Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-10 / 159. szám

14 • SPORT* SZERDA, 2007. JÚLIUS 11. A szegedi búvárúszó két világcsúcsot ért el a junior Európa-bajnokságon Dudás a nagyok nyomdokain Dudás Zita, a Muréna Búvár­klub junior válogatott sporto­lója parádés teljesítménnyel rukkolt elő a lengyelországi Eu­rópa-bajnokságon. Kanyó Dé­nes tanítványa két arany- és egy ezüstérmet nyert. A tehetséges búvárúszó két számban is vi­lágcsúcsot ért el. Dudás Zita, csakúgy, mint a nagy elődök - Bozsó, Kanyó, Sa­vanya -, parádés eredményt ért el a Lengyelországban megrende­zett junior Európa-bajnokságon. A Muréna Búvárklub sportolója kilenc számban állt rajthoz, és három érmet szerzett. Kétszer el­sőként csapott a célba, egyszer pedig második lett. A tehetséges búvárúszóval már Szegeden be­szélgettünk. - Titkon reméltem, hogy leg­alább egy első helyet sikerül majd szereznem. - mondta. ­Azt azonban álmomban sem gondoltam, hogy kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatok majd. Legjobban az első arany­éremnek örültem, hatalmas csatában sikerült nyernem uszonyos gyorson. A második nap jött az ezüstérem, ezt 50 méter uszonyos úszásban sze­reztem. És még nem volt vége. A harmadik napra is jutott érem: 200 méteren hatalmas fölénnyel diadalmaskodtam. Még én is meglepődtem, hogy milyen simán nyertem. Ami igazán értékessé teszi a győzelmeket, azok az időeredmé­nyek. Két számban is világcsú­csot ért el Dudás Zita. - Először azt közölték a szervezők, hogy ezek Euró­pa-csúcsok. A verseny végére azonban kiderült, hogy 100-on és 200-on a világon legjobb junior időeredménye­ket értem el. A rövidebb távon Dudás Zita méltán lehet mosolygós a teljesítménye után Fotó: Segesvári Csaba 51,5, a hosszabbon 1:52 a hi­vatalos világcsúcs, amit júli­ustól én tartok. Sokat köszön­hetek az önkormányzatnak, Hódi Mihálynak és Mol Rt.-nek, akiknek a támogatása nélkül nem tudtam volna ilyen jó eredményeket elérni. A pihenésre nem sok idő jut. A fiatal búvárúszó a jó ered­ményeknek köszönhetően meghívást kapott a felnőtt vá­logatottba is. Július végén Olaszországban rendezik a vi­lágbajnokságot. - Most egy-két napig pihe­nek, utána azonban kezdődik a ráhangolódás a vb-re. Nagy kihívás lesz számomra, azon­A tréner elégedett Kanyó Dénes a versenyzés mellett a Muréna Búvárklub munkáját is irányítja. A fiatal szakembert kérdeztük Dudás Zita teljesítmé­nyéről. - Csak felsőfokon nyilatkozhatok Zita teljesítményéről, maxi­málisan elégedett vagyok vele. Különösen a két világcsúcsa fan­tasztikus. Százon másfél, kétszázon három és fél másodpercet ja­vított eddigi legjobbján. Következik a vb, amelyre népes szegedi csapattal utazunk, hiszen Zitán és jómagamon kívül, Joszt Ádám és Lengyel Lilla is tagja a magyar válogatottnak. Ha ezt Gyémánt Imre bácsi látná, büszke lenne ránk, hiszen ismét a szegedi mű­hely az országban a legeredményesebb. ban azzal tisztában vagyok, hogy a nagyok között nincs annyi esélyem, mint a saját korosztályomban. Nem félek a megmérettetéstől, számomra egy újabb nagy feladat követ­kezik. SÜLI RÓBERT Ma 18 órakor hazai pályán játszik a Hód TC Tatárjárás következik Hódmezővásárhelyen Ma 13 órakor hazai pályán játssza második csoportmérkő­zését a Szuperligában a Hód TC férfi teniszcsapata. A bajnoki címvédő a Tatár TC-t látja ven­dégül. MUNKATÁRSUNKTÓL Remek rajtot vett a Hód TC szu­perligás férfi teniszcsapata. Az első fordulóban magabiztosan, 8:l-re nyertek a vásárhelyiek az IDOM Team ellen. Ma délután egy órakor hazai pályán szerepel a bajnoki címvédő, a Tatár TC lesz az ellenfél. A vendégek nem képviselnek nagyobb játékerőt, mint az IDOM, hiszen az első körben az alaposan megerősödött Gödöllő szintén 8:l-re győzte le őket. Eb­ből az eredményből is kiderül, hogy a Hód TC-nek csak a maga­biztos, fölényes győzelem lehet az elfogadható. Félvállról azonban nem vehetik az összecsapást, mert az könnyen megbosszulhat­ja magát. Igaz, ez sohasem volt jellemző a vásárhelyiekre. Éppen azért fontos a mai baj­noki, hogy a csütörtöki, Gödöllő elleni csoportrangadóra minél jobban formába lendüljenek. Er­re nagy szükség lesz, mert az utolsó csoportmeccs tétje az el­sőség megszerzése. Ez a pozíció pedig azért lehet fontos, mert aki az élen végez, az a másik csoport második helyezettjével csatázik az elődöntőben. Tehát könnyebb meccsre számíthat. I. forduló Férfi Szuperliga, tenisz­csapatbajnokság, A cso­port: Tálentum-Budaörsi SC 6:3, Fehérgyarmat­MTK 3:6. B csoport: IDOM-Hód TC 1:8, Tatár-Gödöllő 1:8. Szávay Ágnes az első ötven közelében A wimbledoni bajnokságon a selejtezőből a legjobb hatvannégy közé jutott Szávay Ágnes tizenkilenc helyet javított, és már az 53. a női te­niszezők világranglistáján. A rangsort továbbra is a belga fustine Henin vezeti, míg a wimble­doni győztes amerikai Venus Williams a 31 .-ről a 17., a döntős francia Marion Bartoli pedig a 19.-ről a 11. pozícióba lépett előre. Női világranglista (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Justine Henin (belga), 2. (2.) Marija Sarapova (orosz), 3. (3.) Jelena Jankovics (szerb), 4. (5.) Szvetlana Kuznyecova (orosz), 5. (6.) Ana Ivanovics (szerb), 6. (4.) Amelie Mauresmo (francia), 7. (8.) Serena Williams (amerikai), 8. (7.) Ana Csakvetadze (orosz), 9. (9.) Nagyja Petrova (orosz), 10. (10.) Nicole Vaidisova (cseh) ...53. (72.) Szávay Ágnes ...125. (145.) Nagy Kyra ...160. (133,) Czipk Melinda ...238. (240.) Gubacsi Zsófia. könnyű elmerülni a beszélgetésben Szegedi részvénytársaság felsőfokú szakirányú végzettséggel és tárgya­lóképes angolnyelv-tudással ren­delkező PÉNZÜGYI MUNKATÁRSAT keres. Jelentkezéseket fényképpel ellá­tott önéletrajzzal „Export" jeligé­re július 16-ig várjuk a kiadóba. Ha sport és mozgás, akkor SZEGED I/ÁROSI SPORT IGAZGATÓSÁG SMS szövege: Tappancs SMS ára: 300 Ft VALTOZZOn AT • 1 CHEVROLET-TULAJŰOnDSSÁ! { Z/1 Chevrolet Aveo már 1 999 000 r iíai fis i wmmLmmmm AZ IGAZI PLUSZ. CHEVROLET Chevrolet Rupesky 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4., tel.: 62/558-415, 62/558-400, www.chevroletrupesky.hu 2007 WC & OW L1X. ?• 2007 -fosfec. T8AKSF0SM6R5 2ad¥»MpariKKikbíti TransformersfflovtB com A fotó illusztrátió. CO,-kibocsátás: 161-168 g/km, átlagos fogyasztás: 6,1-6,81/100 km. A feltüntetett át ajánlott fogyasztói ár. Az ajánlat 2007. július 9-15-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. Konkrét ajánlatért és további részletekért, kérjük, forduljon márkakereskedésünkhöz. A Chevrolet Southgast Europe Kft. és márkakereskedésünk fenntartja a jogot az ajánlat módosítására és megszüntetésére A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A feltűntetett ár az 6 ajtós Aveo 1.2 Direkt modellre vonatkozik 20% kezdő befizetés esetén 84 hónapos futamidőre.

Next

/
Thumbnails
Contents