Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-31 / 177. szám
16 •MOZAIK" HÉTFŐ, 2007. JÚLIUS 30. A NAP SZÍNESE Szegedi öbölátúszók Csak az utolsó pillanatban döntötték cl Nagyntihályék, hogy próbára teszik magukat a Balatonfüred és Tihany közti hétvégi öbölátúszáson. A szegcdi família nem várt sikert ért el a Wesselényi-emlékversenyen: a nagycsaládos kategóriában diadalmaskodtak. Az ötfős csapat, amelyet dr. Kovács Tímea ügyvéd, és két fia, a 13 éves Dimovics Dániel és a nyolcéves Dimovics Dávid, valamint unokahúga, Nagymihály Adrienn és nagynénje, dr. Zoltán Teodóra csongrádi fogorvos alkotott, a jó idő hatására határozta el, hogy indul a 3,5 kilométeres távon. Idén álltak először rajthoz. A gyerekek miatt választották ezt a távot a Balaton-átúszás helyett, mégis a fiúk viselték a legjobban a kihívást, hiszen edzésben vannak: az idősebbik vízilabdázik, a fiatalabbik pedig úszik. A családban egyébként mindenki sportol legalább amatőr szinten, így szinte együtt haladtak, és mindtjszsze tízperces különbséggel értek célba. Mintegy másfél órán át tempóztak a 23 fokos Balatonban. Az átúszás után Tihanyban pihenték ki fáradalmaikat: ott maradtak egy kicsit strandolni. Kiír volt, így ugyanis hiába a győzelem, nem tudják, mit nyertek, mert lemaradtak a Füreden megtartott eredményhirdetésről. Az este meglepetése volt, amikor az interneten felfedezték, hogy ők a győztesek. Terveik szerint jövőre megpróbálkoznak az idén az öbölátúszással egy időben megtartott Balaton-átúszással is. D. T. A. KALENDARIUM 05 óra 20 perc 20 óra 20 perc Változóan felhős idő kelte: nyugta: kelte: nyugta: 22 óra 14 perc 06 óra 41 perc ISTEN ELTESSE! OSZKÁR Az Oszkár a régi germán Ansgar névből ered. Jelentése: isten(ség), dárda, szarvast kedvelő. Ezen a napon ünnepel még: Hona, Helcn. EZ T0RTENT A nyertesek (balról jobbra): Dimovics Dávid, dr. Zoltán Teodóra, Nagyntihály Adrienn és Dani a Balatonnál Fotó: l)M/l)V Lapunkban írtuk ezen a napon: 1 éve: A szállodák mellett egyre népszerűbbek a kempingek is Szegeden és környékén: hatból négy már üzemel, kettőt felújítanak. 5 éve: Miniszter várta az állomáson a szegedi Szánéi családot, közülük került ki az intcrcity négymilliomodik utasa. A házaspár és a gyerekek ajándékot kaptak, így meglepetéssel kezdődött a balatoni nyarlás. 10 éve: Csongrád megyében támad a szalmonella: hetek óta növekszik a hasmenéssel, hányással járó fertőző megbetegedések száma. 0RV0SMETE0R0L0GIA A gyenge hidegfront csökkenő vérnyomással, állandó álmosságérzettel jár. Jellemző a migrénes fejfájás. térségünk lelett többsrá megrwvefcytk a felhőzet de csapadék kialakulására mái nem kek számtan Kefiemes. tnéreetelten meleg, nyári tdó lesz o 2T Morahalom 26° 25° KAitwfszont o 25° o 25° Békéscsaba 25° 26° Szolnok 25° 25° Kecskemét 25° O 25° Orosháza f\ 25° vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Elemte derült, száraz időre számíthatunk csapadék nem valószínű, azonban a hét végén nyugat tetői megnövekszik a tefcózet majd szombaton mái töfcMefé várható záporeső, esefleg zivatar kialakulása A hőmérséklet jelentősen visszaesik CsótArtók Szerda o Max:26 Mhr.14 feiül Péntek o es, gs Max:29 Mtn02 Derük Max:33 Min:ir Változó Max:23 HHn:17° Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 90 cm (hőfoka 26,5 °C), Csongrádnál -145 cm, Mindszentnél -21 cm. A Maros Makónál -58 cm. —— A NAP VICCE Egy parasztbáesi a város főutcáján tehenet árul. Arra jár egy rendőr, és azt mondja: - Itt nem szabad árulni. Mit szólna, ha elvenném a tehenét? - Örülnék, mert rendőr lenne a vejem. EZ NEM VICC! PÁRIZS retur repjegy 19 900 Ft + ill. Air Francé DUBLIN retúr repjegy 21 000 Ft + ill. fapados a LONDON retúr repjegy 26 000 Ft + III. Malév last minute üdülések: KORFU apartman 39 900 Ft-tól KRÍTA apartman 49 900 Ft-tól MAILORCA hotel 3*, félp. 109 900 Ft-tól MALÉV AIR TOURS KFT. Szeged Nagyáruház, Passzázs sor, Jókai u. 7 •Tel.: 62/471-871 A NAPOS OLDALRÓL. A 14 éves Bánfalvi Zita életében különösen fontos szerepet tölt be a testmozgás, hiszen nemcsak versenytáncolni tanul, de acrobikozik is. A Ságvári Endre Gyakorló Altalános Iskola 8. évfolyamát szeptemberben kezdő lány még nem járt versenyen, de készül rá. Ekkor majd remélhetőleg bemutathatja azokat a táncokat, amelyek a leginkább közel állnak a szívéhez: a szambát és a rumbát Fotó: Karnok Csaba Bravúros visszatérés és szülinap Natty és Jean-Paul Belmondo Fotó: MTI Hamarosan visszatérhet a mozivászonra lean-Paul Belmondo. A 74 éves francia filmsztár a Vittorio De Sica által 1951-ben forgatott Umberto D. című film újrafeldolgozásában vállal szerepet - közölte Belmondo felesége. Natty Belmondo a Le Párisién francia napilapnak elmondta: férje nagyon örül, hogy visszatérhet a film világába, bár még nem írta alá a szerződést. A De Sica-filmet Egy férfi és kutyája címmel Francis Huster francia KOS (III. 21—IV 20.): Munkatár7M. i sai szemében ma nagyot nőhet a tekintélye, miután sikeresen elvégez egy nagy felelősséggel járó feladatot. Befektetési ügyei zűrösen alakulnak, legyen nagyon óvatos. BIKA (IV 21—V. 20.): Egy soha * I vissza nem térő lehetőségről hall, amibe be szeretne fektetni. Először gondolja át anyagi helyzetét! Kérdezzen meg egy hozzáértőt is, valóban kihagyhatatlan-e a dolog. {V} IKREK (V 21—VI. 21.): Kisebb ! anyagi nehézségei támadnak, de azzal nem javít a helyzeten, ha egész nap csak aggodalmaskodik ezek miatt. Egy kis pluszmunka hamar megoldhatja a problémát. RÁK (VI. 22—VII. 22.): Ahhoz, ^^ l hogy új üzleti vállalkozásait beindíthassa, nagyobb összeget kell befektetnie, mint amire számított. Kerülje a munkahelyi vitákat. Aj^ OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.): **?Egy rég elfeledett személy ma ismét feltűnhet. Azt hitte, soha nem látja viszont. Szerelmet jeleznek a csillagok. De legyen óvatos, tanuljon a múlt történéseiből! SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.): A hosszú < ^^íés fárasztó nap után elmegy bará-^J taival egy új szórakozóhelyre jriejve^urai íéüqiAv óta szeretne kipróbálniA^irapfOT^m?.."Kan^j lett érdekes beszélgetések is wn7a %•»•„ Yví. 1 ti színházi és filmrendező készíti el újra. Bclmondót utoljára a 2001-ben forgatott Amazoné című filmben láthatta a közönség. Ezt követően a francia színész visszavonult. Szélütés érte, jobb oldalára félig megbénult, és beszédkészségét is elvesztette. Egy évvel később azonban annyira rendbe jött, hogy oltár elé vezette élettársát, Nattyt. 2003 augusztusában pedig negyedszer is apa lett, mikor megszületett kislánya, Stella. - Az a kívánságom, hogy ez a hatalmas ország ismét érje el azt az elismerést, amit egykor megkapott. Jelenleg ez nincs így. Remélem, hamarosan sok változás következik - ezt 60. születésnapján kívánta fogadott hazájának Arnold Schwarzencgger, aki testépítőből lett filmsztárrá. 1984-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, később Kaliforniai kormányzójává választották. - Az életkor csak számokat jelent a születési anyakönyvi kivonaton. Az a fontos, hogy mit Isten éltesse! Arnold Schwarzencgger 60 éves . Fotó. MTI bír az ember feje és a teste, és nekem még mindkettő sokat bír. Nem érzem magam hatvanévesnek, és a koromhoz képest káprázatosan jól érzem magam nyugtatta meg a sajtót Schwarzencgger, aki tegnap ünnepelte születésnapját. /w\ MÉRLEG (IX. 24—X. 23.): Ha tewwi heti, nyisson számlát! Pénzét tegye a bankba, ott biztonságban van, ráadásul kamatozik is. Ne hordjon magánál sok pénzt, inkább váltson hitelkártyát! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.): Lehet, I hogy egy hétvégi utazást tervezget egy messzi helyre, vagy távol élő rokonaihoz. Társa több odafigyelést szeretne, ezért az estét töltse vele. Jk , NYILAS (XI. 23—XII. 21.): Egy üzI leti ügy nem a tervei szerint alakul, és ez kissé bosszantja. Munkahelyén furcsa pletykák terjengnek, de jobb, ha oda se figyel ezekre, kizárólag a tényekre hallgat. jj^ BAK (XII. 22-1.20.): Egyik roko'JKk. na. aki gyökeres változtatásokra készül az életében, érdekes dolgokat mond önnek. Barátja, aki hosszú időre eltűnt az életéből, most szeretne visszatérni önhöz. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.): A vezeiltéssel legyen nagyon óvatos! Ne hagyja, hagy bárki elvonja a figyelmét, koncentráljon! Nagy a balesetveszély, ha teheti, a tömegközlekedési eszközöket vegye igénybe! ; HALAK (II. 21-111.20.): Jó híreket ' kap postán, s ez bearanyozza a |lőt családi ügyeire! Roj türelmes, és segítse, támocsaládtagjait. Gépjármű hitelügyintézéssel forduljon az Erste Leasing autófinanszírozási Zrt-hez ! Újdonság: tehermentes gépjárművére visszhitel ügyintézése! Részletes tájékoztatást és teljeskörü szolgáltatást kínálunk új és használt, motorkerékpár, személy-, kishaszon-, nagyhaszon-gépjármü, nagy értékű eszközök, berendezések finanszírozásához. Hitelügyintézés, biztosításkötés, eredetiség vizsgálat, átírási ügyintézés egy helyen. Erste Leasing Autófinanszírozási Zrt. Szeged, Széchenyi tér 17. II. emelet 218-as iroda 62/555-901,20/4747-406 ERSTE. LEASING