Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-11 / 187. szám
2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2007. AUGUSZTUS 11. Az ügyfélbarát közigazgatás a cél Felére csökkentik az adminisztrációt A kormány olyan ügyfélbarát, bürokráciamentes közigazgatást akar, amelyben egyszerűbbé válnak az eljárások, az adminisztratív terhek pedig 2013-ig 50 százalékkal csökkennek. Erről Draskovics Tibor beszélt a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Megérkeztek Kecskemétre a légiparádén részt vevő kötelékek MiG-29-es és a Forma-l-es NATO-tagok amerikai vízummentességért lobbiznak Magyarország külön utakon jár Magyarország azért nem írta alá a vele együtt lobbizó hat NATO-tagállam közös nyilatkozatát az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvényről, mert az nem mindenben egyezik a magyar állásponttal - mondta Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője pénteken az MTI-nek. Augusztus 20.: Gál J. Zoltán a felelős BUDAPEST (MTI) Gál. J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke lesz az augusztus 20-i ünnepi programok lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője - erősítette meg az MTI korábbi információját a kormányszóvivő pénteken. Budai Bernadett a szóvivői tájékoztatón bejelentette: idén augusztus 20-án, az ünnepi programok megvalósításában közreműködő „állami szervek és más szervezetek tevékenységét összehangoló operatív törzs irányítója a miniszterelnöki kabinetirodát vezető államtitkár". A mostani döntés csak erre az egy ünnepi alkalomra vonatkozik - tette hozzá. • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 245,21 257,79 USAdollár 179,45 188,65 angol font 362,70 381,30 cseh korona 8,49 9,39 horvát kuna 32,69 36,13 svájci frank 149,06 158,28 szlovák korona 7,14 7,90 FOFLJM. ŐTP BUDAPEST (MTI) „Magyarország augusztus 8-án közzétette saját álláspontját a Külügyminisztérium honlapján, és egy jegyzékben ezt meg is küldte az Egyesült Államoknak. Ebben minden lényeges elem benne van, amit mi az Egyesült Államok kormányával tudatni akartunk" - hangsúlyozta Odze György. A szóvivő kiemelte: a közös nyilatkozat nem mindenben egyezik a két nappal előtte megírt magyar állásponttal. Az MTI azon kérdésére, milyen hatással lehet a további közös lobbizásra az, hogy Magyarország a hét állam közül egyedüliként nem írta alá a nyilatkozatot, Odze György azt mondta: még vizsgálják a kérdést. A szóvivő kiemelte: a nyilatkozatot nagykövetségek írták alá, nem a kormányok. A Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Csehország által aláírt közös nyilatkozatot Washingtonban tették közzé helyi idő szerint csütörtökön. A hat NATO-tagállam szerint előrelépést jelent, de a vártnál kevesebbet nyújt az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvény, amelyet a kongresszus július végén fogadott el. Magyarország, amelyet szintén képviselt a washingtoni Dutko Worldwide tanácsadó cég a vízummentesség ügyében, nem írta alá a közleményt, ehelyett levelet jutatott el az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéhez, amelyben bátorító lépésnek nevezte az amerikai törvényt. „Amerika szoros szövetségesei közül többekre a jövőben is mesterséges korlátokat kényszerítenek, amelyek nem tükrözik a transzatlanti és a globális biztonság iránti mély odaadásukat és elkötelezettségüket" - áll a közleményben. Fotó: MTl/Ujvári Sándor PRAKTIKUS TANÁCSOK A LÁTOGATÓKNAK A szervezők kérik a rendezvényre érkezőket, hogy lehetőség szerint a tömegközlekedési eszközöket részesítsék előnyben. Amennyiben autóval érkeznek, figyeljék a közlekedési információs táblákat, és - ha egy mód van rá - a várost elkerülő utakat vegyék igénybe. A Kunság Volán Autóbusz-közlekedési Zrt. ebben az időszakban a városból, illetve a MÁV- és a Volán-pályaudvarról érkezők részére repülőnapi járatokat indít, és a repülőtér felé közlekedő menetrend szerinti járatokat sűríteni fogja. A rendezvény miatt Kecskeméten és annak körzetében elterelések, útlezárások várhatóak. Az autósok hangoljanak a 96,5 MHz-re, ahol a Gong Rádió folyamatosan friss közlekedési információkat fog közölni. A rendezvényre az M5 jelű autópályán érkezők a 90-es kilométerszelvénynél lévő Kecskemét-Dél lehajtónál térjenek le az autópályáról, és a leágazás után, az 54-es főút mentén kijelölt parkolókban helyezzék el autóikat. A parkolókból a közönség beszállítása, a program végén visszaszállítása autóbuszokkal történik. A „régi" 5-ös számú, valamint az 52-es számú úton érkezők figyeljék a parkolási lehetőségekről tájékoztató táblákat, és lehetőség szerint a legközelebbi parkolóban tegyék le gépjárműveiket. A francia kötelék gépei a kecskeméti reptéren A kilencedik alkalommal szombaton és vasárnap megrendezendő kecskeméti légi parádéra a svájci légi kötelék és a görög vadászgépek kivételével minden egység megérkezett; mindkét légierő objektív okokra hivatkozva mondta le a részvételt - közölte Pető István dandártábornok pénteken Kecskeméten, a légi bázison tartott sajtótájékoztatón. KECSKEMÉT (MTI) A két görög gépnek hadműveleti feladatokon kell részt vennie, ezért nem vehet részt a parádén, a svájci fél nem részletezte a távolmaradás okát - mondta a dandártábornok, a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső légi bázis parancsnoka, egyben a bemutató repülési igazgatója. A Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató előtti utolsó sajtótájékoztatón a dandártábornok felhívta a figyelmet a mindkét napon bemutatandó különleges attrakcióra, melyen egy MiG-29-es vadászgép, egy Forma-l-es versenyautó, egy Bell Cobra típusú helikopter és egy légcsavaros repülőgép vetélkedik. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője elmondta, hogy elővételben több mint 30 ezer belépő elkelt, a szervezők minden előkészületet megtettek a sikeres lebonyolításért. Az autóparkolók és a repülőtér között ingyenes buszjáratok közlekednek közölte a HM szóvivője. Bocskai István felhívta a figyelmet arra, hogy a belépéskor a gyerekek részére átadott karszalagra írják rá a szülők az elérhetőségeiket, mert az elkóborolt kicsikre gyermekmegőrzőben vigyáznak a rendezvény ideje alatt. Szombaton 7 óra 30-kor nyitják a kapukat, majd a 10 órakor kezdődő hivatalos megnyitóig légcsavaros, lassú repülők bemutatóját láthatják a korán érkezők. Mindkét napon azonos a program, így a különleges légi és földi attrakciót vasárnap megismétlik. AjOnOpel-paitnere: I A If A i 'I r Opel Alfa Autóház 6726 Szeged, Algyői út 44. (Interfruct mellett) 6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács J. u. 149/a Telefon: (62) 554-680 www.alfaautohaz.hu Tel.: (62) 241-885,246-568 info@alfaautohaz.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információi. SÜLI RÓBERT |sport| • IXhriUg szcrkcszuVÓTtvezctó: BAKOS ANDRÁS (Caonürád. Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pl: 153 Tfclefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/56Á80H. Interneteim www.delmagvat.hu • E-mail: szerkesztőségét dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./íax: 62/241-905. Hirdetési tel./lax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Ttl./tax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u S TE! . 63/401-024 Ttl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TEl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel. 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. THefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel :62/567 872, fax 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói-Példányszámunkat a Matcsz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarország!, 1495 Ft (Délvilág!« Árus terjesztés: Délhír Rt. és Déimagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Déimagyarország!, ISSN 1416-0099 IDélvilág) • A Délmagyarország Kiadó a lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN 'ASTSA CLASSIC I Mozgáskorlátozott utalványt teljes értékben beszámítunk, hiteles vásárlásnál induló önerőként is! Ne feledje! Ha OPEL, akkor ALFA AUTÓHÁZ. * Akciós ajónlotunk ctok hitelre történő vásárlót esetén érvényes augusztus 10-től szeptember 30-ig. A képen látható autó illusztráció. Átlagfogyasztás 4.8-9.81/(00 km, CO,-klboc tájtól 110-242 g/km. BUDAPEST (MTI) A kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: jövőre egyszerűbbé válnak például a gépjárművel, a születéssel, a házasságkötéssel, az elhalálozással, a személyi okmányokkal és az ANTSZ-telepengedéllyel kapcsolatos eljárások. Draskovics Tibor kitért arra, hogy 2008 végéig 20 százalékkal csökkennek az adminisztratív eljárások. További cél az elektronikus ügyintézés kiterjesztése tette hozzá a miniszter, aki beszámolt arról is: jelenleg 17 ügycsoportot illetóen vizsgálják az ügyintézés folyamatát, áttekintik a hatósági eljárásokkal kapcsolatos teendőket, illetve azt is vizsgálják, milyen nyomtatványokat használnak ma az ügyintézés során, és ezek közül melyeket lehet a leggyorsabban elektronikusan kitölthetövé tenni. Draskovics Tibor tájékoztatása szerint a bürokráciamentes közigazgatást célzó első javaslatcsomagot augusztus végén tárgyalja a kormány; az év végén kezdődik az erről szóló jogszabályalkotás, a jövő év első, majd 2008 második felében pedig újabb jogszabályokat készítenek. Bulgária büntetőeljárásra készül a felelősök ellen 7 Líbiában is elismerték az ápolónők kínzását A bolgár igazságszolgáltatás egy különleges vizsgálóbizottsága megkezdte pénteken a Líbiában előbb halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt, végül távozni engedett öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos meghallgatását líbiai megkínzatásukról. SZÓFIA (MTI/AFP/REUTERS/ANSA/DPA) Az előző napon a legfelsőbb líbiai vezető - Moammer el-Kadhafi fia elismerte, hogy a líbiai rendőrség kínzással csikart ki „beismerő" vallomást a hat vádlottól a bengázi gyerekklinikán történt tömeges HIV-fertőzések ügyében. Szeif al-Iszlám Kadhafi azt is elismerte, hogy a hat külföldi vádlott Bengáziba érkezése előtt és letartóztatása után is voltak HIV-fertőzéses esetek a líbiai város gyermekkórházában. A líbiai hatóságok azt igyekeztek „rábizonyítani" az öt bolgár ápolónőre és a (közben szintén bolgár állampolgárrá vált) palesztin orvosra, hogy szándékosan oltottak be több száz líbiai gyereket a halálos AIDS-betcgség kórokozójával. E vád alapján hoztak ellenük halálos ítéletet két perben is. A bolgár államügyészség egy szóvivője pénteken a meghallgatás után közölte: a bolgár igazságszolgáltatás tanulmányozza annak jogi lehetőségét, hogyan indíthat büntetóeljárást az említett kínzásokért felelős líbiai személyek ellen az ENSZ emberjogi egyezménye alapján. Az időközben bolgár állampolgárrá vált palesztin orvos már korábban azt mondta egy holland tömegtájékoztató eszköznek adott nyilatkozatában, hogy a legfőbb líbiai vezetőt, Moammer el-Kadhafit kívánja beperelni a történtekért.