Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-16 / 164. szám
HÉTFŐ, 2007. JÚLIUS 16. • A DÉL SPORTJA" II. A vb-re készülő válogatottban kilenc szegedi harcolta ki a helyét Most már fel Duisburgra! Vécsi Viktor (középen) két kenusa, Fürdők (balról) és Horváth a sprintszámban kiharcolta a vb-részvételt Fotó: Frank Yvette Az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtti utolsó állomáson is túl vannak a hazai kajakosok és kenusok. A hétvégi szegedi harmadik válogatón, egyben vidékbajnokságon tíz kérdéses számban dőlt el a vb-indulók sorsa. A már kvalifikációs helyeket szerzett négy Démász-Szegedi VE-versenyző (Janics Natasa, Keresztesi Alexandra, Gyökös Lajos, Vajda Attila) mellé csatlakozott Joób Márton, Horváth Gábor, Sík Márton, Csamangó Attila és Fürdők Gábor. Az év utolsó szegedi felnőttversenye volt ez a kajakosok és kenusok számára. Az első válogató a Világkupára selejtezett. Aztán jött a második válogató, amelyen meg az Európa-bajnokság volt a tét. A szurkolók jól jártak És végül a mostani esemény: ezen már csak néhány számban kellett selejtezni. Azaz ha összeszámoljuk, bizony a válogatottak többségének ötödször kellett komoly erőpróbán helyt állniuk. No, persze aki okos és eredményes is volt - oké, rendben, ne hagyjuk ki a szerencsét sem -, az eggyel lerövidítette a versenyek sorát. Mert már az Eb-n letisztázta helyzetét. És két héttel több ideje maradt a világbajnokságra való felkészülésre, fanics Natasa, Keresztesi Alexandra, Vajda Attila, Gyökös Lajos - ők négyen a Démász-Szegedi VE kitűnőségei, akik így tettek. A versenydömping legnagyobb nyertesei kétségkívül a szurkolók voltak. Négyszer láthatták a KAPITANYI ERTEKELES Angyal Zoltánnak nem sok újdonsággal szolgált a harmadik válogató, az úgynevezett pótselejtező. A szövetségi kapitány mégis kiemelt egy fontos momentumot. - Egy meglepetés azért született,-mégpedig Cl 500 méteren. Nagyon örültem, mert egy fiatal, 22 éves srác odaért, és olimpiai egyes számban indulási jogot szerzett. Viszont Sáfrán Mátyás már az előző válogatón is az élmezőnyben volt, és csak kicsivel lemaradva lett harmadik, így nem volt teljesen váratlan az előrelépése. Remélem, jó hatással lesz a fiúra, a jövőjére ez a siker. A többi számban papírforma eredmény született. Három tiszta hét van hátra, ennek elégnek kell lennie a tökéletes felkészüléshez. A többiek, akik nem indultak a harmadik válogatón, már az Eb óta ezen dolgoznak. Most már nyugi van mindenkinek, mivel a maradék két olimpiai számban is eldőlt minden. Készülünk a vb-re. KIHARCOLT HELYEK A Démász-Szegedi VE-ből öt versenyző harcolta ki a vb-n való indulást a hétvégi vidékbajnokságon. Összeállításunkban ők beszélnek az eseményekről. Horváth Gábor (vb-számai: C2 200 m, C4 200 és 500 m): - így terveztem, így szerettem volna, azaz három számban vb-csapatba kerülni. A páros most nagyon jól ment, kívülről is sokan mondták, az egyik legjobb teljesítményt nyújtottuk. Meggyőző fölénnyel nyertünk. A 200 m-es négyes rutinmunka volt, az ötszázas kvartett is kiválóan ment, de jobban be kell még gyakorolni. Az Eb óta nem volt pihenő, kicsit megvisel, hogy a sok esemény, válogató miatt kéthetente csúcsformában kell lenni. A vb-ig négy hét van, úgy szeretnék felkészülni, hogy az év legfontosabb eseménye lesz. Sikertelen Eb volt, ahonnan előre lehet és kell lépni Duisburgban. Joób Márton (vb-számai: C4 500 és 200 m), aki néhány napot Sopronban pihen, de kedden már edz: - Az ötszázas és a kétszázas négyest mindenképpen meg akartuk nyerni, az 1000 méteres négyesben csak teszteltünk, megnéztük, mit tudunk. Örülök, hogy bizonyíthatunk a vb-n, és kiköszörülhetjük az Eb-eredményeket. Azaz például 500 m-en is dobogóra állunk. Az egyes harmadik hely biztató az olimpia szempontjából. A jövő terve, hogy ráfekszem az olimpiai számokra, az egyesre és akár a párosra is. A hétvégével pedig elégedett vagyok. Sík Márton (vb-száma: K4 500 m), aki még az U23-as korosztály Eb-jén is szeretne indulni: - A győzelem, így a vb-csapattagság érthetően elégedettséggel tölt el. Az utóbbi időszak azt mutatta, ennek az egységnek ezt meg kellett csinálnia. És meg is csináltuk. A felkészülés egyértelműen a vb-re orientálódott, a harmadik válogató egyfajta edzésjellegű pályakajakozás volt. Természetesen bennünk van az elmúlt két hónap rengeteg versenye, de az eddigiek mind ezért voltak, tudtuk, ezt az utat be kell járni a vb-ért. Csamangó Attila (vb-száma: K4 500 m) és Sík mától már Dunavarsányban készül: - Az elején nagyon elmentünk, és hiába jöttek ránk a fiatalok, megnyertük a futamot. Ám belülről úgy éreztem, nem volt tökéletes a pálya. Biztos vagyok benne, hogy megyünk ennél még jobban is - reméljük, a vb-n. Három válogató, Világkupa, Eb - nem egyszerű mindre főleg mentálisan százszázalékos állapotba hozni magunkat. Most nyugodt három hét következik, a negyedik végén pedig jön a vb. Fürdők Gábornak (vb-száma: C2 200 m) majdnem sikerült olimpiai számban, Cl 500 méteren is a vb-csapatba kerülnie: - Természetesen szomorú vagyok az ötszáz méteres egyesben elszenvedett vereség miatt. Jól mentem, és csak azt érzékeltem, hogy nincs senki körülöttem. Háromszáznál mellettem Joób Marci meglódult, de magam mögött tartottam, viszont azt nem vettem észre, hogy Sáfrán Mátyás jön a kilencesen. Messze voltunk egymástól, ha én az ötösön látom, hogyan húzza, rá tudtam volna tenni még egy lapáttal. Horváth Gabival a párosunk jól ment, a vb-n szeretnénk előrelépni az Eb hatodik helyhez képest. kedvenceket a Maty-éri olimpiai centrumban. Autogramok, saját albumba való képek készülhettek - felejthetetlen élmények gyereknek és szülőnek egyaránt. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben például nem Szolnokon volt egy válogató, és nem Velence adott otthont a vidékbajnokságnak. Hanem Szeged. Amely központi szerepet tölt be a kajakosok és kenusok hazai világában. Olimpiai számok Nem történt csoda: ugyananynyi szegedi indul a duisburgi világbajnokságon, mint amennyi indult a pontevedrai Európa-bajnokságon. A különbség majd csak azzal mérhető, hogy milyen eredmények születnek majd a németországi vb-n. Amely kvalifikációs eseménye a pekingi 2008-as olimpiának. Ha már az ötkarikás játékoknál tartunk: két ilyen számban nem dőlt még el a hét vége előtt a vb-indulás. Az egyikben nem volt Démász-érdekeltség, ez a férfiak KI 500 métere. Itt Vereckei Ákos rutinja rendkívül sokat ért a fiatal támadók, Benkő Zoltán és Boros Gergely ellen. A másik viszont sokkal szívfájdítóbb a szegedi szívéknek: hiába volt ugyanis három hazai is a Maty-éri olimpiai centrumban a Cl 500 méteres szám fináléjában, végül a nevető negyedik, Sáfrán Mátyás lapátolt át elsőként a célvonalon. Nem Fürdők Gábor, nem foób Márton, és nem Vajda Attila - hanem a KSI 22 éves fiatalja. Démász-kilences Ezenkívül pedig minden kérdéses futam végeredményét előre borítékolni lehetett volna. Csak jöttek a finálék - az olimpiai számokon kívül még nyolc lezáratlan „akta" -, és kis jegyzetfüzetünkben sorra pipálhattuk ki az Eb-n járt egységeket. És persze ezzel párhuzamosan a szegedi versenyzők nevét. Mert akik Pontevedrában ott voltak, ott lesznek Duisburgban is. Éppen kilencen. És csapathajók esetében éppen abban az összeállításban. A már felsorolt kvartett (Janics, Keresztesi, Vajda, Gyökös) mellett Joób, Horváth Gábor, Fürdők, Sík Márton és Csamangó Attila. A kiváltságos négyesből csak Vajda gondolta úgy, mégiscsak versenyzéssel tölti el a hét végét. Kétszázon és ötszázon is megmérette magát, nem sikerült neki győznie. így sem volt azonban csalódott, az ezer egyes abszolút favoritjának számít. MÁDI JÓZSEF EREDMENYEK Az elsők, illetve a Démász-Szegedi VE versenyzőinek eredményei, 500 m Cl: 1. Sáfrán Mátyás (KSI), 2. Fürdők Gábor, 3. Joób Márton. 6. Vajda Attila (Démász-Szegedi VE). 200 m, Cl: 1. Bozsik Attila (BSE), 4. Vajda, 5. Balaicz Tibor, 6. Hackler Erik, 7. Juhász Norbert (mind Démász-Szeged). K2, férfiak: 1. Beé István, Gyertyános Gergely (Újpest, Domino-Honvéd). C2: 1. Fürdők, Horváth Gábor (DémászSzeged), 4. Cséri Attilla, Juhász N. (Dunaferr, Démász-Szeged). 6. Kovács Ádám, Kiss Gergely (OémászSzeged). K4, férfiak: 1. Babella Balázs, Boros Gergely, Beé, Kadler Viktor (Pécs, Paks, Győr, Domino-Honvéd), 2. Felföldi Gábor, Almási Gergely, Molnár Péter, Páger Zoltán (Démász-Szeged, Tiszaújváros). C4: 1. Joób Márton. Horváth G., Sarudi Pál, Balázs Péter (Démász-Szeged, BSE, Mezőgép), 2. Farkas Árpád, Hűttner Csaba, dr. Bohács Zsolt, Hackler Erik (Démász-Szeged), 3. Kovács Á„ Kiss G., Juhász, Csűri A. (Démász-Szeged, Dunaferr). Börcsök Eb-aranya A szlovákiai Trencsénben rendezték a kajakosok és kenusok maratoni Európa-bajnokságát. A férfi kajakpárosok mezőnyében a Démász-Szegedi VE kiválósága, Börcsök Balázs az egyéniben második Salga Istvánnal párban elsőként ért célba. A 33,1 km-es távon hét hajó haladt szorosan egymással. Börcsökék végül az öszszes üldözőjüket, a két spanyol, a másik magyar, valamint a cseh, aportugál ésafrancia hajót is megelőzve, 2:18.31 óra alatt teljesítették a versenyt. A magyarok összesen négy arany-, négy ezüstés két bronzérmet szereztek. - A tíz érem csúcsközeli teljesítmény - mondta Borsodi Géza maratoni szakágvezető, miután kimászott a vízből, ahová boldog tanítványai hajították a sikerkapitányt. - Tizenkettőből tíz hajónk dobogón végzett, két egységünk pedig egyaránt negyedik helyezett lett, úgy gondolom, ez mindennél többet elmond a remekbe szabott teljesítményről. A győri vb-n szinte ugyanez a csapat áll rajthoz. Apró különbség, hogy Györe Attila Csabai Edvinnel indul kenu párosban, míg a másik C-2-es indulási jogról pótválogató dönt majd. -Az utolsó futásnál sikerült meglógnunk, és azt tartottuk végig. Boldog vagyok, ez az első aranyérmem a maratoni szakágban. Nagy ünneplésre nem marad idő, csak kicsire, mert ma már praktizálok, mint állatorvos - mondta Börcsök. A szegedi Börcsök Balázs a győri vb-n is érdekelt lesz. M. J. Célt talált lövések Két aranyéremmel zárták a magyar sportlövők a spanyolországi Európa-bajnokságot. GRANADA (MTI) Krzyzewsky Beáta, illetve a Krzyzewsky, Joó Éva, Tóth Anita összeállítású magyar csapat aranyérmet szerzett a női kisöbű sportpuskások 60 lövéses fekvő számában a spanyolországi sportlövő Európa-bajnokságon. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Krzyzewsky 591 körrel, jobb utolsó tízes sorozatának köszönhetően végzett az élen az olimpia műsorán nem szereplő számban. Az egyéni versenyben Joó Éva is közel került a dobogóhoz, 589 körös eredménye a negyedik helyhez volt elég. A csapat harmadik tagja, a szombaton összetettben olimpiai kvótát szerző Tóth Anita 581 kört teljesített, ezzel a trió 1761 körös összteljesítménnyel zárt és győzött. Sidi Péter a fekvő után a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában is döntőbe verekedte magát, s végül negyedik lett a granadai olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságon. A pekingi szereplést már korábban kiharcoló komáromi kiválóság a 120 lövéses alapversenyt 1168 körrel (fekvő: 392 kör, térdelő: 388, álló: 388) a negyedik pozícióban zárta. A fináléban az erős szél nagyon zavarta a résztvevőket, Sidi is csupán 97 kört (1265 kör) ért el és a negyedik helyet végül szétlövés után szerezte meg az ukrán Ajvazannal szemben. A számot a szlovák Jozef Gönczi nyerte 1267,9 körrel az orosz Hadzsibekov (1267.5) és a szerb Miroslavjev (1265.6) előtt. Lényegesen komolyabb kvalifikációs reményekkel várhatta a magyar küldöttség a nap másik olimpiai számát, a gyorstüzelő pisztolyt, ugyanis az első nap után Pálinkás Lajos 291 körrel a nagyon bíztató, hatodik pozícióban állt. Vasárnap aztán elszálltak a remények, ugyanis a Bp. Honvéd versenyzője gyengén lőtt, s végül 568 körrel csak a 27. lett. Pálinkásnál sokkal jobban teljesített Jambrik István, aki 287-es szombati eredményét 288 körrel toldotta meg, 575 körös összteljesítménye azonban csak a 12. helyh.ez volt elég, az olimpiai indulásról pedig - csakúgy mint a döntőről - két körrel lemaradt. A harmadik magyar, Takács Tibor (570 kör) a 24.-ként zárt. Csapatban Jambrikék az ötödik helyet szerezték meg, míg az összetett puskások a 15-et. Csomor kiváló volt BUDAPEST (MTI) Csomor Erika ezüstérmet szerzett a nők versenyében a franciaországi Lorient-ban rendezett hosszú távú triatlon-világbajnokságon. A viadal honlapjának tanúsága szerint a 34 éves magyar sportolónál csak a brit Leanda Cave bizonyult gyorsabbnak a 3000 méter úszásból, 80 km kerékpározásból és 20 km futásból álló viadalon. A férfiak küzdelmét a hazai közönség előtt szereplő lulien Loy nyerte, itt a dobogó mindhárom fokára francia versenyző állhatottfel. a d080g0s0k A vb végeredménye, férfiak: 1. Julién Joy (francia) 3:30:11,2. Xavier Le Froch 3:36:19, 3. Sebastien Berlier (mindhárom francia) 3:36:41. Nők: 1. Leanda Cave (brit) 4:04:03, 2. Csomor Erika 4:05:20, 3. Catriona Morrison (brit) 4:05:57. Mourinho és Abramovics mindent tisztázott Szent a béke MUNKATÁRSUNKTÓL Kibékült egymással Jose Mourinho és Román Abramovics, az angol labdarúgó Premier League-ben legutóbb másodikként végzett Chelsea vezetőedzője, illetve tulajdonosa. A portugál mester és az orosz milliárdos tavaly nyáron az ukrán Andrij Sevcsénko utóbbi által kierőszakolt szerződtetésén veszett össze, és a legutóbbi idényben állítólag alig beszélt egymással. - Mindent tisztáztunk, én tudom, hogy mit akar, ő pedig tudja, hogy én miként képzelem el a jövőt. Remélem, a csapatnak is hasznára válik, hogy elült a vihar - nyilatkozta Mourinho. A bajnoki ezüstérem mellett a jelenleg az Egyesült Államokban túrázó londoniak a BL-ben az elődöntőig jutottak, így a legutóbbi idényben „csak" az FA-kupában és a Liga-kupában diadalmaskodtak.