Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-11 / 160. szám

• BELFÖLD - KÜLFÖLD* SZERDA, 2007. JÚLIUS 11. APEH-vezető lett a korrupt zsaruból Sok az ellentmondás Lengyel Zoltán fideszes politikus igazoltatása körül A képviselő és a rendőrség kölcsönösen feljelentést tett Feljelentést tett Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, akit egy vasárnap éjszakai igazoltatást követően állítottak elő az I. kerületi rendőrségen. Az iratok nélkül autózó politikus azt állítja, kirángatták a kocsijából, és bántalmazták. A rendőrök szerint Lengyel Zoltán volt erőszakos. A nyomozók közben vizsgálják, rögzítette-e térfigyelő kamera az igazoltatást. BUDAPEST (MTI) Lengyel Zoltán állítása szerint vasárnap éjjel 11 óra körül állította meg autóját három rend­őr Budapesten az Alagút utcánál, akik a képvi­selő elmondása szerint nem viseltek azonosí­tó számot, vagy legalábbis nem volt látható, mert mindhármójukon láthatósági mellény volt. A honatyánál nem voltak papírok, ezért telefonon kérte egyik közeb hozzátartozóját, hogy vigye a helyszínre az iratait. A politikus tegnap az igazoltatás helyszínén, az Alagút Krisztina téri kijáratánál újságíróknak el­mondta: ragaszkodott ahhoz, hogy addig nem közli adatait, amíg a rendőrök nem igazolják magukat, ők azonban ezt állítása szerint nem tették meg, hanem kirángatták autójából, le­tépték kezéről fémszíjas óráját, földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapi­tányságra vittek. Lengyel Zoltán ott tudta ma­gát igazolni az időközben odaérkező hozzátar­tozója által bevitt útlevelével. Lengyel Zoltán ellen az I. kerületi rendőr­kapitány tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt, mert a rendőrség szerint a politikus megütötte a vele szemben szabá­lyosan intézkedő egyik rendőrt. Ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség tegnap elrendelte a nyomozást. Azt is vizs­gálják, hogy a politikus igazoltatását rögzítet­te-e térfigyelő kamera. A fideszes képviselő tagadta, hogy az őt iga­zoltató rendőröket megütötte volna. Mint mondta, passzív ellenállást tanúsított, sőt ő maga szenvedett sérüléseket a kezén, lábán és a hátán, amelyekről a János Kórházban látle­letet is készítettek, miután kiengedték az I. kerületi kapitányságról. Ezt a látleletet a poli­tikus csatolta feljelentéséhez, amelyet tegnap hajnalban tett a történtek miatt az ORFK 24 órás ügyeletén. Ez a feljelentés azonban még nem érkezett meg az ügyészségre. A rendőrség és a fideszes honatya nyilatko­zatai a történtekről több ponton ellentmon­dóak, így a Budapesti Rendőr-főkapitányság Lengyel Zoltán képviselő tegnap megmu­tatta a rendőri intézkedés során szerzett sérüléseit Fotó: MTI/Beliczay László (BRFK) szerint a képviselővel szembeni rend­őri fellépés, a testi kényszer alkalmazása ará­nyos volt, és ezt támasztja alá az orvosi látle­let is, míg a képviselő arról számolt be, hogy a rendőrök földre teperték, és többször meg­ütötték, megrúgták. A rendőrség szerint Lengyel Zoltán a kapi­tányságon a földre vetette magát, majd úgy tett, mintha elájult volna, ezzel szemben a képviselő azt mondta, a rendőrségen már olyan rossz állapotban volt, hogy összeesett, néhány másodpercig a földön feküdt, majd felkelt, ezután bezárták a fogdába, ahová beengedték hozzá az időközben kiérkezett mentőápolót, mert továbbra is rosszul volt. Szintén ellentmondásos, hogy a rendőrség állítása szerint a fideszes országgyűlési kép­viselő mentelmi jogára hivatkozott, és azért nem akarta megmondani nevét, mert akkor le kellene mondania erről. Lengyel Zoltán vi­szont ezt cáfolta, és azt mondta, ő maga java­solta a rendőröknek, hogy miután megmu­tatják az azonosító jelvényüket, írjanak pa­pírt arról, hogy lemond a mentelmi jogáról. A politikus szintén cáfolta azt a rendőrségi megállapítást, miszerint nagy sebességgel ha­ladt volna, illetve, hogy autója motorját felbő­gette, és el akart volna menekülni a helyszín­ről. Lengyel Zoltán szerint körülbelül 40 kilo­méter/órás sebességgel hajtott ki az Alagút­ból, és nem is nagyon tudná felbőgetni kocsija motorját, mert nem mechanikus váltó van benne. A BRFK közleményében ezzel szem­ben az áll, hogy amikor a rendőrök észlelték, hogy a gépkocsi motorja felbőg, megpróbálták megakadályozni, hogy a férfi a helyszínről el­meneküljön, dulakodás alakult ki közöttük, ennek során ütötte meg Lengyel Zoltán a vele szemben szabályosan intézkedő rendőrt. Míg a rendőrség szerint a képviselőt hala­déktalanul elengedték, amikor hozzátartozó­ja a kapitányságra bevitte a kért iratokat, Lengyel Zoltán azt mondta, hogy a rendőrsé­gen közel két órán át tartották fogva, még ak­kor is, amikor élettársa már bevitte a sze­mélyazonosságát igazoló dokumentumokat. A politikus érdekes állításnak nevezte, hogy obszcén szavakat mondott volna az őt igazoltató a rendőröknek. A rendőrség közle­ménye szerint ugyanis a képviselő olyan obszcén szavakkal illette a rendőröket, ame­lyek nem tartoznak egy átlagos intézkedés szótárába, majd a férfi a kényszerintézkedés során azt kiabálta, „jól jönnek majd a sérülé­sek, kirúgatlak titeket". Kártérítést kaphat Tasnádi Péter Közös megegyezéssel még pén­teken távozott az APEH-től az az osztályvezető, akivel szem­ben büntetőeljárás folyik - kö­zölte az APEH szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján. Bakonyi Ágnes szerint az adóhatóság nem követett el hibát, amikor alkalmazta a volt rendőrt. BUDAPEST (MTI) Az adóhatóság szóvivője el­mondta, az APEH-hez jelentke­zőktől erkölcsi bizonyitványt, önéletrajzot kérnek, más papírt nem. Mint mondta, D. Zsig­mond a felvételi beszélgetésen szimpatikusnak mutatkozott, és nem utalt semmilyen jel arra, hogy az APEH-nek nem kellene öt alkalmaznia. Ugyanúgy nyert felvételt, mint mindenki más ­fogalmazott Bakonyi Ágnes. Kö­zölte, a sajtóban megjelent infor­mációk nyomán kértek választ tőle arra, igazak-e az őt érintő hí­rek. O megerősítette, hogy való­ban folytatnak ellene eljárást ­tette hozzá a szóvivő. A Blikk keddi számában jelent meg a D. Zsigmondról szóló hír, ami szerint még rendőrtisztként vádat emelt ellene az ügyészség hivatali befolyással való üzérke­dés miatt. A BRFK központi állo­mányába tartozó volt rendőrt két éve érték tetten a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal munkatársai, miközben félmil­lió forintot vett át egy férfitól ­olvasható a napilapban. Az Házakra zuhant egy repulo MIAMI (MTI) Kisgép zuhant két családi házra tegnap az egyesült államokbeli Orlando külterületén, öten meg­haltak, és legalább négyen megsé­rültek - közölték a hatóságok. A Cessna 310-es típusú gép pilótája és utasa életét vesztette, a további három halott kiléte egyelőre nem ismert. Egy tízéves gyermek és szülei, akik az egyik lakóházban tartózkodtak, súlyosan megsérül­tek. A gyermek testének 80-90 százaléka megégett. Ugyanennek a családnak négyéves gyermeke eltűnt. A mentési munkálatok­ban egy tűzoltó is megsérült. A kétmotoros gép Orlando nemzetközi repülőterétől három kilométerre szenvedett balesetet, miközben megpróbált kényszer­leszállást végrehajtani. • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 239,56 251,84 USA dollár 176,03 185,05 angol font 354,73 372,93 cseh korona 8,15 9,01 horvát kuna 32,00 35,36 svájci frank 143,81 152,71 szlovák korona 6,99 7.73 Forrás: OTP rmömDBtése •^Qrí-ári ügyészségi nyomozók már jó ide­je figyelték a főhadnagyot, akit lebukása után, mintegy másfél évre felfüggesztettek a rendőri munkavégzés alól. Az MTI úgy tudja, bár a cikk csak kedden jelent meg, a lap munkatársai már a múlt héten megkeresték az ügyben az APEH-et, ezért távozott már pénteken a volt vezető. Bakonyi Ágnes arra hívta fel a figyelmet, hogy D. Zsigmonddal szemben nem született jogerős bírósági döntés, ami kimondta volna bűnösségét. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy ha az ártatlan­ság vélelme bárkit megillet, ak­kor miért szűnt meg a munka­viszonya a főosztályvezetőnek, a szóvivő azt mondta: „a sze­mélyiségi adatok védelme mi­att" erre nem adhat választ, csak az érintett. A távirati irodának arra a felve­tésre, hogy a történteket követő­en megkérdezik-e a többi APEH-vezetőt is arról, folyik-e büntető eljárás ellenük, azt mondta, nem vizsgálnak senkit, D. Zsigmondot is csak a sajtóhí­rek miatt keresték meg. A szóvivő kitért arra is, hogy D. Zsigmonddal a munkahelyi vezetője meg volt elégedve. D. Zsigmond ez év elejétől dolgo­zott az APEH Közép-magyaror­szági Regionális Igazgatóságán osztályvezetőként. D. Zsigmond az MTI kérdésé­re elmondta: „családi okok miatt távozik". Ostrom alatt a mecset ISZLÁMÁBÁD (MTI) Végeztek a pakisztáni biztonsági erők az iszlámábádi Vörös Me­cset lázadó hitszónokával és több mint félszáz fegyveres hívével az egyhetes ostromzár betetőzése­ként az épületegyüttes ellen teg­nap megindított ostrom során. A pakisztáni hadsereg azután kezd­te meg a tálib társadalmi rendhez hasonló berendezkedés létreho­zására törekvő diákmozgalom bástyájának számító Vörös Me­cset ostromát, hogy kudarcba ful­ladtak az iszlamisták és a kor­mány között egy héten át tartó tárgyalások. A szembenálló felek tizenöt órás - tegnap este még tartó - tűzpárbajában életét vesz­tette az iszlamista diákokat veze­tő Abdul Rasid Gázi molla. A hadseregnek saját közlése szerint az épületegyüttes 80 százalékát sikerült ellenőrzése alá vonnia. A HUNOR C00P ZRT. pályázatot hirdet Baks. Fő u. 94. sz. alatt COOP ABC vezetői és vezetőhelyettesi munkakörébe. Jelentkezni: fényképes szakmai önéletrajzzal 6600 Szentes, Petőfi u 5. sz. alatt. Bővebb tájékoztatás: munkaidőben a 63/561-166 vagy 30/445-4823 számon. 064143665 BUDAPEST (MTI) Megilletheti a kártérítés Tasnádi Pétert, az ügyészség nem nyújtott be ugyanis fellebbezést a bíróság ítélete ellen, amely szerint az üz­letember elmeállapota miatt két évvel csökkentik a letöltött négy és fél év börtönbüntetését - közöl­te Birtalan Örkény, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője tegnap az MTI-vel. Arról, hogy a pluszban letöltött büntetésért kaphat-e, és ha igen, mekkora kártérítést Tas­nádi Péter, azt a Pest Megyei Bíró­sághoz benyújtott indítvány után egy polgári bíróság jogosult eldön­teni. A kártérítés összegét Birta­lan Örkény szerint azonban előre sem megtippelni, sem kiszámíta­ni nem lehet, a bíróság ugyanis mindig az egyedi eseteket veszi fi­gyelembe. Tuza Péter, Tasnádi Péter ügy­védje elmondta, hogy csak az ügyfelével történt egyeztetés után nyilatkozik arról, élnek-e a kártalanítás lehetőségével. AKCIÓ • AKCIÓ • AKCIÓ • AKCIÓ • AKCIÓ Egyes termékek 20-30-50% ka. olcsóbban vásárolhatók meg. CN (cipők, papucsok, textíliák) Az akció a készlet erejéig tart. adidas SZEGED, KÁRÁSZ U. 2. SPAR Osztozzon velünk sikereinkben! Most Ön is tagja lehel a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Hódmezővásárhelyen nviló INTERSPAR sikercsapatának! Felvételre keresünk: • HÁZTECHNIKUST (hivszim: 229-01) Feltételek: - épületgépész és/vagy villamos végzettség, - felhasználói szintű számításleehnikai ismeretek, - önálló, precíz, rugalmas munkavégzés. - épületkarhantartási, üzemeltetési tapasztalat (előnyt jelent). Fényképes szakmai önéletrajzát a hivatkozási szám feltüntetésével a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Toborzási csoport, 2061 Bicske, Pf. 27, címre kérjük postázni. E-mail: HR@spar.hu Jelentkezési haláridő: 2007. július 30. Júliusi csobbanás a Flamingó Wellness Hotelban**** Balatonfüreden! Július 16-ai vagy július 30-ai érkezéssel .1 éjszakás csomagajánlatunk: már 15 015 Ft-tól/fífélpanzióval! + idegenforgalmi adó 340 Ft/éjszaka felninek részére. Csomagár tartalma: szállás, büféreggeli, büfévacsora griUpartyval, szaunapark, kültéri és beltéri felnStt és gyermek élménymedencék, saját strand napozó­ágyakkal, parkolás, internet. További akciók honlapunkon: unvmJlamingohoteLhu Foglalás: Jlamingo&JLimingohnteLhu Tel: 06-87/581-060, 06-87/688-100 Fax: 06-87/481-167, 06-87/688-167 Flamingó Wellness Hotel 8230 Balatonfüred, Széchenyi út 16. sms-:7ooírncs tjm>p*ncs Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: M1SKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SÜU RÓBERT (sptrrtl • Délvilág szerkesztöségvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA IHódmezövásárheiy) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Titkitság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sponnreau 62/567 808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkcsztoscg1itdelmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3 Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13 Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel 63/401024 Tel./fax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel /fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERfESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel 62/567-870 • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887 Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 . Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel 62/567-872, fax: 62/567 884 Tbrjcsztési vezető KÓTI ZOLTÁN. Tkrjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821 -821 (ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1595Ft|Dclmagyarország), 1495 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhir Rt. és Délmagyarország Kiadó*ISSN0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) •ADélmagyarorszigKiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents