Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-14 / 163. szám
SZOMBAT, 2007. JÚLIUS 14. • KAPCSOLATOK-SZIESZTA" 13 r / r / MEGKERDEZTUK AZ OLVASOT A TÉVÉNÉZÉSI SZOKASAIROL Melyik sorozatot nézi í 7 LÁDÁNYI MIKLÓS villamos művezető: - Korábban néztem hétvégenként a Discovery Channelen a Rex Hunt horgászik című sorozatot, de sajnos már levették a műsorról. Most egyrészt nincs olyan, amit szívesen nyomon követnék, másrészt időm sincs arra, hogy megnézzem például a Jóban, rosszban minden epizódját. SMS-üzenetek OSI. 30/5341-640: Égett olajszag terjeng a szegedi Kárász utcán nap mint nap, főként a Dugonics tér és a Kölcsey utca között erős. Szégyen a turisták előtt. 20/3889-642: A Csongrádi sgt. 64. számú ház előtt két hónapja tele van a buszmegálló szemetese. 30/3664-685: Márciusban háziorvosom utalt be csontsűrűség-vizsgálatra, májusban jutottam időponthoz, és amikor a napokban elmentem, közölték, hogy május óta csak szakorvosi beutalóval lehet a vizsgálaton részt venni. Most kezdhetem elölről a háziorvosnál, hogy decemberben bejussak a vizsgálatra? 20/5559-613: A belvárosban nem lehet színes napernyő, de lehet trágár multireklám. Hogy is van ez, műemlékvédők? 70/5800-689: Észvesztő a szegedi Bertalan hídon az autók sebessége! Gyalogosan, kerékpárral járunk rajta, olykor halálfélelmet érzünk. A járdát nem védi végig a szalagkorlát! 30/4100-062: Nagyon veszélyes Szegeden a Tabán és a Tápai utca kereszteződésében kialakított körforgalmi rend! Mindenki áthajt rajta, mert nincs kiemelve se szegéllyel, se virágágyással. A táblákat is faágak takarják. Mielőbbi rendezése fontos lenne a balesetek elkerülése végett! HIBABEJELENTÉS Szegedi Vízmű Zrt.: (62) 420155, 06-80/828-882 Démász Rt.: 06-40/822-000 Égáz-Dégáz Zrt.: 80/440-141, 80/820-141 T-Kábel Kft.: 1298 ^Mfe. mm mm m mm Csorogjon ránk vagy * <*k m **t mm küldjön SMS-t, és mi utánajárunk panaszának! KARAI ANDREA tanuló: - Nem nagyon van időm tévét nézni, így a sorozatokat sem nézem, bár hétvégén néha odakapcsolok a Sue Thomas FBI-ra és a Tru Callingra. Korábban rendszeresen néztem a Barátok köztöt, egyetlen részét sem hagytam volna ki, de ma már inkább a saját barátaimmal megyünk el ide-oda. NEMETH ERZSEBET mérőóra-leolvasó: - Régen mindenfajta szappanoperát, brazilt is, mexikóit is nyomon követtem. Azelőtt a sorozatok mindig ugyanabban az időpontban voltak, de aztán ezt megkavarták, és amit szerettem volna, nem tudtam végigkövetni, így beleuntam. Ha kihagyok belőle egy részt, az már nem ugyanaz, ezért inkább nem is nézem őket. MALEKANDREA színésznő: - Nem nagyon követem a szappanoperákat, inkább beteszek egy DVD-t a lejátszóba. Kiskoromban persze minden gyerekeknek készült sorozatot megnéztem, később pedig borzasztóan tetszett a Vészhelyzet. Fiaimmal közös aktuális kedvencünk a Spongyabob, amin jókat lehet nevetni, és legalább addig is együtt vagyunk. CSOROG A TELEFON UTANAJARTUNK 0LVAS0INK PANASZAINAK Uapcsolatokadelmagyar.hu KEREKPAROSOKELLENORZESE „Azzal kezdem, hogy tisztelem és becsülöm a rendőrséget, és aktív bicikliző vagyok. Ezek hogy függenek össze? Egyik délután ültem a Kárász utcaKlauzál tér sarkán lévő cukrászda teraszán. Két perc alatt négy, gyalogosok közt szlalomozó biciklist számoltam össze. Volt köztük bukósisakos versenybringás, és volt pici gyereket szállító apuka. Mögöttük az ugyancsak tekerő anyukával. Nem tudom felfogni a rendőrség ilyen fokú szakmai impotenciáját! Én magam is több cikket olvastam ezzel a témával kapcsolatban. Sok zárult azzal az ígérettel, a rendőrség jobban oda fog erre figyelni. Néhány éve két napig láttam egy-egy rendőrt, akik kedélyes beszélgetés közben húzódtak félre a mellettük elszáguldó kétkerekes elől. Nem kell több évre visszamenni, az egyik délután az idegenforgalmi tájékoztató pavilon mellé a hosztesz szórakoztatására kirendelt (tényleg azért lett kirendelve?) rend őre mellett száguldoztak a kerékpárosok. Sőt. Egy fiatal nő odagurult a pavilonhoz, és egy nagyon kedves mosolyt kapott a rend őrétől. Legyen polgárbarát, de ne ennyire! Biztos vagyok benne, hogy az, akit egyszer 10 ezer forintra megbüntetnek az általa elkövetett nagyon is tudatos szabálysértésért, az többet nem kerékpározik a sétálók között. A babakocsit toló anyukák, a már totyogni tudó kisgyereküket szabadabban engedő szülők, a nehezebben mozgó, de itt kevésbé figyelő idősek biztonságban érzik magukat. Tévednek. Egy bármelyiküket feldöntő bicikli szörnyű következményekkel járó balesetet okozhat. Ha a drótszamarasok ezt nem fogják fel, tudatosítsuk velük. A szabályokat azért találták ki, hogy betartsuk őket, a rendőrséget pedig azért, hogy betartassa azokat" - írta levelében Böde László. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az alábbi levélben reagált olvasónk felvetéseire: „A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság törvényben meghatározott feladatait a lakossági elvárások messzemenő figyelembevételével igyekszik teljesíteni. Éppen ezért érzékenyen reagálunk mindazon állampolgári észrevételekre, felvetésekre, amelyek munkánk hatékonyságának növelését, a törvények betartását és betartatását célozzák. A levélíró észrevételeivel egyetértünk, a közlekedési szabályok betartása valamennyi, közlekedésben részt vevő személyre nézve kötelező. Tekintettel a nyári idegenforgalmi szezonra - amikor is megnövekszik a városunkba látogatók száma és ezáltal a forgalom is -, különös gondot fordítunk e szabályok betartatására, melyek nemcsak a zökkenőmentes forgalmat, de a közlekedők biztonságát is szolgálják. A közterületi járőrök a számukra meghatározott feladatok alapján visszatérően ellenőrzik a forgalmasabb, nagyszámú érdeklődő által látogatott helyeket. Feladataik közé tartozik a kerékpáros közlekedés szabályainak betartatása is. Kétségtelen azonban, hogy emellett egyéb, a városban tartózkodók biztonságát szolgáló feladatokat is el kell látniuk. Megtesszük a szükséges belső intézkedéseket a szakszerű, kulturált, következetes rendőri szolgálatellátás megvalósítására. Nem célunk ugyanis a rendőri „közömbösség" erősítése, a következetes parancsnoki ellenőrzés eszközével teszünk a szakmai és civil elvárásoknak is megfelelő rendőri feladatok ellátásáért. Valószínűleg egyetért velünk a levélíró abban, hogy az önkéntes jogkövetés, azaz a szabályok külső ráhatás nélküli betartása, a közlekedési kultúra javítása az elsődleges cél, mely mindenkinek érdeke és amely által senki nem szenved hátrányt. Vagyis a közlekedőknek is partnernek kell lenniük ahhoz, hogy egymás érdekeinek figyelembevételével, a jogszabályok tudatos betartásával járuljanak hozzá a biztonságos és balesetmentes közlekedéshez. Amíg azonban ez csorbát szenved, a rendőrségnek kell a szükséges intézkedéseket megtenni. Továbbra is bízunk abban, hogy a rendőrség iránti tisztelete a jövőben is töretlen marad. DR. TUCZAKOV SZILVÁNA RENDŐR ŐRNAGY, SAJTÓREFERENS FÁK, KUKA, CSATORNAFEDÉL Szegeden, a Csongrádi sugárút 85. számú ház előtt jó néhány hete megnyesték a fákat, de a gallyakat nem vitték el. A ház belső oldalánál vannak az ágak felhalmozva, a lakók attól tartanak, hogy valaki felgyújtja azokat - mondta Ökrös Istvánné. Katona Renáta dicsérte a Holt-Marost: nagyon szép a folyó környezete, a napokban lefestették a holtágon átívelő hidakat is, viszont szemétgyűjtő kukák nincsenek a folyóparton. A szemetet a lakók szedegetik össze önszorgalomból. A 70/580-0689-es számról jelezték: labilis a meggörbült csatornafedél a vízi telep előtti járdán a Felső Tisza-parton. Kovács lános, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartási igazgatóhelyettese azt ígérte: a Csongrádi sugárúti ház elől hamarosan elszállítják a fanyesedéket. A Holt-Maros partján pedig megvizsgálják a lehetőségét a szemétgyűjtők kihelyezésének. A csatornafedelet megnézik, és jelzik a hibát annak a közműszolgáltatónak, akihez tartozik. ORVOSI ÜGYELETEK 30/218-1111 BALESETI, SEBESZETI FELVÉTEL Baleseti sebészet, felnőtt: Szeged, új klinika. traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészeti (nem baleseti) telvételi ügyelet: sebészeti klinika (Pécsi u. 4.). Urológiai felvételi ügyelet: II. kórház. Sürgősségi betegellátás, felnőtt: (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig. Baleset, gyermekek: gyermekklinika, baleseti sebészeti osztály. VASÁRNAP: Baleseti sebészet, felnőtt: Szeged, új klinika, traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészeti (nem baleseti!) ügyelet: II. kórház (Kálvária sgt. 57.). Urológiai ügyelet: II. kórház (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig. Baleset, gyermekek: gyermekklinika baleseti sebészeti osztály. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30-ig. hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig a Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15—17. alatt (a Szilágyi utca felől). Telefon: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig a Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. alatt (a Szilágyi utca felől). Telefon: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET Szemészeti klinika (Pécsi u. 4.), kizárólag sürgős esetben. s.o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT (DÍJMENTES) A megye egész területéről hívható telefonszám: 06-80-820-111. Vásárhelyen: 16 órától 02 óráig: 62/249-529, Makón 16 órától 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174. Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat hétfőn Nyemcsok Éva újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között hívható a 06-30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Ha nem kapott újságot, hívja a 06-62/567-864-es számot! MINDENT SZABAD? Sarnyai István véleménye szerint fura jogrend az, amelyben a Fidesznek mindent szabad; irányíthatja az Alkotmánybíróságot, büntetlenül tetten érhetik a frakciót kordonbontáskor, sőt verekedhet egy parlamenti képviselője, aki aztán még a rendőrséget jelenti fel. LOBBI? Sajátos lobbiérdek lehet, ami a közútra tereli a teherforgalmat, ahol nincs is kiépítve, lásd 43-as. És nem a dorozsmai vasúti RoLa, nem a hattyasi kikötő jön szóba, ami nem szennyezné a környéket - mondta olvasónk a 634-676-os telefonszámról. ELLENŐRZÉS Kulcsár Ferenc szeretné, ha mindenkit egyformán ellenőriznének a szegedi villamosokon az ellenőrök, nem hagynák, hogy egyesek bármikor csapatostul és jegy nélkül le-föl szálljanak, amikor kedvük tartja. Vagy talán félnek az ellenőrök? MEGJÖTTÜNK SZEGED PETER DÁVID Július 12., 14 óra 15 perc 3580 g. Sz.: Bihari Beáta Karolina és Péter Róbert (Ásotthalom). APRÓ ABIGÉL Július 12., 21 óra 50 perc, 2240 g. Sz.: Marton Erika és Apró László (Szeged). BÁNYAI PATRIK Július 13., 9 óra 37 perc, 3920 g. Sz.: Kovács Natália és Bányai Péter (Szeged). SIMICZ LARA ANETT Július 12., 10 óra 10 perc, 3450 g. Sz.: Ördög Tünde és Simicz Zoltán (Kistelek). DOMONKOS ROLAND Július 13., 6 óra 55 perc, 3260 g. Sz.: Zsemberi Beáta és Domonkos Zsolt (Baks). BALOGH NIKOLETT SZINTIA Július 13., 8 óra 24 perc, 3060 g. Sz: Pintér Erika és Balogh László (Forráskút). VÁSÁRHELY BÁLINT ZSANETT ANIKÓ Július 12., 15 óra 35 perc, 3130 g. Sz.: Pepó Ildikó és Bálint József (Vásárhely). IZER PETRA HÉDI Július 12., 16 óra 15 perc, 2880 g. Sz.: Pap Csilla és Izer Csaba (Vásárhely). KOVÁCS ÁDÁM GUSZTÁV Július 12., 19 óra, 3550 g. Sz.: Mata Irén és Kovács László (Vásárhely). ZSOLDOS ANDRÁS PÉTER Július 13., 0 óra 14 perc, 3080 g. Sz.: Vetési Katalin és Zsoldos János (Mindszent). LOVAS BALÁZS Július 13., 1 óra 49 perc, 3080 g. Sz.: Balog Ágnes és Lovas Sándor (Vásárhely). SZENTES CSIKÓS CSANAD Július 12., 14 óra 58 perc, 3940 g. Sz.: Plavecz Margit és Csikós Zoltán (Tiszakürt). Gratulálunk! Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az idén 222 könnyű, 137 súlyos és 17 halálos baleset történt. Kétszázkilencvennyolcan könnyű, százötvenhatan súlyos, tizenkilencen pedig halálos sérülést szenvedtek! Az elmúlt héten a megye útjain tizenegy balesetben tizenöt ember könnyű, négy balesetben nyolc személy súlyos sérülést szenvedett. Egy balesetben két ember életét vesztette. Vezessenek óvatosan! Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság NAPI REJTVÉNY Egy kis matematika 1 2 • 12 4 5 6 7 3 9 10 11 • 12 • • 1 13 • "J • 16 17 • 19 20 • • 24 • • 27 • 28 • 30 • 1 32 33 • • 36 3? • 39 • 40 • 42 • • 45 | 46 • SS 48 49 1 • • SS Rejtvényünk vízszintes 3. és függőleges í. számú sorában René Descartes a matematika emberi vonatkozásáról meditál. VÍZSZINTES: 1. Utah fele! 3. A megfejtés első sora. Zárt betűk: E, M, K. 11. Kiűzés folytonos zaklatás által. 13. Piaci értéke. 14. Közéig. 15. Irodalmi mű. 16. Jelfogó. 18. Eltünteti a kézírást. 20. Cigány fiú a romák nyelvén. 22. Azonos betűk. 23. Annál alacsonyabbra. 24. Öreg több szláv nyelven. 26. Szerv a fejen. 28. A túlnyomás régi egysége volt. 29. Nyilas isten. 31. Szláv uralkodó. 33. Kicsinyítő képző. 34. Zuhog. 35. Vidám (balhés) mulatság. 36. Ájul. 38. Reggel Vlagyivosztokban. 40. Ösvény. 41. Befektetett zsozsó. 43. Elme. 45. Karjaiba zárja. 47. Húr. 48. Női név. FÜGGŐLEGES: 1. A megfejtés második sora. Zárt betűk: T, K, E, M, R. 2. Pletykát terjeszt. 3. Névelő. 4. Innivaló. 5. Marha. 6. Ferde szemű. 7. Vízfolyás. 8. Turf tréfásan. 9. Változatos képű. 10. Raktároz. 12. Zöldségféle. 17. Ádámné. 19. Európai divatcég. 21. Javító kisiparos. 25. Amely tárgyra. 27. Sugár betűvel jelezve. 30. Indítéka. 32. Portéka. 34. Látóteréből. 35. Tisztít. 37. Ehető anyag. 39. „Öreg ... őzikéje". 42. Melyik személyt? 44. Gabonaféleség. 46. Lötty. 47. Ugyancsak. 49. Ellentétes kötőszó. Előző rejtvényünk megfejtése: A néma elmondta a süketnek, hogy a vak látta a bénát szaladni.