Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-27 / 174. szám

• A K T U A L I S • PÉNTEK, 2007. JÚLIUS 27. V\OA,HP4RK LAKÓPARK íXlMtóYAfiORSBW A Vadaspark lakópark helyén a már nem létező honvéd kollégium felirata virít A térképen megállt az idő SZABADKAI ÚT KÉTFÉLEKÉPPEN A Vadaspark lakópark helye a boltban vásárolható Szeged-térképen (balra) és a cégünk által kiadott Cégregiszterben található mappán. Komoly bajban lenne az a turista, aki a Vaszy Viktorról elnevezett teret keresné Szegeden. A Széchenyi téri Tburinform pa­vilonban kapható hatalmas, 660 forintos térképen ugyanis híre-hamva sincs a tér­nek. Mint ahogyan az M5-ös autópálya Szegcd-Röszke szakasza, valamint a Bajai és a Dorozsmai utat összekötő elkerülő út is csak épül a térkép szerint. Az impresszum szerint 2005 augusztusában zárták le az adatokat azon a Nyíregyházán készült Szeged-várostérképen, amelyet a Szé­chenyi téri Tourinform pavilonban vásárol­tunk 660 forintért. Az atlaszon idegenforgal­mi információkat, házszámozást, buszvona­lakat és a megállók helyét is megtaláltuk. Ar­ra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire pon­tos a topográf, megfelelően tudnak-e tájéko­zódni rajta a városba látogató turisták. Legszembetűnőbb, hogy az M5-ös autópá­lya Szeged-Röszke szakasza, valamint a Ba­jai és a Dorozsmai utat összekötő elkerülő út csupán tervezetként szerepel a térképen. A baktói városrészben is akad néhány baki: négy évvel korábban az 56. utcát lakossági kérésre - egy itt lakó egykori munkásőr kez­deményezésére - Akácos utcára keresztelték, a térképen azonban még a régi számozott ut­canév szerepel. Sebaj, így legalább New York­ban képzelheti magát a Szegedre látogató tu­rista, ha az 56. és az 59. utca sarkára beszél meg randevút. A városrész Erdőkerülő és Er­dészház utcáit sem találni a térképen. Tápén a Horgony és a Madarász utca által határolt terület, a Tanító tér is szellem placc. A belvá­rosban is akad olyan tér, amelyet keresve sem találtunk: a Belvárosi mozi és a színház kö­zötti Vaszy Viktorról elnevezett teret. A tér­képkészítők viszont nem maradtak le arról, HOVA TUNT A HIÚZ ÉS A TEVE? „:, A Vadaspark lakóparkot sem érdemes keresni a Nyír-Karfa Bt. 2005 augusztusában lezárt Szeged térképén, azt ugyanis nem tüntették fel. így egy egész állatkerttől fosztják meg a városba látoga­tókat, hiszen itt található a Hépárduc, a Teve, a Hiúz és a Láma utca is (a Cégregiszter által ki­adott 2007-es térkép feltünteti ezeket az utcá­kat). Ellenben az egykoron a park területén talál­ható, de ma már nem létező Damjanich János honvéd kollégium felirata ott virít a térképen. hogy az Új-Petőfitelepen a korábbi Bronz ut­cát néhány éve Bronz sorra keresztelték. A Szeged térkép hátoldalán a belvárostér­kép és az utcajegyzék mellett néhány Csong­rád megyei település - Deszk, Domaszék, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz, Tiszasziget, Újszentiván és Zsombó - térképe is megta­lálható, akárcsak az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparké. A város hivatalos portálján, a www.szeged­varos.hu weboldalon szintén a Nyír-Karta Bt. térképe díszeleg. A felhasználók három külön­böző méretben tölthetik le. Ez azonban pon­tatlanabb, mint a nyomtatott utódja, hiszen ezen 2003. január 10-én zárták le az adatokat. HORVÁTH LEVENTE ŐSZRE ÚJ TÉRKÉP A FIRBÁS STÚDIÓTÓL A szegedi Firbás Térkép Stúdió digitális állománya naprakész várostérképpel rendelkezik, de az utol­só nyomtatott változat három éve jelent meg. - Szeptemberre várható a negyedik, javított kiadás, ami már tartalmazza a legfrissebb változásokat: a lakóparkokat, az egyetemi intézeteket, az autópá­lyát és az elkerülő utakat, a házszámozást és a kiskerti utcaneveket - mondta el Firbás Zoltán. Forrás: DM-gyüjtés KÖRKÉP ALGYŐ. Anna-napi búcsút tartanak a hét végén a településen. Szombaton 10 órakor kezdődik az algyőiek és a községből elszármazottak találkozója a faluházban. 19 órakor barokk kamarakoncertet adnak az SZTE Zenekonzervatóriumának végzett hallgatói a Szent Anna-templomban. Vasárnap 10 órától ünnepi szentmise kezdődik, 15 órától lovas kocsis felvonulás lesz a templomtól a faluházig. 16 órától ünnepi műsort láthatnak a faluház színháztermében. Fellép az Algyői Néptáncegyüttes, az Algyői Hagyományőrző Citerazenekar, a Szegedi Művészeti Alapiskola flamenco táncosai. 17 órától Sebő Ferenc és együttese ad koncertet. BAKS. Ma és holnap rendezik az idei falunapokat. A rendezvényen átadják a pályázati támogatásból a faluház előtt létrehozott közösségi teret. Az ünnepségen részt vesz Baks testvértelepülése, Csíkpálfalva delegációja is. Ma a Seres Formáéit?, szombaton este 7 órakor L. L. Junior és a V-Tech együttes lép fel. A programokra minden érdeklődőt várnak a szervezők. FORRÁSKÚT. Szombaton 16.30-tól hip-hop csoport Tartja edzését a művelődési házban. Az érdeklődők hip-hop, brcak és egyéb modern táncokat tanulhatnak. KÜBEKHÁZA. Teljes gőzzel folynak a holnap esti Operettfalu előkészítő munkálatai. A rendezők ­gondolva a várható melegre ­öntözőkocsikat béreltek az aszfalt hűtésére, valamint a faluba érkezőket nemcsak kaláccsal, hanem hideg ásványvízzel is kínálják majd. MÓRAHALOM. Jean-Luc Turlure francia festőművész alkotásai augusztus 4-éig tekinthetők meg az Aranyszöm Rendezvényházban. RÖSZKE. Horgászversenyt tartanak a falunapi rendezvényen augusztus 4-én a Holt-Tisza röszkei Lisztes szakaszán. Gyülekezés 6.30-kor, a verseny 8-tól fél 12-ig tart. Nevezési díj kétezer forint, nőknek és 18 év alattiaknak ezer. Nevezni lehet Márki Jenő • egyesületi titkárnál a ,.'06-20/9858-111 -es telefonon. A verseny ideje alatt csak a versenyzők horgászhatnak ezen a szakaszon, egyébként 6-tól 14 óráig horgászati tilalom lesz. További részletek: horgaszegyesulet.roszkenet.hu. SZEGED. A KÉK Fészek Közhasznú Egyesület és a Szegedi Szent József jezsuita lelkészség szombaton a rendalapító Loyolai Szent Ignác emlékünnepén, negyedik alkalommal hívja közös ünneplésre az érdeklődőket. 8 órától rendezik a kispályás focibajnokságot, a IV. Szent Ignác Kupát a Hattyas-sori futballpályákon. 10 órától családi és közösségi vetélkedő kezdődik. 9 órától az imaiskolában különböző imamódokat ismerhetnek meg a Bolyai utca 22. szám alatti meditációs teremben. Hallhatják még P. Biacsi Dávid SJ előadását Egy jezsuita szerzetes közel-keleti tapasztalatai címmel a Szent József-templomban 15 órakor. Lesz még süti iskola, táncház és színi előadás is. 19 órakor püspöki szentmise a Szent József-templomban. DM-grafika Élelmet kapnak a tüntetők A Csongrád Megyei Gazdakör ma­ga nem szervez tüntetést, de szo­lidaritást vállal a szabolcsi de­monstrálókkal, akiknek tegnap élelmiszert vittek. MUNKATÁRSUNKTÓL Szerdától péntekig a szabolcsi gyü­mölcstermelők figyelemfelhívó de­monstrációt tartanak a 4-es fóúton. Záhonytól alig tíz kilométerre a gaz­dák azért zárták le a forgalom elől a fél útpályát, mert így akarnak ér­vényt szerezni követeléseiknek. - A Csongrád Megyei Gazdakör szolidaritást vállal a demonstrálók­kal - tudtuk meg Kiss Istvántól, a szervezet sajtószóvivőjétől. A csongrádi gazdák egyelőre nem ter­veznek hasonló tüntetést térsé­günkben, mert szerencsére régiónk­ban nem okozott akkora kárt a téli fagy, mint az északi megyében. A sajtószóvivő kiemelte, a szabol­csi emberek túlnyomó többsége a zöldség- és gyümölcstermesztésből, illetve az ehhez kapcsolódó ágaza­tokból (gyümölcscsomagolás, kon­zervipar] él. Most azonban akadnak olyan területek, ahol egy kisebb ko­sárra való almát sem tudtak össze­szedni. Annak ellenére, hogy a dél-alföldi régiót nem sújtotta az időjárás, az itt élő gazdálkodók segítik északi társaikat. Tegnap egy autónyi élel­miszert - ötven kiló kolbászt, szalá­mit, húsz kiló szalonnát, illetve burgonyát és zöldséget vittek a tün­tetőknek. FOLYÓSZÁMLA-KIVONATOK ÉRKEZNEK Az APEH az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek részére júliusban és augusztusban, a gazdálkodó szervezeteknek október 1-31. között postázza a folyószámla-kivonatokat és a 2006. évre felszámított késedelmi pótlékról szóló értesítéseket. Az adóhatóságnak évente egyszer értesítenie kell azokat az adózókat, akiknek áz előző naptári évre késedelmi pótlékot kell fizetniük, vagy akiknek a folyószámláján tartozás, túlfizetéses egyenleg mutatkozik. Akiknek nem kell 2006. évre késedelmi pótlékot fizetniük, de a folyószámlán 2006. december 31 -én volt |akár tartozásos, akár túlfizetéses) egyenleget mutató adónem, szintén kapnak értesítést. Az APEH kéri az adózókat, hogy figyelmesen olvassák el a kiküldött borítékban található tájékoztató levelet. AKLUBNEXT A PARLAGFŰ ELLEN Másfél hónapig tartó parlagfű-mentesítő akcióba kezdett a Klub Next Szeged. A fiatalok tegnap Petőfitelepen mérték fel a parlagfűhelyzetet. Ahol gyenge fokú fertőzést tapasztaltak, ott maguk távolították el a növényt, ahol erősebbet, azt jelentették az önkormányzatnál. 17 MILLIÓS CSALÁS Üzleti, befektetési célra és ingatlanvásárlásra hivatkozva csalt ki pénzt, több mint 17 millió forintot ismerőseitől egy nő Szentesen és Hódmezővásárhelyen. Az üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsított Smuta Máriát 2004 májusa óta főként az ismeretségi körébe tartozó személyektől 200 ezer és 3 millió forint közötti összegeket kért kölcsön, ám a pénzt nem fizette vissza. A nyomozás eddigi adatai alapján a rendőrségnek nyolc sértettről.van tudomása, az okozott kár pedig meghaladja a 17 millió forintot. A hatóság az eljárás jelenlegi állása alapján nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a 46 esztendős nő további személyeket is megtévesztett. Nagy Ervin bokaszalag-szakadással játszik a Maríca grófnőben Balszerencsés táncos-komikus A Marica grófnő Dóm téri próbáján balesetet szen­vedett a színpadon a csütörtökre virradó éjjel, két óra előtt a táncos-komikus. A Zsupán Kálmánt alakító Nagy Ervin bokaszalag-szakadás miatt hol mankóval, hol tolókocsiban játszott a tegnapi főpróbán. A budapesti Katona József Színház legtehetségesebb fiatal színésze, a számos filmből is ismert Nagy Er­vin nagyon készült a Dóm téri bemutatkozásra. Szokásos prózai szerepköréből való kiruccanásnak tekintette, hogy a világsztár szoprán, Lukács Gyön­gyi partnereként báró Zsupán Kálmánt játszhatja. Múlt héten hétfőn a nagyszínházi próbáról Bátyai Edina fesztiváligazgató torokfájással vitte a fül-orr-gége klinikára, ahol antibiotikumot írtak fel gyulladására. Néhány nap alatt fel is épült. A szerda esti végtelenített próbán is sziporkázott, pará­dés mozgásával és remek humorával elkápráztatta kollé­gáit is. Biztosan fáradt lehetett már, amikor éjjel 1 óra 49 perckor a másodszorra próbált II. felvonásban egy piru­ettes ugrásból maga alá fordult bokával érkezett a szín­padra. Fájdalmas jajkiáltásából a többiek is azonnal tud­ták: haj van. Egyik pillanatról a másikra bedagadt a boká­ja. Hívták a mentőket, akik megállapították: valószínű­leg nem tört el. Az új klinika sürgősségi ügyeletére szállí­tották, ahol az orvosok a röntgenfelvétel birtokában im­•már biztonsággal mondhatták: nincs törése, részleges szalagszakadást szenvedett. Kocsis László Szúnyog teg­nap délután a szegedi sportolók és táncosok orvosához, Varga Endre professzorhoz is elvitte. Nagy Ervin fájda­lomcsillapítókkal, speciális műanyag rögzítőkötéssel és mankóval kora este már a nagyszínház színpadán, pró­bált. A tegnap esti főpróbán bicegve játszott és énekelt, a táncos részeket a koreográfus-asszisztens, ifjabb Zsu­ráfszky Zoltán csinálta meg helyette. Nagy Ervin késő este így is tolókocsiba kényszerült. Bátyai Edina elmondta: ma döntenek arról, hogyan oldják meg az esti premiert. A bemutatót és az azt kö­vető két előadást is biztosan megtartják, hiszen össze­sen 12 ezer ember szeretné látni Eszenyi Enikő rende­zésében a népszerű Kálmán-operettet. H. ZS. Nagy Ervin mankóval és a bonviván, Nyári Zoltán a tegnap esti főpróba előtt a Dóm téri színpadon Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents