ES MINŐSÉG AZ ESZIK OPTIKÁBÓL • Fényre sötétedő és polarizált DIOPTRIÁS szemüveglencsék: sportoláshoz, vezetéshez, számítógép előtt végzett munkához • SE351BI sport- és napszemüvegek forgalmazása • Tb-vények beváltása, egészségpénztár-elfogadó hely SZEMESZ SZAKORVOSI RENDELES GYERMEKEKNEK, FELNŐTTEKNEK Kontaktlencse-, szemüvegkeret* és szemüveglencse-akcióinkról érdeklődjön üzletünkben! I^CQ www.eszikoptika.hu —. ; r OPTIKA KONTAKTLENCSE-KIPROBALAS1 AKCIÓ Szeged, Tisza L. krt. 75. (a körforgalomnál) • Tel.: 62/420-642 GONDOK VANNAK A HALLASAVAL? ^pmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmommmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm ÚJ HALLÁS, ÚJ ÉLET! Hallásvizsgálat díjmentes betegszállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! A legkorszerűbb hallásjavító készülékek, fül mögöttitől mély hallójáratiig több gyártótól. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz | induktív hurok, egyéni uszodai fülUleszték, zajvédő. Tempó, MÁV. Vitamin Egészségpénztár elfogadóhely. DR. MADANI S HAH RAM Időpont-egyeztetés: 20/255-3893 ÚJ HELYEN!!! Mega Kft. Szejed, Roosevelt tér 7-9. Keressen bennünket bizalommal! Hitelvásárlási lehetőség! wwwangolteszt.delmagyar.hu Próbálja ki, milyen eredményt érne el egy angol nyelvvizsgán! Az ILS Szeged Nyefviskofa angol nyelvi szintfelmérö tesztjei a Délmagyarország Ontine-on egeszSegí MAI A AAJ^MM^MMAMAM^TT^ liAZSát A KimsfelKKlI KAPCSOLATSAK? OLVASSA EL DR. LENKEI GÁBOR CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG C. KÖNYVÉT! ORVOS ILYEN ŐSZINTÉN TALÁN MÉG SOSEM BESZÉLT. • Hogyan és miért akadályozza meg a gyógyszeripar, hogy On egészséges legyen? „ • Hogyan hoznak létre mesterségesen betegségeket? Olvassa el a könyvet és tudja meg, hogy milyen egyszerű lenne egészségesnek maradni! Ha egyetért a könyvben olvasottakkal, akkor jöjjön és vegyen a könyvben ajánlott összetételű természetes alap- és közepes napi vitamincsomagokat! Nyitva: TESCO pavilonsorán • h.-vas.: 9.00-2Ő.00-ig Szövetkezeti úton • h.-p.: 9.30-17.3Q-ig Jó Közérzet Központ Urr a í> .um.dY** 6725 Szeged Szövetkezeti út 26. Telefon: +3662 444-679 e-mail: joknzerzetkozpunt@invitel.hu VEGYE MEG A KÖNYVET! • 2700 Ft a Postaköltség ; ,* "^nvét esetén)