Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-09 / 133. szám

SZOMBAT, 2007. JÚNIUS 9. • SPORT" 21 A bennmaradás a tét SZENTESI VK 1 MUNKATÁRSUNKTÓL A Szentesi VK férfi pólócsapata nem úgy képzelte el az évadot, hogy annak végén a bennmaradá­sért küzdjön. Pedig ez történt, Horváth Tamásék két győzelemig tartó párharcot vívnak az élvonal­ban maradásért a Neptun VSC el­len. Az első felvonásra ma 18 óra­kor a ligeti uszodában kerül sor. - Idáig voltak a lehetséges ered­mények, most viszont következ­nek a kötelezőek - jelentette ki Berki András, a Szentes edzője. ­Tovább nem játszhatunk a tűzzel. Nyilván nekünk van több veszte­nivalónk, de erre nem tudok mást mondani: oldják meg a játékosok. Ez ugyanis a feladatuk! Az alapszakaszban a Szentes a ligeti uszodában 9-7-re, a fővárosi meccsen 9-6-ra verte a Neptunt. Kiváló utánpótlás MUNKATÁRSUNKTÓL Két korosztályban is bajnok lett a Starcopy-Szeged utánpótlás fiú röplabdacsapata. A minik (1994­es születésűk) ob-jának döntőjét Budapesten rendezték. A nyolc csapat közül a finálét a Starycopy játszotta a Kecskemét ellen, és 2:1-re győzött. A serdülők (199l-esek) Békés­csabán versengtek az aranyére­mért. A Starcopy fiataljai a cso­portban a Dágot és Kazincbarci­kát, az elődöntőben pedig a Ka­posvárt 3:0-ra győzték le. A finá­léban óriási csata volt a Kecske­mét ellen, amelyből a szegediek kerültek ki végül sikeresen (3:0). A legjobb edző Nusser Elemér, a legjobb feladó Bitó Attila, a leg­jobb játékos Csányi Dániel lett. A NÉVSOROK A győztes csapatok, minik: Rátkai *":í R., Posztós B„ Bozóki B., Halkó T„ Varga Tamás edző, Varga K., Stumpf M„ Kapusy N., Trázer N., Curpás M„ Fekete 0., Tanács G. Serdülők: Csányi D., Babanyecz R„ Nusser Elemér edző, Szathmári M., Oltványi 0., Bertók R., Gergely G„ Hegyesi K., Bitó A. A Starcopy-Szeged győztes serdülői Kilenc éve csak vendégségbe jár haza Kiss Csaba A meccsen nincs barátság Kiss Csaba kilenc éve, 20 esz­tendősen igazolt el nevelőegye­sületéből, a Szegedből. Azóta, amikor az újszegedi sportuszo­dában pólózik éppen aktuális csapatával, hevesebben dobog a szíve. így lesz ez a ma 18.30-kor kezdődő bronzcsata első felvo­násán is. Csaba ugyanis a Beton nagy ellenfelének, az Egernek a csapatkapitánya. Hatalmas téttel bír a férfi vízilab­da OB I bronzcsatája. A két győ­zelemig tartó párharc nyertese az Euroligában, a vesztes meg a LEN-kupában képviseli majd ősztől Magyarországot. Nem mindegy. A párosítás pikantériá­ja, hogy az Eger együttesének ka­pitánya - az a Kiss Csaba, aki Szegeden született, itt lett vízi­labdás, a városban él családja, barátnője - azt a kevés szabad­idejét mindig itthon tölti. Ma vi­szont ellenfélként tér vissza. - A maiak közül Varga Pepével és Éles Vilivel játszottam csak együtt - emlékezett Kiss Csaba, aki 29. születésnapját három nappal ezelőtt ünnepelte. - Rég volt, szép volt. Jóban vagyunk, amikor ritkán összefutunk, na­gyot dumálunk. A vízben, a meccsen viszont nincs barátság, A Kiss Csabával (a kép jobb oldalán) felálló Egernek nem szokott menni Szegeden Fotó: Gyenes Kálmán arra az időre azt félretesszük. Volt olyan Szeged-Eger meccs, amikor kaptam Pépétől egy jóko­ra fülest, amit egy év múlva ad­tam vissza. Tudta, miért kapta, nem volt harag. VARGA PEPE: NYERNÜNK KELL MA! Ami az Egerben Kiss Csaba, az a Szeged Betonban Varga Péter. Csapatka­pitányok. Azelőtt, 1995 és '98 között csapattársak voltak a Szegedben. Jó­ban vannak, közben meg ellenfelek. A vízben nem egyszer adódott olyan szituáció, amikor egymás életét rendesen keserítették. - Most kizárólag azon jár az agyam, hogyan, miként tudnánk legyőzni az egrieket - mondta Varga Pepe. - A hazai pálya mellettünk szól, otthon nem szabad hibázni, nyernünk kell! Az első meccs rettenetesen fontos, győze­lem esetén a kedden 19 órakor kezdődő egri mérkőzésre önbizalommal fel­vértezve utazhatnánk el, ott felszabadultan játszhatnánk. Az utóbbi hetek­ben sokat köszönhettünk szurkolóinknak, az igazság az, ma is nagyon el­kelne a segítségük, biztatásuk. Csabát nem szokták „megta­lálni" a nézők, soha nem volt af­férja a szegedi szurkolókkal. Egyetlen „kedves" kis beszólás ugrik be neki, de az is még na­gyon régen történt. - Ha jól emlékszem, kupa­meccset játszottam a sportuszo­dában a Fradival. Jól ment a já­ték, szereztem öt találatot, az utolsó után megszólalt egy hang a nézőtéren: „Bezzeg, amikor itt játszottál, összesen nem dobtál ennyi gólt". Sokat jár haza, sokszor feltű­nik a belvárosban, az újszegedi sportuszodában. Legutóbb egy hete volt ott, a Szeged-Vasas elő­döntő záró összecsapásán. - Azt kaptam a meccstől, ami­vel addig is tisztában voltam. A Beton remekül védekező csapat, ez ősszel a saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Támadásban most gyengélkedett, de ez nem téveszthet meg bennünket, a leg­utóbb látottaknál elöl is jóval többre képes. Teljesen nyitott­nak gondolom a harmadik hely eldöntésének kérdését, két jó csapat iszonyú nagy harca várha­tó, kevés góllal. Elismerem, a pá­lyaelőny picit a Szeged felé bil­lenti a mérleg nyelvét, lévén, hogy mindkét gárda hazai kör­nyezetben nagyon erős. Leh­mann Pistáék szempontjából sorsdöntő lehet a mai meccs, ha ugyanis nem nyernek, nehéz helyzetbe kerülnek. Ha meg be is jön a papírforma, akkor sem tör­ténik tragédia, a harmadik mecs­csen javíthatunk. SZÉLPÁL LÁSZLÓ BIZZ9N xffso BENNÜNK Df. HfllRs=Lt I fodrászat • problémás fejbőr, hajkezelések • okfeltáró vizsgálatok • alternatív torépiák MÁRKI GYÖRGYI ha|gyógyász Szeged. Boldogasszony sgt. 12. Tel.: 20/418-9007 www.driiair.segitek.lHi SIK- ES HULLÁMPALATETŐK BONTÁS NÉLKÜLI S FELÚJÍTÁSA I színes mintás bitumenes lemezzel. 06-30/204-2144 KARTYAJ0SLAS! Férfi parafenomén 40 éves gyakorlattal, : teljes biztonsággal látja || az Ön jövőjét. ^ Működési engedéllyel rendelkező. érdemi tanácsokat tud adni. 62/322-771, 30/341-2449 KLÍMA Értékesítés, szerelés, telepítés, javítás, szervizelés, | karbantartás Tel 06-30/28-95-846 KOVÁCS ÜVEG KFT. Szeged-Szőréi), Magyar u. 207. Tel 62/414-140 TE-TURA Utazási Iroda 62/452-961 AUTÓBUSSZAL Erdély: júl. 4-9. 43 500 Ft | Prága: júl. 7-12., | 15-20 57 500 Ft " Palatetők beázásainak megszüntetése ss 900 Ftfm1 Továbbá tisztítás, 3 rétegű leslés. KIS INDIi ács-tetőfedő 06-701508-2858 www.cegajanlo.com/palalelo Í PALATETOK ÁTFEDÉSE Villás Color szalagzsindellyel Solbex Kft. | 06-20/802-1301 1 50 év élettartam, garancia ASZTALOSMUNKAT VÁLLALOK Beépített szekrények, konyhabútorok! Referencia: www.asztaloslaci.hu » weblapon. Érd.: Szöllősi László s 30/307-2830 FURDOKAD­FELÚJÍTÁS garanciával, színesre is. TARTÓS MINŐSÉG!1 Érd 70/621-7411 Kőművesmunkát, gipszkartonozást vállalok | ÉRDEKLŐDNI: § 20/579-5620 SATYI ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA ledőuyök, reluxák, szalaglüggönyök, szúnyoghálók, * napellenzők Teleion 30/322-0421 BATIK ALKOTÓTÁBOR grafikus-rajztanár vezetésével. Újszegeden. IDEJE: július 2-6-ig és 9-13-ig, hétfőtől péntekig 8.00-16.00 őráig. A labor díja 13 900 Ft/hét, mely magában foglalja az anyagköltséget és az étkezésekel. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: 20/8280-118.62/436-052 Cégek, közületek, magánszemélyek! CSÖKKENTSE FŰTÉSI ENERGIA KÖLTSÉGEIT 60-100%-kal megújuló energiaforrások kihasználásával. ECON hőszivattyúk, Stirling motorok, napkollektorok, szélkerekek. Ingyenes bemutató, regisztráció: 70/317-9218 BÁDOGOS-ÁCS-TETŐFEDŐ és Lindab fedési munkákat vállalok az Ön Igényei szerint, még most tavalyi akciós árakon! Tel 06-70/212-47-87 FUKASZALAST, FŰNYÍRÁST, SÖVÉNYNYÍRÁST vállalok Szentesen és környékén. Tel 63/444-031, 06-307424-3765 1 Nyaraljon könnyebben! Alakformálás eredményesen! Tel: 06-30/9-163-683 Bútorbizományi eladás-vétel-csere. Képek, szőnyegek, s porcelánok, antik és modern bútorok, Szeged, Madách u. 18. Tel.: 62/423-108 VÍZ-, GÁZ-, KÖZPONTIFŰTÉS­szerelést, -javítást és -tervezést vállalok. 3073923-849 627633-226 SZOBAFESTŐ­MAZOLO Molnár Antal Tel.: 20/560-7623 Szeged, Hajnóczy u - gépi hímzés, monogramozás -méteráru, lakástextil - ruhakészítés, -javítás Nyitva: h.-p.: 9-18, szo.: 9-12 Duguláselhárítás garanciával, mindennap ÉRDEKLŐDNI: 06-30/9457-577 06-62/533-993 8 Szász Péter s Testünk tisztítása leghatékonyabb SPA III. készülékkel KEDVEZMÉNYES KÉSZÜLÉKVÁSÁRLÁS S EGÉSZSÉGFENNTARTÓ S TERMÉKEK S Tel.: 62/242-740, h.-p.: 9-15 Webáruház: bionet.hu/lencse Alumínium, samott, s rozsdamentes, Furán Flex s - KÉMÉNYEK, IDOMOK, TARTOZÉKOK ÉRTÉKESÍTÉSE. Túlnyomásos lüslgáz­berendezések szerelése. Szellőző kürtök tisztítása. 62/533-013, 20/999-5114 www.fuslfaraqo.fw.hu Lapos tetők, cseréptetők javítása, felújítása, ­új tetőszerkezetek g kivitelezése. s 30/9637-903 Kukorica, búza, árpa, zab, iűszéna eladó. SZÁLLÍTÁS MEGOLDHATÓ 06-30/243-7158 Kozmetika Műkörömépítés Állószolárium ^ SPA méregtelenítő gép reuma, köszvény, allergia, magas £ vérnyomás stb. kezelése. Méregtelenítő gépek forgalmazása. Szeged, Mikszáth K. u. 17. 20/455-1512 • 70/943-2730 Szolgáltatók és szolgáltatások a megye minden területéről Hirdetését telefonon is feladhatja: 62/567-835 Gratulálunk Deszkre, ballagása alkalmából további sok sikert és boldogságot kíván Anya, Apa, Kinga, Mama és Tata 0b Szegedre, MEGYERI d ZSUZSÁNAK boldog születésnapot, jó egészséget kívánnak a Tieid Jól csak a szívével lát az ember." (Saint-Exupéry) Sándoifalvára, • Bús Tamásnak! 18. születésnapod alkalmából szwból gratulálunk, kívánunk neked erőt, egészséget és minden jót az életedben. Édesanyád, Testvéreid, Keresztapád, Nagybátyáid IGAZÁRPÁD és HORVÁTH SZILVIA 15, házassági évfordulójuk alkalmából sok boldogságot kíván a család és a barátok apraja-nagyja Subasára, KELLER JÓZSEFNEK SO. születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván az egész család Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetőirodáinkat!

Next

/
Thumbnails
Contents