Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-14 / 137. szám

4 • AKTUÁLIS­CSÜTÖRTÖK, 2007. JÚNIUS 14. fekete pont KÖRKÉP ALGYÖ. Az Algyői Faluház, Könyvtár és Tájház idén nyárra az aláhbi táborokat hirdeti meg: június 25-29.: lovastábor (helyszíne a tájház és a lovasudvar), július 2-6.: Süli András művészeti alkotótábor (a szabadidőközpontban), július 9-13.: szín játszótábor (a szabadidőközpontban és a faluházban), július 16-20.: médiatábor |a szabadidőközpontban), július 23-28.: honismereti tábor (a tájházban és a szabadidőközpontban). A táborok napközis jellegűek, napi háromszori étkezést biztosítanak a résztvevőknek. Minden tábor minimum 15 jelentkezővel indul. Ha testvérek jelentkeznek valamelyik táborba, úgy fejenként ezer forint kedvezményt kapnak. Aki három táborba jelentkezik, az táboronként 2000 forint kedvezményt kap. Információ, jelentkezés: 62/517-172, 517-173. ÁSOTTHALOM. Veszélyeztető család címmel a szenvedélyek napja alkalmából szociális területen dolgozó szakemberek számára tartanak előadásokat az ifjúsági házban ma 14 órától. Dr. Temesváry Beáta pszichiáter főorvos és dr. Szilárd János előadása után kötetlen beszélgetés kezdődik. DESZK. Felújítják a Szegfű utca burkolatát. A beruházást az önkormányzat a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz benyújtott nyertes pályázatból finanszírozza. DOMASZÉK. Június 23-án a Tanya 155. szám alatt, az Equest Sport Alapítvány lovasfarmján rendezik a domaszéki lovasnapot. Lesz díjugratóverseny és lovasbemutató. MÓRAHALOM. Az Aranyszöm Rendezvényház energiatakarékos működtetése érdekében az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. A nyertes pályázatból a rendezvényház külső homlokzatának hőszigetelését végzik el. A munkálatokat már megkezdték, várhatóan ősszel végeznek. - Pénteken tartják az Arlechino mazsorett- és moderntánc-bemutatóját az Aranyszöm Rendezvényházban, legyek 300 forintért kaphatók ag előadás előtt. - Vasárnap országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek Mórahalmoh, a megszokott helyen, az új vásártéren. SZEGED. A budapesti KASTÁR (Kassák Alkotóművészek Társasága) Zuglói Egyesülete tizenkettedik kiállításának megnyitóját tartják hétfőn 17 órakor a petőfitelepi művelődési házban. A kiállítás június 29-éig látogatható. - Pénteken 17 órakor Jószai Sándor ikonfestő alkotásaiból nyilik kiállítás a Fidesz szegcdi székházában (Victor Hygo utca 5.). Megnyitja: Pataki Ferenc grafikus- és festőművész. A kiállítás július 15-éig látogatható. ZSOMBÓ. Pénteken a zsombói hétpróba rendezvénysorozat újabb feladatára kerül sor. Ezúttal kerékpártúrán vehetnek részt az érdeklődők. Az úti cél Bordány, ahol Kisapáti István műhelyét, az ott felújított és felújitásra váró veterán autókat, motorokat is megcsodálhatják. Gyülekezés a Kós Károly Általános és Alapfokú Művészeti Iskola _ előtt, indulás 16 órakor. Mindenkit várnak > a szervezők. A szegedi Kodály térről most négyfelé viszik, augusztusban kétfelől hozzák a felszerelést Tanárok, diákok dobozolnak Ha sok lesz az eső, Kisköre segíthet a csongrádiaknak Remélik, hogy idén nem tűnik el a homokpad Folytatás az 1. oldalról - A 28 fős testületből ketten előrehozott nyugdíjba mehetünk, hét-nyolc kolle­gánknak lesz állása - föltéve, ha a szülők abba az iskolába íratják be gyerekeiket, amiben korábban megegyeztek - mondja az igazgató. így együtt maradhatnának az alsósok a Rókus Il-es, egy ötödikes osztály pedig az újszegedi Odessza-iskolában, to­vábbá egy napközis nevelő dolgozhatna a makkosházi iskolában. A Kodály téri isko­la többi pedagógusa az utcára kerül. Dráma drámát követ, pedig csak egy-két családtörténetet villant föl a dobozoló igazgató. Az itteni tanár házaspár egyik tagja reméli, de nem tudja biztosan, hogy pedagógusként dolgozhat valahol. A má­sik tanárnőnek viszont fogalma sincs, mi­ből élnek ezentúl - ő és rokkantnyugdíjas férje, meg az érettségi előtt álló gyerekek. A tanítónő Zsuzsa első és egyetlen mun­kahelyét siratja: 27 év tanítás után nem is tudja, ezenkívül milyen egyéb kenyérkere­setre lenne képes. - A jó tíz éve bezárt Gutenberg utcai is­kola felszerelését is örököltük, ezért most azokat is szortíroznunk kell - magyarázza Ladányi Sándorné, aki másodikosaival a „rókuskettöbe" vándorolhat, így aztán osztálytermének szemléltető eszközeit, tábláját, tévéjét, írásvetítőjét is viszi ma­gával. Amire nincs szükségük, azt a Gyovai Gáspár alpolgármester ígéretet tett arra, hogy a Kö­rös-toroki napok idejére feltétle­nül megpróbálják az alacsony vízállást biztosítani. A városüze­meltetési feladatokért felelős al­polgármester lapunknak el­mondta, hogy szükség esetén idén is kéri Csongrád a kiskörei duzzasztóműtől, hogy tartsa vissza a vizet. Korábban volt már erre példa. Néhány napig így le­het késleltetni az áradást - de hosszú távon természetesen az időjáráson múlik minden. A meteorológiai előrejelzések szerint sok eső várható ezen a nyáron. A változékony időjárást helyi záporok tarkítják, nagyobb mennyiségben is eshet ilyenkor csapadék. Ötvös Mihály szakaszmérnök szerint vélhetően 1-1,5 méteres lesz a vízállás a következő hóna­pokban, ez pedig azt jelenti, hogy a Tisza el fogja önteni a part men­ti kisebb-nagyobb homokpado­kat, és nem csak Csongrádnál. A vízügyi hatóság szentesi szakasz­mérnöke elmagyarázta, hogy az általa közölt érték a valaha mért legalacsonyabb vízállás szintjéhez képest mutatja a többletet. Teg­nap hetven-nyolcvan centiméter volt a torokban a vízszint, ezért bukkant elő a hírneves homok­pad a parton. A vízügyi szakem­ber szerint ha az esőzések július­ban abbamaradnak, akkor lehet nyugodtan számítani az augusz­tus eleji alacsony vízállásra a Kö­rös-toroki napokon. Úgy véli, hogy a szerbiai hídépítés miatt a becsei duzzasztónál csökkentett vízállás legfeljebb árnyalhatja a képet, de érdemben nem befolyá­solhatja a vízállást a torokban. BLAHÓ GABRIELLA Közeleg a szabadtéri játékok ideje, a szokásosnál többen for­dulnak majd meg a Dóm téren. Olvasónk az árkádsoron fény­képezte le a képen látható oszlopokat, amelyekről mállik a va­kolat. A galambok elűzése után érdemes lenne az épületek álla­gának rendbetételére is áldozni. Olvasónk arra is felhívta a fi­gyelmet: a málló vakolat akár veszélyes is lehet, ha egy nagyobb darab az arra járók nyakába hullik Fotó: Kállay György VÁRJUK OLVASÓINK JELZÉSEIT! Telefon: 30/218-1111 • szerkesztoseg@delmagyar.hu Leveleim: 6740 Szeged, Pf.: 153. (A borítékra írják rá: FEKETE PONT) KÖLTÖZÉS: AUGUSZTUSBAN Téljes hosszúságában látható a homokpad a csongrádi Körös-to­rokban: turisztikai szempontból ez az a vízállás, amely tömegeket vonz a Tisza partjára minden nyáron. Sajnos az utóbbi években mindig a strandnak ez a fő vonzereje tűnt el, került víz alá. Idén az idegenforgalomból élők esős nyárra számítanak, de bíznak abban, nem emelkedik nagyon a folyó, és ha mégis, talán a kiskörei duzzasztómű segít. A szegedi Gutenberg utcában is pakolnak ­április óta. Először a Kossuth Zsuzsanna Gim­názium és Egészségügyi Szakközépiskola könyvtárát hozzák költözésre alkalmas álla­potba - magyarázza az igazgató, Horváth At­tila. A csomagolást július közepére kell befe­jezniük. Augusztus kézepén az iskolai beren­dezés kétharmadát viszik magukkal - az 1979-ben épült, 54 millió forintért e nyáron felújítandó Kodály téri épületbe. Szeptember­től ott tanul a mostani Kossuth Zsuzsanna és Tisza Lajos szakközépiskola diáksága, össze­sen körülbelül 1200 fiatal. A múlt hét vége óta szortíroznak a Kodály téri iskolában, amelyet július 1-jéig ki kell üríteni Fotó: Frank Yvette „makkosházi" vagy a „börze" feliratú do­bozba-zsákba pakolják. Az utóbbi címké­vel ellátott cuccok az ugyancsak bezárásra ítélt Tisza Lajos szakközépiskola tornater­mébe kerülnek, ahol majd börzét rendez­nek a szegedi önkormányzati iskoláknak. Ami már semmire se jó, annak sorsát mu­tatja a címke: „szemét". Két teherautónyi felszerelést már elszál­lítottak a jogutódunknak számító Mak­kosházi Általános Iskolába - tudjuk meg Rúzsa Antalné iskolatitkártól, aki - az it­teni gondnokkal egyetemben - a Radnóti gimnáziumban kapott munkát. De ennél is több holmi kerül a Rókus II. Számú Ál­talános Iskolába, ahova a most 304 fős Kodály téri intézményből 140 kisdiák vándorol át. - Szeretném, ha együtt maradhatna az osztály! - mondja ki óhaját Ritter Klaudia. A másodikos kislány osztálytársaival együtt vendégeskedett már a befogadásuk­ra kész Rókus Il-es iskolában: farsangi ját­szóházban, aztán meg a madarak és fák napján rendezett akadályversenyen ismer­kedtek új iskolatársaikkal. Most, a Kodály téri napoknak nevezett búcsúzó utolsó hé­ten kirándulnak, játszótérre mennek a gyerekek és segítenek - a dobozolásban. ÚJSZÁSZI ILONA A csongrádi városházán abban bíznak, hogy idén a homokpad kárpótolja a fürdőző vendégeket az elmúlt évekért. Korábbi nya­rakon kevesebb alkalmuk volt a turistáknak maradéktalanul él­vezni a Körös-torok adottságait, pedig a homokpadon való napo­zás elengedhetetlen programja a csongrádi kirándulásnak. Ez Magyarország egyik legszebb folyóparti strandja - amikor nem lepi el a VÍZ Fotó: Tésik Attila

Next

/
Thumbnails
Contents