Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-17 / 165. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD* PÉNTEK, 2007. JÚLIUS 17. Az államfő úgy véli, nem látszik, hogy a „sok rombolás " helyén mi épül Az MSZP szerint Sólyom növelte a megosztottságot A2 MSZP szerint Sólyom László köztársasági elnök televíziós nyilatkozatával nem az együvé tartozást erősítette, hanem a megosztottságot növelte - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője tegnap az MTI-nek. A kormány nem kívánja kommentálni az elhangzottakat. BUDAPEST (MTI) Az MSZP szóvivője úgy fogalmazott: aki követte a politikát, tisztában volt eddig is azzal, hogy „a mi köztársasági elnökünknek jobbra húz a szíve, pedig ő az, aki politikán felül áll, ő az, aki egy személyben testesíti meg a köztársaság minden polgárát". Az államfő vasárnapi, a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának adott nyilatkozatával mégsem az együvé tartozást erősítette, hanem a megosztottságot növelte - tette hozzá Nyakó István. Mint megjegyezte, a pártok vezetőit is elnöknek hívják, pártelnöknek, és a köztársaság legfőbb közjogi méltósága is elnök, köztársasági elnök. Mégis a két elnök között nagyon nagy különbség van más országban, itthon nem. Budai Bernadett, kormányszóvivő tegnap sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva úgy reagált: az államfő már korábban is megfogalmazott álláspontját erősítette meg újra, a kormány nem kívánja kommentálni az elhangzottakat. Sólyom László a vasárnap sugárzott interjúban a többi között arról beszélt: ahhoz, hogy annak a sok „szenvedésnek", amit a megszorítások hoznak, értelme legyen, szükség van egy világos, hosszú távú tervre, de ez egyelőre csak a „levegőben lóg". Arra a kérdésre, hogy mit gondol a kormány által elindított reformokról, úgy fogalmazott: „aláírtam hozomra a Gyurcsány-csomagot, hogy induljon meg valami. Ehhez képest, ami megindult, az elszomorító". Az államfő azt mondta, úgy látja, hogy az idei költségvetést rendbe fogja tenni a kormány, de véleménye szerint nem látszik, hogy a „sok rombolás" helyén, amivel a reform kezdődött, mi épül. Az ellenzékről szólva megjegyezte: a másik oldalon azt látja, hogy az intézményrendszer hitelét vonják kétségbe. MDF: ötezermilliárdba került a száznapos program Ötezermilliárd forintba került Magyarországnak a 2002-ben elfogadott száznapos program mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. BUDAPEST (MTI) „Azok, akik szépen beszéltek mellette öt évvel ezelőtt, azt mondták, hogy ez körülbelül csak 160 milliárdjába fog kerülni a költségvetésnek. Az élet bebizonyította, hogy ez első évben 800 milliárd forintot jelentett a költségvetésben, és ennek az öszszegnek öt évre vetítve a felgyülemlett összköltsége megközelíti az ötezermilliárd forintot" hangsúlyozta Dávid Ibolya. „Az elmúlt öt év bebizonyította, hogy a száznapos program olyan lejtőn indította el a magyar költségvetést, amiből nincs visszaút; ma már nincs felelős közgazdász, aki egyetértene ezekkel a döntésekkel" - tette hozzá. Az MTI azon kérdésére, hogy mi alapján számolták ki az ötezer milliárdos veszteséget, Dávid Ibolya azt mondta: ennek pontos részleteit később fogják nyilvánosságra hozni. Dávid Ibolya rámutatott: az MDF volt az egyetlen párt, amelyik nem szavazta meg a száznapos programról szóló törvénymódosítást. A pártelnök szerint a száznapos program elfogadásának ötödik évfordulója a „populizmus gyásznapja". Elmondta azt is, hogy az MDF egy olyan nyilatkozat aláírására kéri a parlamenti pártok képviselőit, amelyben a felelős politizálásra szólítják fel a politikusokat. Azt kérik, hogy a nyilatkozat aláírói kötelezzék el magukat: a jövőben önmérsékletet tanúsítanak minden olyan intézkedésekkel szemben, amelyek a költségvetés stabilitását veszélyeztetik fűzte hozzá. A száznapos programról szóló törvénymódosítást 2002. július 16-án fogadta el az országgyűlés 339 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 17 tartózkodással. A módosítás nyomán 2002 szeptemberétől átlagosan ötven százalékkal emelkedett a közalkalmazottak bére, 20 százalékkal nőtt a családi pótlék és 30 százalékkal emelkedett a hallgatói normatíva. Budai Bernadett kormányszóvivő úgy reagált Dávid Ibolya bejelentésére: az MDF elnöke nem közölte, hogy az ötezermilliárd forintos összeget hogyan számították ki, ezért érdemben nem tud rá reagálni addig, amíg az ellenzéki párt a pontos számításokat nem ismerteti. A Fővárosi Bíróság megszüntette Tasnádi Péter vállalkozó és társa, Korbcl István előzetes letartóztatását, illetve elrendelte a két vádlott házi őrizetbe vételét. A végzést Kalina József bíró hirdette ki tegnap. BUDAPEST (MTI) Kalina József az indoklásban elmondta: Tasnádi Péter esőrendű vádlott esetében a bűnismétlés veszélye, illetve a tanúk befolyásolása továbbra is fennáll, de nem akkora mértékben, mint korábban. Az érdemi nyilatkozókat a bíróság már kihallgatta fűzte hozzá. Korbei István másodrendű vádlottról szólva azt hangsúlyozta, hogy esetében a szökés, illetve elrejtőzés veszélye mérséklődött. A bíró szerint a vádlottak előzetes letartóztatását fenntartó okok továbbra is fennállnak, ugyanakkor szükségtelen a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása. Kitért arra is, hogy az ügyben október 6-áig nem fejezhető be első fokon az eljárás, mivel nagy mennyiségű iratot kell még áttekinteni, illetve több tanút kell meghallgatni. Kalina József emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Főügyészség 2006. február 3-án nyújtott be vádiratot Tasnádi Péter és társai ellen. Az elsőrendű vádlottat mint különösen visszaesőt, felbujtóként, a másodrendű vádlottat pedig egyebek mellett életveszélyt okozó testi sértés, illetve más személyi és vagyon elleni bűncselekménnyel vádolta, amely cselekményeket a vádlottak bűnszervezet keretében követték el. A Fővárosi Főügyészség tavaly április 28-án Tasnádi Pétert mint visszaesőt, Korbei Istvánt pedig emberölés előkészület tével, valamint más bűncselekményekkel vádolta meg - tette hozzá. Tasnádit egyebek mellett felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, mert - a vádirat szerint meg akarta öletni feleségét és annak élettársát, valamint sósavat öntetett az anyósára. Vizsgálatot rendelt el a miniszter BUDAPEST (MTI) Belső vizsgálatot rendelt cl a büntetés-végrehajtásnál Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter tegnap, mert még pénteken felakasztotta magát a móri bankrablás miatt előzetes letartóztatásban levő N. László a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az egyes fogvatartási rezsimekben, különösen az előzetesen letartóztatottak esetében indokolt-e, lehet-e fokozni az ellenőrzések gyakoriságát és hatékonyságát. Szakértői vizsgálat állapítja meg azt is, hogy a fogvatartottnál, illetve a zárkában tartható tárgyak köre megfelelő-e. Hazaengedték Tasnádit Tasnádi Péter a tárgyalás után barátjával, Nick Árpád erőművésszel beszélget Fotó: MTI/Honéczy Barnabás Több erős földrengés rázta meg Japánt Hét halottja és több inint 900 sebesültje van a Japánt tegnap sújtó erős földrengéseknek. A természeti csapásnak nem voltak magyar áldozatai a tokiói magyar külképviselet tájékoztatása szerint. TOKIÓ (MTI) Az első, a Richter-skála szerint 6,8-as fokozatú földrengés epicentruma Niigata kormányzóság partjai előtt, 17 kilométernyire a tengerfenék alatt, Tokiótól 250 kilométerre északnyugatra volt. A part mentén kisebb szökőár is végigsöpört. A földmozgást Honsú szigetén is lehetett érezni, s Tokióban is kilengtek a felhőkarcolók. Az első földlökést számos utórengés követte, amelyek között a legsúlyosabb néhány órával később ugyanebben a térségben egy 5,8-as fokozatú volt. Este újabb erős, a Richter-skálán 6,6-6,8-as nagyságú földrengés rázta meg Japán partvidékét. Négy nő és három férfi halt meg a földmozgásokban, a hatóságok szerint valamennyien 70-es és 80-as éveikben járó idős emberek. Niigata és Nagano kormányzóságokban 780, többnyire hagyományos, fából készült lakóépület romba dőlt közölte a japán katasztrófavédelmi hivatal. A földrengésnek nincsenek magyar áldozatai, sem sérültjei, semmi ilyen értelmű hivatalos információt nem kapott a külképviselet - tájékoztatta az MTI-t Veres Tamás, a tokiói magyar nagykövetség ügyeletese. Elmondta, hogy a földmozgást valóban lehetett érezni a fővárosban is, ott a Richter-skála szerint már csupán 3-as erősségű volt, ez azonban megszokott jelenségnek számít Tokióban. Nem sokkal az első földrengés után tűz ütött ki Kasivazaki város Kariva atomerőművének egyik transzformátorházában, a lángokat mintegy két óra alatt eloltották. Vételi Eladási 239,66 251,95 173,81 182,73 353,90 372,04 8,28 9,16 32,06 35,44 143,89 152,79 7,03 7,77 Forrás: OTP euró USAdollár angol font cseh korona horvát kuna svájci frank szlovák korona IKV ZRT. INMIUMMfZftÖ Éf VMVOM/A/Dil HODÓ ZRT. HAGYOMÁNYOS ÉPÍTÉSŰ TÁRSASHÁZAK, FIGYELEM! > Szeretnék lakóépületük utcai homlokzatát felújítani? > Szeretnék olcsóbbá tenni kivitelezési költségeit? Az IKV INGATLANKEZELŐ és VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. 2007. évben ismételten meghirdeti az előző években nagy sikert aratott akcióját, melynek keretében a hagyományos építésű társasházaknak az utcai homlokzatok rekonstrukciójához TÉRÍTÉSMENTESEN ÁLLVÁNYT BIZTOSÍT. Jelentkezését várjuk-olyan hagyományos építésű lakóépületek társasházi közösségeinek, melyek utcai homlokzatuk rekonstrukcióját tervezik, és rendelkeznek a szükséges hatósági engedélyekkel (közterület-foglalás, építési engedély, főépítészi állásfoglalás stb.), amelyek a munkavégzéshez szükségesek. A TÉRÍTÉSMENTES ÁLLVÁNYZAT rendelkezésre állásának ideje: e pályázati felhívás megjelenésétől számítottan folyamatos. További információkat az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. 6722 Szeged, Jósika u. 21. szám alatti főépítésvezetőségen kaphatnak, telefon: 62/426-633/110, iil. 62/642-633/111, e-mail cím: ikv@ikv.hu. A fő-építésvezetőség nyitvatartási rendje: hétfő-csütörtök: 8.00-12.00, 12.30-16.00 óráig; péntek: 8.00-13.30 óráig. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY IKV ZRT* IMAIIMHrfHÓ H VMWMAJDÁl HOD* «. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő értékesítésre hirdeti meg az alábbi felépítményes ingatlan tulajdonjogát: SZEGED, ÁRBOC U. 1-3. (volt Alkotóház) (hrsz.: 2296/1.) Az ingatlan telekterülete: 1235 m2 Pályázati alapára: bruttó 50 000 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2007. július 25-én 17 óráig bruttó 20 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az IKV Zrt. ügytélszolgálata nyújt (Szeged. Oánl u. 14-16., S 62/553-681 • Weboldal: www.lkv.hu • E-mail: ikv@ikv.hu). Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00, 13.00-15.30 óráig szerda: 8.00-11.00, 13.00-17.00 óráig | péntek: 8.00-12.00 óráig Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN* Képszerkesztő: MISKOLCZ1 RÓBERT • Rovatvezetők; SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hit es információi, SÚU RÓBERT (sportl • Délvilág szerkesztőség-vezető. BAKOS ANDRÁS ICsongrád, Makó, Szemesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delnuxyar.hu • E-mail: szcrkcsztosegiridelmagydr.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3 ÍM./fax: 62/241-905. Hirdetési tel ./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. U-I.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: lél./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel 63/401 024 Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: l'AP KLÁRA. Kiadói ütkárság: tel : 62/567-8711 • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel. 367-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szexed, Kálvária sgt. 67. Thlefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. TErjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarországi, 1495 Ft (Délvilági *Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó* ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.