Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-10 / 186. szám
4 • AKTUÁLIS" PÉNTEK, 2007. AUGUSZTUS 10. KÖRKÉP BORDÁNY. Megaproject 2007 címmel szervez találkozót a helyi kulturális és szabadidős egyesület hét európai uniós tagországból érkező szervezet vezetőinek és fiataljainak az ifjúsági információs pontban. A szombaton záruló nemzetközi találkozó célja, hogy az egyesület angol, finn, lengyel, portugál, bolgár és spanyol partnereivel közösen egy nemzetközi hálózatépítést célzó projektet dogozzon ki a Fiatalok lendületben program ajánlására. MÓRAHALOM. A homokhátsági speciális célprogramban október 15-éig tart a Homokhátsági Geocaching, azaz a Kincskereső játék. A játék során elrejtett kincses ládákat (geoládákat| kell megtalálni. Az első láda koordinátáit a homokhátsági falusi turizmus információs portálján találják meg az érdeklődők. A láda tartalmazni fogja a következő helyszín GPS koordinátáit. A játék részvevői az első helyszínen játékfüzetet kapnak, amelyet minden helyszínre magukkal kell vinniük. ÓPUSZTASZER. A dinnyetermesztés hagyományos módszereivel és eszközeivel, a dinnyecsőszök mindennapjaival és a gyümölcs érettségének felismerésével ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba. A skanzenben, a szegedi tanya udvarán 11 órakor kezdődő rendezvényen az érdeklődők megtudhatják, milyen sokféleképpen jelent meg a sárga- és a görögdinnye a hagyományos népi kultúrában. PUSZTASZER. A Csizmazia György országos természetfii m - fesztivál vasárnapig tart az Árpádmajorban. A mai nyitónapon 9 órától vetítik a versenyfilmeket, a 16 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón Mandur László, az Országgyűlés alelnöke mond beszédet. A szervezők 21 órakor grill- és bográcspartira várják az érdeklődőket. RÖSZKE. A helyi általános iskola augusztus 29-én, szerdán 9 órától tart pótvizsgát az iskola központi épületében. A tanévnyitót szeptember 3-án, hétfőn 9 órától tartják a sportcsarnokban. A tankönyvosztás augusztus második felében várható, ezzel kapcsolatos információt a központi épület bejárati ajtajára kifüggesztett tájékoztatón találnak az érdeklődők. SÁNDORFALVA. A nyári esték programsorozat részeként ma este 18 órától görkoris diszkót rendeznek a Széchenyi udvarban. A görkorcsolyával érkezők között ajándékokat sorsolnak ki. SZEGED. A Kézműves Pince & Galériában (Kálmány Lajos utca 21.) ma 18 órakor Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója nyitja meg Varsányi Anna festőművész kiállítását. A tárlat szeptember 8-áig munkanapokon 10-18 óráig, szombaton 10-14 óráig tekinthető meg. SZEGED-TÁPÉ. Negyedik alkalommal rendeznek tarhonyafesztivált Szeged-Tápén. 24 háromfős csapat verseng szombaton, hogy melyikük tud finomabb étket fózni. ÜLLÉS. Az anyatejes világnap alkalmából kismamáknak rendeznek ünnepséget ma 10 órától a Radnai utca 2. szám alatti foglalkoztató épületében. Az igazgató, a város és a kivitelező egy állásponton: minden rendben van Tömörkény - rohamtempóban hm<«XM»«I A nagy fölfordulás legalábbis aggályokat ébreszt sokakban: hogyan lesz itt tanévnyitó? Bejáráson egyeztetett a szegcdi Tömörkény gimnázium feszes tempójú felújításáról a város, az építő cég és az iskola vezetője. Bizakodnak. Mi is körbenéztünk; rengeteg munkást és sok-sok tennivalót láttunk. Bő egy hete írtuk, hogy válságtervet dolgozott ki a szegedi Tömörkény gimnázium igazgatója, mert nem látta biztosnak a szeptemberi iskolakezdést. A minap bejárást tartott az intézményben az iskola vezetője, a kivitelező Ferroép Zrt. vezérigazgatója, valamint a fenntartó városi önkormányzat alpolgármestere. Mi is körbenéztünk: a laikusnak hihetetlennek tűnik, hogy itt három hét múlva évnyitót tartanak. A főépület Tisza-parti bejáratánál csővezetékek merednek ki a földből, most bontják el a bejárat előtti lépcsősort. Lift még nincsen, most húzzák fel hozzá a liftaknát alulról és felülről - egyszerre. A mellette lévő tanteremben tátonganak a födémek, az ajtók helyén lyukakat látni, szerteszét törmelék, mindenhol vastag porréteg. A folyosók végén félkész mellékhelyiségek. Az udvar telis-tele törmelékkel, építőanyaggal, állványokkal. Daruval emelik be a tetőre való cserepet. Ha itt elkészülnek, jó néhány napos takarításra biztosan szükség lesz a beköltözés előtt. A Tömörkény új szárnya - ennek legszűkebb a határideje: szeptember eleje - kívülről még állványok alatt rejtőzik: Itt vakolni nem kell, mert vörös téglahomlokzattal épült. Beszerelték az ablakokat, de bent burkolnak, festenek, nincsenek meg a beltéri ajtótokok. Ahol nemsokára oktatóműhelyeket rendeznek be, ott most felhalmozva várakoznak a szigetelőanyagok, amelyek majd az épület másik oldalán kerülnek föl a homlokzatra. A lift még itt sincs kész, az legalább két hét. Mellette a mosdóhelyiséFotó: Schmidt Andrea geken is van még csinálnivaló. Egyik szakmunkás sürgeti a másikat, toporognak egymás hegyén-hátán. Látszik, hogy ilyen rohamtempóban és ennyire szűk helyeken csak zavarhatják egymást. Jóval többen dolgoznak, mint a múlt héten, úgy száznegyvenen nyüzsögnek az udvari csatatéren, az emeleteken, egészen a padlástérig. A patinás szegedi gimnázium tavaly óta újul és bővül hatszázmillió forint címzett támogatásból. Ha a szoros határidőt sikerül betartani, akkor is egy évig még egy fedél alattlakik" az intézmény az építőkkel az iskolában és a kollégiumban. DOMBAI TÜNDE MINDENKI BIZAKODÓ Hj Kühn János igazgatótól megkérdeztük tegnap, bizakodóbb-e az egyeztetés után. Lakonikusan felelt: „Igen. Minden rendben lesz." Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester elmondta, feszes programról tárgyaltak, de minden az eredeti terveknek megfelelően halad. Az új épületszárny szeptemberre elkészül, a régiben is el lehet kezdeni a tanévet, de ott folytatódik az átépités. A kilenc új tantermet és a kollégiumi szárnyat jövő szeptemberre adják át az építők. A Ferroép vezérigazgatója, Nemesi Pál szabadságát tölti, ezért szűkszavúan úgy kommentált: fenntartja múlt heti nyilatkozatát. Akkor elismerte, hogy kritikus a helyzet, de hozzátette, megoldják, nincs ok aggodalomra. Az iskola nem kényszerül albérletbe, a tanítást szeptemberben el lehet kezdeni a Tömörkényben. KÖZALKALMAZOTT SINTÉR ig| A bizottság nem hozott határozatot a gyepmesteri telep további üzemeltetéséről, nincs is erre felhatalmazása - tudtuk meg Kurucz Ferenc elnöktől. Megkérdeztük a városgondnokság vezetőjét is: visszavonja-e a döntést? Bodor János erre azt felelte, hogy nem, az intézmény augusztus 21-i hatállyal megszünteti a vállalkozóval kötött szerződóst, augusztus 22-étől pedig már egy közalkalmazott fogja ellátni a gyepmesteri teendőket. Bodor János egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki lesz az új gyepmester. JUTALOM AZ EMLÉKMŰRONGÁLÓ KÉZRE KERÍTŐJÉNEK A Szegedi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt folytat ismeretlen tettes ellen eljárást. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, augusztus 3-6-a között valaki eltulajdonította a szegedi Belvárosi temető I. világháborús emlékműve előtti két díszoszlopról annak négy darab, mintegy 25 centiméter nagyságú bronzból készült sólyom figuráját, valamint az emlékmű 5 centiméter széles és 265 centiméter hosszú vörösréz szegélyét. Az anyagi kár félmillió forint. Aki a bűncselekményről, annak körülményeiről vagy az elkövetőről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon (Szeged, Párizsi krt. 16-22.)vagy hívja a rendőrség 107-es, 112-es, a Bűnügyi Osztály 62/562-400-as (13-46-os mellék), illetve a Tfelefontanú 06-80-555-111 -es hívószámát. A nyomravezető 100 ezer forint jutalomban részesül. SZERELEMRŐL A REGIÓRÁBAN Ma délután 14 óra 10 perckor ismét jelentkezik a Magyar Televízió 1 -es csatornáján a Szegedi Stúdió körzeti magazinja, a Regióra. Beszámolnak a 6. szegedi nemzetközi veteránjármű-találkozóról, ahol egy 20-as évekből származó Buick és egy BSA motor felé azért fordult különleges figyelem, mert ezek voltak Szent-Györgyi Albert kedvenc márkái. Kulka János színművész és Vizsolyi Lívia fagottművész a szerelemről vallott saját hangján illetve hangszerén a szegedi Muzsikáló Udvarban. A nézőket a Szöllősy vonósnégyes kamaramuzsikája szórakoztatja. Péntektől homokos „tengerpartja" is lesz Békéscsabának. Hogyan és meddig, ez is kiderül a Regjórából. Bizottsági ülésen derült ki, ki után nyomoznak a csongrádi szőlőkivágás ügyében A gyepmester a gyanúsított Szólik Attilát, a csongrádi gyepmestert gyanúsítja a rendőrség az áprilisi szőlőkivágással. Ezt maga a sintér jogi képviselője jelentette ki az önkormányzat városgazdasági bizottságának szerdai nyilvános ülésén. A büntetőeljárás kapcsán meg szerettük volna kérdezni a gyepmester ügyvédjét, de ő nem kívánt nyilatkozni. Az elpusztított ültetvény tulajdonosa, Nagypál Sándor képviselő úgy véli, beigazolódott sejtése. Elszólta magát a csongrádi gyepmester ügyvédje az önkormányzat városgazdasági bizottságának szerdai nyilvános ülésén. A grémiumnál a korábban felmentett sintér kezdeményezte meghallgatását, amelyre jogi képviselőjével együtt érkezett. Az ülés második napirendi pontjaként tárgyalt téma kapcsán a gyepmester meghatalmazottja, dr. Jánosi László elöljáróban kijelentette: „Nagypál képviselő úr büntetőfeljelentést tett a rendörségen, ami miatt Szólik Attila ellen büntetőeljárás van folyamatban". Az elnöklő Kurucz Ferenc többször visszakérdezett, hogy milyen eljárás, mire az ügyvéd elmondta, hogy a szőlőkivágásos ügyről van szó. Mindez jól hallható a nyilvános ülésről készült hangfelvételen, amely a jegyzőkönyv alapjául szolgál. Az ügyvéd azért hozta föl a tárgyhoz nem tartozó ügyet, mert szerinte összeférhetetlenség miatt - Nagypál Sándor képviselőnek nem lenne szabad részt vennie a bizottsági meghallgatáson. A képviselő ott is, és később lapunknak is leszögezte: ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Az ügy kapcsán meg szerettük volna kérdezni Szólik Attila ügyvédjét, de ő nem kívánt nyilatkozni, csak amiatt értetlenkedett, hogy hogyan tudhat a sajtó olyan dolgokról, amelyek bizottsági ülésen hangzottak el. Válaszunkra - miszerint a nyilvános ülésen készült jegyzőkönyv bárki számára hozzáférhető - már nem volt kíváncsi, s mielőtt lecsapta a telefont, perrel fenyegette meg lapunkat. A meghallgatást egyébként azért kérte Szólik Attila, hogy korábbi munkáltatója, a vele vállalkozói szerződésben álló városgondnokság vonja vissza a felmondást. Levelében melyet a városvezetéshez juttatott el - kifejti, őt hamisan vádolták azzal, hogy kínozta a gyepmesteri telepen lévő állatokat, és bántotta volna a telep mellett lakó családot. Ennek igazolására hatósági állatorvosi szakvéleményt mellékelt, illetve azt a rendőrségi levelet, amelyben a telep mellett lakó család cáfolja a Szólikot ért vádakat. Egyúttal leszögezi, hogy „semmi törvénybe ütközőt vagy állatkínzást nem tett". - Beigazolódni látszik sejtésem - reagált az szőlőkivágásos ügy új fejleményeire Nagypál Sándor, akinek mintegy egymillió forint kára keletkezett abból, hogy 556 négyszögöles telkén mind a 804 szőlőtőkét elfűrészelték. Hozzátette, szerinte amiatt álltak rajta boszszút, mert a városgazdasági bizottság előtt is elmondta a gyepmesteri telep üzemeltetésével kapcsolatos véleményét, illetve a rongálás napján beszélt a városgondnokság vezetőjével, és beszámolt neki arról, hogy a sintértelepen élő bérlőket zaklatja Szólik Attila. B. D. Nagypál Sándor döbbenten állt az elfűrészelt tőkék között Fotó: Bíró Dániel