Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-17 / 165. szám

KEDD, 2007. JÚLIUS 17. • AKTUÁLIS" 5 Csak az ellenzék ment el a közgyűlésre A Fidesz-frakció kezdeménye­zésére rendkívüli közgyűlést hí­vott össze Botka László szegedi polgármester tegnap reggelre, de nem jelentek meg a kor­mányoldal képviselői, így a tes­tület határozatképtelen volt. Az ellenzék szerint a városvezetés nem vállalja a felelősséget in­tegrációs álláspontjáért. A városháza dísztermének felújí­tása miatt az egészségügyi iroda Huszár utcai tárgyalójába kiírt rendkívüli ülés napirendjén egyetlen téma szerepelt: a köz­gyűlés nyilvánítsa eredményte­lennek az egészségügyi ellátási szerződés pályázatának eredmé­nyét. Ezt azzal indokolták: a nyertes pályázó, a szegedi egye­tem szenátusa kétszer is nemet mondott az integrációra. A reggel 8-ra összehívott ülésen azonban mindössze tizenhárom képviselő jelent meg - a szocialis­ta és szabad demokrata frakció­ból senki sem jött el; mivel leg­alább 22 képviselő kell a határo­zatképességhez, Mózes Ervin jegyző 9 órára új ülést tűzött ki. Egy órával később a létszám nö­vekedés helyett eggyel csökkent, így a jegyző ismételten megálla­pította a határozatképtelenséget, az ülés el sem kezdődött. Hüvős László (Fidesz-KDNP) úgy vélte, a közgyűlésen azért nem vettek részt a városvezetők és a kormánypárti frakciók, mert nem vállalják a felelősséget döntései­kért és az integrációval kapcsola­tos álláspontjukért. Hozzátette: emiatt nem tárgyalhatták meg az ellenzék javaslatát egy ötéves, a szakmai testületek és érdekképvi­seletek álláspontját felhasználó szegedi egészségügyi koncepció kidolgozásáról. Elmondta: az in­tegrációs kérdés közgyűlési újra­tárgyalásáról szóló népi kezdemé­nyezésük, illetve az ahhoz szüksé­ges aláírásgyűjtés célja, hogy nyo­mást gyakoroljon az egyetem sze­nátusára: újra utasítsa el az integ­ráció jelenlegi formáját. Kalmár Ferenc (Fidesz-KDNP) szerint a kormánypárti frakciók tá­volmaradása az emberek bizalmá­val visszaélő erőpolitizálás újabb bi­zonyítéka. A képviselő arra szeretett volna választ kapni: miért adná át a városvezetés az általa jól és adósság­mentesen működőnek nevezett kórházat és rendelőintézetet a közel hárommilliárdos adóssággal küzdő klinikai központnak, ahol jelenleg is válságmenedzselés folyik. Ványai Eva (MDF), a közgyűlés egészségügyi bizottságának elnö­ke az ülés után elmondta: mivel az egyetem pályázata érvényes, nincs ok az integrációs pályázat semmissé nyilvánítására. Hozzá­tette: ha Szeged nem hajtja végre idejében az erők és források kon­centrálását, végérvényesen lema­rad a többi egyetemi várostól. T. R. BOTKA: POLITIKAI CIRKUSZ Botka László polgármester fele­lőtlen politikai cirkusznak tartja, hogy a Fidesz összehívatta a rend­kívüli ülést, mert az egészségügyi átalakulásról, integrációról leg­alább négyszer tárgyalt az utóbbi időben közgyűlés. Az önkormány­zat végleges döntését pedig szep­temberben hozzák meg - amikor szintén lehetőség van a kérdés megvitatására. Az MSZP- és SZDSZ-frakció ezért nem vett részt a tegnapi ülésen. A polgár­mester hozzátette: a rendkívüli közgyűlést ugyan mérlegelés nél­kül köteles összehívni bármelyik frakció kezdeményezésére, de azon nem kötelező megjelenni. A Huszár utcában csak az ellenzék ült asztalhoz Fotó: Karnok Csaba Télen rohamtempóban ástak a régészek a Honvéd téren Nincs mozgás a gödörben Semmi sem mozdul a Honvéd téri saroktelken tátongó gödör­ben, pedig a tulajdonosnak egy éven belül parkolóházat kellene rá építenie. Ez a látszat. Mert ha lassan is, de folyik az engedé­lyeztetés. Decemberben írtuk, hogy min­den logikával ellenkező módon téli ásatást rendelt meg Szege­den a Honvéd téri üres sarok­telek tulajdonosa. Sátor alatt, rohamtempóban dolgoztak a Móra-múzeum régészei; már­ciusig egy nagyjából négyszáz négyzetméteres jellemző ré­szét tárták fel a teleknek. An­nak ellenére kötelező volt ásatnia a beruházónak, hogy ez a sarok már nem esik a kö­zépkori Szeged területére. Megközelítőleg félmillió fo­rintba került a kutatómunka, a szakemberek említésre mél­tó leleteket nem találtak. A Honvéd téri gödör köze­pén azóta nyitva tátong a munkagödör, és bár elkerítet­ték, a környékbeli gyerekek bemásznak a falmaradványok­hoz játszani. Amúgy semmi mozgás. - A szegedi Grundagend Kft.-t, amely két éve vásárolta meg az önkormányzattól az in­gatlant, az adásvételi szerződés sürgeti - mondta el érdeklődé­sünkre Molnár László, a város­üzemeltetési iroda vezetője. Az új tulajdonosnak a kötelező be­építésre határidőket szabott a város; eszerint jövő őszre állnia kell a másfél száz férőhelyes kész parkolóháznak és még fél év marad a terep rendezésére. Csak látszat, hogy nem mozdul az építkezés, a munka jelenleg a hivatalokban folyik. A régészek igazolásával tavasszal elkezdőd­hetett az építési tervek engedé­lyeztetése. És ha minden rend­ben megy, a Grundagend ősszel nekiállhat felhúzni a Honvéd téri épületet. Az irodavezető Gödör a gödör közepén - a kerítés mögé gyerekek is bejárnak Fotó: Segesvári Csaba A MÁSODIK PARKOLOHAZ A Tisza Lajos körút és a Zászló utca sarkán évtizedek óta tátong az üres telek. Mint már megírtuk, az önkormányzat ide is, és nemcsak az Arany Já­nos utca sarkára akart parkolóházat építtetni - ötvenmillió forintért terv is készült a Honvéd téri telekre. De az Arany János utcai parkolóház beelő­zött. 2001-ben kezdték építeni, nem kevés botránnyal. Végül - ugyancsak nehézségekkel - 2004-től fogad autókat Szeged azóta is egyetlen parkoló­háza. megjegyezte, nagyon szorít az idő, mert a cégnek szűk egy éve maradt felépíteni a parkolóhá­zat. Bozsó Katalint, a Grundagend Kft. igazgatóját szerettük volna megkérdezni az elképzeléseikről és a sürgető határidőkről. A cég­vezető addig nem kívánt nyilat­kozni, amíg - legfeljebb egy hó­Elismerték a fenyegetést MUNKATÁRSUNKTÓL A Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese, a bíró­ság szóvivője tegnap rendkívüli sajtótájékoztatóján megerősítette lapunk hétfőn megjelent információit, amelyek szerint a megyei bíróság „egyik büntető ügy­szakos tanácselnöke valóban kapott levelet, amely­ben ismeretlen figyelmeztette egyesetleges, személye elleni támadás veszélyéről. Figyelemmel arra, hogy az érintett bíró az elmúlt évtizedekben számos erő­szakos, illetve életelleni bűncselekményben ítélke­zett, a fenyegetettség veszélye reálisnak látszik. Ezért állandó személyi védelemben részesül". Cseh Attila a sajtótájékoztatón nem nevezte meg, hogy a megfenyegetett bíró Kovalcsik Éva, ugyanakkor megjegyezte: további részletekről ép­pen az érintett biztonsága érdekében a bíróság nem kíván nyilatkozni. A főbb szegedi közintézményekben már most is tilos rágyújtani Csak a kijelölt helyeken füstölhetnek Folytatás az 1. oldalról „A dohányzásra kijelölt helyek kivételével az épületben dohá­nyozni tilos" - olvasható a sze­gedi városháza recepcióján. Ci­garettázni csak az udvar és a Fe­kete Sas utcai kapu közötti lép­csőházban illetve a másik épü­let udvarán, a kijelölt helyen le­het. - Jó pár éve így van ez már, nem okoz problémát - mondják a kávéjukat kortyolgató alkal­mazottak, akiknek az sem okoz kényelmetlenséget, hogy a hi­deg évszakokban csupán télika­bátban gyújthatnak rá. Több pi­ros kukát is kihelyeztek, tábla is van: kijelölt dohányzóhely. Kizárólag itt gyújt rá Botka László polgármester is, aki hangsúlyozta, komolyan veszik a tilalmat és az esetleges szigo­rítást is. Kivéve, aki mégsem. Néhá­nyan, úgy látszik, nem bírják ki az udvarig: fotóriporterünk az el­ső emelet folyosóján található hamutálakban is felfedezett né­hány csikket, csakúgy, mint a be­járatnál, az aulában. A megyeházán szintén nem le­het épületen belül cigizni, csak a Rákóczi téri bejáratnál - vagy máshol az utcán. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ fejlesztési igazgatója, Majó Zoltán el­mondta, mindig tilos volt a do­hányzás az épületben, a főbejá­rat két oldalán van kijelölt do­hányzóhely. A büfében külön helyiségben fogyaszthatják éte­lüket, italukat a dohányzók, il­letve nemdohányzók: az egyet­len probléma, hogy a füstmen­tes helyiség bejárata pontosan a dohányzóhely kellős közepén található. - Többen panaszkodtak már emiatt, jogosnak is tartjuk az ész­revételt, csakhogy a két helyiség megcserélése 10 millió forintba kerülne. Míg ugyanis a dohány­zóban óránként 25 alkalommal '* «l Legális dohányzó a TIK-ben, illegális csikkek a városházán Fotó: Segesvári Csaba cserélődik a levegő, a másik he­lyiségben csupán ötször, ami egy­előre nem elegendő ahhoz, hogy engedélyt kapjunk az átalakításra - mondta a fejlesztési igazgató, a tervezők figyelmetlenségét okol­va a helyzetért. R. T. G. VISSZAVONULÓBAN A CIGI A fejlett világ számos országában erőteljesen visszaszorult a ciga­rettázok száma, így a dohány­multik immár az afrikai és ázsiai, kevésbé felvilágosult fogyasztók­ra koncentrálnak. A dohányzás elleni évtizedes küzdelem ered­ményességére jó példa Kanada, ahol nem látni az utcán bagózó embereket, s nincs eldobott csikk még a legforgalmasabb közterü­leteken sem. A 30 millió kanadai­ból 1 milliónál is kevesebben do­hányoznak, köszönhetően az év­tizedes felvilágosító munkának. A világ fejlett részein a munkaadók jól tudják, hogy számukra is a legdrágább a cigizéssel vagy az azzal kapcsolatos betegséggel kiesett munkaidő. napon belül - nem kapja kézhez az érvényes építési engedélyt. Altalánosságban megtudtuk, hogyha egy beépítési kötelezett­séggel értékesített telken az új gazda határidőre nem készíti el a szerződésben vállalt létesít­ményt, a város elidegenítési és terhelési tilalommal sújthatja, tehát tulajdonosa el sem adhatja az ingatlant anélkül, hogy az új tulajdonos ne „örökölné" a fel­vállalt határidőt. Rosszabb eset­ben az önkormányzat még köt­bért is fizettethet a mulasztó te­lektulajdonossal. DOMBAI TÜNDE HÍREK MEGKEZDŐDÖTT A THEALTER ÉS A SZASZSZ A szegedi régi zsinagógában nyitották meg tegnap este a THEALTER International ­Szabad Színházak XVII. Nemzetközi Találkozóját, illetve a Szegedi XIII. Alternatív Színházi Szemlét (SZASZSZ). Az egymással párhuzamosan megrendezett fesztiválok első előadása az ukrajnai Lesz Kurbasz Színházi Központ Odüsszeia című darabja volt. A mai fellépők között szerepelnek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai, az Árvái György és a Természetes Vészek Kollektíva, a Compagnie József Trefeli, továbbá színpadra állítják az ACUD-Theater és Urbán András Társulata, a LA Dance Company és Ladányi Andrea Társulata közös előadásait. Délután kiállítás nyílik Maurits Ferenc képeiből és verseiből, a napot pedig a Fosszília estje zárja. A SOMOGYI 125 EZREDIK LÁTOGATÓJA Csirik János egyetemi tanár a Somogyi-könyvtár idei 125 ezredik látogatója. A Szegedi Tudományegyetemen informatikát oktató professzornak Szőkefalvi-Nagy Erzsébet könyvtárigazgató nyújtott át könyvajándékot. Az alapítása 125. évét tavaly ünneplő könyvtár az évforduló óta minden 25 ezredik látogatóját hasonlóképpen köszönti. Csirik János 1981 óta tagja a Somogyinak, felesége ugyancsak a patinás könyvtár régen beiratkozott olvasója. A szerencsés látogatót minden témakör érdekli; legutóbb Angliáról olvasott egy történeti munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents