Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-23 / 170. szám

6 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2007. JÚLIUS 21 Hajnalban egymással ordítoztak: legyen már csönd Türkiz a Balaton - mosni lehetne benne Két dugó, négy koccanásos bal­eset - kalandos volt az út a Ba­latonra. Hét végére menekül­tünk oda a hőség elől. A türkiz színű vízben iszap-úszósapkát viselőkkel találkoztunk, és lát­tunk légkondicionált sátrat. Az árakat is vizsgáltuk. Tanulság: dinnyét inkább itthon vegyünk. Ötkor keltünk, ahogy elterveztük. Az indulással mégis megcsúsz­tunk, és hét órakor még csak Asotthalomnál jártunk. Kilenc­kor pedig már egy dugóban ül­tünk Dunaföldvár előtt. Célunk ­és úgy tűnt, minden magyar így volt ezzel szombaton - a Balaton. Csongrádiak az aranyparton Az aranypartot, és Szegedről az egérutat választottuk, nem az autópályát. A tóhoz közeledve egyre több türelmetlen, veszélye­sen manőverező sofőrrel talál­koztunk - jó néhányat közülük viszontláttunk az út szélén, be­tétlapot töltügettek. A koccaná­sos baleseteket 15 kilométerrel Siófok előtt kezdtük számolni: négyet láttunk. Nem terveztünk előre, nem foglaltunk szállást. Az Aranypart kempingben faházat kértünk, de egy napra nem adtak. Ha egy hétre jövünk, akkor egy négysze­mélyest éjszakánként 22 ezer 400-ért bérelhettünk volna. ­Mindennel fel van szerelve, ide már csak jönni kell - indokolta a viszonylag magas árat a recepci­ós lány, majd közölte a sátor, két fő, kisbusz kombináció egy napi díját: 4 ezer 880 forint. Délben érkeztünk, a partra a legnagyobb hőségben sétáltunk le. A bőrgyógyászok által tiltott időszakban sokan fürödtek, na­poztak. A 17 éves Gyöngyi saját bevallása szerint veszélyesen él ­nem használ naptejet. A lány egyébként szegedi, barátaival csak a hét végére jött. Találkoz­tunk csongrádiakkal is, tőlük megtudtuk: este szegedi buli lesz a Beach House-on, a Rádió Plusz élőben jelentkezik Siófokról. Iszapfejből a vízinövények A hőségben hiába kerestünk felüdülést a türkiz színű, tisz­ta vízben, a 30 fokos Balaton inkább volt alkalmas mosásra, mint úszni. Csilla és Szilvesz­ter napernyőt szúrt a meder homokjába, és nyakig vízben söröztek. A fiú iszapot pakolt a fejére, így védte magát a naptól. Csilla az esztétikum jegyében vízinövényekkel dí­szítette barátja alkalmi úszó­sapkáját. Kukoricát, forró kukoricát ­kerekezett el mellettünk egy árus, mi pedig a parti áraknak néztünk utána. - Ami otthon 300 forint, az itt 450 - próbált meg hosszú távú következtetést levonni egyetlen étlap alapján egy lány, majd elbizonytalanodva hozzátette: vagy lehet, hogy ezt csak álmodtam? Délután négyre megkétszere­ződött a fürdőzők száma - a hő­ségriasztás talán mégis hatásos. - Sajnálom, hogy nem születtem német turistának. A rákvörös jobban állna, mint ez a tanyai barna - beszélt vágyairól egy fia­talember, más népi megfigyelé­sekből tartott kiselőadást: ha ho­workania Munkát keres? Regisztráljon bonlapunkon és csatolja önéletrajzát, hogy a munkaadó önre találjon! www.workania.hu A Délmagyarország és a Délvilág partnere. Több mint tízennégy éve Magyarországon működő, győri központú nemzetközi kereskedelmi társaság, mely piacvezető az alvástanácsadás területén ambiciózus munkatársakat keres előre leszervezett előadások megtartására. mályosan látjuk a túlpartot, másnap jó idő lesz. Ez a szép a hazai nyaralásban Ahogy a hőség csillapodott, fel­fedeztük a kempinget. Utolsó sátras emlékeink alapján nem is számítottunk meleg vízre a tuso­lóban és szappanra a kézmosó­ban - kellemes meglepetés, hogy mégis volt. De nem számítot­tunk lakókocsi elé kötött labra­dorra, német juhászra, színes DINNYÉT ITTHONRÓL • A gyros 650, a sült hekk 299 tíz dekánként. A hamburger és egy adag kovászos uborka majdnem egy árban van: az előbbi 450, utóbbi 410. Kinek melyik éri meg. A dinnye vi­szont biztosan nem jó vásár Siófokon, kilója 129 forint. Csúszda: egy menet 150 fo­rint, wakebord egy órára 1700 forint, ami úgy értendő: 3000 plusz 1700, de ez csak a pénztárnál derül ki. Ez a vá­laszték annak, akinek a labda és a frízbi unalmas. égősorral díszített, tévével és hű­tővel komfortosított sátrakra sem. Kedvencünket, a légkondi­cionálóval hűtött sátrat mások is megbámulták. A legnépszerűbb esti program itt a gyékényen sörözés volt. Az éjszakai fürdőzés a kemping strandján tilos, azt éjjelre bezár­ják. Máshol sem tempóztak so­kan a vízben, inkább a parton ro­mantikáztak. Hajnalban a szomszédban lakó horkolására ébredtünk, majd vé­gighallgattuk, ahogy két sátor la­kói egymással ordítoznak, hogy legyen már csönd. Három maga­biztos és hangos lány cigarettát követelt tőlünk. Balra van a bolt - közöltük szándékaink szerint segítőkészen, mire megkaptuk: tipikus magyar parasztok va­gyunk. Ez a szép a hazai nyaralásban ­gondoltuk, de délelőtt a Balaton újra türkiz színű volt, tiszta és hívogató. GONDA ZSUZSANNA HYUI1DRI Hovány DM Kft., 6727 Szeged, Algyői u. 39., Tel: 62 551 800 Üronunyog togyoiztái Ivélloroltál és lorgslna viszonyulnál luggitnl: 3.9-8.2 9100 km. károssnyag kibocsátás Ivéltozatttl is forgalmi viszonyoktól fiiggáon): COz 104-195 glkm. A képnn Itlholi ouló ifazliáció. Az okció idAlortomo: 2007. július 9 ISI o készlet ecetéig Előadóink az üzletágban a legjobban felkészített és fizetett szakemberek, akik a legrövidebb időn belül üzleti céljaikat valóra váltották! Legjobb előadóink 1.500.000 Ft felett keresnek havonta. Sikerorientált kollégák számára, akik felismerik a magyar piacban rejlő kimen'thetetlen lehetőségeket, vezetői pozíciót ajánlunk! „ Feltétel: legalább középfokú végzettség, jó kommunikációs készség, vállalkozói igazolvány, személygépkocsi. Érdeklődni a 96/523-538-as telefonszámon 9-15 óráig a megjelenés napján. Veszélyes és nem veszélyes hulladékok, szállítása (ADR), kezelése, hasznosítása hatósági engedélyeztetés, szaktanácsadás, műszeres vizsgálat szennyezett felület és iszapfogó műtárgy tisztítása DESIGN KFT. 6000 Kecskemét, Ipar u. 6. Tel: 76/485-046 Fax: 76/483-197 Mobil: 30 399-27-98 info adesignkft.hu www.dcsignkft.hu Képviseletek: 5000 Szolnok 1165 Budapest 6722 Szeged Ságvári krt. 4. Margit u. 114. Moszkvai krt. 8. Tel.: 56/413-032 Tel.: 1/401-46-36 Tel.: 62/542-345 Üzleti hiteikártya átutalási funkcióval! H) V/on hrtetow *Ut fedezet netkuli hitei CIB Üzieti Hitelkártya 6 CIB BANK hullámhosszon A«7ok ásza! »* mm in >33 www.db.hu Vtfrdt fiók £*:«» Veged. ktvi Mrrohert « ! 1.1 f*2t554-<>4lt Veged II fiók »"22 S/t .ed. Merev « h e Tel: (tOi«3."»l»

Next

/
Thumbnails
Contents