Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-08 / 184. szám

1 SZERDA, 2007. AUGUSZTUS 8. • SPORT" 17 Alonso távozhat LONDON (MTI) Brit lapértesülés szerint Ron Dennis, a Forma-l-es McLa­ren-Mercedes-istálló csapatfőnö­ke kijelentette, hogy szabad az út Fernando Alonso előtt, ha távoz­ni akar. A megbízhatóságáról közis­mert The Times című napilap a wokingiaktól származó informá­ciókra hivatkozva azt írta, hogy Dennis közölte Alonsóval: men­jen, ha akar. „Megértem, hogy ezt mondta, mert elege van belőle. Ron amúgy felettébb haragszik mind­két pilótára" - nyilatkozta az in­formátor. A The Times szerint elképzelhető, hogy Alonso, akit 2009-ig köt szerződés a McLa­renhez, visszatér a Renault-hoz Giancarlo Fisichella helyére, esetleg Ferrarira vált, de az sem kizárható, hogy a BMW-nél vagy a Toyotánál köt ki. A spanyol világbajnok, akinek az éves fizetése 15 millió euró, a magyar GP-n csapattársával, a brit Lewis Hamiltonnal történt afférja után kijelentette: „vagy Hamilton, vagy én." Ausztrálokat vertek MUNKATÁRSUNKTÓL Magabiztos győzelemmel kezdte szereplését a Világliga nyolcas döntőjében a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely kedden, a B csoport nyitótalálkozóján 15-8-ra verte az ausztrál csapatot. Ke­mény Dénes együttese ma a házigazda németek ellen száll vízbe 19 órától. A 17 fős keretből a Szeged Beton kapusát, Baksa Lászlót nem nevez­ték a mérkőzésre. A TEGNAPI EREDMENYEK: A csoport: Szerbia-Egyesült Államok 13-3, B csoport: Magyarország-Ausztrá­lia 15-8 (3-1,5-1,5-2,2-4). A magyar gólszerzők: Molnár T. 3, Kiss G. 3, Biros 2, Szívós 2, Madaras 2, Hosnyánszky, Kis G.r Fodor. Emléktorna Szőregen MUNKATÁRSUNKTÓL A Szőregi Rákóczi Sport Egye­sület augusztus 11-én hatodik alkalommal rendezi meg az au­tóbalesetben elhunyt labdarú­gója, ifj. Lakatos Árpád emléké­re a tornáját. Az eseményen Uj­szentiván, Tápé, Tiszasziget és Szőreg labdarúgócsapata vesz részt. • A klub vezetői szombaton 13.45-től a Szőregi Rákóczi SE sportpályájára várják a drukkere­ket, hogy 14 órától a szőregi ró­mai katolikus temetőben közö­sen megkoszorúzzák az elhúnyt sírját. A tornát Lakatos Árpád és Kormányos Gábor, a CSLSZ fő­titkára nyitja meg. A PROGRAM A program, 15 óra: Tápé-Tiszaszi­get; 16.10: Újszentiván—Szőreg; 17.20: a két vesztes a 3. helyért; 18.30: a győztesek döntője; 19.50: díjkiosztás. Megkezdte a felkészülést a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Maradt a két amerikai Hétfőn sok mendemondának vetett véget a kosárlabda NB IA csoportjában küzdő Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli azzal, hogy elkezdte felkészülését az 1 új bajnokságra. Elek András el- 1 nők most sem tudott egyebet mondani: „Addig nyújtózko­dunk, ameddig a takarónk ér!" Sok rossz hír terjengett az elmúlt hetekben a Bodrogi Bau Vásárhe­lyi Kosársuliról. Többen tudni vélték, hogy a rossz anyagi hely­zet miatt nem is küldték el a ne­vezésüket. Más pedig arról be­szélt, hogy a két amerikai ide­genlégiós már vissza sem jön. A rosszindulatúak pedig már fes­tették az ördögöt a falra, misze­rint teljesen széthullott a kosár­labda NB I A csoportjában meg­kapaszkodott csapat. Aki azonban Elek András klub­elnökkel beszélt, az megnyugod­hatott, hiszen mindenkinek azt mondta: „Szabadságon vannak a játékosok, éppen ezért semmifé­le hírt nem tudok mondani. Majd az első edzésen kiderül minden." A sportvezető annyit azért elis­mert, hogy eléggé nehéz anyagi helyzetben látnak munkához. Hétfőn este véget ért a Kosársuli kosarasainak hathetes pihenője, s Czuprák László edző irányításával a Hódtói Sportcsarnokban meg­kezdődtek a tréningek az új baj­nokságra. - Az elmúlt szezonban szereplő játékosaink közül mindössze hár­man hiányoztak: Drahos Gábor­nak éppen az edzés előtt született meg a kislánya - természetesen a foglalkozásról igazoltan volt távol. Az amerikai Brooks még otthoni ügyeit intézi, de továbbra is Vásár­helyen fog játszani. Augusztus 27-ére sikerült neki repülőjegyet NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo(« delmagyar.hu MUZSIKÁLÓ UDVAR Helyszín: Városháza udvara (Széchenyi tér 10.) 20.30 óra: Gregor József­emlékkoncert. Fellépnek: Rálik Szilvia, Vajda Júlia, Szvétek László, Szegedi Csaba, Harazdy Miklós. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Augusztus 29-éig felújítási munkák miatt zárva tart. Nyitás augusztus 30-án. BALÁZS BÉLA TEREM 18.30, 20.45 óra: Kellemetlen igazság. Színes, feliratos amerikai dokumentumfilm. CSÖKE JÓZSEF TEREM 18.15, 20.30 óra: Egyre távolabb. Színes, feliratos kanadai film. GRAND CAPÉ 19 óra: A 13-as. Fekete-fehér feliratos francia film; 21 óra: Konyec - Az utolsó csekk a pohárban. Színes magyar film. PLAZA CINEMA CITY Lecsó. Színes m. b. animációs film: 12.30, 13.30, 14.45, 15.45, 17, 18, 19.15, 20.15 óra. Mert azt mondtam. Színes feliratos film: 13.30, 16.15, 18.15, 20.15 óra. Az elhagyott szoba. Színes feliratos film: 14.14, 16.30, 18.30, 20.30 óra. Ocean's 13 -A játszma foly­tatódik. Színes feliratos amerikai akcióvígjáték: 12, 15.30, 17.45, 20 óra. A fantasztikus négyes és az ezüst utazó. Színes m. b. amerikai­német akció-kalandfilm: 13.15, 17.45 óra. Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes m. b. angol-amerikai fantasyfilm: 13, 14.30, 16, 17.30, 19, 20.30 óra. Transformers. Színes feliratos amerikai sci-fi akciófilm: 19.30 óra. Die Hard 4.0. Színes, m. b. amerikai akciófilm: 15.15, 19.45 óra. Harmadik Shrek. Színes, m. b. amerikai animációs film : 12, 14, 15.45, 17.30 óra. A Karib-tenger kalózai: A világ végén . Színes, ni. b. amerikai kalandfilm: 13 óra. VÁSÁRHELY 15.30 óra: Felkavar a szél. Színes, feliratos német film; 18, 20.30 óra: Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes, m. b. angol-amerikai film. SZENTES 15.30 óra: Miss Potter. Színes, feliratos angol-amerikai roman­tikus film,­17.30 óra: Harry Potter és a Főnix Rendje. Színes, m. b. angol-amerikai fantasy; 20 óra: Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed. Színes, m. b. amerikai akciófilm. KÖZÉLET SZEGED A Nemzetiségek Házában 15 órakor görög, 15.30 órakor szlovák, 16 órakor örmény és lengyel nyelvóra. A máltai játszótéren 15 órakor: egészség- és életmódnap. A felsővárosi minorita templom­ban 9.30 órakor: baba-mama klub. A Közéleti Kávéház rendezvénye a Fekete Házban 17 órakor: Jelmezek, álmok, dívák - Papp Janó jelmeztervező munkáiból kiállítás. Tárlatvezetéssel egybekötött beszélgetés. Az újszegedi ligetben 17-19 óráig: a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület ingyenes jógagyakorlása. ALGYŐ A faluházban (Búvár u. 5.) 9 órakor: hatósági állatorvosi ügyfélfogadás (dr. Haraszti Péter); 9 órakor: Fiesta tánciskola (Pálinkó Lujza és Lengyel Zoltán|. KONCERT. BULI SZEGED A Casablanca Kávézó és Port Royal Étteremben 19 órakor: Zenél a Poptarisznya. A Boleróban 19 órakor: RETROck and roll táncos buli Kréterkarcsival. A Sing-Singben 23 órakor: Rádió88 17. birthday party. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3| B galériájában megnyílt XIII. Szegedi Művésztelep kiállítás, mely augusztus 31 -éig, munkanapokon 10-18 óráig látható. A Kass Galériában, a Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti kiállítóhelyén Fülöp Ilona és Mester Kata grafikusművészeti kiállítása szeptember 23-áig tekinthető meg. A Fekete Házban szeptember 9­éig látható Jelmezek, álmok, dívák Papp Janó jelmeztervező munkái és Á felejtés iszaprétegei alól - száz éve született Buday György című kiállítások; december 31 -éig látogatható így öltözött a szögedi nemzet, a szabó szakma dicsérete kiállítás. A tárlatok nyitva tartása: hétfő kivételével naponta 10-17 óra között. A Magyarországi Volksbank Zrt. szegedi bankfiókjában (Klauzál tér 1-3.) megnyílt Pacsika Emília textilművész Aranytartalék című kiállítása. A Móra Ferenc Múzeumban (Roosevelt tér 1-3.) megnyílt a Körös-Maros Nemzeti Park ­ahogy mi látjuk... természetfotó­kiállítás, mely szeptember 3-áig tekinthető meg; megnyílt Rejtett szépségek - Remekművek vendégségben kiállítás, mely szeptember 16-áig látható; Térbe zárt pillanat. Sztereo-, fotókiállítás szeptember 30-áig tekinthető meg. Brooks (jobbról, világos mezben) és Freeman továbbra is a Kosársuliban játszik Fotó: Tésik Attila szerezni. A kölcsönjátékosként nálunk szereplő Jarosevics vissza­tért Szombathelyre, ha azonban ott nem kell, akkor mi visszavár­juk. Czuprák László edző, aki mel­lékállásban igen szerény díjazás mellett dolgozik, első névsorolva­sásán Gémes, Nyilas, Kováts, Uta­si, Böszörményi, Kukla, Vas, Csor­ba, Elek, Freeman és az elnyűhe­tetlen dr. Borbáth jelent meg. Nyi­las és Freeman esetében a részvétel meglepetésként hathat. - Freeman márciusban megsé­rült vállát az orvosi vizsgálatok alapján mégsem kellett megműte­ni - magyarázta a klubelnök, majd így folytatta: - Az amerikai játékos három hónapos rehabilitációja au­gusztus 15-éig tart, utána két hétre hazamegy, de szeptember elején bekapcsolódik a munkába. Nem kis feladatot jelent majd Nyilas István játékának megszervezése, hiszen rá nekünk is szükségünk lenne, ugyanakkor őt kérték fel az NB I/B-be felkerült Szedeák szak­mai irányítójának. A vásárhelyiekbe beívódott a kosárlabda szeretete. Népszerű ez a sportág a városban, amit a mérkőzéseken megjelenő nagy létszámú nézőközönség bizonyít. - Az önkormányzat továbbra is minden segítséget megígért. Egyetlen klubnál sem elegendő azonban a városi támogatás. A szponzorok most sem tolonganak az ajtónk előtt, de a vezetőség fo­lyamatosan tárgyal több céggel is ­van köztük biztató is. Az alapél­NÉMETORSZÁGI munkahelyre ma­gyar munkáltató jó kereseti lehető­séggel, azonnali belépéssel alkalmaz szak- és betanított munkásokat SERTÉSCSONTOZÓ MARHAVÁGÓ TÖLTŐ FEJCSONTOZÓ AUTÓFÉNYEZŐ munkakörökbe. Érdeklődni: 1/471-9543,1/471-9547 vagy export@pannonbau.hu SOLE-MIZO Zrt. szegedi munkahelyre keres s külkereskedelmi előadót elvárás: • legalább középfokú szakirányú (külkereskedelmi vagy közgazdasági) végzettség • középfokú angolnyelv-tudás Kérjük, fényképpel ellátott önéletrajzát a Sole-Mizo Zrt. Szeged, Budapesti út 6. címre „Külker" jeligével augusztus 10-ig eljuttatni. Ha sport és mozgás, akkor Szeged\/árosiSport/ga z g atóság S Egáz-Dégáz FÖtD GÁZ ELOSZTÓ KÖZLEMENY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MOL Földgázszállító Zrt. 2007. augusztus 9-én, 10.00 órától 14.00 óráig Hódmezővásárhely települést érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez,. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. A MOL Földgázszállító Zrt. és az Egáz-Dégáz Földgáz­elosztó Zrt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Egáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság vünk éppen ezért évek óta nem változik: addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér - hangoz­tatta Elek András klubelnök. SÜLI JÓZSEF Megérkezett Drahos Gábor azért nem tudott az el­ső edzésen részt venni, mert felesé­gének két héttel korábban jelentkez­tek a szülési fájdalmai, s este már meg is született Drahos Leila. - Csodálatos érzés volt, hiszen az egész szülés alatt ott voltam, s én vághattam el a köldökzsinórt ­mondta lelkendezve az újdonsült apuka. Azt is elárulta, hogy Leila 50 centivel és 2940 grammal született. 'OH.* Tatradol Travel 6721 Szeged, Szent István tér 6. Tel.: 62/487-835 • info@tatradol.hu RENDKÍVÜLI UT AZÁSI KEDVEZMÉNYEK! Utazások: légkondicionált luxusautóbusszal! Augusztus 28-31. Észak-olaszországi kirándulás Veronai Aréna - Verdi: Nabucco EU.: félp., elh.: 2-3 ágyas hotelszobákban Részvételi díj: llllll liW helyett 45 800 Ft/fo Szeptember 2-5. Lengyelország-Szlovákia Krakkó, a kultúra városa EU.: félp., elh.: 2-3 ágyas tus/WC-s szobákban Részvételi díj: 37 700 Ft/fő Szeptember 7—16. Spanyol tengerparti üdülés LJoret de Marban EU.: félp., elh.: .2—3 ágyas hotelszobákban Részvételi díj: %zmivtr; helyett 89 900 Ft/fő Október 18-31. Spanyolország-Portugália körutazás FII.: 12 alk. reggeli + 6 alk. vacsora, elh.: 2-3*-os hotelszobákban Részvételi díj: XLÓI IIOII 1'I.T helyett 159 000 Ft/fő Az ár tartalmazza az utazóit, tzájlást fi az rltáiáir! r ; ^ A világ 60 országában jelenle­vő amerikai multinacionális cég magyarországi képviselete Csongrád megye területére TERÜLETI KÉPVISELŐT keres. Ha Ön jó kommunikációs készségű, sikerorientált és a műszaki területek iránt fogékony, jelentkezzen! Ingyenes képzést és verseny­képes jövedelmet biztosítunk. Elvárások: jogosítvány, személygépkocsi. Fényképes önéletrajzát a következő címre várjuk 2007. augusztus 16-ig. PURE SOLVE Kft. Szőnyi Józsefné 1476 Bp. Pf: 296 e-mail: mszonvi@nch.com

Next

/
Thumbnails
Contents