Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-25 / 146. szám

12 •MEGYEI TÜKÖR* HÉTFŐ, 2007. JÚNIUS 25. Katonásdit játszó diákok a vásárhelyi laktanyában Babgulyás, díszlépés, Árnyékprogram Egy napra belekóstolhatott a katonaéletbe száz 16 és 18 év közötti fiatal a vásárhelyi Zrínyi laktanyában. A Honvédelmi Minisz­térium és a funior Achievemcnt Magyarország szervezte úgy­nevezett Árnyékprogram keretéhen a diákok kipróbálhatták a menetelést, a lövészetet, valamint különféle akadálypályákat is. Néhányan közülük azt is elmondták, hogy érettségi után akár hivatásos katonák is lennének. Az egyenruhások között több ci­vil is felbukkant a napokban a vásárhelyi Zrínyi laktanya ala­kulóterén. A rövidnadrágos, pó­lós fiatalok szabályszerűen me­neteltek a betonon. Ebben nincs semmi tévedés, ugyanis egy napra a dél-alföldi régió középis­kolásai megtapasztalhatták, mi­lyen is ma hazánkban katoná­nak lenni. A Honvédelmi Minisztérium és a junior Achievement Ma­gyarország együttműködésé­nek köszönhetően született meg az Árnyékprogram. Ez lé­nyegében pályaorientációs program, mely a fiatalokat a hivatásos, illetve a szerződéses katonaság mindennapi életébe kalauzolja. - A szaktárcának mindig is fontos célcsoportja volt az ifjú­ság, mivel belőlük válik a jövő honvédsége. Ezért számos akci­ót, programot szervezünk nekik már évek óta. Ilyen például a Be­vetésklub (www.bcvetes.hu), a Seregszemle, valamint a felmenő rendszerű országos ifjúsági hon­védelmi verseny - nyilatkozta la­punknak Oláh László alezredes, a minisztérium kommunikációs és toborzó főosztályának kapcso­latszcrvező osztályvezető-helyet­tese. A Bocskai István Lövészdan­dárnál a legénységi étkezdében tartották a száz diák sorakozó­ját. Miután a fiatalok néhány fontos dolgot megtudhattak a magyar hadseregről, a toborzó­iroda munkatársai „vették át" őket. Filmvetítésen megismer­kedhettek a laktanya minden­napjaival. Egy tanuló meg is jegyezte, ELSŐ ÁLLOMÁS A többi rendezvényhez képest az Árnyékprogram gyermekci­pőben jár, hiszen a vásárhelyi volt az első állomása. Az idén hasonlót szerveznek Debre­cenben is. A két helyszín ta­pasztalatait elemzik, s ennek függvényében döntenek arról, jövőre lesz-e folytatása az Ár­nyékprogramnak. most már „élőben" is kipróbálná azt, amiről eddig csak beszéltek vagy a vásznon látott. Erre nem kellett sokáig várnia, mert ha­marosan különféle fegyvereket maguk is kézbe vehettek. A célba lövés nem mindenkinek sike­rült, de senki sem keseredett el, mert már az is élményszámba ment, hogy hatalmasakat dur­ranthattak a puskával. A vásárhelyi Corvin diákja, a vajdasági Bácsfeketehegyről ér­kező Pál Gergely szerint a ma­gyar katonák nagyon becsülete­sek és megértők voltak velük. A Békés megyei Dobozról jövő Molnár Enikő ezzel egyet is ér­tett, de ó annyival egészítette ki: „Néhányuk igen vicces volt, mert úgy üvöltött velünk, mint­ha süketek lennénk." A vásárhe­lyi Olasz Károly pedig csöndesen megjegyezte, alig várja a suli vé­gét, mert szeretne mihamarabb bevonulni. A kiskunhalasi II. Rákóczi Fe­renc Szakközépiskolából tizenhá­rom lány vállalta a katonai külde­tést. Szószólójuk, /od Anita tréfá­san meg is említette, Lara Croft­ként követhették a katonákat. Motozás a fegyverek előtt Fotók: nM/DV A halasi különítmény fabábuk­ra lőtt, valamint megnézték, ho­gyan motozzák a civileket a hatá­rokon fegyver után kutatva. Ani­tától megtudtuk, az is nagyon jó volt, hogy az étkezdében együtt ehették a katonákkal a forró bab­gulyást és a rétest. A kecskeméti Szabó Sándor­nak szinte minden nagyon tet­szett a laktanyai programok kö­zül. Fiú létére azonban kiemelte a technikai eszközök bemutató­ját. Két harckocsiba maga is be­szállhatott. Arra a kérdésre vi­szont, hogy lenne-e katona, csak annyit válaszolt: „Majd meglát­juk!". K.T. Hatalmasakat durrantottak Augusztusban ismét nemzetközi repülőnap lesz Kecskeméten Külföldiek és magyarok a légiparádén Idén augusztusban immáron ki­lencedik alkalommal rendezik meg Közép-Európa legnagyobb re­pülő- és haditeehnikai seregszem­léjét, a keeskeméti nemzetközi repülőnapot. Magyarországon tizenhét évvel ez­előtt, Kecskeméten rendeztek elő­ször repülőnapot. Manapság több mint százezer látogatót vonz Kö­zép-Európa legnagyobb repülő- és haditechnikai seregszemléje. Az idén augusztus 11-én és 12-én zaj­ló rendezvényre eddig húsz ország jelezte a részvételét. A repülőnap legnépszerűbb látvá­nyosságai, a kötelékek közül idén öt formáció mutatkozik bc. A láto­gatók előtt nem ismeretlen a nyolc Alphajet géppel repülő francia Pat­rouillc de Francé és a szintén nyolc NF-5A típust használó török Hir­kish Stars kötelék. A PC-9-esekből álló horvát Krila Oluje - Wings of Storm kötelék és a svájci Patrouile Suisse hat F-5E típusú gépből álló formációja most először lesz látha­tó Magyarországon. Igazi különle­gesség lesz a kecskeméti bázis egén a ritkaságszámba menő dán Saab T-17-es gépekből álló Baby Blue kötelék is. A Red Bull repülőgépekből és he­likopterekből álló csoportja festett gépekkel érkezik, köztük az igazi különlegességnek számító B-25 Mitchell és DC-6-os típussal. A Holland Királyi Légierő F-l 6-os va­dászgépe mellett a méretét megha­zudtoló könnyedséggel manővere­ző, hatalmas, kétrotoros CH-47D Chinook szállítóhclikopterrcl vesz részt a bemutatón. A németországi Geilenkirchenből érkezik a NATO Légi Előrejelző és Irányító Rendsze­rének egyik legfontosabb eszköze, a módosított Boeing 707-es AWACS repülőgép. Érdekesség, hogy az AWACS-eken magyar tisztek is szolgálnak. A külföldi résztvevők mellett természetesen a Magyar Honvéd­ség Légierejének minden jelenleg rendszerben lévő repülőgépe és he­likoptere is bemutatkozik. A né­zők a MIG-29-es vadászgépeket, az L-39 Albatroszokat, a |AK-52-es oktatógépeket, vala­mint az AN-26-os szállító repülő­gépeket is láthatják majd. A heli­kopterek között szintén felvonul­nak a Magyar Honvédség légiereje által használt eszközök, köztük a MI-24-es harci helikopterek és a tavalyi árvízi védekezésben kulcs­szerepet játszó MI-17, MI-8 típu­sú szálh'tó helikopterek is. A repülőnap nem lehet teljes a nyaktörő mutatványairól híres Bessenyei Péter műrepülő világ­bajnok és Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok bemutatói nélkül. A bázis területén bőven akad majd látnivaló a földön is. A sta­tikus bemutatóra érkező gépeket a földön testközelből lehet megis­merni. Belépőjegyek országszerte a Sze­rencsejáték Zrt. lottózóiban vala­mint a lottószelvényt értékesítő he­lyeken kaphatók. Augusztus 10-éig elővételben felnőtteknek 3500, gyermekeknek 1500 forint. Az au­gusztus 10-e után a helyszínen megváltott jegyek ára felnőtteknek 4000, gyerekeknek 2000 forint. To­vábbi információkat a www. repülő­nap.hu címen kaphatnak az érdek­lődők. H.L. WUBBUMWpi|B8LMB '"'" HHHHHHHHHHHHHHHI^^^H HL -- JEL .V ^^m^w 3 •JuÉMá Bemutató több ezer méter magasságban Fotók: DM/DV Európából Európába A Szegedi Biztonságpolitikai Központ 1999 óta szolgálja a délkelet-európai és kelet-európai népek közeledését. A szervezet szemináriumain - többek között - a magyar haderőreform tapasztalatait is közvetíti a nem uniós tagállamok állami, katonai és civil vezetőinek. „Szegedi folyamat" - Európából Európába címmel szomba­ton zárult az az ötnapos szeminárium, amelyet a Szegedi Biztonságpolitikai Központ - az EGT és a Norvég Finanszí­rozási Mechanizmus támogatását elnyerve - szervezett meg egy 16 részes, tavaly kezdődött és idén záruló rendezvényso­rozat részeként. Most az alapítvány Délkelet-európai Tré­ning Központjában 25 boszniai nő és férfi hallgatott előadá­sokat és beszélgetett - többek között - az önkormányzati­ságról, a regionalizmusról, a civil és kormányzati szervek kapcsolatáról, illetve az intézményi reformokról. A magyar­országi pozitív és negatív eredmények áttekintése - többek között a haderő átalakításáról - elősegíti a délkelet-európai és kelet-európai térség euroatlanti integrációját - véli Tóth László, a biztonságpolitikai központ vezetője. Az alapítványi formában működő, szegedi központú szer­vezet eddig 54 ország közel 12 ezer polgára számára nyújtott ismerkedési-tárgyalási és informálódási lehetőséget évi 60-80 nemzetközi fórumán. A Szegedi Biztonságpolitikai Központ elsősorban olyan délkelet-európai és kelet-európai országokkal keresi a kapcsolatot, melyek nem tagjai az Eu­rópai Uniónak. Együttműködik különböző nemzetközi szervezetekkel, így például az EU-val, a NATO-val, az EBESZ-szel, illetve kormányzati és nem kormányzati szer­vekkel. A szegedi önkormányzat és a Szegedi Tudomány­egyetem által alapított szervezet a tevékenységéhez szüksé­ges anyagiakat különböző pályázatokon nyeri el. A Szegedi Biztonságpolitikai Központ azért lobbizik, hogy az unió ha­tárai mentén elterülő nem EU-tagországokban mielőbb tel­jesüljenek azok a feltételek, melyek alapján az euroatlanti struktúra részeivé válhatnak. Ú.I. SEREGSZEMLE című összeállításunk a Honvédelmi Minisztérium támogatásával készült.

Next

/
Thumbnails
Contents