Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-18 / 166. szám
/ijo -eéÉÜT DÉLMAGYARORSZÁG Tfegnap először fordult elő, hogy előrejelzésben 40 fok fölötti forróságot jósoltak mára és a következő napokra a meteorológusok. Szegeden és Csongrád megyében is rekord dőlhet - ez tegnap még nem történt meg, 38 és 39 fok közötti hőmérsékletet mutattak a mérőeszközök. Napon persze 41-et is. A szokásoshoz képest sokkal kevesebben jártak tegnap a forróságban Szeged utcáin, aki tehette, fedett helyre, hűvösbe menekült. A lakosság felkészültségének tulajdonítják a mentők, hogy „csak" 10-15 százalékkal kaptak több hívást tegnap, jobbára kisebb balesetekhez. A napi csúcs nem dőlt meg, 38,2-et mértek Szegeden, 38-at Szentesen és az egész megyében 38 és 39 fok közötti volt a hőmérséklet. Egy-két fokkal is melegebb lehet ma, azaz megtörténhet, hogy az országos abszolút csúcs, a Békéscsabán 2000-ben mért 41,7 fok is megdől. A tűzoltóknak öt kocsival kellett kivonulni tegnap délután a Hódmezővásárhelyhez közeli, Kutasi út melletti nádashoz, amely mintegy 300 méter hosszan égett. Az iszonyatos hőség próbára teszi a kórházakban a betegeket és gyógyítóikat-ápolóikat egyaránt. A legtöbb intézményben a műtőkben, az intenzív, valamint a sürgősségi osztályokon van csak légkondicionáló - a szegedi űj klinikán pedig éppen erre a hétre időzítették évi rendes karbantartásukat, ezért a műtőknek csak a felét tudják használni. Ivóvíz viszont van elég: tegnap ugyan 42 ezer köbméterre emelkedett a fogyasztás, de akár 100 ezer is nyerhető Szeged 85 mélyfúrású kútjából. Vásárhelyen jelenleg nyolcezer köbméter víz fogy naponta - tízezres menynyiség sem okozna gondot. Szegeden már napok óta éjjel-nappal locsolóautók járják az utcákat. Kánikulai összeállításunk az 5. oldalon Életveszélyben volt a bagdadi zöld zónában Három hónap híján egy évig szolgált Bagdadban, néhány napja érkezett haza, Szegedre Pataki Zsolt honvédtiszt. A mérnök-alezredes szerint meg lehet szokni a veszélyes életet. SZERDA, 2007. JULIUS 18., 97/166. ALAPÍTVA 1910-BEN tpsjwjks Sport és szerelem A kézilabdázó szegedi Laluska Eszter és a kosaras Kiss Zsolt igazán sportos párt alkot. 14. OLDAL KET ISKOLA SZOVETSEGE A domaszéki és a röszkei általános iskola nem csatlakozott a szegedi kistérségi mamut intézményhez, egymással szövetkezett. 4. OLDAL ÁRA: 84 FT (ELŐFIZETVE: 63 FT) Kúriasors Az Óföldeák melletti gencsháti kúria végnapjait éli. 7. OLDAL Napról napra nagyobb meleg - Szegeden rekord dőlhet - Utakat locsolnak Negyven fok is lehet mától Pesten meggyalázták Hofi Géza síremlékét Ismeretlenek ellopták Hofi Géza síremlékéről a bronzból készült bakancsot, palástot és a babérkoszorút. Az öt éve elhunyt Kossuth-díjas színművész, a korszakos humorista síremlékét három éve avatták a Farkasréti temetőben: az emlékművet Asszonyi Tamás Munkácsy-díjas szobrászművész tervei alapján Fáskerti István kőszobrász és Kunos Mihály Vilmos öntőmester készítette. A lopás vasárnapról hétfőre virradóra történt. Részletek a 2. oldalon Korábban soha nem szolgált külföldön a családjával Szegeden élő katonatiszt, Pataki Zsolt. Tavaly októberben NATO kiképzési misszió tagjaként kezdett dolgozni Irakban. A legjobban védett, úgynevezett zöld zónában, az egykori diktátor, Szaddam Húszéin egyik bagdadi palotájának kertjében laktak - folyamatos életveszélyben. Állandóan golyóálló mellényt viseltek, hiszen a zöld zónát is rendszeresen érik támadások. A szegedi mérnök-alezredes mégis azt mondja, egy idő múlva újra belevágna... Véleménye szerint Irakba senki sem azért megy, hogy meggazdagodjon. Részletek a 3. oldalon Pataki Zsolt iraki szerelésben Fotó: DM Szenvedtek a betegek tegnap a szegedi traumatológiai klinikán a hőségtől. Bőségesen fogyott az ásványvíz Fotó: Karnok Csaba Idén másodszor választható a hagyományos szertartás Szabad temetni Szegeden Az idén most másodszor húzódott A házi befőtt munkásabb, viszont sokkal finomabb Lánykora óta megszokta, hogy nyáron lekvárokat és kompótokat készít a 67 éves tápéi aszszony, Széli Kálmánné. Annyira hozzászokott a finom, házias ízekhez, hogy a bolti lékvárt még süteményben sem szívelheti. Mások azért töltenek hoszszú órákat befőzéssel, mert tartanak a tartósítószerektől és egyéb adalékoktól. Megint mások arra esküsznek, hogy olcsóbb a házi és van aki kényszerből, csak azért áll a tűzhely mellé, mert ajándékba kap rengeteg gyümölcsöt. vissza a talajvíz annyira, hogy koporsós temetéseket lehessen tartani a szegedi sírkertekben. De most sem minden parcellában-kriptában. Korábban megírtuk, hogy három éve várják a végtisztességet ketten - akiket most sem lehet temetni. Hozzátartozóik ugyanis ragaszkodnak a családi kriptához, de ott a víz miatt nem helyezhető el a koporsó 160 centis mélységben, ahhoz viszont nem járulnak hozzá, hogy más kriptába temessék halottaikat. Egy két éve bérkriptában tárolt holttest most eltemethető lenne, de a hozzátartozók ezt nem akarják. Bővebben a 3. oldalon www.delmagyar.hu Újra akad dolguk a sírásóknak Fotó: Karnok Csaba írásunk a 4. oldalon A tápéi Széli Kálmánné polca roskadozik lekvártól, kompóttól Fotó: Segesvári Csaba