Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
SZERDA, 2007. JÚLIUS 11. • A K T U A L I S • Pál Attila szerint is szükség van az integrációra Új vezető a klinikai központ élén Pál Attila professzort bízta meg a szegedi egyetem rektora a múlt hétfőn létrehozott klinikai központ vezetésével. Az új vezető szerint a klinikai leépítéseket nem lehet folytatni, de a költségvetési szigort továbbra is tartani kell. A professzor szerint is végre kell hajtani az integrációt októbertől. Újabb 578 bérlakás adható el - döntött a múlt héten a szegedi közgyűlés. Némelyik, eddig teljesen önkormányzati tulajdonban volt háznál hosszasabb procedúrára kell számítani, háromnegyed év beletelhet, amíg a jelenlegi bérlő tulajdonosnak mondhatja magát. A végszót hárman mondják ki - az új bizottság tagjai. MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi belvárosi bérlakások egy részének eladási tilalmát februárban oldotta fel a közgyűlés, akkor összesen 693 lakás eladhatóságáról döntöttek. Ezeknek a bérlői választhattak: vagy megfizetik majd a 2010-re drasztikusan, háromszorosára emelkedő bérleti díjat, vagy kedvezményesen megvásárolják a lakást, amiben élnek. Mostanáig 500-an jelezték írásban a városi vagyonkezelő cégnek, hogy megvásárolnák eddigi bérleményüket. Az elmúlt héten a nyári szünet előtt utoljára összeült közgyűlés további 578 lakás bérlői számára tette lehetővé a választást: bérlők maradnak, vagy tulajdonosok lesznek. Olyan ingatlanok is az eladási listára kerülhettek összesen 47 épület -, amelyek műemlékek vagy városképi védettséget élveznek (Kárász utcán, Klauzál téren), avagy jelzáloggal voltak terhelve. Ez utóbbiak közé tartozik a Deák Ferenc utca 31.-Oroszlán utca 5. szám alatti ingatlan, amelyet a szegedi csatornázási projekt uniós támogatási szerződésének biztosítására terheltek meg. Ugyancsak hitelszerződés fedezetéül szolgáltak a Gyertyámos utca 4., illetve a Szent Mihály utca 1. alatti ingatlanok. A most fölszabadított 47 épület lakói többször kinyilvánították, hogy szeretnék megvenni a lakásokat. Ezért az önkormányzat azt is igyekszik megoldani, hogy a jelzálogterhet más ingatlanokra lehessen áttenni, és így eladhatókká váljanak a bérlakások. Tilalmi listán maradnak továbbra is például a garzonházak, a szolgálati lakások, azok az ingatlanok, amelyeket lakáscélú állami támogatással építettek, vagy azok, amelyeknek a bontását tervezik, összesen körülbelül ezer - nem csak belvárosi - lakás. Mennyi idő alatt lehetnek tulajdonosok az újonnan eladhatóvá vált ingatlanokban a bérlők? Érdeklődésünkre Németh István, a vagyonkezelő cég elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a jelenleg is társasházakban élők akár 30 nap alatt megkaphatják a vételi ajánlatot, de azoknál az ingatlanoknál, amelyek száz százalékban önkormányzati tulajdonban vannak, hosszasabb a procedúra. Először külső cég felméri a műszaki állapotukat, aztán el kell készíteni a társasházi alapító okiratot, bejegyeztetni a társasházat a földhivatalban, megalkotni a szervezeti és működési szabályzatát - és a vételi ajánlat csak ezután következhet. Mindent beleszámítva mostantól háromnegyed év is eltelhet, míg a jelenlegi bérlő tulajdonossá válik. Jövő év közepéig tehát akár összesen 1271 eddig eladási tilalmi bstán volt önkormányzati lakás kerülhet magántulajdonba. Az összesen 5080 darabos jelenlegi önkormányzati lakástulajdonból elvileg egyébként 2700-2800 lakás eladható. Ezek között vannak a tilalmi listán sosem szerepelt panellakások is. TRIUMVIRÁTUS ^ Eddig legfeljebb évi 40-50 lakás sorsáréi kellett döntenie az önkormányzat tíztagú tulajdonosi bizottságának, ám a tilalmi lista feloldásával ez a szám ezerre is növekedhet. Ezért szavazta meg a közgyűlés, hogy egy háromtagú lakásértékesítési bizottság alakuljon, amelyben gyorsabban lehet dönteni, mint a tíztagú testületben. Kohári Nándor, Gila Ferenc és Tóth Jézsef képviselő mondja majd rá az „áment": ki és mennyiért vásárolhatja meg eddigi bérlakását. Az egyetemi szenátus hétfői integrációs döntésével egy időben jelentette be Szabó Gábor rektor: Pál Attilát, a szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatóját bízza meg a klinikai központ vezetésével, amíg a posztról nem írnak ki pályázatot. Egy héttel korábban megszűnt a szegedi egyetemi orvoscentrum, mivel a fogorvos-tudományi kar nem csatlakozott a társuláshoz, amelynek törvényi feltétele: legalább három karnak kell alkotnia. Az új vezető egyelőre nem tudja, pontosan hogyan alakul a klinikai központ - ami a betegellátó egységek, nem a különböző karok központja - gazdálkodási rendszere, mivel még számos kérdésben tájékozódnia kell. Pál professzor elmondta: bár a jövőben az lenne jó, ha a központ saját forrással gazdálkodhatna, a jelenlegi helyzetben az egyetem védőernyője mindenképp szükséges a klinikák biztonságos működéséhez. Mint korábban megírtuk, a finanszírozott teljesítmény csökkent az egészségügyi átalakítás óta, többnyire emiatt küzd az orvoscentrum jelenleg 2,6 milliárdos adóssággal. Friss kinevezése miatt a professzor még nem döntött róla: ki alkotja majd a központ menedzsmentjét - de megbízatása mellett továbbra is gyógyítana és vezetné a női klinikát. Mint mondja, továbbra is tartani kell a költségvetési szigort, úgy látja, vannak még rejtett források a klinikák működésében. Először is szeretné áttekinthetőbbé tenni az intézmények gazdálkodását, megkeresni az összes megtakarítási lehetőséget, hiszen több bevételre jelenleg nem számíthatnak. Példaként említette a rezsiköltség ésszerűsítését. A betegellátásban viszont szerinte a béreken már nincs mit spórolni, elbocsátásokra ott már nem kerülhet sor. Mint mondja, a beteget tisztességgel el kell látni, amihez elég nővér és orvos kell: ebből a szempontból egyes klinikák most a szakadék szélén táncolnak. A leépítés azért sem folytatható, mert a betegellátás mellett oktatni és kutatni is kellene az egyetemi klinikákon - ami bizonyos létszám alatt nem megy. Bízik benne, hogy az egészségügyi kormányzat mindezt feüsmeri augusztusra - mikor végleges döntést kell hoznia az integrációról az egyetemi szenátusnak -, és módosítja a finanszírozást. Az integrációt ugyanis Pál Attila szerint is végre kell hajtani októbertől, és bízik benne, hogy az egészségügyi kormányzat belátja: az integrációval kialakuló magasabb szintű ellátás nemcsak szegedi, hanem országos érdek is - így besegít pénzügyileg annak lebonyolításába. T.R. Pál Attila: Kell az egyetemi védőernyő Fotó: Schmidt Andrea Jövő évközepéig magántulajdonba kerülhetnek a belvárosi lakások Fogyatkozik a tilalmi lista Háromnegyed év is beletelhet, amíg a jelenlegi bérlő tulajdonosnak mondhatja magát Fotó: Schmidt Andrea EGY NÉGYTAGÚ CSALAD HÉTVÉGÉJE SZEGEDEN Legolcsóbban Útiköltség gyorsvonattal másodosztályon + kirándulás Opusztaszerre autóbusszal oda-vissza + három napra szóló jegy a helyi járatokra: 25 380 Ft 12 200 Ft Szállás a Károlyi-kollégiumban: 12 700 Ft Szabadtéri jegy az Odessza/Brüsszel szektorba: 2006 Legdrágábban Útiköltség felsőkategóriás kocsival az autópályán + kirándulás Ópusztaszerre oda-vissza: 20 249 Ft 20 208 Ft Szállás a Royal szállodában félpanzióval: 13 200 Ft 14 000 Ft 8000 Ft Ebéd a Kék Csillag étteremben: 70 000 Ft Szabadtéri jegy a London/Róma szektorba: 38 000 Ft 73 440 Ft 50 000 Ft Ebéd a Roosevelt téri halászcsárdában: 4500 Ft Fagylaltozás a Palánkban: 720 Ft Családi belépő a SZUE-ba: 2200 Ft Összesen: 40 320 Ft 5400 Ft 800 Ft 2900 Ft 16 500 Ft 18 070 Ft Fagylaltozás az A Cappellában: 3380 Ft Családi belépő az Anna fürdőbe: 3600 Ft 61 680 Ft 3900 Ft Összesen: 152 029 Ft 4200 Ft 169 518 Ft 3Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika Két család hétvégéje Szegeden - Borsos vonatjegy- és belépőárak Húszezerrel drágább az idei nyár Idén is kiszámoltuk egy jómódú és egy kevésbé tehetős négytagú család Szegeden eltöltött hétvégéjének költségeit, akárcsak egy évvel ezelőtt. A tömegközlekedés ára emelkedett a legdrasztikusabban, és a Macskákat is drágábban mérik, mint Rudolf trónörököst. Fagyizni, enni és aludni sem sikerült olcsóbban a tavalyinál. Egy Szegeden eltöltött hétvége összköltségeire voltunk kíváncsiak: tavaly nyárhoz képest mennyivel több pénzzel kell érkeznie egy négytagú családnak a napfény városába ? Tesztalanyaink, akárcsak egy évvel ezelőtt, egy kitalált jómódú és egy kevésbé tehetős família édesapa, édesanya, egy tizenkét és egy tizennégy éves gyerek. Ugyanazokat a programokat szerveztük meg nekik, mint tavaly júliusban: a szállás, az étterem, a strand és a fagyizás helye nem változott. Családjaink 2006-hoz hasonlóan most is péntek délután érkeztek Szegedre, és vasárnap délután indultak vissza a fővárosba. A vonat, a távolsági busz és a háromnapos, helyi járatokra érvényes jegy jóval drágább lett. Mivel a 2006-ban még létező 67,5 százalékos diákkedvezmény megszűnt, a gyerekeknek már csak félárú jegyet tudott váltani vonaton érkező családunk: darabjáért Tavaly óta minden vendéglő emelte az árait Fotó: Schmidt Andrea 1390 forintot fizettek. Nem választhattak már intercity és gyorsvonat között sem: az ez évben bevezetett hibrid járatokra egy teljes árú felnőtt jegy legolcsóbban 2870 forintért váltható. A Tisza Volán buszain szintén drágult a viteldíj, a helyi járatokra szóló háromnapos jegyért pedig a tavalyihoz képest személyenként háromszáz forinttal kell többet fizetni. Mivel a benzin ára nem változott számottevően, jómódú családunk útiköltsége alacsonyabb lett, mint a szerényebb anyagi körülmények között élőké. A szabadtéri jegyeihez azonban mindkét famíliánk jóval drágábban jutott hozzá, köszönhetően annak, hogy a Macskák költségesebb produkció, mint a Rudolf életét feldolgozó tavalyi ősbemutató. Kevésbé tehetős családunk ezenkívül azzal a ténnyel is szembesült, hogy a Palánkban tavaly nyárhoz képest tíz forinttal lett drágább a fagylalt, a svédasztalos ebédért a Kék Csillag étteremben háromszáz forinttal kérnek többet. Velük ennek ellenére is fejenként két gombócos fagyit vetettünk, míg jómódúékat újra az A Cappella cukrászdában láttuk vendégül egy-egy fagylaltkehelyre. Az útiköltséget leszámítva egyébként nekik is mindenhol többet kellett fizetniük. A Royal szállodában a kétszer két személyes szoba 3440, a Roosevelt téri halászcsárdában elköltött négy-négy adag pontyhalászlé, főétel és somlói galuska 1600, az Anna fürdőbe wellness családi belépő háromszáz forinttal került többe, mint egy esztendeje. A tételek összeadása után kiderült: egy július közepi szegedi hétvége ára legalább 60 ezer forintba kerül az idén. K.G. G.