Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-11 / 134. szám

A K T U A L I S HETFO, 2007. JUNIUS 11. KORKÉP ALGYŐ. Az algyői könyvtár tájékoztatja olvasóit, hogy június 14-én szakmai továbbképzés miatt zárva tart. - A gyerekeknek meghirdetett nyári táborokról az Algyői Hírmondóban olvashatnak összeállítást az érdeklődők, valamint a www.algyo.hu internetes portálon. FORRÁSKÚT. A Jerney János Művelődési Házban ma 17 órakor kezdődik a nyugdíjasklubfoglalkozása. 18 órától step aerobik. 20 órától a Hasutasok című magyar filmet vetítik. MÓRAHALOM. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium még a múlt év végén írta ki azt a pályázatot, amelyen sikerrel vett részt a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása. A programban három település vett részt: Mórahalom, Pusztamérges és Rúzsa. A támogatást a homokháti kistérség hét személy háromhavi bérének fedezésére kapta a minisztériumtól összesen 2 millió 520 ezer Ft-ot, amelyből lehetőség nyílt a munkálatok megvalósításának segítésére munkaeszközök, valamint munkaruha és munkavédelmi eszközök beszerzésére is. A közmunkásokat március 1. és május 31. között foglalkoztatták. RÖSZKE. A település önkormányzata idén először ismerte el azoknak a pedagógusoknak a munkáját, akiknek több mint tíz éve tevékenykednek a település gyermekeiért. Az Értékteremtő Pedagógus kitüntetést, a vele járó emlékplakettet és oklevelet ebben az évben az óvodapedagógusok közül Kószó Zoltánná, az iskola kollektívájából pedig Kissné Veres Györgyi vette át. A település vezetése őszinte elismeréssel gratulált nekik. ZÁKÁNYSZÉK. A képviselő-testület ezen a héten ülésezett. A képviselők első alkalommal váltották le papírjaikat elektronikus formulára. A homokháti kistérség az elmúlt egy évben több mint fél milliárd forintot nyert pályázaton. Ebből új informatikai rendszer készült el, így költséghatékonyan és sokkal gyorsabban lehet ügyeket intézni. A projekt sikere láttán az önkormányzat is újításra szánta el magát, laptopokat vásárolt a képviselő-testület és a külsős bizottsági tagok számára. A hordozható számítógépekért a képviselők egyéves, a külsős bizottsági tagok kétéves tiszteletdíjukról mondtak le. így az önkormányzat jelentős papír és fénymásolási költséget takarít meg. A képviselők kétszer vettek részt oktatáson, az általános iskola pedagógusai vezették be őket a laptophasználat rejtelmeibe. ZSOMBÓ. Falunapot és Péter-Páli napi aratóünnepet rendeznek június 30-án és július l-jén a településen. Bemutatják az aratás és cséplés menetét korhű gépekkel. Fellép Demjén Ferenc, az Irigy Hónaljmirigy. Az utcabálon a Zsomboy's és a Jaffa Trió zenél. Szombaton Zsombó Parádé címmel öreg autók, motorok, díszített kerékpárok, mezőgazdasági gépek, maszkás görkorisok, gördeszkások, fogatok, saját készítésű és extrém járművek vonulnak fel. Várják azok jelentkezését, akik elég bátrak ahhoz, hogy felvonuljanak beöltözve saját, esetleg saját alkotású, díszítésű járművükkel. Nevezni június 28-áig lehet a zsombói József Attila Művelődési Házban az 595-560-as telefonszámon. Meztelen pornósztárok és pajzán portékák a szegedi erotika kiállításon Vetkőztetett az argentin kebelcsoda Sabrina, az argentin kebelcsoda pucérkodásra bírta a szegedi kö­zönség néhány férfitagját a Mars téri U pavilonban ren­dezett erotika kiállításon. A standok bőséges választékkal várták a pajzán kiegészítőkre vágyókat. A levegőtlen csarnok­ban nézelődők testközelből érezhették, milyen is az igazi fülledt erotika. - Fellépő vagy? -Nem. - Azért adsz egy autogramot? ­kérdi egy férfi a Mars téri U pavi­lon bejáratánál. Nem tudom eldönteni, ismer­kedni akar a kopasz fejű, teto­vált fiatalember, vagy valóban pornószínésznek néz. Megpró­bálom bóknak venni a dolgot, és beiemegyek a játékba. Alá­írom a képeslapot, amit a Luxx Videó standjáról gyűjtött be a barátságos fiatalember a tömér­dek mennyiségű XXL videó mellé. Kovi és a lehetőségek A Luxx-os lányok falatnyi ru­hában pózolnak a stand köze­pén. A köréjük gyűlt lelkes ama­tőr fotósok kitartóan, egymást lökdösve „lőnek" rájuk a mobil­jukkal. - Segíthetek? - kérdi tő­lem egy férfi; éppen az asztalra kitett pornóújságokat lapozga­tom. - Épp azon gondolkodom, miért és hogyan lesz valakiből pornósztár - válaszolom, és a ké­peslapos fickó szavaira gondolva rámenősen megkérdezem: - Mit gondol, belőlem lehetne? - Tu­dom is, hogy ki tudna neked se­gíteni ebben - mondja, és a kö­vetkező pillanatban odahívja a magyar pornókirályt, Kovit. - Ülj csak le - kínál hellyel, szi­Sabrina a színpadon Fotó: Karnok Csaba varral a kezében. - Szóval por­nózni szeretnél - néz rám kér­dőn. - Akár! - vágom rá. Erre el­kezdi sorolni a lehetőségeket. Először is kapnék egy mene­dzsert, aki megállapítaná, alkal­mas vagyok-e a színészkedésre. Amennyiben igen, kezdőként öt­ven-hatvanezer forintot kapnék jelenetenként. A profik, mint például a kiállításon fellépő mű­vésznők, akár nyolcszáz eurót is megkeresnek. Megtudom, a lá­nyok döntik el, mit vállalnak, semmi sincs rájuk kényszerítve. A korrekt ügynökségek vigyáz­nak a modelljeikre, itt nem kezd ki senki senkivel. Miből lesz a tejbegríz? A beszélgetés közben kipillan­tok a stand körül állókra, akik ­mivel a lenge ruhás hölgyek pi­henőre mentek - jobb híján ben­nünket fotóznak. Te jó ég, mi lesz ebből! - villan át rajtam, gyorsan megköszönöm a felvilá­gosítást, majd folytatom a kalan­dozást az erotikus kiegészítők vi­lágában. A standok valósággal roskadoznak a kazettáktól, újsá­goktól, fehérneműktől és pajzán játékszerektől. Az egyik kiállító­nál egy fiatal pár tanakodik, a na­gyobbat vagy a kisebbet vegyék? Tolakodó figyelmemtől kissé megszeppennek, de a nagyobbat választják. - Vagy háromszázan megkér­dezték már ezt tőlem! - válaszol flegmán az eladó. Arra voltam kíváncsi, mely portékát viszik a legtöbben. - Ha tejbegrízt akarsz venni, akkor tejet és grízt veszel a boltban nem? Mindenki mást visz, ki-ki igénye szerint - mond­ja­A szomszédos stand klasszi­sokkal készségesebb eladójától megtudom, a vibrátorok és a por­nófilmek fogynak a legjobban. ­Aki eljön ide, az nem szégyenlős­ködik. Bátran kérdeznek, és vá­sárolnak. Fiatalok, idősek, párok és egyedülállók egyaránt, szexuá­lis beállítottságtól függetlenül ­taglalja a kiállítás látogatóinak összetételét. Hét ruhátlan férfi A színpad előtt tömeg. A mo­bilt és fényképezőgépet szoron­gató kézerdőtől alig látni, mi fo­lyik az emelvényen. - Következik az argentin kebelcsoda, Sabrina! - üvöltik a mikrofonba. A sokak által nagyon várt, fekete bőrru­hában éneklő és táncoló dominát nem lehet nem észrevenni. A pajkos szőke szépség még a sze­gedi közönséget is megtáncoltat­ja, és a színpadra felmerészkedő jelentkezőket levetkőzteti. Hét férfi áll ruhátlanul a több száz fős tömeg előtt. Amikor a zeneszám véget ér, Szabrina elköszön a lel­kes rajongóktól. A figyelem érez­hetően lankadni kezd. A látoga­tók elégedetten indulnak el a ki­járat felé - a legtöbben vásári por­tékákkal a kezükben. B.B.A. SERKENTŐ A legdrágább erotikus portékák az életnagyságú női babák, amelyek ötventől kétszázezer forintba is kerülhetnek - tudjuk meg az egyik kiállítótól. A legkeresettebbek a különböző szexuális kiegészítők. A legtöbb érzelmet kiváltó pedig a Rush nevű szer, ami a szexuális vágy serkentésére szolgál. Kánikula A nyugdíjasotthonokban is megpróbálnak védekezni a korai hőség ellen. Az ablakokon lehúzzák a rolót, minden szobába tesznek ventilátort, és folyamatosan adnak frissítőt az időseknek - szólt az országos kereskedelmi tévécsatorna minapi híre. Ez aztán a szen­záció! Mivel a nevetéstől nem hallottam a végét, megvártam a ké­ső esti kiadást. Hát, benne hagyták, pedig nincs is uborkaszezon. Holnap meg talán azt közlik - hogy is mondja az utolsó akcióhősök egyike: az ég kék, a fű zöld, a nők hazudósak. D.T. A Partfürdőn csak gyógyvízben lehet fürödni Vízichopper a kicsiknek, medencefoci a nagyoknak fekete pont Vajon az időt akarták elütni a villamosra várva azok, akik így összefirkálták a megálló plexifalát? Az biztos, hogy alapos munkát végeztek - alig maradt egy négyzetcentiméter szabad terület. A ronda graffitik azonban nem egyszerre kerültek oda. Vajon mikor takarítják le a hónapok óta éktelenkedő és egyre sűrűbbé váló koromfekete firkatengert? Fotó: Schmidt Andrea VÁRJUK OLVASÓINK JELZÉSEIT! Telefon: 30/218-1111 • szerkesztoseg@delmagyar.hu Leveleim: 6740 Szeged, Pf.: 153. (A borítékra írják rá: FEKETE PONT) A szegedi Partfürdő egyik me­dencéjében futballoznak, a, má­sikban vízichoppereznek a ven­dégek. Ennek oka, hogy a ren­delet szerint csak akkor lehet fürödni a nem gyógyvizes me­dencékben, ha vízforgatóval lát­ják el. Ezek beszerelése azonban az ártéren nem gazdaságos. MUNKATÁRSUNKTÓL Átalakult az új szegedi Partfürdő • három medencéje közül kettő, csak a gyógyvizes ülő medence üzemel továbbra is a megszokott módon. Ezt a medencét az Or­szágos Gyógyfürdő Igazgatóság véglegesen gyógymedencévé nyilvánította, tehát nem kell be­szerelni vízforgatót. A másik két, ötvenméteres medencét viszont -vízforgatóval kellene felszerelni, hogy szabályosan fürdőmedence­ként üzemelhessen. Az árvizek miatt ez nem lenne gazdaságos. A Szegedi Fürdők Kft. ügyveze­tő igazgatója, Bánáti Antal pró­bált felmentést kérni a regionális ÁNTSZ-től, de kiderült, a ható­ság nem jogosult a vizsgálat le­folytatására, így felmentést sem adhat. A felmentéshez rendeletet kellene módosítania az Egészség­ügyi Minisztériumnak. Ezért több fürdő kezdeményezésére a Magyar Fürdők Szövetsége kérte, hogy rendkívüli esetekben az ANTSZ - szigorú feltételek mel­VÍZFORGATÓS BÉBIPANCSOLÓ Az újszegedi Ligetfürdőben újabb ' " Két medence lett vízforgatós. A csúszda melletti gyerek-, és bébi­pancsolókat alakíttatta át a fürdő­igazgatóság a rendeletnek megfe­lelően. Vízforgatót helyeztek el, és átépítették a medencéket, ami tíz­millió forintba került. lett - adhasson ki olyan meden­cékre is működési engedélyt, ahol nincs vízforgató. Jelenleg a Partfürdő két nagy medencéjében nem lehet füröd­ni, de mégsem maradnak kihasz­nálatlanul. A csempés medencé­ből gyerek élménymedence lett, ahol tizenhat vízichoppert hajt­hatnak kézzel a fiatalok. A gyere­kek nagyon élvezik a kerekezést. Az ötvenméteres betonos úszómedencéből futballpályát, dühöngőt alakítottak ki. i S®Bl Üres a Partfürdő medencéje, focizni lehet benne Fotó: Segesvári Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents