Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-10 / 186. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. AUGUSZTUS 9. •SPORT" 17 Remeidő Hód TC-sek TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL A második fordulót rendezték Hódmezővásárhelyen, a SEAT-kupa országos teniszbajnokságon. A hazai versenyzők ismét kitettek magukért, az első számú kiemelt Nóvák Balázs simán verte a Noszályt búcsúztató Kuharszkyt, míg Lukács Dénes is meglepően simán intézte el az ötödiknek rangsorolt Tóth Attilát. Az exvásárhelyi Szathmráy Tibor nagy csatában diadalmaskodott. A nőknél nem sokáig volt versenyben az első kiemelt Király Petra, Németh Virág egyetlen gémet veszített ellene. A másodiknak rangsorolt Nagy ludit simán vette a második akadályt is. Eredmények SEAT-kupa, felnőtt országos teniszbajnokság Férfiak, egyes, nyolcaddöntő: Nóvák (Hód TC, 1 ,)-Kuharszky (Tálentum) 6:0,6:1, Jaross (Vasas)-Tótti B. (Fortis) 3:6,4:6, Kellner (IDOM, 4.)-Borsos (Tálentum) 6:2,6:2, Solymosi (DEAC)—Krocskó (MTK, 6.) 0-.6,4:6, Tóth A. (MTK, 5.)—Lukács (Hód TC) 0:6,1:6, Balogh (Fehérgyarmat, 3.)—Dajka (Fehérgyarmat) 6:4,6:7,7:6, Szathmáry (MTK, 7.)-Kovács (Tálentum) 6:4,6:2, Balázs A. (Gödöllő, 2.)-Tili (Budaörs) 6:1,6:1. Nők: Király (Spartacus, D-Németh (IDOM) 0:6,1:6, Csordás (Pécs)-Kiss (Spartacus) 3:6,6:3,1:6, Kovács (ZT E, 3.)—Göböl (Grand-Slam) 6:2,6:2, Pump-Borsányi (Tálentum) 1:6,3:6, Klopcsik (Paks)—Batta (IDOM) 2:6,4:6, Székely (Tabán. 4.)—Mikó (Győr) 6:2,4:6, 6:3, Ágyelán (MTK, 5.)-Zubor(NYVTC) 6:3,3:6,2:6, Nagy (IDOM, 2.)-Kardhordó (Tálentum) 6:1,6:1. Hétvégi sportműsor PESTEK Futsal Felkészülési mérkőzés: Első Beton-Berettyóújfalu, újszegedi sportcsarnok, 18. Tenisz Seat-kupa országos férfi és női bajnokság, Hódmezővásárhely, Hód TC teniszcentruma, 10. SZOMBAT Labdarúgás Lakatos-emléktorna négy csapat részvételével, Szőreg. 15. Magyar Kupa, 1. megyei forduló: Apátfalva-Csanádpalota, Apátfalva. SZVSE-Kiskundorozsma, Szeged, Vasutas-stadion. Baks-Tömörkény, Baks. Csanytelek-Csongrád, Csanytelek. Újszentiván helybeliek—Deszh, Újszentiván. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik. Felkészülési mérkőzés: Algyő-Röszke, Algyő. 11. Teke Felkészülési mérkőzés: Ferroép-Szeged-BKV Előre, újszegedi teke- és bowlingcentrum. 10. Tenisz Seat-kupa országos férfi és női bajnokság, Hódmezővásárhely, Hód TC teniszcentruma, 10. VASAKNAP Labdarúgás Magyar Kupa, országos tábla: Tisza Volán-Békésszentandrás, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 17. Nagymágocs-Tompa, Nagymágocs, 17. Magyar Kupa, 1. megyei forduló: Üllés—Bordány, Üllés. Öttömös-Cartel Balástya, Öttömös. Ruzsa-Mórahalom, Rúzsa. Szatymaz-Sándorfalva, Szatymaz. Forráskút-Algyő, Forráskút. Zsombó—Kistelek. Zsombó. Domaszék-Pusztamérges, Domaszék. Zákányszék-Balástya, Zákányszék. Szegvár-Szentesi Kinizsi, Szegvár. Fábiánsebestyén-Székkutas, Fábiánsebestyén, 16 óra(l). Derekegyház-Mindszent, Derekegyház. IKV Alsóváros-USC Tanárképző, Szeged, Szabadság tér. UTC-Tápé. Szeged, Kertész utca. Szőreg—Károlyi DSE, Szőreg. FK 1899 Szeged-Újszentiván, Szeged, Vasutas-stadion Földeák—HFC, Földeák. Ambróztalva-Pitvaros, Ambrózfalva. Kübekháza-Kiszombor, Kiibekháza. Főnix Makó-H. Astra, Makó, MAK-pálya. A fábiánsebestyéni meccset kivéve valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik. Utánpótlás-bajnokság: Tisza Volán-Békéscsaba UFC.U13: 11.U15:13. Tenisz Seat'kupa országos férfi és női bajnokság, Hódmezővásárhely. Hód TC teniszcentruma, 10. TANULJON ÁLLAMI FINANSZÍROZÁSSAL! A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskola akkreditált képzései érettségizetteknek Csongrádon: • Banki szakügyintéző Számviteli szakügyintéző hétvégi formában. Az eredményesen végzőik felvételi nélkül folytathatják tanulmányaikat a főiskolán. Tájékoztatás és felvételi: Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola csongrádi tagintézménye Ingyenes telefon: 06-80-204-684 www.yszi.hu MáS,jnint azújság Friss hírek folyamatosan fiÖ Ingyenes on-line apróhirdetés Szegedi ki kicsoda? Moziműsor Virtuális városnézés Repülőjegy-adatbázis Cégregiszter Műveltségi tesztek Szépírói történetek Fórumok Eseménykereső A női kajakosok parádés teljesítménnyel kezdtek a világbajnokságon Magyar nap Németországban KAJAK-KENU Tegnap az ezerméteres selejtezőkkel és középdöntőkkel megkezdődött Duisburgban a kajak-kenu világbajnokság. Délelőtt a magyar kajakos nők remekeltek, mindhárom számban kiharcolták a döntőbe jutást. A délutáni számokban a szegedi Vajda Attila futamgyőztes lett, ez pedig döntőbe jutást ért. A szintén démászos Gyökös is bejutott a K4 ezres fináléba. Aki most Duisburgan tartózkodik, az nem sok naptejet használ. A víz, amiben versenyeznek a kajak-kenusok a világbajnokságon, melegebb volt, mint a levegő hőmérséklete. A vb tegnapi rajtján 13 fokot mutatott a hőmérő, igaz, a vízbe sem volt érdemes beborulni, hiszen az 14 volt. Jó hideg! Ezzel a női négyes (Paksy, Benedek, Kovács, Fazekas) 500 méteren nem foglalkozott, hiszen simán nyert és jutott a fináléba. Kovács Katalin is remekelt egyesben ezren, a legjobb idővel (4:11,023) került a szombati döntőbe. A pontevedrai Európa-bajnok svéd Paldanius csak 4:14,565-öt ment. A két fiatal, Kozák Danutia és Szabó Gabriella sem sokat teketóriázott, nyerte a futamát, és kvalifikálta magát a kilenc résztvevős döntőbe. A délelőtt zárasaként a C4 ezren a harmadik lett, így a Metka, Mike, Sáfrán, Balázs kvartett is finalista. Jó kezdés! A többiek csak azért nem harcolták ki az egyenes ágon való bejutást, Helyszíni beszámoló Az izgalmak egyre jobban fokozódnak Duisburgban. Lapunk olvasóinak jó hír, hogy mától már Mádi József kollégánk is a helyszínen tartózkodik, és számol bc az év legjelentősebb kajak-kenus eseményéről. Ma délelőtt az 500 méteres előfutamokat, majd délután a középfutamokat rendezik. Kovács Katalin a legjobb idővel került a döntőbe MTI-fotó mert nem lehetett, rájuk délutáni túlóra várt, azaz a középdöntő. Két egyessel indult a délután, legalábbis magyar szempontból. Kicsit javult a helyzet, már közel húsz fok volt. Benkő Zoli a döntőbe verekedte magát, az utóbbi Z(s)EPPELIN KÖRUTAZÁSOK Szeged, Fekete sas u. 17. • Tel.: 62/426-0841 On-line foglalás: www.zseppelin.hu Kárpátalja szept. 1.5 nap, busz, félpanzió 49 800 FI Prága, Drezda, Berlin szept. 12., 5 nap, busz, reggeli 67 500 Ft Törökországi körutazás szept. 14., 10 nap, repülő, félpanzió 179 800 Ft Benelux körutazás szept. 15., 7 nap, busz, reggeli 108 700 Ft Hajózás az Északi-tengeren szept. 3., 6 nap, busz, reggeli + 2 vacsora 102 800 Ft Párizs, Normandia, Bretagne szept. 5., 9 nap, busz, reggeli 139 800 Ft Bajorország: királyi kastélyok szept. 7., 6 nap, busz, reggeli 73 800 Ft Velencétől-San Marinóig szept. 9., 6 nap busz, reggeli 69 800 Ft A REPÜLŐS UTAK ARA AZ IUETÉKET NEM TARTALMAZZA INFORMACIOT KÉRJEN IRODÁNKTÓL! www.delmagyar.hu Szezon végi kiárusítás a La Scarpetta cipőboltbant NINDEN 5900 Ft ÉS 6900 Ft Szeged* Horváth H• u. 7. Nyitva: h.-p.: IO-18-ig szo.: IO-I 3-ig időszak eredménytelensége miatt ez lelkileg biztosan jót tett a kajakosnak. Futamában második lett, a brit Brabants verte meg. Jött Vajda. Méghozzá úgy, mint egy gőzhajó. A Démász-Szeged olimpiai bronzérmese rommá verte a mezőnyt, több, mint egy hajóval nyert. „Kicsit izgultam, féltem a délelőtt után! Tudtam, hogy nem hibázhatok, hiszen csak az első két versenyző kvalifikálta magát a döntőbe! Pénteken jól jön a pihenés, utána pedig a döntő!" - nyilatkozta lapunknak a pontevedrai Európa-bajnok. Délelőtt Kammerer és Kucsera Gábor hajója második lett a futamban. Délután a világbajnok duó megismételte ezt a teljesítményt, ez pedig szerencsére továbbjutást ért. A magyar páros a hűvös duisburgi vb-n azért rendesen megizzadt, nem volt sima a döntőbe jutásuk. Ekkor már csak két egységünk volt hátra. Kolortics és Kozmann kenu párosban, és a szegedi Gyököst (elsők lettek a futamban) is hajóban tudó kajak négyes. Szerencsére egyik egység sem hibázott, így parádésan indult a vb: minden versenyző a döntőbe verekedte magát. Egy olimpiai kvalifikációt érő eseményen pedig ez nagy dolog. SÜLI RÓBERT MAGYARORSZAG . - OLASZORSZAG válogatott labdarúgó mérkőzés LN 20:50órakor a Puskás Ferenc Stadionban! Jegyek eioveteiDen vásárolnátok az IBUSZ országos irodahálózatában! I ISZLAT ONVAGY X IBUSZ Szeged 6720 Oroszlán u 3. c Tel.: 06^2-471-177 E-rnaJI. K)65eibut2.hu Iskolakezdés Adidasban Minden 20 E Ft fölötti vásárlás esetén egy Adidas iskolatáskát adunk ajándékba! A kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze! —Hl" Az akció a készlet erejéig érvényes! ^I^ll1 Sodexso és az Accor utalványokat is beváltjuk I Szeged, Kárász u. 2. • Szeged Plaza dks Eledelgyűjtés a szegedi állatmenhelyen lakó kutyusoknak 2007. augusztus 11-én9 szombaton, 9-11 óra között a TISZA L KÖRÚTI FRAKK B«lvíro»i Kisállatcentrumban, a RETEK UTCAI MATCH áruházban á. a DAMJANICH UTCAI BAKÓ HUND állateledelboltban várják önkénteseink az adományokat. Számlaszámunk: HVB Bank 10918001-00000019-48600008 Kérésre csekket küldünk: 70/380-99-22 •^VTapPAncs, ADÉLMAGYARORSZÁG támogatjaH DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG OTTHON VAN! FM954 Rádió ÜJRA! Jegyárusítás a Szegedi Ifjúsági Napokra a Délmagyarország és a Délvilág ügyfélszolgálati irodáiban. SZEGEDEN BANKKÁRTYÁS FI Irodái Szeged, Kölcsey u. 5„ 62/310-933; Szeged, Szabadkai út 20. 62/567-8350 Szentes, Kossuth u. 8., 63/314-838 Makó, Szegedi u. 9-13., 62/213-198 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3- 62/242-419 Nemzetközi piacvezető vállalat ISO 9001 minősítéssel üzletkötőket keres Vezető nemzetközi cégcsoport divíziójaként 80 éve vagyunk jelen a világpiacon. Sikerünk termékeink kiemelkedő minőségének és a nálunk dolgozók megbízható munkavégzésének köszönhető. ÜZLETI ÉS SZAKMAI TÉREN EGYARÁNT SIKERORIENTÁLT ÜZLETKÖTŐKET KERESÜNK, AKIK CÉGÜNKET KÉPVISELIK AZ ALÁBBI RÉGIÓBAN: Csongrád megye Rendkívül ösztönző lehetőség magas kereset elérésére. Amit cégünk kínál: 1. Termékeink és a piaci kereslet magas jövedelmi lehetőséget kínál már az első évtől kezdve. 2. A havonta kifizetésre kerülő jutalék a vevőkör minél szélesebb körű kiépítésére ösztönöz. Elvárásaink: • Számlaképesség • Eredményorientáltság 3. Fix havi juttatás a kezdeti kiadásokra. 4. Intenzív alapképzéssel támogatjuk képviselőinket az eladás tárgykörében. 5. Előrejutási lehetőség a cégen belül mint tréner. • Középfokú végzettség • Saját autó (Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését) várjuk jelentkezését levélben 1476 Budapest Pf: 296 címre, vagy e-mailben 2007. augusztus 31 -ig a brigitta.czeiner@nch.com jelige: „Területi képviselő KD" N'CH HUNGARY KFT . KERNITE divízió