Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-23 / 119. szám
SZERDA, 2007. MÁJUS 23. •MEGYEI TÜKÖR" 7 Üres asztal S ha az ember Oslóban jár, ott is talál Grand Cafét. Hanem ebben a norvég kávézóban mindig van egy üres asztal. Ha megtelt a ház, ha tömeg tolong a kávéillatban, ha vizsga után gyülekeznek a norvég bölcsészek és végzős halbiológusok, ha ifjú üzletemberek ünneplik a cégalapítást vagy az év végi nyereségrészesedést, ez az asztal akkor is üresen marad. Az oslói Grand Cafénak ennél az asztalánál különös, régi szék álldogál, mellette fogas, rajta viseltes, ódivatú kabát, s az asztalon újság, toll, kihajtott sárga füzet hever. Ibsen kizárólagos asztala ez. Mintha a nagy ember csak elugrott volna valahová, s bármelyik percben visszatérhetne, olyképpen várja vissza őt a hely. Ez az asztal az egyik legszebb hiány, az egyik legszebb hiányzás, amelyről valaha is hallottam. S mert ilyen nevű kávéház minálunk is gózölögteti a feketét, hát elgondoltam, kinek járna asztal a mi Grand Cafénkban. Mikszáthnak, Mórának, Tömörkénynek, vagy luhász Gyulának: Scheiher Sándornak vagy Bálint Sándornak 1 Baka Pistának, aki jövőre lett volna hatvani! Vagy az ismeretlen, örök olvasónak, aki felállt, ellépett valahová, de mindjárt jön, s folytatja a mondatokkal való játékot, hadakozást, s mindig pótolja a hiányt, mit egy távozó író hagy maga után ?! SZÍVERNÓ Szegeden még papíron, Vásárhelyen már lemezen kapják a közgyűlési anyagokat a' városatyák CD, honlap vagy paksaméta Szegeden még papírból dolgoznak a képviselők, de már folynak az előkészületek a közgyűlési munka digitalizálására. Vásárhelyen viszont már évek óta laptopot használnak és CD-n kapják a közgyűlési anyagokat a városatyák. A szegedi képviselők esetenként több kilónyi előterjesztéssel érkeznek a városi közgyűlésre. Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosítása kapcsán márciusban felmerült: a képviselők elektronikus úton is megkaphatnák ezeket. Botka László polgármester akkor ígéretet tett, megvizsgálják a lehetőségeket, annál is inkább, mert így pénzt takaríthat meg a város. A testület a májusi közgyűlésen meghallgatta a jegyzői iroda informatikai osztályának tájékoztatóját. A szakemberek több variációt vázoltak. E szerint az adattovábbítás történhetne pendrive segítségével, CD-n vagy elektronikus levélben, esetleg a képviselők letölthetnék a közgyűlési anyagot a város honlapjáról is. Az informatikusok számítása szerint a pendrive jár a legnagyobb, az elektronikus levél és a honlap pedig a legkisebb költséggel, ugyanakkor mind közül az e-mail biztonsági kockázata a legmagasabb. Az előterjesztésben nagy hangsúlyt Vásárhelyen már elektronikus információkkal, laptopon dolgozhatnak a képviselők fektettek a szakemberek az adatbiztonságra és a hitelesítés kérdésére. Kiemelték: az elektronikus adattovábbítás esetén nem csupán a fogadó, de a küldő személy hitelesítését, és az általa küldött dokumentum változásainak hiteles követhetőségét is elektronikus úton kell biztosítani. Botka László felkérte a közgyűlésen Oláh Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy hívja össze a képviselőcsoportok vezetőit az ügyben és koordinálja a váltással kapcsolatos munkát. Mózes Ervin jegyző az informatikai osztály közgyűlési előterjesztését étlaphoz hasonlította. Erről kell döntenie a testületnek - mondta a jegyző, aki hangsúlyozta: az apparátus partner lesz az ügyben, a pénz nem jelent akadályt. Csongrád másik megyei jogú városában, Hódmezővásárhelyen már az előző ciklusban vásároltak maguknak laptopot képviselői járandóságukból a közgyűlés tagjai. Míg korábban jókora paksamétákkal érkeztek a képviselők a testületi ülésekre, s buzgón lapozgattak egy-egy napirend tárgyalása közben, addig ma már csak kattintgatnak a hordozható számítógépen. A városatyák CD-n kapják meg a A szegedi képviselők még rengeteg papírt hurcolnak magukkal Illusztráció: Frank Yvette közgyűlési anyagot. De amióta a városháFotó: Tésik Attila SZENTESEN NINCS NAPIRENDEN, MAKÓ KÉSZEN ÁLL JH Szentesen és Makón papírból dolgoznak a képviselők. A Kurca-parti városban azonban akadnak olyanok, akik igényt tartanak arra. hogy a papírra nyomtatott előterjesztés mellett CD-n is megkapják a dokumentumot. Jelenleg nincs napirenden, hogy egységesen mindenkihez elektronikus úton juttassák el a közgyűlési anyagot. Makón minden készen áll arra, hogy digitalizálják az anyagokat, ám a város informatikai pályázatának bírálata már több mint fél éve késik, amely az alapját jelentené annak, hogy elektronikus úton kapják meg a városatyák az előterjesztéseket. za dísztermében vezeték nélkül is rá tudnak csatlakozni az internetre, van még egy lehetőségük: ugyanis az összes előterjesztés elérhető a város hivatalos honlapján. SZ. c. sz. AZ ÉGÁZ-DÉGÁZ ZRT. SZEGEDI MUNKAHELYRE ÜZEMFENNTARTÁSI FŐMUNKATÁRSAT KERES. A leendő munkatárs feladatai: • összefogja az autógáz-felhasználás és -értékesítés folyamatait • gondoskodik a jövedéki ügyintézésről • intézi a töltőberendezések tervszerű karbantartását, .eseti javításija # llenőrzi és i|azólja á ftöipontí viliamosenergia- es ivóvíz-felhasználását lkészíti a társaság energiamérlegét konrdilálja a társasági ingatlanüzemeltetés és -karoK tartás feladatait. /szciu isai iidinui lasai i telepheljEj 3 Z A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: • műszaki egyetemi/főiskolai végzettség • energetikusi, illetve jövedéki ügyintézői képesítés előnyt jelent • legalább 3 év szakmai gyakorlat • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (SAP ismerete előny) • B kategóriás gépjármű-vezetői engedély • sikeres pályázat esetén erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezését — fényképes, szakmai önéletrajzát bizonyítványainak másolatával és bérigényének megjelölésével — 2007. június 4-ig várjuk az alábbi címre: Egáz-Dégáz Zrt. Emberi Erőforrás Igazgatóság 6724 Szeged, Pulz u. 44., vagy a hr@egaz-degaz.hu e-mail rímre. AZ ÉGÁZ-DÉGÁZ ZRT. SZEGEDI, ILLETVE BUDAÖRSI MUNKAHELYRE VILLAMOSMÉRNÖK PROJEKTVEZETŐT KERES. Munkaköri feladat: Induló kereskedelmi edeimi csoport szervezése, tör betöltéséhez szükséges feltételek; x/akiráifyú egyetemi/főiskolai végzettség a liberalizált energetikai piac ismerete, jogszabályi jártasfig tárgyalóképes angolnyelv-tudás projektvezetői ismeretek, gyakorlat B kategóriás jogosítvány alkalmazás esetén erkölcsi bizonyítvány Jelentkezését — fényképes, magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzát bizonyítványainak másolatával „Villamosmérnök projektvezető" jeligére ' 2007. június 4-ig várjuk az alábbi címre: Égáz-Dégáz Zrt. Emberi Erőforrás Igazgatóság 6724 Szeged, Pulz u. 44., vagy a hr@egaz-degaz.hu e-mail címre. «SR TATRAD0L TRAVEL 6721 Szegeti, Szent István tér 6. 1 Tel.: (62) 487-835, info@tatradol.tiu «SR RENDKÍVÜLI UTAZASI KEDVEZMENYEK! Utazások: Volvo B-12 típusú luxusautóbusszal! Május 29.-június 2. Barangolás a napsütötte Dalmáciában Ellátás: félpanzió, elh: 2 ágyas hotelszoba Részvételi díj: 53 800 Ft/fő helyett 49 900 Ft/lő Június 17-28. Baltikum-Szentpétervár-Helsinki Ell.: reg. + 5 vacs., elh.: 2 ágyas hotelszoba Részvételi díj: 169 500 Ft/fő helyett 162 900 Ft/lő Június 3-7. Hegyvidéki nyár varázsa Szlovákiában Félp. ellátás, elh.: kényelmes. 2 szobás - 4 szem., tus/WC-s faházakban Részvételi díj: 42 600 Ft helyen 37 500 Ff/lő Június 9. Esterházy család tincseinek megtekintése az Iparművészeti Múzeumban Budapest. Madách Színház Mel Brnoks: Producerek musical Részvételi díj: 9900 Ft/16 AZAR TARTALMAZZA AZ UTAZAST. SZÁLLÁST ES AZ ELLÁTÁST' PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY IKV ZRT* WMn««Mniií Ér VMHmMIDilltODÓ in. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő értékesítésre hirdeti meg az alábbi beépítetlen terület tulajdonjogát: SZEGED III. ker., KASZÁS UTCAI, 24 371/3. helyrajzi szám alatti az ingatlan telekterülete: 802 m2 Pályázati alapára: bruttó 8 000 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2007. június 6-án 17.00 óráig bruttó 10 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az IKV Zrt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., 62/553-681; weboldal: www.ikv.hu; e-mail: ikv@ikv.hu). hétfő^edd^sütörtök^ 8UX++ +00D 3.00-15.30 óráig; szerda: 8.00-11.00, 13.00-17.00 óráig; péntek: 8.00-12.00 óráig. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY IKV ZRT* IW,U1JWKUHÖ Ér «w«munúi*ooA in. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő értékesítésre hirdeti meg az alábbi beépítetlen terület tulajdonjogát: SZEGED, MÁTÉ U. 52. (hrsz.: Szeged I. ker., Szöreg 689.) az ingatlan telekterülete: 987 m2 Pályázati alapára: bruttó 5 500 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2007. június 6-án 17.00 óráig bruttó 10 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az IKV Zrt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16 , 62/553-681; weboldal: www.ikv.hu; e-mail: ikv@ikv.hu). hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00, 13.00-15.30 óráig; szerda: 8.00-11.00. 13.00-17.00 óráig; péntek: 8.00-12.00 óráig.