Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-10 / 186. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR* PÉNTEK, 2007. AUGUSZTUS 10. A szegedi pedagógus és családja soha nem gondolt a halálra Máriának csak a szíve új, az élete a régi Tálán hihetetlen, de alig vál­tozott meg az élete a szegedi Kónya Máriának és családjának azután, hogy az asszony több mint két éve új szívet kapott. - Hullámzó a hangulatom ­mondja hangosan felnevetve az újszíves Kónya Mária. - Mint másoknak is - jegyzi meg a sze­gedi pedagógus élettársa, Mányai Béla. A fentiek már jelzik, amit a kí­vülállók egy része talán másként képzel el: a kétgyermekes család teljesen normális, úgymond hét­köznapi életet él. A fiatal nő az el­só és idáig egyetlen, akin nem a fővárosban, hanem vidéken, Sze­geden hajtottak végre szív­transzplantációt. Magyarorszá­gon ő a 78. az újszívesek sorában. 2006. május 26-án az akkor 35 éves Kónya Máriát alig néhány óra választotta el a haláltól. Ér­dekes, hogy a családjában erre akkor senki nem gondolt. Utólag meg már nem volt értelme, pedig a súlyosan beteg nő volt „odaát" is, újra kellett éleszteni. Az asz­szony húga, Kónya Gyöngyi né­hány napja azt mondta, nővére végig nagyon optimista volt, ezért nem fordult meg a fejük­ben, hogy nem éli túl a szüléskor keletkezett és egyre súlyosabb szívproblémákat. Gyöngyi azt azért elárulta, a műtét előtti órákban, amikor még az is bi­zonytalan volt, lesz-e donor, ő magába roskadva zokogott, de amikor Mányai Béla felhívta, hogy bár ő nem tud semmit, ám az orvosok nagyon örülnek és a lélegeztetőgépre kapcsolt Mari­kát puszilgatják, megkönnyeb­bült, és újra reménykedni kez­dett. Szegedi lakásukban Kónya Má­ria és Mányai Bcla végtelen türe­lemmel hall­gatja visz­sza-visszatérő kérdéseinket: másként él­tek-e 2005. május 26. előtt, mint azóta. - Az új szí­vem tényleg alig hozott vál­tozást az éle­temben. Né­hány körül­mény persze megváltozott, például kerü­löm azokat a helyeket, ahol az átlagosnál nagyobb a fer­tőzésveszély, gyógyszert sze­dek és rendsze­resen sporto­lok. Az is ide­tartozik, hogy Szegeden két­havonta, Bu­dapesten pedig háromhavonta kötelező ellen­őrzéseken ve­szek részt. Ja, és tartózkodnom kellene a fizikai igénybevételtől, amit olykor meg­szegek - válaszolja Kónya Mária, majd némi töprengés után még hozzáteszi: - Talán még az is vál­tozás, hogy egy kicsit lassúbb, egy kicsit feledékenyebb vagyok. Az utóbbi mondatra Mányai Bcla mosolyogva rábólint, a spor­tolásra utalva pedig azt mondja, Marika többet is edzhetne. Eb­ben is egyetértenek, és a nő nyomban szobabiciklire pattan. Emlékeztetjük Mányai Bélát arra a korábbi, lapunkban megje­lent kijelentésére, ami a szívmű­Kónya Mária: Az új szívem tényleg alig hozott változást az életemben Fotó: Schmklt Andrea tét után nem sokkal hangzott el. A mackóalkatú férfi akkor azt mondta, amint lehet, megkéri élettársa kezét, amint tehetik, összeházasodnak. Az eljegyzés már megvolt, de az esküvőnek még nincs időpontja. Számos részletkérdésben meg kell egyez­niük, ugyanis az álláspontok eléggé eltérnek: az ara hét or­szágra szóló lagzit szeretne, a fér­fi pedig semmilyet. - Nem szeretem a nagy felhaj­tást, és nem a papír számít - ér­vel Mányai Béla, majd hozzáte­szi, hogy „nászúton" már voltak, I MÁ 1 m. ti; és van két gyermekük, a négy­éves Benedek és a kétéves Maja. Egy másik tévhitet is el kell oszlatnunk: május 26-ára nem második születésnapként emlé­kezik a család. Tavaly, az első év­fordulón felkeresték a szívt­ranszplantáció helyszínét, együtt ünnepeltek az orvosokkal, ápo­lókkal, nővérekkel, akik az első újszívesüket mindig nagy szere­tettelveszik körül. - Csak a kritikusnak mondott években ünneplünk, a következő jövőre lesz, majd utána ötéven­ként - mondják szinte egyszerre. Kónya Mária tudja, hogy kinek a szívét ültették be a szervezeté­be, és tavaly, a Szív a Szívért Ala­pítvány által az újszívesek össze­jövetelén találkoztak azzal a nő­vel is, akinek az első adatok sze­rint szintén jó lehetett volna a donor, de hamar eldőlt, hogy az a beteg asszohy nagy súlya miatt mégsem kaphatja meg. A szegedi újszívest egyébként a szívtranszplantáción átesetteket segítő Szív a Szívért Alapítvány felkérte, hogy legyen a kuratóri­um tagja, amit elfogadott. - Az elmúlt években az em­ÚT A SZÍVÁTÜLTETÉSIG |H Kónya Mária szívátültetését 2005. május 26-án Bogáts Gábor veze­tésével a Szegedi Tudományegye­tem orvostudományi karának szív­sebészeti osztályán végezték. Ma­gyarországon eddig csak Buda­pesten, a SOTE Városmajor utcai szívsebészeti központjában haj­tottak végre hasonló transzplantá­ciókat. Az akkor 35 éves beteget a belgyógyászati intenzív osztályon kezelték, mivel második terhessé­ge következtében súlyos kardio­miopátia alakult ki nála. A szív­izom megbetegedése folytán fellé­pő keringési elégtelenség miatt május elején császármetszéssel hozta világra Maját, ezt követően állapota jelentősen romlott. Élete veszélyben forgott, neve felkerült a szívátültetésre várók listájára. Azért döntöttek a szegedi műtét mellett, mert nem volt szállítható állapotban. Az operációnál a kar­diológiai központ szívsebészeti osztályát vezető Bogáts Gábor fő­orvosnak és Babik Barna aneszte­ziológusnak segített a SOTE két or­vosa, Szabolcs Zoltán szívsebész és Bobek Ilona aneszteziológus. berek nagy szeretettel közeled­tek felénk. Az utcán ismeretle­nek vagy rég látott ismerősök jöttek oda hozzám, biztattak, bátorítottak. Sokan elmond­ták, hogy nagyon drukkoltak nekem, szorítottak értem ­meséli a mindennapokról Kó­nya Mária. A harmadik diplomája meg­szerzése előtt álló asszony egyéb­ként egyelőre, de nem véglegesen feladja pedagógusi hivatását, né­hány napon belül rokkantnyug­díjba vonul. OLÁH ZOLTÁN i Nyári szervizakció a RENAULT-nál aug/^1-ig! IÍÍÉÍift^flMÍÉÍÉÉÉBL, Vezérműszíj csere 15% kedvezménnyel! Thalia, Clio, Mégane 1.4 esetén pl. 43 333 Ft Vezérműszíj csere esetén AJÁNDÉK gurulógyöngyös mosás! Kibővült ASSISTANCE szolgáltatás: Ingyenes szállítás és csereautó külföldön is, akár 5 évesnél idősebb Renault-jára akciósáron.* Szerviz szolgáltatásaink: • Garanciális és azon túli szerviz • Gyári alkatrészek értékesítése • Karosszériajavítás, -fényezés . Műszaki vizsgáztatás • Teljes körű kárügyintézés . Környezetvédelmi felülvizsgálat ' Kérjük, hogy az akciós, bruttó 6 000 Ft-os ár alkalmazásának részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Molnár 'Autóház Kft. • Márkaképviselet 6728 Szeged, Dorozsmai út 8. Tel.: 62/420-037 • 420-237 Nyitva tartás: H.-P.: 8-17, Szo: 9-12 — SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS — POLGÁRMESTERI HIVATALA az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 9. § (6) bekezdése értelmében közzéteszi a Szeged Móravárosi krt. - Katona József u. - Cserepes sor által határolt terület építési szabályzatát és szabályozási tervét azzal a céllal, hogy az érintettek a közzététel ideje alatt a tervvel kapcsolatban észrevételt tehessenek. A közzététel ideje: 2007. július 30-tól 2007. augusztus 3 l-ig. A szabályozási terv megtekinthető a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában és a városi főépítésznél (Szeged, Széchenyi tér 11.) Tényleg ebben hiszel? Reméljük, hogy nem. Inkább választod a szépet, a minőséget, a kényelmet, a jó megoldásokat, a harmóniát, a garanciát, a szakértelmet. De ha mégis az akciókban hiszel, válassz 17 kiemelt modellünk közül és a vételár 20 százalékát levásárolhatod nálunk. A Joy garnitúránál ez az összeg akár 17 0.000 Ft is lehet, amit bármire elkölthetsz. t*r V A részletekről érdeklődj a www.qmsbutor.hu honlapon, vagy személyesen az üzletben. 3 üléses kanapéágy 2 üléses kanapé 279.900 Ft 149.900 Fi Fotel 119.900 Ft Szeged, Fonogyári út 9. • Nyitva H-P 10-18 Sz 10-14 • Tel: 62 / 555 448 Butoráruhaz

Next

/
Thumbnails
Contents