Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-10 / 159. szám

KEDD, 2007. JÚLIUS 10., 97/159. ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 84 ET (ELŐEIZETVE: 63 ET) 6. OLDAL HREPKA A LEGJEGYZETTEBB Csongrád megyéből elszármazott, magasabb osztályban játszó focistákat értékeltünk. Az MTK-s Hrepka a legjegyzettebb. 15. OLDAL Másodszorra sem született döntés az egész­ségügyi integrációról a szegedi egyetem sze­nátusának tegnapi ülésén, holott azt éppen azzal a céllal hívták össze, hogy az egy héttel ezelőtti elutasító határozatot „felülvizsgál­ják". Ezúttal időt kért az egyetem - csak augusztus végén szavaznak újra. Miután egy héttel ezelőtt 21 támogató, 21 el­lenző és három tartózkodó szavazattal lénye­gében elvetette a Szegedi Tudományegyetem szenátusa az egészségügyi intézmények integ­rációját, tegnap azért ültek össze újra a döntés­hozók, hogy - Szabó Gábor rektor korábbi sza­vai szerint - „egyértelműbb állásfoglalás" szú­lessen. Információink szerint több szenátor felvetette, hogy halasszák augusztusra a dön­tést. Ebben maradtak. A késlekedést azzal in­dokolják, hogy a nemrég létrehozott klinikai központ új vezetője, Pál Attila időt kér, mivel a kormányzat az elkövetkezőkben átvizsgálja az egészségügyi reform lépéseit. Arra számítanak, hogy a következő szavazásig, augusztus 27-éig stabilabbá válhat az egyetem költségvetése. Botka László polgármester egyelőre nem aggódik a döntés elhalasztása miatt, mivel a szegedi közgyűlés csak szeptember közepén akar szavazni a kérdésben. Az ellenzéki Fi­desz Gyimesi László városi elnök szerint örül, hogy „másodszorra sem sikerült áterő­szakolni az integrációról szóló döntést". Bővebben a 3. oldalon Az illegális szőregi lerakót négy éve pucolták ki Megint tele van a határ törmelékkel Egyszer már felszámolták Szőre­gen a régi vasútállomás mögött éktelenkedő vadlerakót, négy évvel ezelőtt 40 millió forintért takaríttatta el a szemetet a sze­gedi önkormányzat. Ugyanott most újabb hulladékhegyek nő­nek papírból, rongyból, rothadó ágybetétből, rozsdás fémdobo­zokból. Egy lakó arról számolt be, hogy hetente többször for­dulnak a teherautók, és hordják ide a törmeléket. Felírta a rend­számokat. A környezetvédelmi felügyelőség már vizsgálódik, és a rendszámok alapján hamaro­san feljelentést tesz a rendőrsé­gen. Bővebben az 5. oldalon Edda, Pataky, buli Mórahalmon lépett fel vasárnap este az Edda. Patakyék jó bulit csaptak. Császármetszés Egyre több nőnél alkalmazzák szülésnél a császármetszést. 8. OLDAL, GYÓGY ÍR Medgyesi gyümölcshegyek a piacokon Veszik, viszik, eszik - itt a dinnyeszezon Felfüggesztett integráció - Az egyetem időt kér augusztus végéig Elodázta a döntést az SZTE Három dékán a szenátusi döntés után a rektori hivatal épülete előtt: Hetesi Erzsébet, a gazdaságtudományi, Almási Tibor, a bölcsész­és Szabó Imre, a jogi kar vezetője Fotó: Segesvári Csaba Tavaly augusztus ele­jén kezdődött a diny­nyeszezon, idén már a nyakunkon van. Az árak alacsonyabbak, mint egy éve, a rend­kívül enyhe tavasz és a korai nyár miatt mégiscsak kissé ma­gasnak tűnnek. Mindegy, hogy a szentesi nagybanin járunk, vagy a dorozs­main, a Mars téren méretjük le a gyü­mölcsöt, vagy a sarki zöldségesnél, min­denhol 60 és 80 forint között mozog a gö­rögdinnye ára. Bár a dorozsmai nagybanin 30-ért is kapható ki­lója, de csak azért, mert ott nagy tétel­ben kínálják. Ha ki­választottuk a ne­künk megfelelőt, már nem lékelik meg. írásunk a 4. oldalon Forog a dinnye a piacon. Van, aki szeletben viszi, mások egészben Fotó: Schmidt Andrea Az ismerősök szerint az alkohol okozta a Mindszent közelében történt tragédiát Javult az állapota a Mindszent melletti diszkóbalesetben meg­sérült három fiatalnak, akit a szentesi kórházban ápolnak. A szegedi klinikán fekvő negyedik társukat mesterségesen altatják, rá újabb műtétek várnak. A tra­gédia helyszínén mécseseket, vi­rágokat helyeztek el a gyászolók. A fának rohanó Fiat Puntó való­sággal felrobbant, ketten nem él­ték túl a balesetet, hiába igyekez­tek rajtuk segíteni a helyszínen az arra járó autósok, majd a mentők. A . sérültek ismerősei biztosak abban, hogy az alkohol okozta a tragédiát. Részletek és jegyzet a 3. oldalon www.delmagyar.hu Virágok, mécsesek és gyászolók az út mellett Fotó: Vidovics Ferenc NISSAN NOTE. MEGLEPŐEN TÁGAS EGY KOMPAKT AUTÓHOZ KÉPEST • Vezető- és utasoldali légzsák • ABS fékasszisztenssel és EBD-vel • Távirányítású központi zár • Mozgatható hátsó üléssor Most 2.699.000 ft-tói Az akciós ár vállalkozók és a következő szakmák képviselőinek részére érvényes: őstermelők, köztisztviselők, orvosok, állatorvosok, fogorvosok, ügy­védek, jogászok, erdészek, vadászok, borászok, stb. A részletekről érdeklőd­jön márkakereskedésünkben. Diesel motorral már 3.399.000 Ft-tól, ajándék klímával. NISSAN HOVÁNY Szalon: Szeged, Berlini krt. 4/9. Tel.: 62/559-520 • Fax: 62/559-521 Szerviz: Szeged, Cserzy Mihály utca 18. Tel.: 62/556-202 • Fax: 62/556-203 • www.nissanhovany.hu

Next

/
Thumbnails
Contents