Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-21 / 169. szám

16 "TV-MŰSOR" SZOMBAT, 2007. JÚLIUS 21. rv 2, 14.2S Született feleségek Amerikai vígjátéksorozat Hat hét telt ei a/óta. hogy Andrew Van De Kamp hadat üzent az anyja ellen A végső ütközetet a Széplaki Megyei Bíróságon készültek megvívni, Bree pedig tudta, hogy vér fog folyni, csak azt nem tudta, hogy a felmentő sereg már ütőn van. Danielle telefonhívására a meghallgatás előtt megjelennek Bree nevelőszülei, Eleanor és Henry Mason. Miután sikerül elintézniük, hogy elnapolják a tárgyalást, meg­próbálják kibékíteni anyát és hát. ám a helyzet sokkal bonyolultabb, mint azt gondolták volna. Eközben a kis Lity felügyeleti jogát átmenetileg Solisékra bízza a bíróság. HtL Klub, 18.30 A hálózat csapdájában Amerikai akciófilm-sorozat Angéla Bennett (Brooke Langton) szoftverjavítóként és szabadüszó programozóként dolgozik külön­böző társaságoknak, melyek képvi&lóivel kizárólag az interneten keresztül tart közvetlen kapcso­latot. Angéla élvezi az üj technológia biztosította munkavállalói függetlenséget és szabadságot egészen addig, míg egy átlagos napon titokzatos csomagot kézbesítenek számára. A csomagban egy kézi számitógépet talál, amelyen keresztül egy Varázslónak nevezett titokzatos személlyel kerül rövid, de annál furcsább kapcsolatba. Duna Tv, 23.10 Tetthely Német krimi Holtan találnak egy lányt a diszkóban. Megmérgezték. Az áldozat legjobb barátnője, Tina ügy gon­dolja, a szórakozóhely DJ-je, Lupo a tettes. A szálak egye jobban összekuszálódnak: újabb áldozat, zsarolás, féltékenység Batic és leitmayr felügyelő nehéz feladat előtt áll. A kitartó nyomozás végül meglepő eredménnyel zárul. 6.00 TV 2-matiné. Rajzfilmek 10.50 A vadon naplója. Angol természetfilm-sorozat [12] 11.25 Babavilág 12.00 Rém rendetlen család. Amenkai vigjátéksorozat. 9. Az én két fiam 12.30 Hetedik mennyország. Amenkai filmsorozat. 36 Bürokrácia 13.25 IAG - Becsületbeli ügyek Német amenkai krímisorozat, 178. A fordulat 112) 14.25 Született feleségek Amenkai vigjátéksorozat. 42 Ne nézz rám! (121 15.25 Csillagkapu Amenkai sci-fi akciósorozat 18. Az Őrszem 112] 16.25 Rex felügyelő Osztrák-német krimisorozat. 119 Emiékezetkiesés 112] 17.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói Német amenkai kalandfilmsorozat. 8. Azaranykesztyú|12] 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Magellán Tudományos utazás a Föld körül 1121 19.30 Activity Magyarország legnépsze rübb társasjátéka. Műsorvezető Szu­lák Andrea |12] 20.15 Dzsungelból dzsungelbe Amerikai-francia vígjáték 22.20 Balhé 0.20 Patkányinvázió Német thnller (161 2.10 Ed 3.00 Magellán 20.15 Dzsungelból dzsungelbe Cromwell nem Is sejti, hogy mi vár rá, amikor visszatér Afnkába, hogy volt feleségétől elkérie a válás kimondásához szükséges utolsó papi­rakat. A New York-i üzletembert ugyanis egy hú várja a repülőtéren. Egy flü. aki Martin fia. ám a férfinak fogalma sem volt a létezéséről. Mar­bn kénytelen hazavinni magával újdonsült hát. Mimi-Sikut. aki eddigi életében csak az afnkai dzsungelt látta, és bár New York is dzsungel a maga nemében, a fiút mégis rengeteg meglepetés várja űj otthonában Meg kell tanulnia ugyanis városi hú módjára viselkedni k l. u b 5.30 WS Teleshop 6.00 MegaMan. Japán animációs sorozat [12] 6.20 Kölyökklub. Benne: Tsubasa kapitány Digimonok. Vadmacskakommandé. Hupikék törpikék Blinky Bili kalandjai 9.00 Disney-rajzfilmek. Kis tini hős Mickey egér klubja Gumimacik 10.10 Receptklub 10.25 06-91334-455. Hívjon! Játsszon! 11.30 Ötletház. Szórakoztató otthonteremtő magazin 12.00 Híradó - Déli ki-adás 12.10 Autómánia. Autósmagazin 12.45 Isteni sugallat Amerikai filmsorozat. II. évfolyam. Segí­tő szándék 1121 13.40 Forma-1 Német Nagydíj, Hockenheim Az időmérő edzés közvetítése élőben 15.30 A hálózat csapdájában Amenkai akciófilm-sorozat. Visszatérés [121 16.30 Apja ha Amerikai vígjáték 112] 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Fókusz-plusz Magazin [12] 19.30 Szupervihar Amerikai katasztrófafilm, 24-2. [12] Utána: hírek 23.00 Dr. Moreau szigete Amenkai kalandfilm 116] 1.00 Szökőárban Amerikai akciófilm [16] 2.30 Az elnök emberei Amerikai filmsorozat. Váratlan bejelen­tés [12] 3.15 Fókusz (ism.) [12] 19.30 Szupervihar Az időjárási jelenségeket kutató központ különös erősségű vihana figyel fel a Mexikói-öbölben, amely hatalmas pusztítást hagy maga után. Eközben Chicagóban a hőhullám okoz súlyos áramellátási gondokat. Mindennek tetejébe a meteorológusok egy sarkvidéki eredetű viharos légtömeget észlelnek, amely a számítások szerint éppen Chicago térsé­gében egyesülhet a dél felöl előretörő trópusi vi­harral, és így minden idők legpusztítóbb szupervi­harát idézhetik elő a város felett. Amy, a rámenős nporter kutatni kezd a gyanús áramkimaradások miatt... 5.10 5.20 5.23 5.50 8.00 8.30 9.05 9.30 10.00 11.00 11.30 12.01 12.10 12.40 13.35 14.25 14.55 15.25 15.55 18.00 19.00 19.28 19.30 19.50 20.00 20.15 21.15 22.10 23.35 23.40 23.50 1.45 Válaszd a mozgást! Hajnali gondolatok Kárpát expressz Napkelte. Benne: Tüskevár Éretlenek Válaszd a mozgást! Momentán Református Istentisztelet Klipperek. Magyar tévétilm Klipperek Hírek Fejlesztés alatt Testi mesék Izom Az Ushuaia-expedíció Francia természetfilm-sorozat, 126. A leviatánok slvatap, 2. Autóvízió MaxMotor TS - Bajnokok Ligája A szezon legszebb pillanatai Északnyugati átjáró Amerikai film Ötkarikás történetek Luxor-show Fold-tv Híradó este Balatoni nyár Ötöslottó-sorsolás Szép remények Angol tévéfilmsorozat. 44. Szép remények Fenyő-koncert Híradó Benne: időjárás-jelentés Sporthírek Az éjszaka és a város 116] Műsorzárás 20.15 Szép remények R.: Julián Jarrold. Fsz.: Pip - loan Gruffud (Hevér Gábor), Miss Havi-sham - Charlotte Rampling (Szegedi Erika) Dickens regénye sok feldolgozást megért. Erőszak, vad indulatok és viktoriánus gyengédség kevere­dik az író talán legnagyszabásűbb művében. Fő­hőse Pip, az árva fiű. aki az életnek csak a sötét oldalát látja, egészen addig, amíg össze nem hozza a sors a gazdag és különc Havisham kisasszony­nyal és annak fogadott lányával, a szép és gőgös Estellával. 5.20 5.23 5.50 8.00 9.00 10.05 10.15 10.45 11.30 12.00 12.02 13.05 13.30 13.55 14.10 15.05 15.55 16.35 17.30 18.00 18.25 18.50 19.00 19.30 19.50 19.54 19.55 20.00 20.05 20.35 22.10 23.40 23.45 2.15 Hajnali gondolatok Kárpát expressz Napkelte Napkelte-plusz Karancstalvi szökevények Márta meséi Tinik, tenisz, szerelem Szívtipró gimi Zentai Anna nótafelvételeiből Déli harangszó Válaszd a tudást! KorszakAlkotás Natura Vác Afrika 2042. Európa kastélyai Szerb ortodox egyházmúvészet Válaszd a tudást! Magánbeszélgetések Európa állatkertjei Momentán Membrán Esti mese Mirr-Mutr kalandjai. Magyar bábfilmsorozat Az igazi btcikli Halló, halló! Híradó este Balatoni nyár Sporthírek Időjárás-jelentés Verssor az utcazajban Kultúrház Menzel meséi: Pacsirták cérnaszálon Az élet derekán Hapló Márai Sándor: Napló Hapnyugta Szerelmetes térjem - azaz hová is tettem a méregfiolát? 10.45 Szívtipró gimi Drazic ráveszi Anitát arra, begy lopjon a szupermar­ketben Az izgalmas kaland azonban nem hozza tartósan lázba a lányt. Emiatt kettejük között nézeteltérés alakul ki Les szerebié a legmodernebb technikát alkalmazni a grmiben. ám Charlie más megoldást javasol, nem a fiú által kiválasztott mód­szert. Ma és Melanie próbára teszik Ryant a hu egyik kijelentése nyomán. A világszerte nagy sikert aratott ausztrál filmsorozat kifejezetten fiataloknak, bzenéves kamaszoknak készült 5.25 Duna tér 5.35 Gazdakör-válogatás 6.05 Halak, vizok... 6.35 Félix levelei 6.45 Tweeniek 7.10 Don Quijote, La Man-cha lovagja 8.40 Magyar népmesék 8.50 Félix és a vadállatok 9.15 Cimbora 9.45 Lizzie McGuire 10.15 Agora 11.15 Talpalatnyi zöld 11.45 Híradó 12.05 Isten kezében 12.35 Élé népzene 13.05 Kenyér, szerelem, és... 14.40 A tücsök és a hangya 15.35 Formációs Táncok Magyar Bajnoksága. Miskolc. 2007 16.30 A világörökség kincsei 16.45 Próbaidő a sivatagban 17.15 Mundi Romani 18.00 Híróra 18.30 Mese 19.00 AvörösPimpemel Angol tévéfilmsorozat 20.00 Hallgass a szívedre! 21.30 Duna-sport 21.40 A hentes 23.10 Tetthely 0.45 Impressziók Lengyel filmetűd 1.05 Híróra 1.45 Labdarúgó-mérkőzés 3.40 Kettészelt égbolt 4.40 Duna-sport 4.50 Isten kezében 21.40 A hentes R.: Claude Chabrol Sz. Antonio Passalia. iean Yanne. Mario Beccara. Pascal Ferone. Stephane Audran Egy kisvárosi hentes. Popaul megismerkedik Hélene­nel, a tanítónővel egy ismerős pár lakodalmán. Ismeret­ségükből mély barátság alakul ki. A kisvárost egy soro­zatgyilkos tartja rettegésben. A környéken fiatal lányokat szuikálnak halálra Hélene az osztályával kirándulni megy az erdőbe. Hirtelen a fiatal feleség holttestére buk­kannak. akit nemrégiben szúrtak agyon Legnagyobb döbbenetére a holttest mellett megtalálja azt az öngyúj­tót. amelyet korábban ő ajándékozott Popaulnak. A nyo­mozónak nem árulja el titkát 6.30 Fehér tenyér. Magyar filmdráma 8.15 Apácashow 2. Amerikai vígjáték 10.00 Garfield. Amerikai animációs vígjáték 11.20 Öcsikém 2. -A londoni küldetés. Amerikai családi kalandfilm 13.00 Megrendezett halál. Amerikai filmdráma 14.30 A pánik hete Angol filmsorozat 15.00 Csak lazán! Amerikai vígjáték 17.00 Ünneprontók ünnepe Amerikai vígjáték 19.00 Kidobós - Sok flűg disznót győz Amerikai vígjáték ff..- Rawson Thurber. Fsz.: Vince Vaughn, Christine Taylor, Ben Stiller, Justin bong Stephen Root 20.30 Az osztály Amerikai filmsorozat 21.00 Álmaimban Argentína Spanyol-angol politikai ttiriller 22.50 Az igazság fogságában Kanadai filmdráma 0.35 Jó. rossz meg ami közte van Amerikai filmdráma 2.10 Kishal 4.00 Felvétel indul! 4.30 Csak lazán! 21.00 Almaimban Argentína R.: Christopher Hampton. Fsz.: Emma Thompson, Antonio Banderas, Horacio Flash Argentína belviszállyal terhes az 1970-es években. A gyerekszínház-igazgató Carlos Rueda feleségét, az újságíró Cecíliát el­rabolják a katonai junta emberei. Carlos és a lánya, Teresa nyomozni kezd az asz­szony után. Eközben különös dolgok tör­ténnek a férfival, egyre többször támad­nak víziói. 9 Telin (S7 csatornán 147,25 MHz­en) 00.00 Hangos képújság 08.00 Körkép - A Csongrád Megyei Önkormányzat magazinja 08.30 Esteié - Nyár 09.30 Diagnosztika 10.30 Receptvarázs 11.00 Hangos képújság 19.00 Könnyűzene 19.30 Törzsasztal 20.00 Esteié - Nyár 21.00 Hangos képújság (a város kábeltévé hálózatain) 00.00 Képújság 07.30 Szegedi hírek (ism.) 07.55 Képújság 09.00 Teleshop 09.50 ízelítő 10.00 Grand Prix - autó- és motor­sportkrónika 10.30 Kincses sziget - az élőzene maga­zinja 11.00 Játékháló ­teletonos nyereményjáték 12.00 Képújság 17.00 Hétköznapi mágiák. Ezoterikus magazin 17.30 Képújság 18.30 Verseny (ism.) 19.00 Szemeszter (ism.) 19.30 Nyári körút (ism.) 20.30 Hírháló - az ország hírei 21.00 Házibuli Attilával - zenés show­műsor 22.00 Virágzó Magyarország 22.30 Bencze-show - beszél­getések hírességekkel 23.00 Erotikus gyilkosság. Amerikai thriller 01.00 Képújság yjíuficqí^ vnusbr Augusztus 6-áig műsorszünet - Képújság. qTV riuminva&auwo Karbantartási munkák miatt augusztus 5-éig az adás szüne­tel. Képújság. 06.00 Napi gondolat 07.00 Napi gondolat (Ism.) 08.00 Napi gon­dolat (ism.) 10.00 Kávészünet 10.30 Czinka Pannától Pegéig, III. rész 10.30 Lapozó: KaMASZKomédia Shakespeare köpenyében 11.10 Nótaparti 12.00 A magyarok cselekede­tei: Magyarország a II. világháborúban (ism.) 18.00 Heti közélet 18.35 Nonstop, ifjúsági magazin 19.35 Heti história - Kárpátok tájain, VI. 20.00 Akiért a Himnusz szólt­Egerszegi Krisztina 21.00 Kultúrszoba (ism.) sponrn 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Nissan Sport Adventures extrémsport-magazin 9.30 Triatlon, EK-verseny 10.00 Futtában 10.15 Televíziós vásárlás 10.45 Salakmotor csapat­vb, középdöntő (ism.) 14.15 Televíziós vá­sárlás 14.45 Bajnokaink 15.00 Labdarúgás, Német Ligakupa, negyeddöntő, Schalke-Karlsruhe (élő) 17.45 Labdarúgás, Német Ligakupa, negyeddöntő, Werder Bremen-Bayern München (élő) 20.15 Póker Channel, Paris Hold Em Trophy, 2. (ism.) 21.45 Ökölvívás, profigála, Cardifl, Souleymane Mbaye-Gavin Rees (élő) 1.00 Labdarúgás. A Real Madrid bajnoki góljai és az ünneplés (ism.) 1.45 MKB. Heti helyzet (ism.) 2.45 Labdarúgás. Német Ligakupa, negyeddöntő, Schalke-Karlsruhe 5.30 Lab darúgás Német Ligakupa, negyeddöntő, Werder Bremen-Bayern München 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Díjugratás, or­szágos bajnoki döntő 10.00 Labdarúgás, NB II, 1. forduló, Vasas-Tatabánya 12.00 Tele­víziós vásárlás 12.30 Autókrossz és quad ob, 5. futam (ism.) 13.30 Televíziós vásár­lás 14.00 T-Mobile kerékpársport-magazin (ism.) 14.30 Strandröplabda, országos baj­nokság, 2. rész (ism.) 15.30 Salakmotor, csapat-vb 22.30 Labdarúgás, Német Liga­kupa, negyeddöntő, Schalke-Karlsruhe 1.15 Labdarúgás, Német Ligakupa, negyeddöntő, Werder Bremen-Bayern München 3.45 Lab­darúgás. A Porto bajnoki góljai és az ünnep­lés (ism.) 4.30 Salakmotor, csapat-vb, döntő 6.05 Műsorajánlók 6.10 700-as klub 7.05 Egyenes beszéd 7.35 A nő helye 8.35 Rajz­film 9.10 Kölyökpilóta 10.40 Forgószél 11.05 Bioenergia 11.35 Új mezőgazdasági magazin 12.05 Ebugatta 13.00 Közvetlen ajánlat 15.05 Tempó 15.30 Generációk 16.05 Ékszer 16.30 Csak természetesen 17.30 Az utazó 18.00 Zeneexpressz 18.55 Híradó 19.20 Időjárás­jelentés 19.25 Start! 20.00 Csattand 21.00 Hurrá, nyaralunk! 22.00 Zeneexpressz 22.55 Többet ésszel! 0.00 700-as klub hiriiS 7.00 Híradó 7.30 Soroló 1 (ism.) 8.05 Szé­les út (ism.) 8.30 Ingatlanpiac 9.05 Különki­adás 11.05 Egy nap (ism.) 12.00 Déli hírek 12.10 Soroló 1 (ism.) 12.35 Közvetlen aján­lat. Hungarorama 13.05 Esb gyors extra (ism.) 13.30 Garázs (Ism.) 14.05 BBC Click (ism.) 14.30 A birodalom titkai 15.05 Széles út (ism.) 15.30 Európai híradó (ism.) 16.05 Családmese 17.00 Híradó 17.30 Talking movies (ism.) 18.05 Vörös és fehér 18.30 Célpont (Ism.) 19.00 Híradó 19.30 Napról napra 20.05 Hírvilág-extra 20.30 Barangoló 21.00 Híradó 2121.30 Visszhang 22.40 BBC World Híradó 23.05 Napról napra (ism.) 23.30 Click (ism.) 6.00 Arthur II. 6.25 Bicsi Bocs kalandjai 6.40 Rupert Maci varázslatos kalandjai I. 6.50 Flipper és barátai 7.20 Vándor varangyok 7.45 Hunyormajor III. 8.10 Bicsi Bocs ka­landjai 8.25 Játsszunk a Szezám utcában! 8.50 Noddy kalandjai Játékvárosban 9.05 Franklin VI. 9.30 Minimax-híradó 9.50 Mininews 2007 9.55 Charley és Mimmo 10.00 Connie, a boci 10.10 Thomas, a gőzmozdony 10.20 Jane és a sárkány 10.45 Tupu 11.10 Bibi Blocksberg 11.40 Erdei tanoda 11.55 Bing és Bong 12.00 Simsala Grimm 12.30 Mentőosztag 1.12.55 Mininews 2007 13.00 Flipper és barátai 13.25 Találjuk ki együtt, apu és én! 13.30 Vándor varangyok 13.55 Arthur II. 14.25 Rupert Maci varázslatos kalandjai 1.14.35 Elmo világa 14.50 Miss B. G. 15.05 Erdei tanoda 15.20 Bing ás Bong 15.30 Simsala Grimm 16.00 Mininews 2007 16.05 Mentőosztag I 16.30 Hunyormajor III 16.55 látsszunk a Szezám utcában! 17.25 Noddy kalandjai Játékvárosban 17.35 Franklin VI. 18.00 Connie, a boci 18.15 Thomas, a gőz­mozdony 18.25 lane és a sárkány 18.50 Mininews 2007 18.55 Esti mese: Cirmi és Csurmi 19.05 Tupu 19.30 Bibi Blocksberg © 6.10 Tv-shop 7.15 Superman (ism.) 7.45 Superman (ism.) 8.15 Spinédzserek 8.45 Spinédzserek 9.20 Segítség, sztár lettem! Kanadai sorozat 9.50 Segítség, sztár lettem! Kanadai sorozat 10.20 Flipper legújabb ka­landjai 11.15 Start Autósmagazin 11.45 Ötö­dik sebesség 12.15 Ötször 8 perc a konyhá­ban 13.10 Topmodell Magyar valóságshow 14.05 A narancsvidék Amerikai sorozat 15.05 Veronica Mars Amerikai krimisorozat (ism.) 16.05 Will és Grace Amerikai filmsorozat 16.35 Will és Grace Amerikai filmsorozat 17.10 Lúzer FC Csapatépítő valóságshow 18.00 Sokkoló videók extra Amerikai videók 18.30 Sokkoló videók extra Amerikai videók 19.05 Rejtélyes igazságok 20.05 Emberi tör­ténetek 21.05 CSI. A helyszínelők Amerikai krimisorozat 22.05 Az elveszett barlang ka­landorai Amerikai horror 0.05 CSI. A hely­színelők 1.05 Emberi történetek 2.05 Sok­koló videók 5.25 Dexter laboratóriuma Ame­rikai rajzfilmsorozat 5.50 Dexter laborató­riuma Amerikai rajzfilmsorozat

Next

/
Thumbnails
Contents