Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-26 / 147. szám

KEDD, 2007. JÚNIUS 26. • AKTUÁLIS* 3 Jó öreg útlevél FEKETE KLÁRA Állunk a magyar-horvát határon, kezünkben a pár évvel ezelőtt kiváltott, kék színű útlevél, és várjuk, majd csak belenéz valaki. Odagördülünk az ablakhoz, és valóban belenéznek a határörök, úgy egy másodpercet fordítanak az egészre, a magyar oldalon. A másikon annyit se. főhettünk volna személyivel is, de a múlt rendszernek sikerült belénk nevelni: útlevél nélkül egy tapodtat se. Az útlevél mítosza mát csak egy idősebb korosztály sajátja. Ré­gen akkor is kiváltották sokan, ha nem akartak utazni sehová, mondván, jó, ha ott lapul a fiókban, sosem lehet tudni, mikor kell vele futni egy bizonyos irányba. Majd - a rendszerváltás felé ha­ladva az időben - azért jött jól egy kék színű úti okmány, mert utazás nélkül is kemény valutához lehetett jutni általa, hogy az­tán otthon rejtegessük és „kamatoztassuk " a pénzt. Anélkül is so­kat fialt, hogy bankba vitte volna az ember. Akkoriban váltak nagy utazókká azok az öregek is, akik korábban ki sem tették a lá­bukat a falujukból: elfértek a hátsó ülésen, amíg az egy napos osztrák úton megvette a család fagyasztót. Az útlevél gyors megszerzésével is lehetett hivalkodni: ha a fe­ledékeny egyén például jól ismerte a köztársasági megbízottat ­ez az intézmény az Antall-kormány idején működött -, akkor egy nap alatt megkaphatta a passzust. Sokan sportot űztek abból, hogy nyaralásra bepakolt családdal előbb a fővárosba mentek az útlevelekért. Ma már megszűntek a kiskapuk: öt munkanapon belül nem szerezhető meg a dokument. És emlékszem olyan időszakokra is, amikor drasztikusan emel­kedtek az illetékek: ekkor családostul járultak az ügyintézők elé az emberek, akkor is újat kértek, ha a régi még le sem járt. Utoljá­ra 2003-ban élt át az ország egy ilyen útleveles rohamot, az öt év­re kiváltott okmányokat jövőre kell megújítani, lesz is megint sor­állás az okmányirodákban. Mert az útlevélre még egy ideig szük­ségünk lesz, nem uniós európai országokba, más kontinensekre nélküle nem mehetünk. Ma még beláthatatlan, hány évig marad fenn a jó öreg úti okmány. A véradók nem, a beutaló nélküli fiatalok fizetnek Vizitdíj szabályok: júliustól változnak Júliustól több vizitdíjat fizetnek a beutaló nélkül érkezők, ingyen vizsgálják viszont a harmincszoros véradókat és a szolgálat közben megsérült egyenruhásokat. A várandós nők ezután is ingyen választhatnak szüléset, mindenki más azonban százezret fizethet, ha nem a kijelölt orvosnál gyógyíttatja magát. Módosította a parlament a vizit­díjfizetés szabályait, jövő héttől már új előbások szerint fizetnek a betegek a kórházakban, a szak- és háziorvosi rendelőkben. Aki be­utaló nélkül vagy nem ott veszi igénybe a szakellátást, ahová a be­utaló szól, ezután hatszáz helyett ezer forintot fizet. A beutaló nél­küli új tarifa azokra is vonatkozik, akik egyébként mentesülnek a vi­zitdíjfizetés alól - így például a hajléktalanokra, tartós betegség­ben szenvedőkre és a tizennyolc évnél fiatalabbakra. A fiatalokra vonatkozó rendelkezés viszont csak augusztustól lép hatályba. A szigorítással azt szeretné elérni a kormányzat, hogy senki se kerülje meg a háziorvosát, a betegek lehe­tőleg csak akkor menjenek szak­KEVESEN JÖTTEK Szegeden a vizitdíj február közepi startja óta mindössze hárman kér­ték vissza a húsz alkalom fölötti összeget, tudtuk meg Novkov Ve­szelinkatól. A szegedi polgármeste­ri hivatal szociális, családvédelmi és egészségügyi irodájának vezető­je elmondta: az eddig megjelent ügyfelek a külön-külön számított húsz háziorvosi és húsz szakrende­lési bizonylaton fölül tíz-tizenkettőt hoztak magukkal. A húsz-húsz al­kalmon felüli nyugtákat, számlákat minden hónap második keddjén fi­zetik ki az irodában. rendelésre, ha oda beutalják őket. Júliustól a beutalási rendtől elté­rőknek és a választott orvoshoz ragaszkodóknak át kell vállalniuk a kezelési költség harminc száza­lékát, legfelejebb százezer forin­tot. Az orvos- és intézményvá­lasztás szabadsága a várandós asszonyokat teljes mértékben megilleti: nem kell részleges térí­tési díjat fizetniük június 30. után sem a terhesgondozásért, sem a szülészeti ellátásért. Nem kell fizetniük kórházi napi­díjat sem az eddig csak a vizitdíj alól mentesülő krónikus betegek­nek, ha az ellátás betegségük tartós orvosi kezelésének a része. Azokat a rendvédelmi, mentőszolgálati, honvédségi és katasztrófavédelmi dolgozókat is ingyen vizsgálja meg az orvos, akik szolgálat közben sé­rülnek meg. Ingyenes júbus elsejé­től a tüdőszűrés, és minden or­vos-beteg találkozás a legalább harmincszoros véradóknak. Men­tesülnek a vizitdíjfizetés alól azok az általános vagy középiskolások is, akik már elmúltak tizennyolc évesek - ha az ellátást az iskola- és ifjúság-egészségügyi szolgáltatás részeként veszik igénybe. Aki nem sürgős esetben kihív­ja a háziorvost vagy nem a vá­lasztott háziorvosához megy, to­vábbra is hatszáz, az ügyeletet indokolatlanul igénybe vevő pe­dig ezer forintot fizet. T.R. Szegedi ÓVI-díjasok Másodszor adták át az idén a szegedi Óvodák Igazgatósága által alapí­tott, kiváló munkáért adható ÓVI-díjakat: pedagógusok és technikai dolgozók kapják, arany, ezüst és bronz fokozatban, a díjazottak szemé­lyére az óvodai nevelőtestületek tesznek javaslatot. Az idei pedagógus­díjazottak: Kenyeresné Báhnt Veronika (Kemes utcai óvoda] Orbán Edit (Gedói), Gabainé CsikiMária (Gyöngyvirág). Különdíjasok (ezt az igazgatóság ítéli oda): Laczik Antalné (Tisza-parti), Lőrincz lánosné (Teréz utcai) és Mártonffy Zoltánné (Bem utcai) óvodavezető. A techni­kai dolgozók közül ÓVI-díjas: R. Nagy Ferencné (Szél utcai), Koszow Istvánná (Deák utcai), Kádár Németh István (Vedres utcai). A Hóbiárt utcai óvoda alkalmazotti közössége közösségi díjat kapott. A feledékeny szülőknek dupla illetéket kell fizetniük Roham az úti okmányokért A tikkasztó melegben másfél-két órát kell várakozniuk az okmányirodában azoknak, akik útlevelet szeretnének. Az egyik nap a kérelmezők csaknem háromnegyede 14 éven aluli volt, aminek az az oka, hogy ők személyi híján csak útlevéllel léphetik át az országhatárt. A felnőttek általában csak a saját okmányuk érvényességét ellenőrzik, és az utolsó pillanat­ban kapnak a fejükhöz, hogy baj van, mivel a gyereknek semmilyen úti okmánya sincs. A szegedi okmányirodában állnak a sorok, nem ritka a másfél-kétórás várakozás a hőségben. - A múlt héten hétfőn a 129 útlevélre váró ügyfél 70 százaléka volt gyerek - mondta Kaprinayné Rádi Gizella, az okmányiroda vezetője. - Mivel a 14 éven aluli gyerekek csak akkor kaphatnak útlevelet, ha az igény­lést mindkét szülője előttünk írja alá, a kísé­rőkkel együtt még nagyobbnak látszik a tö­meg. Az elvált szülőnek pedig a bontóper íté­letét kell felmutatnia, igazolásként, hogy ná­la helyezte el a bíróság a kiskorút. Ma már abban az évben megkaphatja a di­ák a személyijét, amelyikben betölti a 14. életévét: adott esetben nem kell megvárni a az igényléssel a decemberi születésnapot. Ezt követően 30 napon belül megérkezik a sze­mélyi, és nyáron már azzal utazhat a fiatal ­európai uniós országba, valamint Horvátor­szágba, Svájcba, Liechtensteinbe, Norvégiá­ba és Izlandra. Aki az utolsó pillanatokban fut, azt nem ke­csegtetik azonnali eredménnyel: öt munka­nap kell az útlevél elkészítéséhez, ennek vi­szont dupla illeték az ára. Ma már bármelyik okmányirodában lehet sürgősséggel ügyet in­tézni, nem kell emiatt Budapestre utazni. Ezekben a napokban a kérelmezőknek csak­nem a fele kéri „expressz" az útlevelét. Jelen­leg egy olyan ügyfélről tudnak Szegeden, aki valószínűleg nem utazik, múlt csütörtökön adta be a kérelmét, és ma útra kellene kel­nie... Az okmányirodában tegnap a munka­társak óránként nézték a számítógépben, hol tart az ügy intézése, délelőtt még nem tudtak értékelhető eredményről beszámolni. A Kovács család Németországba utazik egy hónap múlva - ők időben intézkedtek tegnap. A két gyerek, Jonatán és Dávid kap útlevelet, nekik ez lesz első úti pasz­szusuk. A gyerekek nagy kalandként élték meg a fényképezkedést, nevük hiteles alá­írását. Papp Istvánné, az okmányiroda ügyintéző­je azt mondta, elfáradnak az útlevélcsúcs­ban: nagyon kell figyelni a gyerekekre, akik „véletlenül" még a számítógép vezetékeit is szétszedhetik. A szegedi okmányirodában ezekben a hetekben minden hadra fogható ember útlevelezik. F.K. TÍZEZER A LEGDRÁGÁBB ÚTLEVÉL A 4 év alatti gyerekeknek 2 évre, míg a 4-18 év közötti fiataloknak 5 évre adnak érvényes fény­képes útlevelet. A18 év felettiek 5, illetve 10 évre érvényes okmány között választhatnak. A kisko­rúak útlevele 1500 forint, a felnőtteké 6, illetve 10 ezer forintba kerül. Nemzetközi közúti ellenőrzés zajlott tegnap Csongrád megyében Hamis jogosítványra is bukkantak MUNKATÁRSUNKTÓL Nemzetközi közúti ellenőrzést tartottak tegnap Csongrád megye közútjain - idén immár második alkalommal. Az akció célja ezúttal is a bűncselekmények és balesetek megelőzése volt a hármas határ közelében. A kombinált ellenőr­zőpontokon a rendőrökön, határ­őrökön, polgárörökön, a kataszt­rófavédelem munkatársain és a Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselőin kívül ismét jelen vol­tak román és szerb rendőrök is. Ugyanezen a napon négy magyar rendőr Romániában és Szerbiában vett részt hasonló akcióban. A négyórás ellenőrzés a 43-asr47-es, 55-ös és a 75-ös főutat érintette, ahol sebességet mértek, ellenőriz­ték a pihenőidők betartását, a gép­járművek műszaki állapotát, az úti okmányokat, valamint azt, hogy a sofőrök vezetés előtt fo­gyasztottak-e alkoholt vagy kábí­tószert. Az akció értékelésén Né­meth Károly ezredes és Radics Ró­bert százados elmondta, hogy száz gépjárművezetőt és több mint húsz tehergépjárművet ellenőriz­tek. Helyszíni bírságot huszonkét magyar, két román és két szerb ál­lampolgárral szemben szabtak ki. Olyan gépkocsivezetőt is igazol­tattak, aki hamis jogosítványt nyújtott át ellenőrzésre. A rend­őröknek ez hamar feltűnt, így a férfi ellen engedély nélküli vezetés mellett közokirat-hamisítás gya­núja miatt büntetőeljárást indí­tottak a Szegedi Rendőrkapitány­ságon. Áruszállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt teher­gépkocsik vezetői ellen a Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság munka­társai három esetben tettek sza­bálysértési feljelentést. Közösen ellenőrizték a járművek műaszaki állapotát, az okmányokat Fotó: Segesvári Csaba Kovács Jonatán és Dávid első útlevelét kapja meg h*. IP jhemmbmsl Fotó: Frank Yvette

Next

/
Thumbnails
Contents